Mikor helyezkedünk megfelelően a térben? Milyen alakzatokat alkalmazunk leggyakrabban és hogyan helyezkedjünk az alakzatban? Mit jelent a sor, az oszlop? Hogyan lehet kört alakítani? Mi a szétszórt alakzat?

A tanórák vezetésének egyik legkritikusabb pontja, hogy a pedagógus hogyan helyezkedik az osztályban. Kezdő pedagógusok gyakori hibája, hogy folyamatosan a terem közepén állnak, így a tanulók felét sem tudják szemmel tartani. Alapszabály, hogy minden pillanatban látnunk kell a teljes osztályt, instrukciókat az osztály számára pedig kizárólag úgy adjunk, ha mindenkit látunk! Nem helyes tehát a terem közepéről magyarázni, miközben sokaknak háttal állunk. A „Hátra a falhoz!” módszertani eljárás segít emlékezni arra, hogy a faltól mindig van esély az egész osztályt figyelemmel kísérni. Ha tehát bemegyünk például tevőleges segítséget adni a terem közepére, jusson eszünkbe, hogy mielőbb át kell tekintenünk a történéseket, amihez a fal felé kell közelítenünk!

A tanulócsoport áttekintésének és a hatékony tanulási folyamatnak feltétele, hogy milyen módon rendezzük el a csoportokat és az egész osztályt a térben, valamint, hogy mekkora térben dolgozunk. A sor, az oszlop, a kör, a félkör és a szétszórt elhelyezkedés olyan alapvető alakzatok, amelyeket rendszeresen használunk testnevelésórán.

A 47–54. ábrákon látható alakzatok közül a szétszórt alakzat és a félkör leggyakoribb felhasználása az egyéni vagy páros ügyességfejlesztés, gimnasztikai gyakorlatok, levezető nyújtás közben történik. A két- vagy többsoros vonal a két alapvonal vagy oldalvonal közötti gyakorláshoz illeszkedik. Az oszlopalakzat rendkívül sokrétűen alkalmazható, különösen a csoportos tevékenységeket megelőző feladatismertetéskor, illetve az akadálypályák és a terem hosszában végzett feladatvégrehajtások során. Az oszlopok a tesnevelésóra talán leggyakoribb formációi, amelyek kialakításáról a későbbiekben, a csoportalakításokkal kapcsolatban még lesz szó.

Az alakzatok, gyakorlási formák kialakításának szempontjait illetően az alábbi kérdéseket kell feltennünk magunknak.

Milyen alakzat, formáció a legoptimálisabb az adott tevékenység biztonságos és hatékony végrehajtásához?

• Melyik típus alakítható ki a leggyorsabban?
• Milyen távolságra kell állniuk egymástól a diákoknak?
• Mit tegyünk, ha túl nagy a rendelkezésre álló tér?
• Hogyan helyezkedjünk, hogy az egész osztály belátható legyen számunkra?

A tradicionális, autokrata testnevelési felfogás szerint a tanórai fegyelmezettséget elsősorban külsőleg vezérelt, katonai jellegű szervezési formák alapozzák meg. Maga, ­az ilyen típusú feladatok elnevezése is erre utal – „rendgyakorlatok”. A testnevelésórai munka hatékony szervezéséhez a szükséges formációk, alakzatok kialakításához azonban nem szükséges számos rendgyakorlati feladat, különösen nem a katonás parancsszavak vagy éppen az ütemezett menetelések. Ráadásul a tanórai fegyelem a legkevésbé azon múlik, hogy vannak-e rendgyakorlatok vagy sem. Célszerűnek tartjuk a sokunk számára negatív jelentéstartalom miatt magának a fogalomnak is az elhagyását és a Kerettanterv 2013-nak megfelelően „térbeli alakzatok és kialakításuk”, illetve szervezést segítő feladatok kifejezések alkalmazását. Az alakzatok és gyakorlási formációk kialakítása, amikor csak lehet a vezényszavak helyett a tanulókat megszólítva, utasítások formájában történjen!

Abban a pillanatban, ha túlszabályozzuk a szervezési folyamatot és rideggé válunk, negatívan hatunk a tanórai légkörre, valamint a diákok motivációjára, vagyis az óra hatékonyságára. Ha egy alakzat kialakítható fél perc alatt, akkor felesleges perceket tölteni nyitódásokkal, szakadozásokkal, menetelésekkel. Törekedjünk arra, hogy gyorsan, célszerűen, érdekesen és – legfőképpen – fölösleges rendgyakorlatozás nélkül alakítsuk ki a gyakorlási formákat! A 21. században, amikor a testnevelés deklarált célja a tanulóközpontú személyiségfejlesztés és amikor a demokratikus pedagógusi magatartás alapvető elvárás, testnevelésünknek el kell végre szakadnia a militarista gyökerű, személytelen kommunikációtól és szokásoktól!

A kialakított térformában lényeges, hogy a tanulók ne zavarják egymást gyakorlás közben. A kezdő pedagógusok rendszeres hibája, hogy a rosszul megválasztott alakzat kialakítása után túl közel kerülnek egymáshoz a tanulók, holott bőven lenne még hely a teremben. Ennek ellenkezője is gyakorta előfordul – főleg kisiskolásoknál – jelesül, hogy fölöslegesen nagy térközzel helyezkednek el tanulóink. A túl nagy térben könnyen elveszíthetik a tájékozódási pontjukat, amelynek keveredés és káosz lehet a következménye. Éppen ezért lényeges mind a gyakorlási formációk, mind a gyakorlóhely(ek) megfelelő kijelölése (erre a bóják és pionok a legalkalmasabb eszközök), begyakorlása és megtanulása.

Szabadtéren további szempont a zaj, a másik osztály vagy éppen a nap elhelyezkedése. Ha nyugodt hangerőn szeretnénk a diákjainkkal kommunikálni, akkor érdemes a zajos területtől távol instruálni. Ellenkező esetben a zaj zavarni fogja a kommunikációt. Ha süt a nap, akkor minden esetben úgy kell helyezkednünk, hogy oldalról érkezzenek a sugarak. Alapelv, hogy a nap inkább a mi szemünkbe süssön, mint a tanulókéba.

Ha a gyakorlóhelyeken kialakult a gyakorlási formáció (hogy melyik helyszínen melyik csoport tartózkodik), óra közben bizonyosan meg kell azt változtatnunk, hiszen a konkrét gyakorlatokkal együtt azok feldolgozása is változhat. Az egyes gyakorlási helyek közötti átmenetet gyorsan és célszerűen kell megoldani. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlat megállítását követően egyszerre történik meg a gyakorlóhelyek elhagyása és az előre kijelölt (megszokott) váltási sorrend mellett a csoportok (csapatok) cserélnek egymással. A cserék akkor valósuljanak meg, ha mindenki befejezte a gyakorlást és felkészült a helycserére! A cseréket előzetesen megrajzolt pályatérképpel vagy az egyes helyszíneket jelölő, bójákra ragasztott sorszámokkal segíthetjük. Ha csoportokban, tanulási állomásokon dolgozik az osztály (például köredzés), akkor a cserét érdemes az óramutató járásával megegyezően rendszeresíteni.