Céljuk a célszerű mozdulatkontrollok kialakítása, azok alkalmazása és tudatos beépítése a mozdulatfolyamatokba és a mozdulatfantomokba.12 A szabad választási lehetőség kiaknázása a kötött, kötetlen és a kreatív táncfolyamatok eléréséhez.

• A bot nemcsak játék, de veszélyes fegyver (is lehet).
• Soha nem szaladunk vízszintesen előre tartott bottal!
• A botot nyugalmi helyzetben úgy tartjuk, hogy egyik vége a talajon van, a másik végére a passzív kezünket (jobbkezesnek a bal, balkezesnek a jobb) tenyérrel rátesszük, így takarva el a bot „szúrós” végét.
• Amennyiben szaladnunk kell, ezt csak az előbbi fogással tehetjük meg úgy, hogy a bot egyik végét a passzív kezünkbe fogjuk, a másik végét, pedig magunk után húzzuk a talajon (25. ábra).
• A botot vállra tenni, hónalj alá fogni, azzal forogni, ütni, vágni, szúrni – a gyakorlatokban felsoroltak kivételével – nem szabad!

Ezek a szabályok, illetve ezek betartása elsőrendű fontosságú a megfelelő biztonság kialakításához, ráadásul, ha ezeket a tanulók már megszokták, sokkal jobban tudnak majd egymásra vigyázni.

Ebben a gyakorlatban a bot egy és kétkezes fogásmódjának váltakoztatását gyakoroljuk. A gyermekek egymás mellett állnak, legalább egy kartávolságra. Mindenki a passzív kezével ráfog a botja végére. A másik (aktív) tenyerét abba az irányba tartja oldalra, amelyik a szabadon maradt keze, vagyis, ha az aktív keze a jobb, akkor a jobb keze oldalsó középtartásban van, ujjak függőlegesen felfelé, tenyér jobbra néz. Ezután az aktív tenyerével a bot felé közelít úgy, hogy a kéz háta érjen a bothoz, 2-3 maroknyival lejjebb a passzív kéz alá, kisujj éllel felfelé, vagyis a tenyér továbbra is végig jobbra néz a botérintésig. Most a kézhátat az ujjak végei felé lassan csúsztatjuk a boton addig, ameddig a középső ujj begye nem ér a bothoz. Továbbcsúsztatjuk a kezet most már a tenyér oldalán a bottal addig, ameddig a bot nem ér a tenyerünk közepébe. Arra figyeljünk, hogy a hüvelykujj éle végig lefelé, a kisujj éle pedig végig felfelé nézzen. Amikor már a tenyerünkben van a bot, akkor meg kell markolni, de még nem emeljük el a talajról. A passzív kézzel most már el lehet engedni a botot, így az végleg az aktív kézbe kerül. Az aktív kézben lévő botot a földön levő végével lassan megemeljük úgy, hogy ez a vége folyamatosan az előre irányon keresztül ismét függőleges helyzetbe kerüljön, de most az eddigi lenti vég fent lesz. Végezetül a passzív kezünkkel ráfogunk az aktív kéz ujjaira, így ugyanazon a helyen két kézzel is megfogjuk a botot. Érdemes oda-vissza többször is gyakoroltatni ezt a mozdulatsort egészen addig, ameddig már biztonságos és folyamatos nem lesz a kivitelezés. Mindenképpen lassan és megfontoltan kell mindent gyakoroltatni, mert ha nem az előre irányon keresztül történik az emelés, akkor az oldalt állók közül valakit meg is sérthet a keresztbe emelt bot. Ne engedjük a hebehurgya, kapkodós viselkedést, „fegyverrel” nem lehet kapkodni!

Az előző gyakorlatot fejlesztjük tovább. A bot nyugalmi helyzete és a bot magunk elé emelése a már megtanult módon megy végbe. A folytatásban az aktív kéz felőli vállra tesszük a botot úgy, hogy mind a két kézzel továbbra is fogjuk azt, de most már a vállra tevés után vízszintes helyzetbe kerül, sőt a bot másik vége egy kis törzscsavarral, az aktív kézzel ellentétes oldali vállcsúcs felé elfordulhat. Továbbra is igen fontos, hogy a gyermekek megfelelő oldaltávolságra álljanak egymástól. A törzscsavart ide-oda lehet gyakoroltatni a mozdulatkapcsolás megszokása érdekében. A továbbiakban már egyesével gyakorlunk. A gyermekeket egy vonalba állítjuk, a bot mindenkinél alaphelyzetben van. Az oszlop eleje mellett körülbelül 1,5 méterrel kijelölünk egy „ütőhelyet”, ide kell beállnia annak, aki éppen előre kerül az oszlopban. Vele szemben megáll a pedagógus, és a saját botját függőlegesen a teste előtt tartja, nagyjából a térde és a mellkasa közötti magasságban úgy, hogy a saját botját minél inkább a végeinél fogja meg. Az ütőhelyen álló gyermeknek az eddig megismert módon alaphelyzetből a botot két kézre fogva, majd azt a vállra helyezve törzscsavar után, lendületből, vízszintesen mozgatva a saját botját kell eltalálnia a pedagógus függőlegesen tartott botja közepét. Természetesen a bot végét sohasem engedi el, tehát nem eldobni, hanem csak megütni kell a pedagógus fogta botot. Ezután ismét visszahelyezi a botját a vállára. Három próbálkozás után az ütőhelyről a sor végére megy, a következő sor elején álló belép az ütőhelyre. Vele is háromszor megpróbálja a pedagógus, majd ő is a sor végére megy. Így 3-4 alkalma lehet mindenkinek, hogy kipróbálhassa a bottal való „vágás” technikáját. A mozdulat begyakorlása igen fontos a botos játékok megfelelő technikai kivitelezéséhez.

Páros gyakorlat következik. A bottal való küzdelem alaptechnikáinak elsajátítása a cél. A bottal háromféle módon lehet támadni, illetve védekezni. Ezek az ütés, vágás, szúrás, illetve ezek elhárítása. Ezen a fejlettségi szinten csak kétféle formára, az ütésre és a vágásra koncentrálunk. Kiinduló helyzetnek mindig az eddig megszokott és megismert formát választjuk, azaz: alapállás, a bot a passzív kézben. A támadás mozdulatsora a következőképpen történik: A nyugalmi helyzetben lévő botot a passzív kézből az aktív kéz megfogja két kezes fogásban. A botot a támadó a feje felett a háta mögé engedi függőleges helyzetbe, ez az előkészítés. Az aktív kézhez képest ellentétes lábával előrelép kis térdhajlításba, míg a másik lába igyekszik nyújtva maradni, amely így olyan jellegű, mint a kitörés a vívásban. Ebben a helyzetben a bottal lendületesen, de nem nagy erővel, hanem könnyedén ráütünk előrefelé a földre vagy valamilyen akadályra. Érdemes előtte odakészíteni például egy kisebb gallyat, szőrlabdát, vászonkendőt, hogy a célt egyszerűbb legyen beazonosítani. A támadás csak egy ütésből áll, utána a hátul lévő láb mellé visszalép az elöl lévő láb, a két kéz közül az aktív továbbra is fogja a botot, a passzív pedig elengedi, majd a botot megpihenteti a combon, ekkor fog rá a passzív kéz is. A két kéz közötti távolság legalább egy arasszal távolabb legyen, mint a combok elülső része. A támadó mozdulatnak természetesen van védekező része is. A védekező abban a nyugalmi helyzetben áll, ahogyan a támadó is: bot a combon elöl pihen, kezek egymástól távolabb markolják a botot. Az aktív lábbal úgy kell hátra lépni, hogy a lépő láb nyújtva, az elöl maradó láb pedig hajlítva legyen. Ebben a támasztó helyzetben a két kezet – benne a bottal – elöl magasra kell emelni. A védekező állás után a hátul lévő (aktív) láb visszazár a passzív, elöl lévő láb mellé. Mind a két formát egyidejűleg kell gyakorolni, hogy mind a támadás, mind a védekezés megfelelő mozdulatai automatikusak legyenek. Amennyiben már jól megy a támadó-védekező mozdulatsor, akkor lehet megpróbálni párban a küzdelmet. Egymással szemben állnak a párok olyan távolságra, hogy közöttük egy bothosszúságnyi táv legyen. Kő, papír, olló játékkal eldöntik, hogy ki lesz a támadó. A párok egymással szemben nyugalmi helyzetben, kis terpeszben állnak. A támadó elkiáltja magát: „Hi!” Ez a jel arra, hogy támadni fog, mégpedig ütéssel. A botjával a fentebb leírtak szerint, megtámadja a szembenállót, aki erre a fentebb leírt módon hátralépve, a botját elöl magasan tartva kivédi az ütést. Ezután mindketten visszaállnak az alaphelyzetbe. A másik kiáltja el magát, és a támadás-védekezés most szerepcserében jön létre. Igen fontos, hogy a megfelelő begyakorlási szintig a mozdulatok lassúak legyenek (13. kép).

A vágás támadásának előkészítését már az előzőekben kifejtettük, ezért most itt csak a védekezés formáit részleteznénk. Mivel a bot itt nem függőlegesen „jön”, ezért az előző védekezési forma itt nem használható. A bot vízszintes támadását csak függőlegesen tartott bottal lehet hatékonyan elhárítani. A védekezés kiinduló helyzete ugyanaz, mint az ütésnél. Itt azonban figyelembe kell venni, hogy a támadó bot jobb, illetve bal irányból is „jöhet”. Ezért elsősorban azt kell felismerni, hogy melyik oldal felől érkezik a bot. Azzal a lábbal, amelyik oldaláról jön a bot, hátul keresztbe támasztunk nyújtott térddel, a törzs kissé elfordul a támadó bot irányába, a combokon lévő kezek pedig a botot függőlegesbe emelik úgy, hogy a támadás oldali kéz legyen felül. Ezzel a stabil állással tulajdonképpen szembekerülünk a támadó bot lendületével, és a hátul lévő láb a támasztással kifogja annak erejét, energiáját. A páros küzdelemben a vágást mindig a „He!” kiáltással jelezzük. A gyakorló formája ugyanaz, mint az ütésnél: kisorsoljuk a kezdőt, és lassú mozdulatokkal begyakoroltatjuk mindkét szerepet. Nagyon vigyázni kell egymás ujjára, semmiképpen nem erőfitogtatásról, hanem ügyességről van szó! Amelyik gyermek nem tudja, vagy nem akarja tiszteletben tartani ezt az elvet, attól meg kell vonni a lehetőséget a gyakorlásra, a botját pedig el kell venni. Végezetül, lehet a két támadó szót használni úgy is, hogy a támadónak a támadó szó kimondását követően csak azután támadhat, ha látja, hogy a küzdőtárs felfogta a támadás formáját. Ekkor lehet a támadást kezdeményezni, de sosem erőszakosan vagy fenyegetően.