Egy, a kötöttség szintjén (3.2.6. alfejezet) használt fejkendő nagyságnál kisebb kendőt – lehet zsebkendő is, illetve a kisebbeknél babzsák – minden tanuló maga elé helyez a talajra. Saját maga számára kialakít néhány, nyolc számolásra végezhető, lépésekből, ugrásokból álló mozgássort a kendő mögött, előtt, mellett, felett vagy éppen körülötte haladva. Akinek egyféle megoldása van, a második nyolc ütemre megismételheti azt. Mindkét sor 7–8.-ra lezárással fejeződik be, a második sor végén a kendőt mindkét kézzel felveszik a talajról a 8. ütem végére. A kendővel a kézben megismétlik az előző mozgássorokat. A kendő mozgatási módja is egyéni döntés alapján történhet.