A motoros fejlődés az emberi lét és egészség, a testi és a mentális fejlődés szempontjából elengedhetetlen tényező. Az idegrendszeri, valamint a testi érés és növekedés mellett, a kognitív fejlődés is szorosan összefügg a motoros fejlődéssel. A motoros fejlődés a motoros viselkedésben egész életen át létrejövő progresszív változás, amely egyrészt a mozgásos feladat, másrészt az egyén biológiai fejlődése, harmadrészt a tanulási környezet feltételeinek interakcióin keresztül zajlik [200]. A humán fejlődés során a gyermek, különböző motoros fejlődési fázisokon keresztül sajátítja el az alapvető, később pedig a speciális mozgásokat. A fejlődés és a fázisok megjelenése univerzális jellegű, vagyis minden embernél ugyanazokon az egymásra épülő fejlődési lépcsőkön, fázisokon keresztül zajlik le. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenkinél ugyanúgy és ugyanolyan ütemben történik. A mozgásfejlődés, bár életkorfüggő (erre utal a fejlődési fázisok kifejezés), de soha nem az életkor által meghatározott, vagyis minden embernél eltérő ütemben, eltérő mintázattal és eltérő sebességgel zajlik. Ez teszi kivételesen problematikussá a testnevelés és sport világában zajló mozgástanítást és ezért kell minél több információval rendelkeznünk tanítványaink egyéni mozgásfejlettségi szintjeivel kapcsolatban. (Emlékezzünk a 2.4.2. alfejezetben rögzített, fejlettségközpontúságra vonatkozó pedagógiai alapelvünkre!) Az individuális fejlődésmenet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyermekek különböző mozgásfejlettségi szinteken állhatnak, habár ugyanolyan életkorúak. Ebben a szociokulturális különbségek, a szabad játék lehetőségének mennyisége, a célzott mozgásfejlesztés esélye, a család életvitele és a genetikai meghatározottság egyaránt közrejátszanak. Az egyéni készültségi állapot (pszichés és motoros készség- és képességszint) ugyancsak olyan kulcsfogalom, amely az egyéni biológiai érettségen és a befolyásolható, változtatható környezeti hatásokon alapul. Egy-egy tanulócsoporton belüli individuális különbségek olyan mértékűek lehetnek, hogy egy vagy több tanuló (akár az egész csoport/osztály) számára az egyszerűen nem teszi lehetővé az adott feladat megtanulását. Egy példával élve: hiába kívánjuk meg, hogy az elsős tanulóink nagy sebességgel futva ütközés nélkül haladjanak a térben, amíg a térbeli és vizuális percepciós képességeik még nem teszik ezt lehetővé. A középiskolás tanulók esetében hiába szeretnénk taktikai játékokat játszani, amíg a tanulók nagy részének még a játékhoz szükséges mozgáskészségek (például pontos dobás, elkapás, cselezés) végrehajtása is problémát okoz. Azokat a feladatokat, amelyek szerkezetükben túlságosan bonyolultak vagy a tanulók képesség- és/vagy készségszintje nem teszi lehetővé a sikeres megoldásokat, túlméretezett feladatoknak nevezzük [201]. A túlméretezett feladatok a rosszul felmért előképzettség, illetve készültségi állapot következményei. A probléma megoldását, egy könnyebb, egyszerűbb szerkezetű, de hasonló mozgásfeladat jelentheti(17).

(17) Erről részletesen írunk a feladaton belüli variációk módszere kapcsán (5.5.1. alfejezet).

A mozgásfejlődéssel foglalkozó kisgyermekkori kutatások egyöntetűen azt mutatják, hogy a hátrányos családi helyzetből érkező, kedvezőtlen szocioökonómiai körülmények között fejlődő gyermekek rendkívül jelentős lemaradást mutatnak az alapkészségeik fejlettségét tekintve [202; 203]. Egy kutatás például azt találta, hogy a vizsgált hátrányos helyzetű gyermekek átlagosan 85%-a (lányok: 92%, fiúk: 78%) mutatott jelentős fejlődési lemaradást a manipulatív készségek tekintetében [204].

A mozgásfejlettségbeli különbségek esetenként tehát rendkívül jelentős eltérést is mutathatnak, amelyhez nagy szaktudással kell megfelelő szintű fejlesztő feladatot választanunk. A fejlettségbeli különbségek nem csupán a tanulók között lehetnek jelentősek, hanem egy-egy gyermek készségbázisán belül is. A különböző fundamentális mozgáskészségek (például a futás, szökdelés, dobás, ütés, rúgás), illetve azok különböző technikai végrehajtásai is nagymértékben különbözhetnek fejlettségük, így a végrehajtás minősége és eredményessége szempontjából.

Az 1980-as évekig nem álltak rendelkezésre olyan elméleti modellek, amelyek a mozgásfejlődés hátterében játszódó folyamatokat próbálták volna leképezni, magyarázni. A kutatók döntően a viselkedéses megnyilvánulásokat figyelték és rendszerezték. Olyan kérdéseket igyekeztek megválaszolni, hogy például mikor kezdenek el a gyerekek futni, hogyan változik a futómozgás végrehajtása, hogyan változik a futás sebessége a fejlődés során. Tehát a mozgások minőségi és mennyiségi jellemzőit írták le.

A mozgásfejlődéssel foglalkozó szakirodalmi háttér két meghatározó nézete az úgynevezett leíró fázisfokozat teória, valamint a magyarázó dinamikus rendszerelmélet. Gallahue, Ozmun és Goodway (2012) a két különböző elméleti megközelítést ötvözte és létrehozta a multidimenzionális „Háromszögű homokóra modellt” [205]. Az elképzelés átfogja mindazokat a kognitív és affektív tényezőket, amelyek egyrészt a környezet, másrészt az egyén irányából befolyásolják a motoros fejlődést, továbbá oda-vissza hatnak az egyénre és a környezetre. A szerzők a mozgásfejlődést négy fő fázisra, azon belül tíz szakaszra bontották.

Gallahue, Ozmun és Goodway (2012) négy fázisának elnevezései:

• reflexív mozgásfázis (intrauterintől kb. 1 éves korig),
• kezdetleges mozgásfázis (kb. 0–2 éves korig),
• fundamentális mozgásfázis (kb. 2–7 éves korig),
• specializált mozgásfázis (kb. 7 éves kor fölött).

Egy másik rendszerezés, amely Gabbard (2012) nevéhez fűződik hét fázist különített el, amelyet az egyes életkorokra jellemző időszakokhoz kötött [206].

Gabbard (2012) hét fázisának elnevezései:

• reflexív, spontán mozgásfázis (kb. 0–6 hónapos korig – prenatális és csecsemőkor),
• kezdetleges mozgásfázis (kb. 0–2 éves korig – csecsemőkor),
• fundamentális mozgásfázis (kb. 2–6 éves korig – kora gyermekkor),
• sportkészség fázis (kb. 6–12 éves korig – késő gyermekkor),
• növekedés és finomodás fázisa (kb. 12–18 éves korig – serdülőkor),
• csúcsteljesítmény fázisa (kb. 18–30 éves korig – felnőttkor),
• visszafejlődés fázisa (kb. 30 év fölött – idősebb felnőttkor).

Mindkét modell tehát az intrauterin élettől kezdődően, élethossziglan, motoros fejlődési fázisokat különített el. A motoros fejlődést egyben folyamatos tanulásként is értelmezték, amely során az egyén állandóan alkalmazkodik a változó belső és külső környezeti feltételekhez.

A mozgásfejlődés élethosszig tartó folyamat és nem zárul le a serdülőkorral vagy a felnőtté válással! A fejlődés tanulás eredménye, amelyben a környezetnek nagyobb befolyása van, mint a genetikailag meghatározott érési folyamatoknak.

Általános téveszme, hogy a csecsemő és a gyermek motoros készségfejlődésében az érési folyamatok a meghatározók [207].