A társadalmi körülmények gyors változása a családokban megjelenő nevelési elvek változását eredményezte, amelynek hatásai természetesen megnyilvánulnak a gyermekek magatartásában is. Az önállóságra, önálló döntéshozatalra, szabad véleménynyilvánításra, a sokszor vitára kész tanulói viselkedésformákkal szemben a tradicionális, autoriter, tekintélyelvű pedagógia eszköztelenné válik. Szabó Éva, Vörös Anna és N. Kollár Katalin (2004) a tekintéllyel kapcsolatos okfejtésükben rámutatnak, hogy a hatalmon alapuló tekintély, vagyis a tanulók függősége a pedagógustól, a jutalmazás és büntetés alkalmazásán keresztül valósul meg. Ez a hatalmi függőségi viszony azonban a gyermeki fejlődés eredményeképpen egyre csökken, amit a pedagógusok tehetetlenségként élnek meg. Ráadásul a jutalmazás és a büntetés lehetőségei a magasabb iskolafokokon egyre korlátozottabban érvényesülnek, ez pedig a hatalmi tekintély erodálódásához vezet. A szerzők általános pedagógusi megnyilvánulások segítségével mutatják be ezt a helyzetet; „Képtelenség hatni rájuk.” „Ezek már nem félnek semmitől.” „Nem tisztelik a tekintélyemet.” [297, 425. o.] A már említett társadalmi változások eredményeképpen a szerzők úgy vélik, hogy „a XXI. században a tanár-diák kapcsolat legfontosabb mozgatórugójává fokozatosan a kölcsönös tisztelet kialakulása válik. A hatalomból fakadó elvesztett tekintély helyébe a személyes kvalitások kölcsönös elismeréséből fakadó tekintély kell, hogy lépjen.” [297, 425. o.]