Az oktatási-nevelési folyamatban az adott évfolyamon tanuló, egy osztályba járó diákok fejlődésének üteme a hasonlóságok ellenére nem egyszerre megy végbe. A testnevelés tanításában és az értékelésnél is gyakran előfordul, hogy a fejlődésben az osztály vagy az adott évfolyam átlagos fejlődését vesszük alapul, és az értékelés is ehhez kapcsolódik. Előfordul az is, hogy a fejlődés mértéke a legjobb tanulók teljesítményéhez kerül viszonyításra. A minőségi testnevelés megvalósítása során a tanuló önmagához mért fejlődése az irányadó és nem az abszolút értelemben vett teljesítménye. Ez a szemlélet nemcsak a gyengébb teljesítményű tanulók esetében igaz, hanem a jobb képességű tanulók esetében is. A gyengébb teljesítményű tanulók esetében gyakran nem reális elvárás, hogy teljesítményük megközelítse a jobb képességű tanulókét, illetve azt is figyelembe kell venni a jobb teljesítményű tanulók esetében, hogy a jobb eredményen javítani sokkal nehezebb, mint a rosszabb eredményen. Ez igaz a mozgástanulásban mutatott fejlődésre, illetve a mozgásteljesítmények eredményességére (például fittségi eredmények) egyaránt.

A fejlődésközpontúság fontos eleme a minőségi testnevelési program megvalósításának. Az egyéni eltérő fejlődési ütemek miatt nem lehet egységes egész, homogén csoportnak tekinteni az osztályt. A tanítás során figyelembe kell venni, hogy a tanuló teljesítményét és motivációs rendszerét meghatározza, hogy kompetensnek érzi-e magát a feladatmegoldás során [122]. A kompetenciaérzet hiánya, illetve az inkompetencia érzése gyakran helytelen önértékeléshez, rossz teljesítményhez és motiválatlansághoz vezet. Emiatt a didaktikai szempontokat figyelembe véve úgy szükséges felépíteni az órát, hogy minden választott feladat a tanuló képességeihez mérten – differenciáltan – legyen kihívás a számára, a feladat teljesítésével megvalósuljon a tanulás, fejlődés.