A következő négy módszert Lavay, French és Henderson alapján tekintjük át [294].

Az első módszer során a tanítványunk helytelen magatartására reagálva arra kérjük, hogy mutasson be vagy mondjon el egy, a magatartásától független feladatot. Ha például az egyik tanuló folyamatosan zavarja beszédével a társát, akkor kérjük meg, hogy mutassa be a következő feladatot, majd a megfelelő végrehajtást pozitív módon erősítsük meg.

A második módszer során olyan, a helytelennel ellenkező, pozitív magatartásformát kérünk a tanulótól, amely végrehajtására meg tudjuk erősíteni azt. Például az egyik tanuló instrukció közbeni folyamatos zavaró beszélgetése rövid időn belül megszűnik, vagyis csöndben marad, akkor erősítsük meg, hogy ez az elvárt viselkedés. („Köszönöm hogy csöndben vagy Zsuzsi, így el tudom mondani a következő feladatot.”)

A harmadik módszer esetében azt vizsgáljuk, hogy adott idő alatt (például egy tanóra folyamán) hány alkalommal történik meg a nem kívánt magatartásmegnyilvánulás. Első lépésként gyűjtsünk alapadatot a helytelen viselkedésforma előfordulásáról. Tudatosítsuk azt, majd helyezzünk kilátásba valamilyen jutalmat (például szabad játékidőt vagy szabadon választott játékot), ha jelentősen csökkenteni tudja a problémás tanuló az adott megnyilvánulást. A célértéket erőteljesen, de folyamatosan csökkentsük, amíg a nem kívánt viselkedés meg nem szűnik.

A negyedik módszer esetében fordítva kell gondolkodnunk. Ismét a helytelen viselkedés gyakoriságából indulunk, amelyet egységnyi időre vetítünk. Ha például 8 negatív megnyilvánulása volt a tanítványnak a foglalkozáson, akkor az átlagosan körülbelül 6 percenként történt rendbontás. Növeljük ezt az időkeretet először a duplájára (12 perc), és ha incidens nélkül telik el, akkor az óra végén a tanuló szabadon választhat egy általa szeretett játékot. Szükség szerint növeljük az időkeretet, amíg teljesen megszűnik a probléma.