A motoros fejlődéssel foglalkozó tudományterület számos, érdekes elméletet alkotott a fejlődés hátterében meghúzódó mechanizmusokról, amelyekbe az újabb elméletek már integrálták a biológiai érés és a környezet dinamikus egymásra hatását. (Feljebb láttuk Gallahue, Ozmun és Goodway (2012), valamint Clark és Metcalfe (2002) modelljeit.) Az új elképzelések lényege, hogy a mozgásfejlődést nem csupán az idegrendszer és a környezet egyirányú egymásra hatása szabályozza, hanem úgy vélik, hogy a mozgások létrehozásakor a szervezet folyamatos oda-vissza ható dinamikus önszervező folyamatként működik a környezettel és saját belső rendszereivel együttműködésben. A mozgást tehát dinamikus önszervező folyamatként definiálják [209]. A dinamikus rendszerelméletről részletesen olvashat magyarul Vass Zoltán munkáiból [210; 211; 212].

A testnevelés módszertani nézőpontja szempontjából Newell (1986) modellje ugyancsak meghatározó (32. ábra), amely a dinamikus rendszerelméleti elképzelés nyomán született [213]. A szerző a mozgásos cselekvést korlátozó tényezőket az egyén, a környezet és maga a mozgásfeladat körülményeinek interakciójában ragadta meg. Úgy vélte, hogy a mozgásos cselekvéseket egyrészt behatárolják az egyén biológiai, azon belül strukturális (például nem, testmagasság, testtömeg), illetve funkcionális (kognitív és pszichés) lehetőségei, határai. A környezeti behatároló tényezők között említette a fizikai környezet (például hőmérséklet, időjárás, tengerszint feletti magasság) és a szociokulturális környezet (például társadalmi és családi normák) akadályozó tényezőit. Végül maga a mozgásfeladat is behatároló tényező lehet, hiszen a mozgás célja, szabályai, a felhasznált eszközök is különbözőek lehetnek. A mozgásos cselekvések során ezek a tényezők azok, amelyek serkenthetik vagy éppen gátolhatják a mozgásfejlődést. A gyakorlatba átültetve nem nehéz belátni, hogy ha például a testnevelésórán sokféle, változatos gyakorlatot adunk egy mozgáskészség elsajátításához, akkor a készség felhasználhatósága is szélesedik. Ha azonban csak egy-egy gyakorlatot ismétlünk folyamatosan, akkor korlátozódik a mozgás tanulása és ezzel a felhasználhatóság is akadályozottá válik.

Meg kell jegyeznünk, hogy egy mozgást az egyén biológiája, a környezet és a végrehajtani kívánt feladat egyaránt befolyásolja! Az oktatás során tehát mindhárom tényezőt figyelembe kell vennünk!

A mozgásfejlődés és a mozgástanulás szorosan összefüggő, mondhatni elválaszthatatlan fogalmak, hiszen a fejlődés a környezet által erősen befolyásolt tényezők, amihez állandó, permanenssé váló alkalmazkodásra van szükség, ami pedig nem más, mint tanulás. Amikor tehát mozgásfejlődésről beszélünk, akkor automatikusan tanulási folyamatról is beszélünk.