A tapasztalat szerint a gyermekek mozdulatelválasztó, beazonosító képessége kisiskoláskorban általában igen fejletlen. Ezt fejlesztik az alábbi gyakorlatok.

Egy kijelölt egyenes mentén kell a gyermekeknek előrehaladniuk (7. ábra). Kiinduló helyzet: állás a kezdő vonal mögött. Lépés előre a jobb oldalon jobb lábbal, majd ugrás balra a vonalon át páros lábra. A kéttagú mozdulat ismétlése ellenkezőleg: bal lábbal előre lépés, majd ugrás páros lábra a jobb oldalra. A leggyakoribb hiba, hogy a gyermekek az előre lépést követően összezárják mindkét lábukat, vagyis ismét páros lábon lesz a testsúlyuk, és így akarnak átugrani a másik oldalra. A lépéskor mindig egy lábon van a testsúly, az ugrásnál pedig mindig egy lábról van a levegőbe lendülés, és kettőre van az érkezés. Ezt követően el kell ismételni ellenkező irányú indulással is. Lehet kiszámolóval, énekszóval vagy lassú tempójú zenekísérettel is végezni.

Az előző gyakorlat továbbfejlesztése. Egy lépés és egy páros lábra ugrás történik, csak a haladási irány, illetve frontirány és a lépő láb összetétele változik. Továbbra is szükség van a hosszabb, kétdimenziós (papír ragasztószalag) egyenes vonalra, mert ezen kell haladni (8. ábra). A haladás mértékét szabályozzuk keresztbe letett, nem túl magas eszközökkel, ezek lehetnek kettéhajtott ugrálókötelek, vagy például 1-2 centiméter átmérőjű vékony botok, pálcák, amely „akadályokat” körülbelül 30 centiméterenként keresztbe ráfektetjük a vonalra. A kiinduló helyzetben a gyermekek most oldalhelyzetben állnak a haladási irányhoz képest, vagyis a jobb vagy a bal karjuk néz a vonal felé.

• Első fázis [lex]: a haladási iránnyal ellentétes lábbal helyben lépnek egyet, ezáltal a másik lábuk (amelyik közelebb van az akadályhoz) felemelkedik a levegőbe.
• Második fázis: a támasztó lábbal elrugaszkodnak, és az akadályt átugorva páros lábbal, a haladási irányt tartva a következő akadályközbe érkeznek. A frontirányuk továbbra is ugyanaz, mint a kiindulásnál. Ismétlés ellenkezőleg. Amennyiben már megfelelő a motoros kivitelezés, a mozgásritmust szabályozó lüktetési rendet a szöveg, a dallam, a zenekíséret adja meg.

Ebben a feladatban a számolás is alapvető fontosságú. A ritmikai értékek is a törtek mentén (például negyed, nyolcad) értelmezhetők, ezért elengedhetetlen, hogy a gyermekek megszokják azt, hogy számokkal és irányokkal strukturálják a mozdulataikat, mozdulatsoraikat. Nehézkessé teszi viszont a természetes számok alkalmazását, hogy ameddig a zenei lüktetés egyesével, vagyis egytagonként számolható, addig a számnevek 1–8-ig tartó sora két helyen is két szótaggal ejtődik. Emiatt a táncban másként alakulnak a számnevek: „EGY, KÉT, HÁ’ NÉGY, ÖT, HAT, HÉT, NYOLC.” Ezzel a megoldással sikerül feloldani a disszonanciát az egytagú lüktetés és a kéttagú szótagolás között.

Az ugrások kettes beosztását más térhatároló eszközzel oldjuk meg. Erre a feladatra a legalkalmasabbak a körülbelül 1 méter hosszú, 1-2 centiméter átmérőjű botok vagy pálcák. Inkább természetes vesszőket érdemes keresni, ugyanis a gazdaboltból vásárolt áruk itt nem igazán megfelelőek. A botokat egymástól megközelítőleg 30-40 cmre lefektetjük az egyenes haladási irányra merőlegesen. A feladat menete az oktató DVD-n is látható.