A címet Michael Talbottól kölcsönöztük, aki összegyűjtötte és e cím alatt közölte a holografikus elme testünk fölötti uralmának bizonyítékait. Ezeket éppen a testedzés, testnevelés és sport területén tudták a kutatók a legátütőbben bizonyítani. Talbot nyomán az alábbiakban bemutatunk néhány bizonyítékot (Talbot, 2009).

Shlomo Breznitz negyven kilométert meneteltetett néhány csoport izraeli katonával. Volt olyan csoport, amelytől harmincat kívánt, aztán még tízzel tetézte. Másoknak hatvan kilométert jelzett előre, de csak negyvenet kellett megtenniük. Voltak, akik az úton távolságjelzéseket találtak és tudták, hol tartanak. Másoknak fogalmuk sem lehetett, mekkora távot tettek meg. Minden katonánál végzett stresszhormonszint-vizsgálatot induláskor és az út végén. Azt találta, hogy ez szoros összefüggést mutatott a katonák szubjektív vélekedéseivel az útra vonatkozóan, a menetelés információs biztonságával, illetve a rövidebb út hiedelmével. A katonák teste nem a valóságra reagált, hanem arra, amit valóságnak hittek. A frusztrált és bizonytalan menetelők stresszhormonszintje magasabb volt a kiinduló szintnél, függetlenül az objektív teljesítményüktől.

Charles A. Garfield, a NASA kutatója a kaliforniai Berkeleyben vizsgálta a képzelet és a fizikai teljesítmény közötti viszonyt sportolóknál. Egy alkalommal világszínvonalú szovjet atlétákat vizsgált, akiket négy csoportra osztottak. Az első csoport az edzési idejének száz százalékát edzéssel töltötte. A második csoport 75%-ot edzett, 25%-ot pedig azzal, hogy gondos alapossággal újra és újra elképzelte a pontos mozdulatokat, amiknek tökéletes kivitelezésére törekedett. A harmadik csoport 50-50%-ban edzett és mentális tréningezett, a negyedik pedig 25%-ot edzett és 75%-ot töltött mentális koncentrációban végiggondolt képzeleti edzéssel. Az 1980-as téli olimpiai játékokon a New York állambeli Lake Placidben a negyedik csoport mutatta a legnagyobb teljesítményjavulást, ezt követte a harmadik, a második, végül legutolsó helyre került az első csoport, amely csak fizikailag edzett.

Garfield órák százait töltötte atlétákkal, sportkutatókkal, és arra a következtetésre jutott, hogy a mentálisan végigvitt edzés nyomán a mozgásfolyamat holografikusan rögzül az agyban. Csúcsteljesítmény: a világ legjobb atlétáinak szellemi edzési módszerei című könyvében azt írta, hogy a belső mozgásfolyamati képsorok holografikusak: a tudat alatt működnek. A holografikus képkészítés mentális edzési módszere lehetővé teszi térbeli feladatok gyors és hibátlan lefuttatását az agyban, amelynek marionettbábuként engedelmes és hibátlan kivitelezője a test.

Alan Richardson ausztrál pszichológus hasonló eredményeket ért el kosárlabdázókkal. Három csoportnál mérte le a büntetődobási képességüket. Ezt követően az első csoportot arra utasította, hogy naponta húsz percig gyakorolják a büntetődobást. A második csoportnak nem kellett gyakorolnia, a harmadik csoportnak pedig húsz percen át mentális edzést kellett folytatnia, pontosan elképzelve újra és újra a büntetődobást, amint tökéletes kosarat dobnak. Az a csapat, amelyik semmit sem csinált, nem fejlődött. Az első, fizikailag gyakorló csoport 24%-kal jobb teljesítményt ért el, a mentálisan edző csoport pedig csaknem ugyanannyi, 23%-os javulást mutatott.

Noha a mindennapos testnevelésben nem kívánunk versenysport-követelményekkel élni, a fenti eredmények egyértelműen bizonyítják az elme hatalmát, a mozgásképzetek „mozgatásának” a valósággal vetekedő vagy azt meghaladó jelentőségét. A tudattalan, azaz a jobb agyféltekei, érzelmi agyi „programozás” olyan képességfejlesztő hatással bír, amelyről a jövő testnevelése nem mondhat le.

Tudatosítanunk kell, hogy a relaxáció tanulása éppen a holografikus, mentális szerkesztés belső képességének tréningjével tudja az ember fizikai potenciáljait tökéletesíteni,
amelyben beláthatatlan értékek rejlenek. Mindezek bizonyítékul szolgálnak arra nézve is, hogy a mozgásos aktivitással történő relaxációtanulással egyenértékű a mentális folyamatok útján, képtudati tartalmakkal vezetett relaxáció, sőt lehetőséget nyit a valóságos lazítással elérhető szint meghaladására is.

„Képtelenül” (mozgásképzetek nélkül) és „lélektelenül” (beleélő és tudatosító részvétel nélkül) a testnevelés bármely mozgástevékenységének értéke kisebb az elérhetőnél.