Mikor és hogyan vehetik fel a tanulók az eszközt? Mik az egyes eszközökkel kapcsolatos balesetvédelmi szabályok? Mit kell tenniük az eszközzel, ha meghallják a stopjelzést? Mit tehetnek és mit nem tehetnek az adott eszközzel?

A testnevelésórán használt szerek és eszközök használata nagyfokú odafigyelést igényelnek a diákoktól és megfelelő előkészítést a pedagógusoktól. Az eszközök önmagukban izgatottságot, frusztrált helyzetet generálnak, ami az alapzaj növekedésében, az önkontroll csökkenésében – extrém esetben az elvesztésében – nyilvánul meg. Szervezési feladatként pedig jelentős időt tud elvenni az órából, ami csökkenti a tanóra aktivitási szintjét.

Az órák előtt az eszközöket célszerű olyan felelősökkel kikészíttetni, akik megbízhatók és felelősségteljesen képesek a gyakorlóhelyekre mozgatni azokat. A diákok szemében „tesifelelősöknek” lenni komoly jutalom, elismerés. Törekedjünk arra, hogy ezt a bizalmat a hónapok és évek során a lehető legtöbb tanulónak biztosítsuk. A gyerekek általában versenyeznek a tisztségért, ezért a jelölés akár egy hosszabb időszak tanórai teljesítményeinek elismeréseként is szolgálhat. Célszerű tehát, ha havonta választjuk ki, hogy ki az a két tanuló, aki megérdemli a „tesifelelős” tisztséget. Az eszközökkel kapcsolatos óra előtti és utáni teendőket általában rábízhatjuk tehát a felelősökre.

Általános alapszabály, hogy az eszközöknek órakezdéskor a gyakorlóhelyen kell lenniük és a gyors, pontos eszközfelvétel érdekében több helyszínen is elérhetőnek kell lenniük.

Ha szerencsénk van, a szertár közvetlenül a tornaterem mellett van, így ha esetleg elfelejtettünk valamit, akkor könnyedén pótolhatjuk. Kérjük meg a tesifelelősöket az eszközök pótlására! Ne feledjük, hogy az osztályt soha nem hagyhatjuk felügyelet nélkül!

Általánosságban elmondhatjuk, hogy az eszközökkel kapcsolatos döntéseinket annak fényében tudjuk meghozni, hogy milyen előképzettségű, életkorú osztályunk van, mennyire képesek felelősségteljesen viselkedni, milyen eszközök használatáról van szó és hány darab eszköz áll rendelkezésünkre.

Az eszközök kikészítésekor ügyelnünk kell az eszközök típusára és mennyiségére. Sokszor az eszközök elégtelen száma kívánja meg a speciális csoportalakítási, gyakorlási formákat. Ideális esetben minden tanulónak jut eszköz, de ez sajnos legtöbbször nincs így. Tapasztalatunk szerint annak is örülhetünk, ha páronként adott egy jó minőségű eszköz. Másként megközelítve: az elérhető eszközmennyiség visszahat a tananyagfeldolgozás szervezeti kereteire, vagyis az óratervezést befolyásoló alaptényező.

A legtöbb konfliktus diák-tanár és diák-diák viszonylatában is az eszközhasználat körül szokott kialakulni. Az eszközökkel kapcsolatos megfontolások között első helyen szerepel az eszközök felvételének kérdése. Javaslatunk, hogy az eszközöket az óra előtt, megfelelő mennyiségben és biztonságosan helyezzük el a terem különböző részeiben. Tanítsuk meg, hogy mit és mikor tehet, továbbá mit nem tehet az eszközzel az osztály, természetesen a balesetmegelőzési szempontokat is kiemelve.

Egyetlen hálóból vagy tárolószekrényből 25-30 tanuló egyes oszlopban történő eszközfelvétele a legkevésbé célravezető eljárás, egyszerűen időpocsékolás.

Hatékony alternatívákként javasoljuk a következőket.

• A diákok csoportokban, a csoportok számára elkülönített helyszínekről, egymást követve veszik fel az eszközöket.
• A csoport egyik tanulója viszi a csoportjának előkészített eszközöket és ő osztja ki a társainak.
• Minden tanuló egyesével veszi fel az eszközt a már előkészített és szétszórtan elhelyezett eszközökből.
• A gyerekek valamilyen fogójáték segítségével veszik fel az eszközöket. (például növekvő fogó labdával. Akit megfognak, labdát vesz és fogóvá válik).

Ha az eszközök nem állnak megfelelő minőségben és mennyiségben rendelkezésre és nem megfelelően szabályozott az eszközfelvétel, akkor „ádáz küzdelem” szokott kibontakozni, főleg a kisebbeknél. A gyerekek számára fontos ugyanis, hogy milyen színű, melyik típusú eszközt „kaparintják meg”. Ez a későbbi életkorokban átalakul az eszköz minőségével, márkájával kapcsolatos konfliktusokká. Oda kell tehát figyelnünk arra is, hogy a népszerűbb eszközöket ne mindig ugyanazok birtokolják.

Az 1. osztályos gyerekek alig várják, hogy végre a labdával gyakorolhassanak. A pedagógus egy hálóban hozza be a gumilabdákat és egyesével osztja ki a tanulóknak. A sor végén álló Péter azonban sírva kiül a padra, mert nem azt a színű labdát kapta, amit szeretett volna.
Ön mit tenne? Hogyan lehetne pozitív módon megoldani a helyzetet? Miben hibázott a pedagógus?

Megoldás
A legalapvetőbb hiba az egyesével történő kiosztás volt. Ezt a korábban javasolt eszközkiosztási javaslatok alkalmazásával célszerű kezelni. Az „eszközvita” azonban így is gyakran előfordul. Egyszerű és gyors megoldás ilyenkor, ha segítséget kérünk a többiektől és megpróbáljuk elcseréltetni a problémás eszközt. Biztosan találunk valakit, aki cserélni fog. Ha pedig mégsem akad jelentkező, akkor adjuk át a magunknak fenntartott eszközt. A pedagógussal elcserélt eszköz nagyon vonzó a gyerekek számára és egycsapásra feloldja a szomorúságot.

Miután a tanulóink felvették az eszközüket, tudniuk kell, hogy mit és hogyan tegyenek vele. A szervezés itt is lényeges szempont. Kérdés, hogy mikor vetessük fel az eszközöket. A válaszunk egyértelműen az, hogy csakis a szervezési feladatokat követően. Első lépésben mindig alakítsuk ki a párokat/csoportokat, majd építsük fel a gyakorlóhelyeket. Az osztály fegyelmezettségétől függően dönthetünk, hogy ekkor vetetjük fel az eszközöket vagy a konkrét feladatismertetés után. Az eljárás, amit érdemes megjegyeznünk az „először szervezz, utána taníts!” módszere [109].

Idősebb korban a feladatközlést követően a diákok felvehetik az eszközt és azonnal megkezdhetik a gyakorlást. Bátran engedjük, hogy akik gyorsabban vették fel az eszközöket, megkezdhessék a feladatot, ne kényszerítsük őket arra, hogy megvárják az egész osztályt!

Például: „Jelre vegyétek fel a labdát, keressetek magatoknak egy üres helyet és kezdjétek helyben vezetni a labdát!”

Akik pedig lassítják a folyamatot és kevésbé együttműködők, azok esetében személyes kontaktus felvételére van szükség.

Hasznos lehet, különösen labdák használatakor, ha az eszközfelvételt követően adunk fél-egy percnyi időt, hogy szabadon (de kontrollált módon) pattintsák, görgessék, esetleg dobják a labdát a gyerekek. Miután alábbhagyott az izgatottságuk, rendezett módon meg tudjuk kezdeni az oktatást.

Az eszközzel csak a pedagógus által meghatározott eszközkezelési formáknak megfelelően szabad bánni. Például a dobásgyakorlatok közben tilos ütni vagy rúgni a labdát. Ennek betartása a balesetmentes testnevelésórák elemi feltételét jelenti. A gyakorlás közben sokszor előfordul, hogy a testnevelő megállítja a tevékenységet és segítséget ad, hibát javít vagy éppen új gyakorlatot közöl. Ezekben az esetekben a diákok teljes figyelmére szükség van, vagyis az eszközzel nem szabad játszadozni. A labda hashoz szorítása, ölbe vétele, láb közé szorítása könnyen ellenőrizhető és viszonylag stabilan, hosszabb ideig is kivitelezhető. Ha ez sem vezet célra, akkor bátran tetessük le a labdát a földre és ne engedjük, hogy megérintsék a tanulók addig, amíg a pedagógus beszél!

Nincs kétségünk afelől, hogy a kicsiknél az eszközprotokoll tanulási fázisában sokszor ki fog esni, le fog pattanni a labda. A későbbi életkorokban ez akár a rendzavarás szándékával is megtörténhet. Emlékeztessük azonban minden esetben a diákokat, hogy mi a feladatuk jelzésnél és mit kell tenniük a labdával! Így fogják megtanulni az elvárt magatartásformát és egyre kevesebbet zavarják majd az órát. Előbb-utóbb saját belső igényükké fog válni a nyugodt közeg, hogy gyorsan megkezdhessék a következő érdekes feladat tanulását. Ha néhány tanuló szándékosan megzavarja az instrukciók elmondását, az első figyelmeztetés után vetítsük előre számukra következményként az eszköz elvesztését és a feladatból történő időleges kiállításukat. Ez az eljárás egy csapásra meg szokta oldani a helyzetet. (24)

(24) Erről bővebben írunk az 7.6.6. alfejezetben.