Ha a három egység (bal és jobb félteke, illetve a test) együttműködésére gondolunk, rögvest kitűnik, hogy „steril gondolataink” nincsenek. Érzelmek, vágyak, indulatok, múltbeli tapasztalatok befolyásolják, hogyan viszonyulunk a világ dolgaihoz és a minket érő behatásokhoz. Amikor valamilyen inger éri a szervezetet, akkor gondolkodó agyunk, azaz a tudatos tudat a fontossága szempontjából minősíti az ingert. Ha fontos, az érzelmi agy veszi át a „nekem jó vagy nekem rossz” mérlegelést. Ha jó, mert van pozitív következményi ígérete, vagy van mit tennünk a kihívásra, akkor az akcióba szólító szimpatikus idegrendszeri gerjesztettséget az agyi örömközpont aktivitása nyomán kedvező hormonok (például oxitocin, endorfin) felszabadulása kíséri. Ezek testi fogadósejtjei érzelemtérkép-szerűen ki vannak jelölve, hálózatokat alkotnak. Az érzelemhormonok ioncsatornákon áramlanak le a fogadásukra „jelölt” testi sejtekhez. A hormonok áramlása, majd a sejtekbe való bejutása idézi elő, hogy „elönt minket az érzés”. Ma már az érzelemmolekulák biokémiai szintjéig követhetjük érzelmeink útját, érzéseink világát.

Ha a tudatos agyi minősítés azt jelzi, hogy fontos a behatás, de az érzelmi agy rosszként értékeli az ingert, mert nem tudunk a kihívásnak megfelelni, akkor olyan hormonhatások gerjednek (például stresszhormonok, tiroxin, cortizol, adrenalin), amelyek a cselekvési tehetetlenség miatt beszorultsági, szorongási érzéseket aktiválnak. A hosztilitás, ellenségesség, harag hormonjai­nak kedvenc fogadó helye a szívkoszorúerek hálózata, amely a szimpatikus idegrendszeri hatásra összehúzza az ereket és veszélyezteti a szív vérellátását. A hordozott harag és megbocsátásképtelenség hormonjai a daganatos sejtburjánzás megindításában játszanak közreműködő szerepet. A stresszbetegségek kutatása rávilágított arra, hogy magunk vagyunk a betegségeink előidézői, elsősorban azáltal, ahogyan a professzor agyunk megítéli és érzelmi agyunk értékeli a minket érő behatásokat és amiképp ezekről gondolkodunk. Testünk azt teljesíti, amit a központi rendszerek üzennek, azonban „okos szolga”. Ma már ugyanis bizonyított, hogy az érzelmi emlékek (tapasztalatok) hormonjait testünk bizonyos szervterületei­nek sejthártyái is tárolják biokémiailag leírható módon. Kendal neurobiológus Nobel-díjat kapott a sejtemlékezet felfedezéséért. Candace Pert, az endorfin- (örömhormon-) receptorok felfedezője pedig bizonyítékokkal szolgált, hogy a sejtmembrán az érzelmi emlékek tárolóhelye. Ekképp minden sejt „mindent sejt”, sőt tud a „nagy egészben” történtekről. Világhírűvé vált „test-elme” modellje azt igazolja, hogy minden átélés az egész szervezet (jellegzetesen mintázott) válasza, az agytól a szerveken át a legparányibb sejtig. Karl Pribram agykutató nevéhez fűződik az agy holografikus működésének tudományos igazolása, miszerint az agy lefordítja az összes létező átélést és emléket egy egymással kölcsönhatásban álló hullámokból álló, dinamikus nyelvezetre. Ma már a holografikus működés elvét az egész Univerzumunkra érvényes működési elvként igazolták (D. Bohm kvantumfizikus).