A motoros fejlődés külső jegyek alapján megfigyelhető történés. A konkrét mozgásformák megjelenése, azok kivitelezésének folyamata és eredménye jelenti a megfigyelések alapját. A különböző mozgások a teljes mozgásfejlődés során három fő csoportba kategorizálhatók. Az egyik csoport a helyváltoztató vagy lokomotoros mozgáskészségek, amelyek egy adott ponthoz képest elmozdulással járnak a térben. A járások, futások, szökdelések tipikusan ilyen mozgások.

A másik fő csoport a stabilitási vagy helyzetváltoztató készségek, amelyek a gravitáció legyőzését teszik lehetővé az egyensúlyozó rendszer segítségével. A húzások, a tolások, a gurulások, a támaszhelyzetek, az esések vagy az irányváltoztatás jó példák erre a csoportra.

A másik fő csoport a stabilitási vagy helyzetváltoztató készségek, amelyek a gravitáció legyőzését teszik lehetővé az egyensúlyozó rendszer segítségével. A húzások, a tolások, a gurulások, a támaszhelyzetek, az esések vagy az irányváltoztatás jó példák erre a csoportra.

Végül a harmadik csoport a manipulatív mozgásokat jelenti, amelyek lehetnek mind nagymotoros, mind a finommotoros manipulációk. A rúgások, dobások, elkapások, gurítások tipikus nagymotoros manipulációk, míg az ujjakkal végzett apró mozgások, mint például a vágás, a rajzolás vagy az írás, finommotoros manipulációk.

Számos mozgás csak elvi alapon sorolható be az egyes főcsoportokba, mivel egyszerre lehet helyváltoztató és manipulatív, helyzetváltoztató és manipulatív, hely- és helyzetváltoztató vagy mindhárom. A labdajátékokban például tipikusan mindhárom mozgáscsoport együttesen is megjelenik. A fundamentális mozgások csoportosítását a 6. táblázat mutatja.

• járások
• futások
• oldalazások
• szökkenések, szökdelések
• ugrások és érkezések
• kúszások, csúszások
• mászások 
• menekülés és üldözés

• irányváltások, kitámasztások 
• lendítések, körzések
• hajlítások és nyújtások
• fordítások, fordulatok
• tolások és húzások
• emelések
• testsúlymozgatások és támaszok
• gurulások és átfordulások
• dőlések és esések
• egyensúlyozások
• függések és lengések

• gurítások
• dobások
• elkapások
• rúgások, labdaátvételek lábbal
• ütések
• ütések eszközzel
• labdavezetések kézzel, lábbal
• eszközök megállítása, átvétele
• egyéb eszközhasználati formák

A mozgásfejlődés során a gyermekek a külső megfigyelő számára is jól érzékelhető tanulási folyamaton keresztül tanulják meg akaratlagos mozgásaikat. Ahogy kialakul és stabilizálódik a járás (nagyjából 1 és 2 éves kor között), úgy kerül át a gyermek a kezdeti mozgásfázisból a fundamentális mozgásfázisba, amely különösen az óvodai, de az iskolai testnevelés szempontjából is kulcsfontosságú, mivel ezen mozgások kombinációi, specifikus továbbfejlődése révén tanulhatók a sportspecifikus mozgások. Sajnos azonban az elmúlt évtizedek társadalmi-gazdasági átalakulása és a megváltozott életmód miatt, a kisgyermekeknek egyre kevesebb lehetőségük van szabad, aktív játéktevékenység formájában, természetközeli környezetben gyakorolni, tanulni az alapvető mozgásaikat.

A gyermekkorban is csökkenést mutató fizikai aktivitási szint, valamint a táplálkozási problémákkal jelentkező túlzott kalóriabevitel sokszor összegződik a kisgyermekek korlátozott mozgásfejlődésében, amely koordinációs deficitet, illetve pszichés (tipikusan önértékelési) problémákat is kiválthat. Az óvodák és az iskolák szerepe tehát nemcsak felértékelődött, hanem rendkívüli fontosságúvá vált a természetes érési és növekedési folyamatok támogatása, serkentése érdekében. Ez a feladat nem csupán a motoros oldalról lényeges, hanem a pszichoszociális fejlődés szempontjából is meghatározó. Kutatások igazolják, hogy a bizonytalan mozgású gyermekek általában kevésbé közkedveltek és kevesebb barátjuk is van; a kellő játszótéri tapasztalat hiánya iskolai izolációhoz vezethet, ami roncsolja az önbizalmat és csökkenti az iskolai teljesítményt [214].

• előrejelzi a serdülőkori fizikai aktivitás és fizikai fittség szintjét [215; 216];
• összefügg a gyermekek ülő tevékenységeinek idejével, vagyis a mozgásügyesebb gyerek kevesebbet végez ülő aktivitásokat [217];
• segíti a sportspecifikus készségek tanulását és hozzájárul az aktív életvitel megalapozásához [200; 206].

A fundamentális fázis (időszak) mozgáskészségeinek fejlődését a szakemberek két irányból vizsgálják. Az egyik a szekvenciális fejlődési folyamat megfigyelésén alapul, amely a mozgáskivitelezés folyamatának finomodását, egyre hatékonyabbá válását, vagyis az adott mozgás koordinációjának javulását jelenti. A másik irány a mozgás eredményességét vizsgálja, amit valamilyen mérhető paraméter alapján próbál megítélni (például dobás- vagy ugrástávolság, sebességnövekedés).

A fundamentális mozgásfejlődési fázisban (FMS) kialakuló alapvető mozgáskészségek mindegyikének jól leírható szekvenciális fejlődésmenete van [218; 219]. Ez a fejlődésmenet három egymásra épülő, elvi szakaszra osztható. (Nem összekeverendő a mozgástanulási szakaszokkal!) Farmosi István (2010) Mozgásfejlődés című könyvében mozgásfejlődési fázisokként fordította az angol „stage” kifejezést, mi azonban az eredeti terminus technicus alapján a szakasz kifejezést tartjuk megfelelőnek [220]. Ezzel a döntéssel a fő fázisokon (időszakokon) belül szakaszokat különítünk el. A fundamentális  mozgáskészségek fejlődésének első szakasza a bevezető szakasz („initial stage”), amely ezen mozgások megjelenését és kezdeti végrehajtásait jelenti. Tipikusan másfél és három éves kor között, az alapmozgások első, még viszonylag koordináltalan próbálgatásainak időszaka. Ezt követi az elemi szakasz („emerging” vagy „elementary stage”), amely tipikusan három–öt éves kor között az alapkészségek koordinációs stabilizációját, jelenti. Ez a szakasz átmenetet képez az érett szakaszba („proficient” vagy „mature stage”), ahova akkor jut el a gyermek, ha az adott mozgás biomechanikai és koordinációs értelemben hatékonyan szerveződik, mozgáskombinációkra és változó környezeti feltételek közötti alkalmazásra is készen áll. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy nagyon sok gyermek nem jut el ebbe a szakaszba, illetve a korlátozott mozgás- és játéklehetőségek miatt megreked az elemi szakaszban. A sok-sok színes, változatos és motiváló gyakorlás azonban segít a továbbfejlődésben.

A fundamentális mozgáskészség fázis három szakaszának gyakorlaton keresztüli értelmezéséhez vegyük példaként a legfontosabb FMS-alapkészséget, a futást. A futómozgás kialakulása a járásra épül. Kezdetben a futás lépéshossza kicsi, a repülési fázis alig felismerhető, a lépések széles alátámasztási pontokat képeznek, a térd magasra lendül futás közben. A kéz magasan, elsősorban védekezési készenlétben van, hogy eséskor, ütközéskor tompítani tudjon (bevezető szakasz).

Idővel vállszélessé szűkül a lépések szélessége, egyre markánsabb a repülőfázis, a kar és a láb egyre koordináltabban működik ellentétesen. Az elrugaszkodáskor a boka, a térd és a csípő egyre jobban kinyúlik, a kar lassanként középső pozícióba kerül és a test mellett segíti a futómozgást (elemi szakasz).

A stabilizálódott, fejlett szakaszba kerülő futómozgásnál a repülőfázis tovább nő azáltal, hogy a mozgásszabályozás és az erőszint javul. A boka, a térd és a csípő kinyúlása erőteljessé válik. A törzs kismértékben előredől és a kar körülbelül 90 fokban a törzs mellett szinkronizáltan és nagyobb kiterjedéssel segíti a futást. Ez a mozgásminta lehetővé teszi, hogy bonyolultabb mozgáskapcsolatokba, változó körülmények közé, illetve teljesítményre (például sebességre) törekedve is jól koordinált maradjon a mozgás.

A fundamentális, természetes mozgások fejlesztése az óvodai mozgásos tevékenységrendszer központi mozgásanyaga, egyben az érvényben lévő kerettanterv alsó tagozatos tananyagának döntő részét képezi, különösen az 1–2. osztályban.