A játékok, így a küzdőjátékok és -feladatok sikere a játék megválasztásában (tervezés), illetve a megfelelő szervezésen múlik. Fontos a játékok kiválasztása, a célmeghatározás, az életkori sajátosságok és a csoportösszetétel figyelembevétele, illetve annak meghatározása, hogy a játékot a tanóra/foglalkozás egészén vagy annak valamely részében szeretnénk csak alkalmazni.
A küzdőjátékok kiválasztása és tervezése során figyelembe kell venni a következőket:
- a csoport összetétele (életkori sajátosságok, kor, nem, létszám);
- rendelkezésre álló tárgyi feltételek (terem nagysága, felépítése, rendelkezésre álló szerek, eszközök: szőnyeg, kötél, karika stb.);
- a foglalkozás fő célja, didaktikai feladat;
- a rendelkezésre álló idő.
A küzdőjátékok alkalmazása során ügyelni kell a következőre:
- A játékhoz szükséges szereket, eszközöket ki kell készíteni (kötél, labda, csipesz, karika, habszivacs ütő, szőnyegek stb.).
- Ha a kiválasztott küzdőjáték új a gyermekek számára, akkor mindenképpen elég időt kell fordítani az észszerű, egyszerű és érthető ismertetésre (magyarázat), a szabályok kiemelésére, az esetleges balesetveszélyes helyzetek tárgyalására (mit szabad és mit tilos tenni), a bemutatásra és a próbajátékra.
- A páros küzdelmek esetében a tanár, az edző feladata a párok kialakítása. Ügyelni kell arra, hogy közel azonos felépítésű, súlyú ellenfelek küzdjenek egymással. Főleg kisiskolás korban fontos e szabály betartása, felső tagozatosok esetében maximálisan 2-3, illetve középiskolában 3-5 kilogrammos különbséget engedhetünk.
- Ha mégsem megoldható a hasonló felépítésű, hasonló képességű párok kialakítása, akkor alkalmazható a „tudatos hendikep”. Ennek értelmében az erősebb, nagyobb súlyú, esetleg rutinosabb játékos annyival nehezített helyzetből versenyez, amellyel ez a különbség a másik javára kiegyenlíthető. Ilyen lehet az ügyesebbik kar kizárása a játékból, tiltások alkalmazása: csak védekezés vagy támadás megengedése, földharcjátékokban felügyelten a szem bekötése (Gerdes, 1998). Ennek azonban mindig arányosnak kell lennie!
- A csapatküzdelmek esetében szintén érdemes ügyelni az egyenlő erőt képviselő csapatok kialakítására (nemek eloszlása, súly, magasság).
- A játék megindítása előtt mindenképpen meg kell győződni arról, hogy a játékot mindenki megértette, a szabályokkal tisztában van, ezt célirányosan visszakérdezéssel, ismétléssel, közös összefoglalással tehetjük meg. (pl. „Hány másodpercig szükséges a társat leszorítani?”)
- A gyakorlásnál, mivel elkerülhetetlen az érintkezés, minden játékosnak bizalommal kell viseltetnie a többiek iránt. Tehát bíznia kell abban, hogy mindenki betartja a szabályokat, és vigyáz a többiek testi épségére! Éppen ezért először az érintést, érintkezést bevezető bizalomépítő játékokkal, feladatokkal kell előkészíteni a komolyabb test test elleni játékokat. A társas felelősségvállalás kialakítása elsődleges fontosságú.
- A küzdőjáték megindítása után a tanárnak aktív figyelemmel kell kísérnie a tanulókat, hiszen, ha szükséges, le kell állítania a játékot, illetve ügyelnie kell a szabályok betartására, az esetleges balesetek elkerülésére. Ezért fontos, hogy az egész játékteret belássa, és folyamatos mozgásban kövesse a feladatok végzését.
- A páros küzdelmek és a csapatküzdelmek esetén is mindig legalább kétszer játszassuk a játékot, hiszen esélyt kell adni az újabb bizonyításra, próbálkozásra. Ezzel elkerülhető, hogy a vesztes fél a feladat megértésének hiányával vagy egyéb külső körülménnyel indokolja a küzdelem számára kedvezőtlen végkimenetelét.
- A küzdelmet, játékot követően azonnal visszajelzést kell adni a tanulóknak: értékelni kell teljesítményüket. A foglalkozás végén érdemes a tapasztalatokat újra kiemelni egy átfogó értékelés keretében.
- A páros küzdelmeknél igyekezzünk – a lehetőségeknek megfelelően – cserélgetni a párokat, és igyekezzünk győztest győztessel, vesztest vesztessel párosítani, hogy mindenki részesülhessen a siker és kudarc élményében is. A szándékos szabályszegéseket, durvaságot minden esetben csírájában el kell fojtani, nem mehetünk el szó nélkül ezek mellett!
- Az együttes küzdelmeknél fontos a játéktér nagyságának meghatározása létszámtól függően. A tanárnak nyomon kell követni az aktuális játékot éppen befejező, „kieső” játékosokat. A kiesés mindig képletesen értendő, a fejlesztés érdekében mindig biztosítsunk visszaállást, átállást, kiváltást stb. a tanulók számára.
- Előre meg kell határozni – a balesetek elkerülése miatt is –, hogy a játékot korábban befejező, már nem játszó játékosok hol helyezkedhetnek el, milyen feladatot végeznek. (Például a „Ki a legény a dojo-ban?” játéknál ne közvetlenül a játéktér mellé üljenek a kiesettek, hiszen a kitolás során a játékosok rájuk léphetnek, eshetnek. Helyette a terem másik felében játsszanak például indián szkandert!)
- Fontos kiemelni két szabályt: az első az „arany szabály”, melynek lényege, hogy a játékosok sohasem okozhatnak fájdalmat a másiknak, nem alkalmazhatnak a testi épséget veszélyeztető megoldásokat, így tilos például gerincet feszíteni, arcba, szembe nyúlni, ágyékot, lágy részeket támadni. A második szabály a „Stop-szabály”, melynek lényege, hogy ha a tanár (edző) kimondja az előre meghatározott vezényszót (pl. Állj! / Stop!) vagy jelet ad (pl. sípszó), akkor minden játékosnak azonnal be kell fejeznie a játékot, ezután már senki sem küzdhet, illetve feladásnál azonnal el kell engedni az ellenfelet (Busch, 2006 alapján).
- A küzdelem feladásának jelét minden tanulónak ismernie kell! Ha az ellenfél fel szeretné adni a küzdelmet, akkor azt többféle módon is megteheti. Rövid felkiáltással (pl. „Feladom!”), illetve lábbal vagy kézzel történő kopogással (három határozott kopogás tenyérrel) a talajon, illetve a társon. Ha egyszerre több pár, egymáshoz közel tartózkodik a tatamin, akkor érdemes a társon történő kopogást alkalmazni, hogy az ellenfél érezze azt és biztosan elengedje partnerét.
Ki kell emelni, hogy ilyen esetben azonnal, késlekedés nélkül el kell engedni a partnert!
- A játékok csak tanári utasításra, vezényszóra kezdődhetnek el és – ha csak a szabályok másként nem rendelkeznek (pl. kieséssel befejeződő játékok) – tanári (edzői) utasításra érnek véget.