Cél az, hogy a megfelelően kivitelezett mozdulatok és mozdulatfolyamatok a saját térhez való igazítás és változtatás szándékával gördülékenyen történjenek.

Rajzoljuk fel az ugróiskolát (21. ábra) a teremben vagy a szabadban, akár tartós formában is, mivel hatékony eszköz a láb koordinációjának fejlesztéséhez.10 A gyakorláskor minden mezőben meg kell jelennie a páros lábról páros lábra való ugrásnak, és ezt oda-vissza meg kell tenni. Olyan minőségű zenei kíséretet kell alkalmaznunk, amelyik megadja az alapvető lüktetést a helyes kivitelezéshez, és alkalmazkodik a gyerekek életkori sajátosságaihoz, így könnyen követhető tempót ad.

Ezen a fejlettségi szinten az 120-125 bpm felel meg leginkább. A gyakorló felvételekből álló népzene biztosítja a leghosszabb zenei folyamatokat, a táncelőkészítés megfelelő kritériumrendszere a mozgástanulás, mozgásszabályozás, mozgásalkalmazkodás aktuális paramétereinek megfelelően. Elfogadható azonban más zenei anyag is, amely legalább 5 perc időtartamú, és az ajánlott tempója sem változik. Az ugróiskola az egyes mezőkben oldalra haladással, a duplákban pedig előre-hátra vagy hátra-előre formával továbbfejleszthető. Javasolható, hogy az eddigiektől eltérően a gyakorlásnak ezt a részét a gyerekek mezítláb végezzék. Kinti helyszínen csak akkor javasolt, ha van olyan, jobbára homokos terület, ahol nem sérül meg a gyermekek lába.

Variáció:

Az ugróiskolák formáját is lehet változtatni (22. ábra). Minél többféle ugróiskolát rajzolunk vagy rajzoltatunk le, annál változatosabb lesz a megoldás és a tapasztalatszerzés is a megadott fejlesztés tekintetében.

A gyakorlathoz szükséges két-három, egyenként 6-8 méter hosszú vitorláskötél (körülbelül 1 centiméter vastag) a talajra fektetve. A kötél egyik végén oszlopban sorakoznak a tanulók, majd átugorják azokat cikcakk irányba. Az ugrásokat nem távolságra kell végezni, a cél a minél több biztos támasztékú páros lábról páros lábra ugrás cikcakk alakzatban. Nem kell siettetni egyik gyereket sem, mindenki a saját tempójában tegye meg a távolságot. Amennyiben automatikussá válik a feladatmegoldás, át lehet térni a kötelek mentén az előre-hátra ugrásra (továbbra is páros lábon), kissé rézsút oldalt cikcakk irányba haladva. Amíg az előző gyakorlatban az előre irány megegyezett a kötél hosszanti irányával, ebben az esetben ez majdnem merőleges lesz. A haladás így lesz kissé rézsút előre és hátra.

Variáció:

Az előre és oldalra haladás után a hátra irányba történő haladás próbálkozásai következnek. Amennyiben az előző gyakorlatok gördülékenyen, megfelelő ritmusban működnek,
akkor kerülhet sor a kötött térirányba haladás, és a saját irányok váltakoztatására, mint a legösszetettebb cikcakk feladatra. Hangsúlyos követelmény az is, hogy minden talajra érkezésnek a zenei lüktetés valamelyikére kell történnie.

Páros lábú szökdeléssel helyben kötéláthajtás. A szökdelések és áthajtások megfelelő lüktetési rendje adja a gyakorlási feladatot. Páros lábról páros lábra kell ugrani negyedes lüktetésre, de a kötelet csak két ugrásonként egyszer kell áthajtani. Így belső disszonancia jön létre, amelynek a lényege, hogy a testrész szólamokban nagyfokú izolálás jön létre. A lábak ugrásának ritmikai értéke negyed, a karok szólama pedig fél ritmikai értékű. Így a lendületvételhez megfelelően kontrolállt térdhajlítottság jelenik meg, ami alapvető fontosságú a zenei lüktetés követéséhez, vagyis táncos szaknyelven a „zenére táncolás” kialakításához. (11. kép) [14]

Az előző gyakorlathoz kapcsolódóan az alábbi kiscsoportos gyakorlat: három-négy fős csoportban egy ugrókötél van. A csoportban részt vevőket a beceneveiken ritmizálva szólítják (például Zoli, Maca, Fanni, Pista). Egyikük hajtja a kötelet. A nevek ritmizálása negyedekben történik, amelyet szintén negyedes ritmusú tapssal kísérnek a gyerekek, a hajtás (ugrás) is negyedes. Az fogja a kötelet hajtani, akinek a nevénél a hajtó éppen elakad. Ha a saját nevénél akad el, akkor neki kell tovább folytatnia.

  ♪     ♪    ♪      ♪    ♪       ♪   ♪     ♪

Zo - li, Ma - ca, Fan - ni, Pis - ta

Az ismert ugróiskolát (3×1, 1×2, 1×1, 1×2) most azzal nehezítjük, hogy a különböző mezőkbe tárgyakat helyezünk (például babzsákokat, kupakokat, üres üdítősflakonokat, amelyekből bőven van minden oktatási intézményben), és ezeket a tanulóknak egy-egy mezőt kihagyva át kell ugrani. Az ugróiskola mezőinek számát a pedagógus vagy a gyermekek tetszés szerint megnövelhetik, sőt olyan, a térben összefüggő játékmezőt rajzolhat(nak), ami összeköti a különálló ugróiskolákat. Ezzel tulajdonképpen egy folyamatábra jellegű, de végrehajtásában „Ki nevet a végén?” karakterű összefüggő pályát lehet rajzolni a terembe vagy a szabadba. Természetesen, ebben a pályában már előre eltervezetten valósulhatnak meg a páros és váltott támasztékú ugrások, valamint a gyakorló formák nehezítésére szánt akadályok. Ezen a fejlettségi szinten már követelmény, hogy a gyermekek, tanulók egyenletes lüktetésű zenére oldják meg a feladatokat.

Az elsődleges feladat, hogy a tanulók tudatosan elválasszák egymástól a páros, a jobb és a bal lábas támaszokat [15]. Ehhez szükséges az ugróiskolák módosított változata. Az első fejlettségi szint szükségletének tartalma, amikor a gyermekeknek a testük jobb és bal felét igyekeztünk tudatosítani, itt már valóságos tudásfelhasználássá kell hogy váljon. Ennek értelmében az egyes téglalapokat tudatosan a jobb és a bal oldalra rajzoljuk, hogy elősegíthessük ezzel a megfelelő támasztékváltást. Erőteljes szakasza a kognitív funkciók – a felismerés, a problémamegoldás, értékelés – fejlesztésének. A lényeg csak az, hogy a gyermekek számára egyértelmű legyen, hogy mikor, melyik támaszték a következő [16]. Itt is elengedhetetlen a jó tempójú és jó minőségű zene. (12. kép)