A métajátékok alkalmazása talán az egyik legjobb lehetőség mind az egyéni felelősség kihangsúlyozására, mind a kooperatív elemek megjelenítésére. Míg a támadó csapat ütőjátékosának egyéni teljesítménye komoly mértékben meghatározhatja a játék kimenetét, addig mind a bázisokon tartózkodó támadó játékosoknak, mind pedig a védőknek teljes harmóniában, egyetértésben kell együttműködniük a nagyon rövid támadási idő alatt. Egy ember figyelmetlensége, egyénieskedése komoly hátrányba juttathatja a csapatot. Az sem mellékes, hogy a játék során minden akció pontosan az ellenkezője annak, mint amit megszoktunk például a kosár- és kézilabdázásban: a támadóknak minél távolabb kell kerülni a labdától, a védőknek pedig az a feladatuk, hogy minél közelebb juttassák a labdát a támadóhoz. A métajátékok közös jellemzője, hogy a támadó csapatból egy tanuló hozza játékba a labdát, és ezután próbálja megtenni a kijelölt távot addig, amíg a védő csapat az elkapott labdával el nem végzi a kijelölt feladatot.