Az írásbeli figyelmeztetések, mint fegyelmezési lépések már drasztikusnak számítanak. Általában azon problémás tanulók esetében kerülnek napirendre, akik folyamatosan rendetlenek, zavarják vagy éppen zaklatják társaikat. Ráadásul ez nem csupán a testnevelésórákon, hanem a szünetekben és más tanórákon is jellemző rájuk. A verekedés, a pedagógus és a társak inzultálása, a rongálás, a szándékos agresszív magatartás már nehezebben kezelhető az eddig felsorolt módszerekkel. Mindenképpen több pedagógus, az iskolapszichológus, illetve a tantestület bevonását igényli. A hosszú távú megoldás természetesen nem lehet más, mint az okok feltárása és egy célzott, következetes magatartáskorrekciós terv elkészítése.

Az iskolák házirendje minden esetben szabályozza a tanulók magatartásával kapcsolatos szankciók elveit és formáit. Ennek elnevezései iskolafüggőek. Gyakori elnevezés a „büntetések elvei és formái”, de a „fegyelmező intézkedések” is sokszor fordul elő.

A házirend által szabályozott szankciók törvényi alapját jelenleg a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, 58. §-a jelenti.

„(3) Ha a tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető. A fegyelmi eljárás megindítása és lefolytatása kötelező, ha a tanuló maga ellen kéri. Kiskorú tanuló esetén e jogot a szülő gyakorolja.

(4) A fegyelmi büntetés lehet

a)    megrovás,

b)    szigorú megrovás,

c)    meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, megvonása,

d)    áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba vagy iskolába,

e)    eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától,

f)    kizárás az iskolából.”

A fenti drasztikus lépéseket rendkívül körültekintő módon kell kezelnünk. Az ilyen erősségű külső retorzió könnyedén járhat nem kívánt (ellentétes) mellékhatással, mivel ilyenkor a büntetéstől való félelem válik kontrolltényezővé. Ameddig csak lehet, tartózkodjunk tőle, és igyekezzünk pozitív fegyelmezési módszereket használni! (29)

A büntetések és a drasztikus negatív fegyelmezési módszerek (köztük a mozgással büntetés, testi fenyítés és tettlegesség) sajnos elterjedt, sokszor kizárólagos fegyelmezési módszerek a sportban, amelyet számos edző elsődleges motivációs erőként próbál alkalmazni [322]. Az edző-testnevelő kettős karrier, a testnevelés – részben a versenysportból és militáris környezetből táplálkozó – hagyományai, illetve a magatartásszabályozással kapcsolatos pedagógiai és pszichológiai ismerethiány együttesen járulnak hozzá az indokolatlan negatív módszerek túlzott alkalmazásához. A kutatások szerint a megerősítések 80-90%-ának pozitívaknak kellene lennie a kedvező magatartásváltozás érdekében [162].

A büntetés elterjedtsége nem véletlen, hiszen azonnal képes elfojtani a problémát. Bizonyos esetekben elkerülhetetlen. A büntetésekkel kapcsolatos számos pro és kontra érv érhető tetten a kapcsolódó testnevelés és sport témájú szakirodalomban. A megfelelő erősségű (!) büntetések alkalmazásának érvei között a legfontosabb, hogy képes kontrollálni és megváltoztatni a negatív viselkedést, továbbá képes az egyént és a csoport többi tagját a közös normák és szabályok követésére bírni [322].

Hosszú távon azonban rengeteg káros hatást eredményez, ha a pozitív módszerek elenyésző gyakorisággal vannak jelen oktatásunk mindennapjaiban. A hosszú távú céljaink között ugyanis ott szerepel a személyes és társas felelősség kialakítása, a tanulási motiváció megteremtése, de különösen az érzelmileg és fizikailag biztonságos, támogató testnevelési környezet létrehozása.

A büntetés alkalmazásának sok olyan mellékhatása van, amelyeket figyelembe kell vennünk. Amikor a tanulót megbüntetjük, akkor azt is megtanulja, hogyan kerülje el a büntetés kiváltó okát. Ez akár arra is sarkallhatja, hogy legközelebb jobban figyeljen arra, hogy ne derüljön ki, mi történt. A büntetés tehát arra tanít, hogy ne megbeszéld a problémát, hanem félj a megtorlástól. A büntetés továbbá agressziót is szül. Azok a gyerekek, akiket érzelmileg vagy testileg büntettek, másokkal szemben is valószínűbben fogják ugyanazokat a viselkedésformákat alkalmazni. Végül, de nem utolsó sorban, a büntetett viselkedésforma azon nyomban újra megjelenik, ahogy a büntetés megszűnik. A büntetés tehát ritkán, rövid távon lehet megoldás, hosszú távon szinte soha.

Sajnos mindezek ellenére néha kénytelenek vagyunk büntető eszközökhöz nyúlni, habár a pozitív fegyelmezés módszere kifejezetten szakítani kíván a büntetéssel mint nevelési eszközzel. Fokozottan felhívjuk a figyelmet, hogy a büntetés nem válhat mindennapossá, csak a legvégső esetben és nagyon ritkán használjuk! A kívánatos az lenne, ha egyáltalán nem alkalmaznánk, hanem a tetteket végső esetben logikus következmények követnék. A logikus következmények jellemzője, hogy választás elé állítják a tanulót. Vagy felhagy a rossz viselkedésformával vagy megtapasztalja tette logikus következményét [324]. A logikus következményeknek négy olyan jellemzője van, amelyek együttes fennállása megkülönbözteti a büntetéstől. (1) A következmény összefügg a viselkedéssel. (2) A következmény ésszerű és arányos mértékű. (3) Kiszámítható, vagyis a tanulónak tudnia kell a tettének következményeit. (4) A következményt a pedagógus kedvesen, de határozottan érvényesíti, amely nem tartalmaz szemrehányást, megszégyenítést és fájdalomokozást. Nelsen (2013) szerint, ha bármelyik fent említett tényező hiányzik, akkor nem logikus következményről, hanem büntetésről van szó. Egy logikus következmény akkor hatékony, ha a tanulót hasznos és együttműködő viselkedésre tereli, amelynek nem szükségszerű velejárója a szenvedés. Ahogy Nelsen (2013, 124. o.) fogalmaz: „…a logikus következmény célja a helytelen viselkedés megszüntetése és a megoldás megtalálása, nem a bosszúállás és a fájdalomokozás.” A megoldás megtalálása a pedagógus és a diák közös feladata, amelyben a választási lehetőségek felkínálása mint lehetőség célravezető lehet. (Például: „Dönthetsz úgy, hogy folytatod a párod zavarását, de akkor egyedül fogsz tovább gyakorolni… Eldöntheted, hogy nem játszol a labdával, miközben beszélek vagy elveszem a labdát, és nem vehetsz részt a következő feladatban.”)

Ha a büntetés elkerülhetetlen, és a helytelen viselkedést (például balesetveszély miatt) azonnal meg kell szüntetnünk, akkor vegyük figyelembe az alábbi szempontokat [134 és 162 nyomán]!

• A büntetés az utolsó lehetőségként merüljön fel a fegyelmezésre!

     Alkalmazzunk helyette pozitív magatartásszabályozási módszereket!

• A büntetésnek és a büntetendő cselekedetnek arányban kell lennie egymással!

     Figyelnünk kell, hogy azonos cselekedet azonos következménnyel járjon. Ha nem így történik, a diákok igazságtalannak fogják érezni tevékenységünket, amely kihat a pedagógus általános tekintélyére, megbecsülésére.

• A büntetésnek illeszkednie kell az életkori sajátosságokhoz!

     Például a feladatból és játékokból történő kiállítás, az eszköz (például labda) időleges elvesztése különösen kisiskoláskorban hatékony fegyelmezési eszköz (feltéve, hogy nem a kiállás a tanuló célja).

• A büntetést minden esetben figyelmeztetésnek kell megelőznie!

     A figyelmeztetés jelentősen csökkenti a büntetési kényszert, mivel általában segít rendezni a magatartást.

• Ne fenyegessük a tanítványainkat!

     Legalább egyszer figyelmeztessünk szóban (A gyakorlatban – javasolt ugyan az egyszeri figyelmeztetés – sokan két figyelmeztetéssel dolgoznak, utána lesz következménye a tetteknek). A fenyegetőzés alig használ valamit, és azt az érzetet kelti, hogy nem tudunk megbirkózni a problémával. A figyelmeztetés nem azt sugallja, hogy azonnal büntetni akarunk. Ne meneküljünk el a büntetés elől, ha szükség van rá!

• A büntetésnek a tettet gyorsan kell követnie!

     Ha büntetés jelentősen késik, sokkal kevésbé hatékony.

• Büntessünk csendben és higgadtan! Kerüljük a nyilvánosságot, a büntetés ne a társak előtt történjen!

     A büntetés nem megtorlás vagy bosszúállás. Ha felelős viselkedést várunk a tanítványunktól, nekünk is felelősséget kell mutatnunk. A diszkréten adott megrovások hatékonyabbak, mint a nyilvánosságra hozottak [323].

• Soha ne büntessünk azért, mert valaki a gyakorlás közben hibázott!

     A gyakorlásból származó hibák a mozgástanulás természetes velejárói. Arra kell sarkallnunk diákjainkat, hogy bátran próbálkozzanak, gyakoroljanak, próbálgassák, mire képesek. Mindez magával vonja, hogy hibázni fognak. Olyan környezetet kell teremtenünk, ahol a hiba inkább pozitívum, mint negatívum, hiszen segíti a tanulást.

• Soha ne büntessünk mozgással, testgyakorlatokkal!

     A mozgással való büntetés a testi fenyítés egyik válfaja (tipikus példái testnevelésórákon az erősítő gyakorlatok, futás, kötélmászás). Etikátlan és teljességgel alkalmatlan módszer a testnevelés céljainak megvalósításához, a diákok fegyelmezett magatartásának formálásához. A mozgással való büntetés úgy állítja be a testgyakorlatokat, mintha azok rossz dolgok lennének, amiket el kell kerülni. A testnevelő pedagógus pedig nem alkalmazhat olyan eszközt, amely negatívan állítja be a megszerettetni kívánt tevékenységet.

• Soha ne büntessünk másokat (vagy éppen az egész osztályt) azért, mert valaki megszegte a szabályokat, vagyis kerüljük a kollektív büntetést!

     A folyamatosan rendetlen és magatartásproblémás tanulókkal kapcsolatban egyértelmű javaslatunk, hogy próbáljuk őket minden testnevelésóra előtt tiszta lappal indítani. Ha ugyanis rögzítjük bennünk a korábbi viselkedéseikkel kapcsolatos attitűdjeinket, akkor sokkal nehezebben tudunk nekik segíteni a változásban. Márpedig a magatartásuk formálásával kapcsolatos feladatok testnevelésórán hozzánk tartoznak, a mi felelősségünk.

A különféle írásos figyelmeztetések („beírások”) mellett az osztályfőnöki, de különösen az intézményvezetői tekintély lehet egy olyan utolsó mentsvár, amely segíthet a tanuló magatartásának javításában. Ez a lehetőség azonban nagymértékben függ az iskolát vezető személytől, pedagógiai és pszichológiai felkészültségétől. Egy humánus, problémafeltáró, konfliktuskezelő és támogató iskolavezetői beszélgetés a tanulóval, sokkal hatékonyabb, mint egy negatív, esetleg fenyegető, büntető hangvételű. Problémát jelent, hogy az igazgatói irodába történő küldés azt a látszatot keltheti, hogy minden kontrollt elvesztettünk a tanítványunk fölött. Az iskolaigazgató bevonásakor a szakpedagógus jelenléte egyéni mérlegelést igényel. A közös beszélgetés és a változás útjának közös megtalálása sok szempontból megalapozhatja a további interakciókat, tanórai történéseket.

Megjegyezzük, hogy a testnevelésórákon megnyilvánuló tanulói magatartásformákat észrevétlenül külső körülmények is jelentősen befolyásolják. Az iskolai testnevelés társadalmi, illetve helyi szintű iskolai megbecsültsége ilyen körülmény. A tantestület, illetve az iskola vezetésének saját élményein alapuló – sokszor negatív – hozzáállása, a testnevelés és sport másodlagos fontosságú műveltségterületként történő kezelése áthatja az egész iskola légkörét. Ráadásul a „készségtantárgy” sztereotípiával fémjelzett elmarasztaló kommunikáció az iskola tanulói számára is felismerhető jelentéstartalmat hordoz. Következménye, hogy erősödik a tanulókban a tantárggyal szembeni negatív attitűd, a nemtörődöm, lenéző és a résztvenni nem kívánó hozzállás.

(29) Jane Nelsen pozitív fegyelmezésre épülő elméletével és módszertanával a 7.6.10. alfejezetben foglalkozunk részletesebben.