A századforduló tudományos felfedezése, hogy az agyunk számára mindegy, hogy a valóságos képet vagy az elképzeltet látja-e, illetve az emlékképet hívja-e elő. Egy mozgást kivitelezhetek a valóságban vagy elképzelhetem belső megjelenítéssel, idegrendszerem és izmaim ugyanazt teszik, akár csinálom, akár képzelem a mozdulatot.

Az agy két féltekéjének feladatköre jellegzetesen eltér. A bal agyfélteke és a frontális agykéreg a gondolkodó, tudatos, „beszélni tudó” (itt van a beszédközpont), írni, olvasni, számolni, logikával élni és időbeliséget felfogni képes agyunk. A testiségünkkel való kapcsolatunk az érzelmi tudaton át valósul meg: ekképp lehet a gondolattól a testérzetig eljutnunk. Három nagy és relatív autonómiával bíró rendszer összhangjában kell gondolkodnunk a relaxáció megközelítéséhez.

A bal agyféltekei „professzor agy” tudásában, amely elvont, racionális, akaratvezérelt, időtudattal rendelkező, tudatos. A jobb agyfélteke mint döntően érzelmi agy szubjektív, képi, érzelemvezérelt, spontán, időn és téren kívüli szabálytalansággal történő működésében, valamint a test nagy egészében, amely hatalmas és szervezett, vezérlő automatizmusok foglya, mintegy engedelmes, noha okos szolga. Vezetője a központi idegrendszer és hormonális „zenekar” (neurohumorális orchester), amelyben a két félteke viszonya, együttműködése dönti el, hogy az egészség, harmónia vagy zavar, betegség, diszharmónia felé mozdul az együttműködő „szolga”, vagyis a testi automatizmusok világa. A bal agyfélteke tudása elvont, információit fogalmak, szavak hordozzák. A szavak jelentésgyökerét viszont az érzelmi jelentések és tapasztalatok alkotják, az „okos agy” üzeneteit az érzelmi agyunk jelentésátiratai határozzák meg.

A jobb félteke az érzelmi tudatunk, időfogalmat nem ismer, tér-idői-logikai törvényeket nem fog fel. Képtudatnak is nevezhető, mert minden érzékszervi csatorna konkrét, érzékletes, szemléletes tartalmának ez a fészke. A látás, hallás, mozgás, szaglás, tapintás, ízérzés és minden felfogó csatorna központja, amely automatizált kapcsolatban van a testi működési folyamatokkal. Látunk egy citromot és nyálelválasztás indul. Akciófilmet nézünk, s akiért szurkolunk, annak eseményeit a testi aktivitásunk is leképezi, legfeljebb nem valóságosan lejátszottként, hanem belsőleg „végigfuttatottként”. Az empátia, együttérzés például belsőleg magunkban végigkövetett, de nem valóságosan kivitelezett mozgássorokból áll, lefilmezzük és a „tükörneuronjainkba vetítjük” a látott személyt. Ha a latens belső utánmozgás megtörtént, az érzelmi agyból a frontális, értelmező agykéreghez futó pályán át lehetséges a tudatosító megfogalmazás: mit érezhet a másik (Buda, 1993). Érzelmi agy és az érzelmeket érzésekben-mozgásokban kifejező test szimbiotikus szövetsége nyitja meg számunkra azt a lehetőséget, hogy teljes belső valóságunkkal képesek legyünk kommunikálni.

Iskolarendszerünk, tanítási gyakorlatunk jobbára a bal agyféltekei funkciókat pallérozza. Az életminőséget és egészséget szolgáló „pszichoszomatikus hatalommal”, a jobb agyféltekei működésekkel azonban az oktatási metodikák kevéssé foglalkoznak. Nem tanítjuk a testi működésekhez való tudatos hozzáférés útjait, nem csiszoljuk a kreativitás gyémántját, a testet pedig önmagáért dolgoztatjuk. Az elme segítségét és a tudatos jelenlétet kevéssé tesszük a mozgástanítás részévé, az automatizmusok „lélektelenül” kötődnek be a test működési repertoárjába. Noha a test történéseit egész valónk éli át, a személyiség egészére való irányulás mellőzött eleme marad a testi képességek kiművelésének. A relaxációs módszerekben azonban megismerhetjük a teljesség felé visszavezető utakat, tudatosan felhasználva a két félteke és a test egységének kapcsolatrendszerét.