Amennyiben sikeresen megismertetjük gyermekeinkkel az érzelmek természetét, valamint megtanítjuk őket arra, hogy azokat önmaguk kezelni legyenek képesek, úgy óriási lépést teszünk egészségük fennmaradása érdekében.

Ehhez először is meg kell tanítanunk nekik, hogy fedezzék fel és tudatosítsák a saját maguk átélte érzelmeket. Ez nem jelent mást, mint hogy a szituációkban „visszatükrözzük” számukra a pillanat történéseit, és az ő megélésüket: „Látom, te most nagyon dühös vagy…” – Ezzel a mondatkezdeménnyel legitimmé tesszük, elfogadjuk, hogy a gyerek dühös (akkor is, ha mi úgy gondoljuk, nincs igaza!), és definiáljuk, értelmezzük, kihangosítjuk, hogy mi az, amit a jelen pillanatban érez.

Ha a tanuló már megismerte és felismeri érzéseit, meg kell tanulnia, hogy annak az érzelemnek vajon milyen fokozatait éli át. Amennyiben már azt is felismeri, hogy mennyi hasonló helyzetben érezte ugyanazt, akkor odáig kell eljuttatnunk őt, hogy az adott pillanatban is képes legyen tudatosítania magában, mit érez. Ha már ez is készségszintűvé vált, akkor meg kell tanítanunk, hogy hatással lehet arra, hogy milyen intenzitással élje meg dolgokat. Amennyiben pedig sikerül megmutatnunk neki azt az utat, amellyel akár a negatív, akár a pozitív indulatait képes energiaként felhasználva alkotásba vagy teljesítménybe kamatoztatni, nem csak az egészsége megőrzésében segédkeztünk, hanem olyan lehetőséget is kezébe adtunk, amellyel képes lehet a kreativitását kiegyensúlyozottan kibontakoztatni.