A röplabdajáték kézzel játszott sportjáték, amelynek célja a két térfelet elválasztó háló fölött úgy átjuttatni a labdát, hogy azt az ellenfél ne tudja játékban tartani. A labdát nyitással hozzák játékba, és a fogadó/védekező csapatnak három érintés áll rendelkezésére, hogy azt szabályos módon (pillanatnyi, elpattanó érintéssel) átjuttassa a másik csapat oldalára. A pálya sajátosságából adódóan nincs testi kontaktus az ellenfelek között, ezért a két csapat tagjai közötti durvaság, agresszivitás megjelenési lehetősége minimális mértékű. Ez a vonás azon tanulók számára is vonzóvá teheti a játékot, akik a test test elleni küzdelemtől idegenkednek. Viszonylag kis területen egy időben meglehetősen sok résztvevőnek ad játéklehetőséget, eszközigénye pedig rendkívül alacsony. Egy labdán kívül mindössze egy hálóra van szükség, ennek hiányában egy kifeszített kötél vagy gumiszalag is megteszi. Lehet játszani teremben bármilyen kemény borítású talajon, vagy szabadtéren: salakon, füvön, homokon, de már havon is. Az egyetlen labdajáték, amelynek jelen pillanatban két szakága szerepel a nyári olimpiák programjában (terem- és strandröplabda), és a harmadikkal jó eséllyel pályázik a téli olimpiák programjába való bekerülésre (hóröplabda). Világszerte hatalmas népszerűségnek örvend, az ötkarikás játékokon mind a strand-, mind a teremröplabda a legnézettebb események között van. A röplabdázás gyors gondolkodást, helyzetfelismerő és döntési képességet, valamint rendkívüli ruganyosságot, mozdulat- és mozgásgyorsaságot, magas fokú együttműködő és kommunikációs készséget kíván.

A röplabdázás már több mint százéves múltra tekint vissza. A sportág születése 1895-re datálható, amikor is William G. Morgan, a Holyoke YMCA Egyetem testnevelési igazgatója olyan játék megalkotásán törte a fejét, amely teremben játszható, és nélkülözi az ekkorra már létrejött kosárlabdajátékra jellemző test test elleni küzdelmet. Többek között a tenisz és a kézilabdajáték egyes elemeinek ötvözése révén megszületett az elsőként Mintonette névre keresztelt új sportág, amelynek szabályai még jelentősen különböztek mai formájuktól. Az első bemutató mérkőzést 1896-ban rendezték, és ekkor kapta a játék a „volleyball”, azaz röplabda nevet. Az amerikai kontinensről eljutott Ázsiába és Európába, ahol főként az I. világháborút követően rohamosan nőtt népszerűsége, azonban az önálló nemzetközi szakszövetség (FIVB) létrejötte egészen 1947-ig váratott magára (addig a Nemzetközi Kézilabda Szövetség égisze alatt működő röplabdatechnikai bizottság foglalkozott a sportág nemzetközi irányításával). Hazánk – 13 másik országgal egyetemben – az alapítók között szerepelt. Az első Európa-bajnokságot 1948-ban, az első férfi világbajnokságot 1949-ben, az első női vb-t 1952-ben rendezték. A sportág 1964-ben szerepelt először az olimpiai játékok műsorán. 1963-ban létrejött a sportág európai szövetsége, a CEV. 1984-ben a FIVB elnökévé választották Rubén Acostát, akinek egészen 2008-ig tartó regnálása idején megindult a röplabdázás professzionalizálódása. Ezen időszak alatt számos jelentős változás történt a sportágban: 1986-ban a FIVB elismeri a strandröplabdát hivatalos szakágként, ami egy évtizeddel később már szerepelt az atlantai olimpia műsorán. 1988-ban bevezették a labdamenet-pont rendszert a döntő játszmában, kezdetben felső ponthatárral (17:16-nál mindenképp véget ért a játszma és a mérkőzés), majd ezt 1992-ben eltörölték, és a többi játszmához hasonlóan kétpontos különbség kialakulásáig tart az 5. szett. 1994-ben lehetővé tették a labda lábbal történő érintését, kevésbé szigorú elbírálást kapott a nehéz testhelyzetben végrehajtott érintések megítélése, és az eddig 3 méter széles nyitó zónát 9 méteresre növelték. 1998-ban bevezették a labdamenet-pont rendszert az egész mérkőzésen (korábban kizárólag a saját nyitásból szerezhettek pontot a csapatok), és megjelent a speciális védekező játékos, a Libero posztja. 1999-től szabályos nyitásnak számít, ha a labda úgy jut át az ellenfél térfelére, hogy érinti közben a hálót (korábban ez nyitáshibának minősült).

A sportág magyarországi története a második világháború végén vette kezdetét, amikor a hazánkba 40 évre ideiglenesen érkező szovjet katonák játékát átvéve egyre inkább elterjedt, olyannyira, hogy 1946-ban megalakult a Magyar Röplabda Szövetség, amelynek első elnöke Nonn György lett. 1947-ben lezajlott az első bajnokság, a rá következő évben pedig már 4500 csapat mérkőzött különböző szintű bajnokságokban. Mint arról már korábban szóltunk, Magyarország is a Nemzetközi Röplabda Szövetség alapítói között volt, a kezdetektől bekapcsolódva a nemzetközi versenysport vérkeringésébe. Sportdiplomatáink közül kiemelkedik dr. Holvay Endre, aki 1955 és 2002 között megszakítás nélkül a FIVB tisztségviselője volt. Tevékenysége elismeréseként 2006-ban, első magyarként beválasztották a Röplabdázás Halhatatlanjai közé. A másik magyar Hall of Fame tag Dr. Kotsis Attiláné, Gabi néni, a magyar női röplabda-válogatott legendás egykori szövetségi kapitánya. A magyar röplabdázás történetének legfényesebb napjai a 60-as, 70-es években voltak. Válogatott csapataink az Európa-bajnokságokon szerepeltek a legeredményesebben. A férfiak 1963-ban, a nők 1975-ben szereztek ezüstérmet. Az Európa-bajnoki szereplést emellett 4 bronzérem fényesíti (1950. férfiak, 1977., 1981. és 1983. nők). A világbajnokságokon érmet nem sikerült szerezni. A legjobb eredményt a nők érték el Várnában 1970-ben, ahol a 4. helyen végeztek. Az olimpiai játékokon a nők három, a férfiak egy alkalommal vettek részt. Bizony, ma nagyon elégedettek lennénk a férfiak tokiói 6., a nők montreali és moszkvai 4. helyével! A 60-as évek első felére közel 30 000 igazolt játékost tartottak nyilván, de a 2000-es évekre 3000 főre csökkent a létszám. Napjainkban a jelentős támogatásnak köszönhetően újra éledezik a sportág, aminek eredményeképpen sikerült megnövelni az igazolt versenyzők számát az összes szakágban (terem-, strand-, hó- és ülőröplabdázás). A női válogatott sikeresen kvalifikált az elmúlt két Európa-bajnokságra, így hosszú idő után újra magyar csapat szerepelt rangos nemzetközi versenyen. Sportdiplomáciai sikerként 2019 nyarán a Magyar Röplabda Szövetség terem- és ülőröplabda kontinenstornát is rendez, melynek köszönhetően csapataink már biztos résztvevők.

A röplabdázás alapvető jellemzője a labdabirtoklás hiánya és az ebből fakadó időkényszer mellett történő mozgás-végrehajtás. Ebből a sajátosságból fakadóan kijelenthető, hogy a 6:6 elleni játékformában való eredményes részvétel, az eközben tapasztalható siker megélése igen hosszú folyamat eredménye. Ezért a röplabdajáték a legnehezebben elsajátítható, a leghosszabb időt és gyakorlást kívánó a labdajátékok közül. Értelemszerűen, ennek a folyamatnak – vagyis az élvezhető játék kialakításának – az egyes életkori szakaszokban tapasztalható jellemzők, a motoros felkészültség és a készségek, képességek szintjének figyelembevételével szükséges végbemennie. Ez okból születtek meg a röplabdázás szabályrendszerét, technikai-taktikai repertoárját bizonyos módon redukálva tartalmazó játékformák, amelyek mindegyike, fokozatosan bővülő módon, egymásra épülve készíti elő és alakítja ki a nagypályás röplabdajáték összes játékelemét. Ez szükséges ahhoz, hogy az egyszerűbb formában, könnyített helyzetekben és szabályokkal megvalósuló gyakorlás és játék alatt a tanulók megtapasztalják az én-hatékonyságot, pozitív élményekkel gazdagodva váljanak egyre ügyesebbé és alkalmassá a röplabdázás hobbi-, vagy akár versenyszintű űzésére.

10 × 5 méteres pályán zajlik a játék, melyet a 224 cm magas háló választ el két térfélre. 65–67 cm kerületű, 210 gramm tömegű (a normál röplabdánál könnyebb) labda használata javasolt. Egy csapat 4-6 főből áll, akik közül egyszerre 2 játékosnak kell a pályán tartózkodnia. A játék 2:2 ellen zajlik. A csapatokat lány, fiú és vegyesen lány és fiú játékosok is alkothatják. Egy csapat 2–4 cserejátékossal rendelkezik, akiknek előre meghatározott sorrend alapján pályára kell lépniük. Amikor a csapat elnyeri a nyitás jogát, az előzőleg nyitó csapattag elhagyja a pályát, helyére a soron következő cserejátékos áll, és a pályán maradó játékos hajtja végre a nyitást. Amennyiben a csapat saját nyitásából pontot ér el és újra nyithat, ugyancsak forgást kell végrehajtani a pályán lévő játékosoknak. A nyitás végrehajtható alsó nyitással vagy kosárérintéssel. Ez utóbbi esetben a nyitóérintés az alapvonaltól a középvonal felé 1 méterre, azzal párhuzamosan megrajzolt vonal mögül hajtható végre.

Labdamenet során a három érintés kijátszása kötelező. A labda ellentérfélbe juttatása után (kivéve a nyitást) a két játékosnak a saját térfél alap- és oldalvonalának találkozásánál kijelölt, saját pozíciójától távolabbi területre kell futnia, és legalább egy lábbal érintenie azt (tulajdonképpen helyet cserél a két játékos az adott terület érintésével a következő védekező akció előtt).

A „manó” röplabda játékmenete: A labdamenetet kosárérintéssel vagy alsó nyitással lehet kezdeni. A védekező/nyitásfogadó csapat játékosa két kézzel bármilyen módon elkaphatja a labdát. A labda nélküli játékosnak be kell futnia a háló két végén, a közép- és oldalvonalak találkozásánál felrajzolt területek egyikéhez (a közelebbihez érdemes, de nem hiba, ha a másikhoz megy), és legalább egy lábbal meg kell érintenie a területet (1. ábra: szürke szaggatott nyíl). A labdás játékos két kézzel dobja a labdát (tetszőlegesen alulról vagy felülről) a társának. A második érintést végző játékosnak fej fölött, kosárérintéssel KELL visszajátszania a labdát társának (az érintés pillanatában már nem kötelező a felrajzolt területen belül tartózkodnia a második érintést végrehajtó játékosnak). A harmadik érintést végrehajtó játékosnak fej fölött, kosárérintéssel KELL átjátszania a labdát az ellentérfélbe. A három csapatérintés kijátszása kötelező. A labda átjátszása után a játékosoknak a tőlük távolabbi sarokban (az alap- és oldalvonalak találkozásánál) kijelölt területet meg kell érinteniük legalább egy lábbal (lásd az ábrán: kék és zöld nyilak), így helyet cserélnek a következő védekezés előtt. A játékos a labda megjátszása közben felugorhat. A labda elkapása és eldobása között legfeljebb 2 másodperc telhet el. Labdával a kézben nem szabad lépni.

Az a csapat nyeri a mérkőzést, amely hamarabb eléri a 25 pontot, legalább két pont különbséggel (24:24-es mérkőzésállásnál addig folytatódik a játék, amíg valamelyik csapat egymás után két pontot nem szerez, pl. 26:24), vagy 12 perc alatt több pontot ér el. Ha 12 perc leteltekor döntetlen az állás, aranypont dönt- aki a következő labdamenetet nyeri, az nyeri a mérkőzést.

A játékpálya 12 × 6 méter nagyságú, amelyet a 224 cm magasságú háló választ két egyenlő térfélre. A játékot könnyített, 210–230 gramm tömegű labdával kell játszani.

Csapatonként mindig 3 játékosnak kell játékban lennie. Ha a csapat négy, öt vagy hat játékosból áll, a játszmákban (a csapat játékosainak számától függően) egy, kettő vagy három cserejátékosnak kötelező szerepelni. A cserét úgy kell végrehajtani, hogy a nyitás jogát megszerző csapat nyitásra soron nem következő játékosa lejön a pályáról, és a cserék közül az előre meghatározott sorrend szerint következő játékos áll a helyére (3-as helyre). A pályán maradók közül az addig 2-es helyen álló és a forgással 1-es helyre kerülő hajtja végre a nyitást.

Ha a fogadó csapat elnyeri a nyitásjogot, játékosai egy forgást végeznek úgy, hogy az óramutató járásával azonos irányban egy állásrendi hellyel előrébb lépnek. A mérkőzés során a nyitás jogával rendelkező csapatnak akkor is forgást kell végrehajtania, ha a nyitó játékos egymás után három nyitást végrehajtott, és ezeket követően minden esetben a csapata nyerte a pontot.

A játékosok helyeit az alábbiak szerint kell számozni: A 3 játékos egymás mellett helyezkedik el, ők a 3-as (bal), 2-es (középső) és az 1-es (jobb) helyeket foglalják el. A játékosok egymáshoz viszonyított helyzete: a játékosoknak oldalirányban külön-külön a helytartási pozíciójuk szerint kell helyet foglalniuk. A játékosok helyzetét a talajjal érintkező lábuk helyzete határozza meg az alábbiak szerint: a jobb vagy bal oldali játékos lába egy részének közelebb kell lennie a megfelelő oldalvonalhoz, mint a középsőnek. Mindhárom játékos első sorkötelesnek számít, támadóvonal nincs. A játék során kötelező helytartás van, ami azt jelenti, hogy a játékosoknak végig tartaniuk kell a társaikhoz képest előírt pozíciójukat, az adott forgással kialakult állásrendet. Tilos a szándékos helycsere.

A „szupermini” röplabda játékmenete: A nyitást kizárólag alsó nyitással lehet végrehajtani. Támadóérintésnél az ütés megengedett. A labdát nem lehet első érintésből az ellentérfélre juttatni (kivéve a nyitást), és alapvetően törekedni kell a három érintés kijátszására. Labdamenet közben alkalmazható érintési formák a kosár- és alkarérintés, valamint egykezes érintések. A labdamenet során az ellenféltől érkező labdát a csapat egyik játékosa fogadja és bejátssza a feladónak kijelölt játékoshoz (általában az állásrend szerinti középső, a 2-es pozíciót elfoglaló játékos), aki feladja azt a hálóval párhuzamosan, lehetőleg kosárérintéssel az egyik támadójátékosnak. A támadójátékos talajról és felugorva is átjátszhatja a labdát az ellenoldalra. A labda átjuttatását követően a csapat tagjai felveszik a mezőnyvédekezés alappozícióját, felkészülve a következő védekező akcióra.

A mérkőzés két nyert játszmáig tart, az eredmény tehát 2:0 vagy 2:1 lehet. Az első két játszma 25 pontig, a döntő játszma 15 pontig tart. Ha két játszma után a mérkőzés 1:1-re áll, a harmadik esetében a döntő játszma szabályait kell alkalmazni (új sorsolás, 8. pontnál térfélcsere).

A pálya mérete 14 × 7 méter, a háló magassága lányoknál 210 cm, fiúknál 215 cm. Van támadóvonal, amelyet a középvonaltól 3 méter távolságra, azzal párhuzamosan kell kijelölni. Egy csapatot legalább 8, legfeljebb 12 játékos alkot, egy időben 4 játékos tartózkodik a pályán. Egy játszmában adott csapatnak 4 cserelehetősége van, de az első játszmában szereplő játékosok nem léphetnek pályára a második szettben. A harmadik játszmában bárki játszhat a csapat tagjai közül. A nyitást alsó és felső nyitással is végre lehet hajtani, és labdamenet közben bármely, a röplabdázás általános szabályainak megfelelő érintés megengedett. A nyitást végrehajtó játékos hátsó sorköteles, vagyis ő nem végezhet befejezett támadóérintést (nem juttathatja át az ellentérfélre a labdát) a támadóvonalon belülről, ha a labda a háló felső szintjénél magasabban van. Ha a csapat elnyeri a nyitás jogát, egy forgást kell végrehajtania. Egy adott állásrendben egymás után maximum 3 nyitást hajthat végre a csapat, utána ismét forgásnak kell következnie. A nyitóérintés végrehajtása után a játékosok megkötés nélkül mozoghatnak a pályán, bármely pozíciót elfoglalhatják, a labdamenet során szabad játék játszható.

A „mini” röplabda játékmenete: a labda alsó vagy felső nyitással történő megjátszásával indul a játék. A védekező/nyitásfogadó csapat játékosa a labdát alkarral vagy kosárral a feladóhelyre továbbítja, ahonnan a feladónak kijelölt játékos (általában az állásrend szerinti 2-es vagy 3-as helyen álló játékos) a labdát lehetőleg kosárérintéssel a hálóval párhuzamosan valamelyik támadójátékosnak feladja úgy, hogy azt akár felugrással is át lehessen ejteni vagy ütni. A harmadik támadóérintést végrehajtó játékos kosárérintéssel, alkarérintéssel, egykezes ejtéssel vagy ütőmozdulattal is átjuttathatja a labdát az ellentérfélbe. A labda átjátszását 1 fős sánccal akadályozhatja meg a játékos, illetve ezzel segítheti csapata mezőnyvédekezését is. A három csapatérintés kijátszása a játék megtanulása érdekében erősen ajánlott. A labda átjátszása után a támadást végző csapat játékosai mezőnyvédekezési és sáncolási alappozícióba helyezkednek, és felkészülnek a gyors védekező mozgásokra, illetve az átjövő labda megjátszására.

Egy játszma során egy csapatnak két időkérésre van lehetősége.

A mérkőzés 3 nyert játszmáig tart.  Az a csapat nyer egy játszmát, amely hamarabb éri el a 25. pontot, legalább két pont különbséggel. 2:2-es játszmaarány esetén döntő játszmára kerül sor, amelyet a 15. pontot legalább két pont különbséggel elérő csapat nyeri.

A pálya 18 × 9 méter területű, a háló magassága lányoknál 217 cm, fiúknál 230 cm. A középvonallal párhuzamosan, attól 3 méter távolságban mindkét térfélen támadóvonal van felfestve. A labda kerülete 65–67 cm, tömege 260–280 gramm. Egy csapat 6–12 játékosból állhat, Libero játékos[1] szerepeltetése megengedett. Azonos csapatban egyszerre 6 játékos van pályán. A játékosoknak a játszmák során végig tartaniuk kell a kezdő állásrendben meghatározott, egymáshoz viszonyított helyzetüket a nyitóérintés pillanatáig, ezt követően szabadon mozoghatnak, tetszőleges pozíciót vehetnek fel. A 6 játékos közül a hálóhoz közelebbi 3 játékos (2-es, 3-as, 4-es) az első sorköteles, míg a hálótól távolabbi 3 játékos (1-es, 5-ös, 6-os) a hátsó sorköteles játékosok. A hátsó sorköteles játékosok nem végezhetnek befejezett támadóérintést (nem juttathatják át az ellentérfélre a labdát) a támadóvonalon belülről, ha a labda a háló felső szintjénél magasabban van. Ha a csapat elnyeri a nyitás jogát, forog egyet, azaz a játékosok az óramutató járásával megegyező irányban egy pozícióval tovább haladnak. Az 1-es helyre forgó játékos hajtja végre a nyitást (alsó vagy felső nyitás). Labdamenet során a csapatoknak 3 labdaérintésre van joguk, hogy átjuttassák a labdát az ellenfél térfelére. (A sáncérintés ebbe nem számít bele.) Bármely érintés megengedett (pl. alkarérintés, kosárérintés, ütés, ejtés), amely megfelel a röplabdázás általános szabályainak (elpattanó és egyidejű a labda megérintése).

A röplabdajáték játékmenete: A labda alsó vagy felső nyitással (ajánlott) történő megjátszásával indul a játék. A védekező/nyitásfogadó csapat játékosa a labdát alkarral vagy kosárral a feladóhelyre továbbítja. A feladónak kijelölt játékos (a feladó helye 2-es hely vagy a 2-3. hely között lehet) a labdát lehetőleg kosárérintéssel a hálóval párhuzamosan valamelyik támadójátékosnak feladja úgy, hogy azt akár felugrással is át lehessen ejteni vagy ütni. A feladás hátsó sorköteles játékosnak is történhet. A harmadik támadóérintést végrehajtó játékos kosárérintéssel, alkarérintéssel, egykezes ejtéssel vagy ütőmozdulattal is átjuttathatja a labdát az ellentérfélbe. A labda átjátszását 1 vagy 2 fős sánccal akadályozhatja meg a játékos, illetve ezzel segítheti csapata mezőnyvédekezését is. A mezőnyvédekezésben két rendszert használhatunk: a sarkos, illetve hátsós rendszert.[2] A labda átjátszása után a támadást végző csapat játékosai mezőnyvédekezési és sáncolási alappozícióba helyezkednek, és felkészülnek a gyors védekező mozgásokra, illetve az átjövő labda megjátszására.

Játszmánként és csapatonként 6-6 cserére és 2-2 időkérésre van lehetőség.

A mérkőzés 3 nyert játszmáig tart. 2:2-es mérkőzésállás után döntő játszma következik. Egy játszma addig tart, amíg az egyik csapat eléri a 25 pontot, legalább két pont különbséggel. A döntő játszma 15 pontig tart, szintén legalább két pont különbséggel.