4.1. Mozgásos tevékenységek uralják a tanórát

A testnevelésórák egyik lényeges jellemzője, hogy a mozgásos cselekvésekhez kapcsoltan zajlik a tanulási folyamat, vagyis az óra fizikai aktivitással telik. Lényeges szempont azonban, hogy milyen minőségű és mennyiségű az a gyakorlási lehetőség, amelyet a pedagógusok a tanuláshoz biztosítanak. Nemzetközi színtéren általánosan elterjedt minőségi követelmény, hogy a tanóráknak időtartamuk legalább felében aktív mozgásos tevékenységekkel (legalább közepes intenzitással) kell eltelnie [109; 134]. A fennmaradó időben megjelenő passzív tevékenységeket elkülöníthetjük olyanokra, amelyek az óra természetes velejárói (például pihenőidő, tudatosítás, magyarázat, megbeszélés, vizuális szemléltetés, alakzatkialakítások), és olyanokra, amelyek negatívan befolyásolják az óra hatékonyságát (például fegyelmezéssel töltött idő, fölösleges osztályszervezések és alakzatkialakítások, a rosszul választott foglalkoztatási formából, eszközhiányból adódó várakozási idő). A minőségi testnevelésórákon az utóbbiak nem, vagy minimálisan jelennek meg, ami a pedagógus hatékony tanulásszervezési tevékenységének köszönhető.

4.2. A maximális részvétel lehetőségének biztosítása minden tanuló számára

A hatékony tanulásszervezés esszenciális feltétele, hogy minden diák maximális tanulási esélyhez jusson a tanórán. A tanulási esély a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tanulócsoport különböző tagjai milyen valószínűséggel tudnak részt venni egy feladatban. Ha például egy játékban az ügyes, sportoló diákok dominálnak, és ezzel elveszik a lehetőséget a kevésbé ügyesektől tipikus tanulási esélyegyenlőtlenségről beszélünk. A végleg kiesős játékok ugyancsak esélyegyenlőtlenséget szülnek, mivel pont azok számára csökkentik a tanulás és a fejlődés lehetőségét, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá, azaz a legkevésbé ügyes tanulóknak. A végleg kiesős játékokhoz hasonlóan a nagy létszámú, kevés eszközzel zajló játékok, feladatok is jelentősen rontják a tanulási esélyegyenlőséget [135]. A minőségi testnevelés-oktatás tehát a kiesős, illetve a kevés eszközzel és nagy létszám mellett zajló játékok helyett a kislétszámú, optimális méretű területen és eszközmennyiséggel szervezett játékokat, feladatokat helyezi előtérbe. Az ily módon szervezett játékok, feladatok esetében csökken a passzivitás, valamint az abból fakadó fegyelmezetlenség és feladatelhagyás valószínűsége. Ezzel párhuzamosan növekszik a részvételi hajlandóság, és minden tanuló számára sokszoros gyakorlási lehetőség teremtődik meg [136; 137]. Mindezek növelik a tanulási eredményességet.

4.3. A tanulási motiváció fontos eleme a nagyarányú sikeresség biztosítása

A tanulási folyamat során a testnevelésben olyan tanulási környezetet szükséges teremteni, amelyben minden gyermek (képesség és készségszinttől függetlenül) több sikert él át, mint kudarcot. Általános probléma, hogy a tanulók egy része (általában a lemaradók, kevésbé ügyesek) folyamatos kudarccal terhelt légkörben vesz részt a tanórákon. A rendszeres kudarcélmények, negatív tanulási tapasztalatok hatására könnyedén alakulhat ki egy olyan pszichés elhárító mechanizmus, amelyet a szakirodalom „tanult tehetetlenség szindrómának” nevez [138]. A tanult tehetetlenség jeleit akkor mutatja a diák, ha például úgy érzi, hogy a gyakorlás eredményességére nincs ráhatása, ha nem érzi fejlődőképesnek önmagát, ha az első sikertelen próbálkozás hatására otthagyja a feladatot, és értelmetlennek tartja a további gyakorlást gyengének vélt képességei miatt. Ezzel szemben a sikerorientált tanulási környezet folyamatosan megerősíti a gyakorlás, fejlődést elősegítő hatását, és átsegíti a tanulókat a nehezebb pillanatokon [139].

4.4. A változatos és élményszerű tanulási lehetőségek erősítik a diákok fejlődés/tanulás iránti igényét

A testnevelésórák során a diákok rengeteg testi és lelki érzéssel és élménnyel találkoznak. Egy-egy új mozgás kipróbálása, új gyakorlatok, játékok, sportágak, mozgásformák és eszközök megismerése, a testi működésekkel kapcsolatos tapasztalatok, az öröm, a boldogság, a szomorúság, a kudarc, az esetleges fájdalom és félelem átélése, az együttmozgás, a közösségi élmények és még sorolhatnánk – mind természetes velejárói a testnevelésnek.

A foglalkozásokon megélt tapasztalatoknak, élményeknek túlnyomóan és konzekvensen pozitívnak kell lenniük, ami megalapozza a további mozgásigényt, tanulási motivációt és segíti a részvételi hajlandóságot. Akár pozitív, akár negatív élményről beszélünk, a pedagógiai tevékenység akkor válik valódi személyiségformáló hatássá, ha az élményeket a diákok nemcsak átélik, hanem fel is dolgozzák, interiorizálják. Ebben a folyamatban különösen fontos szerep jut a pedagógusnak, aki pedagógiai és pszichológiai eszközök segítségével szabályozza a folyamatot. A minőségi testnevelés tehát nemcsak élményadásra, hanem annak feldolgozására is törekszik.

Mitől válik élményszerűvé a testnevelésóra? Az élményszerűség – értelmezésünk szerint – azt jelenti, hogy minden diák számára teljesíthető kihívásokat, érdekes, sokszínű és változatos tanulási és gyakorlási lehetőséget teremt a pedagógus rendszeres és felelősségteljes egyéni, páros, csoport- és csapatmunka alkalmazásával. Olyan tanulási közeget jelent, ahol a tanulók rendszeres kommunikációs és kooperációs helyzetbe kerülnek egymással és a pedagógussal. Ahol a kreativitásuk és gondolataik szabályozottan a felszínre kerülhetnek, ezek segítségével döntéseket hozhatnak, és választani tudnak a saját tanulási folyamatukkal kapcsolatban. Végső soron kialakítják az autonóm tanuláshoz és a tanultak élethosszig tartó alkalmazáshoz szükséges kompetenciáikat. A minőségi testnevelésben nem az állandó mozgáshiba-keresés és a „Mit nem tudsz?” a kérdés, hanem éppen ellenkezőleg a pozitív, megerősítő interakciók és visszajelzések uralkodnak, ahol a hiba a mozgástanulás természetes velejárója, melyet mind a pedagógus, mind a diák elfogad. A testnevelésórának az első pillanattól érdekesnek, sokszínűnek, változatosnak és élményszerűnek kell lennie. Ha nem ilyen, a diák gyorsan elveszíti az érdeklődését, motivációját. A monoton egysíkú órák, az állandóság jelentősen csökkenti a motivációt, a mozgás iránti érdeklődést, összességében negatívan hat a tanulási környezetre.

A fizikai és érzelmi biztonság megteremtésének és fenntartásának további alapkövetelménye, a tanórákhoz kapcsolódó szokások, alapszabályok, magatartásnormák, amelyeket összefoglalóan protokolloknak (szokásrendnek) is nevezhetünk. A protokollok kialakítása, azok oktatása és a diákokkal közös alkalmazása maximalizálja a tanulási időt és minimalizálja a zavaró tényezőket, így a hatékony testnevelés alapfeltételei közé tartozik [140; 141]. A magatartási szabályok, a szervezési protokollok, a csoportalakítási protokollok, az eszközprotokoll és egyéb protokollok (baleset, sérülés, tűz, … esetére) alapot adnak a tanítási-tanulási folyamatnak, és közös szabályokkal segítve biztosítják az együttműködést pedagógus-diák és diák-diák között.

A hatékony tanulásszervezés és a pedagógus, nevelő tevékenysége meghatározó a pozitív, támogató tanulási környezet megteremtésében. Az érzelmi biztonság alapját összességében a bizalom és elfogadás adja, amelynek a diák-pedagógus és a diák-diák relációjában is ki kell alakulnia minden életkorban.

4.6. A fegyelmezés nem kerülhető el

Álomszerű volna, ha nem lenne a tanórákon fegyelmezetlenség, és minden diák az elvárásoknak megfelelően viselkedne. Tudjuk, hogy ez irreális kívánalom, a valóságban a testnevelés természetes velejárója a „rendbontás” – minden pedagógus találkozik a problémával. Ebből következően a fizikai és érzelmi biztonság fenntartásának külön alapelvet és figyelmet igénylő eleme a testnevelésórákon tanúsított tanulói magatartás szabályozásának kérdése. A fegyelem és fegyelmezetlenség tulajdonképpen a magatartásra (viselkedésre) vonatkozó két ellentétes jelenség kifejeződése, ami a ma iskolájának egyik legégetőbb problémáját jelenti. A tanóra hatékony működésével kapcsolatban az előzőekben már esett szó a protokollok, rendszabályok fontosságáról. Amennyiben a diákok ezeket a közös érdekeket védő szabályokat megsértik, fegyelmezetlenségről beszélünk. A fegyelmezetlenség sérti a közösségi érdekeket, mivel elvonja a tanulásról a figyelmet, akadályozza azt. A pedagógusnak kötelessége beavatkozni és kezelni az érdeksértő helyzetet. Más kérdés, hogy mi okozza a tanórai magatartásproblémákat és az adott szituációra milyen adekvát módszerrel válaszolunk. A leggyakoribb rendbontó megnyilvánulások között találjuk a beszélgetést, a vitatkozást, a nem figyelést, az utasítások figyelmen kívül hagyását, a „belebeszélést”, a vihogást, lustaságot és a pedagógus figyelmének keresését [142]. Fentiek azonban tünetek, amelyek hátterében sokszor az iskolán kívüli, a pedagógustól viszonylag független okok vagy a tanóra tanulásszervezési gyengeségei mint a pedagógus tevékenységének következményei állnak. Egy osztály általános magatartása a pedagógus tanulásszervezésének, tananyagfeldolgozási eljárásainak és kommunikációjának „lenyomata”, közvetlen következménye. A hatékony testnevelő jó szervező, jó kommunikátor, folyamatosan leköti a diákok figyelmét, s ezzel minimalizálja a fegyelmezetlenséget. Amennyiben az osztály jelentős része fegyelmezetlen, és nem csupán egy-két diák magatartásával van probléma, szinte biztosan felmerül a pedagógus módszertani felelőssége is. A túlzott várakozási idő, a teljesíthetetlen feladatok, a kihívás nélküli, unalmas gyakorlás, az agresszivitást fokozó játékok, az állandó kudarcélmények, a figyelmen kívül hagyott konfliktusok és rendbontások feladatelhagyáshoz és magatartási problémákhoz vezetnek. Tovább rontja a helyzetet, ha a tanulásszervezésből fakadó fegyelmezetlenséget negatív fegyelmezési módszerekkel, azonnali büntetéssel próbálja kezelni. A hatékony testnevelő pedagógus egyik jellemzője, hogy kiválóan kezeli a magatartásproblémákat, és nevelési feladatának tekinti a diákok önkontrolljának, személyes és társas felelősségének formálását. Proaktív és reaktív magatartásszabályozási technikákat alkalmaz, és pozitív fegyelmezési módszereket használ (6). Hangsúlyos elvi és etikai kérdés, hogy a minőségi testnevelés a mozgásfeladatokat nem használja elmarasztalásra, büntetésre, fe­gyel­me­zésre!

(6) A különféle magatartásszabályozási technikákkal, fegyelmezési módszerekkel részletesen foglalkozunk könyvünk 7. fejezetében.