A magatartásszabályozást alapvetően három megközelítés alapján rendszerezhetjük. Az első, az úgynevezett viselkedéses (behaviorista) megközelítés, amelyet könyvünkben részletesen tárgyalunk. A viselkedéses megközelítés olyan módszereket alkalmaz, amelyek a fizikai és szociális környezet változtatására vagy a pozitív megerősítésekre építve próbálnak pozitív magatartásváltozást elérni. A humanisztikus megközelítés azokat a mögöttes pszichoszociális okokat igyekszik felderíteni, amelyek meghatározzák az egyén magatartását. A „miért?” kérdésre kíván válaszolni, és legfőképp olyan módszereket alkalmaz, amelyek a személyes és társas felelősség formálását és erősítését célozzák. Amennyiben az előző két megközelítés módszerei nem működnek, valószínűleg speciális problémával állunk szemben. A biofiziológiai megközelítés szerint a magatartás nem pusztán a környezet (a nevelés) következménye, hanem biológiai tényezők is jelentősen közrejátszanak benne. Az atipikus, rendszeresen előforduló magatartásformák hátterében elképzelhető valamilyen idegrendszeri (például ADHD), genetikai, biokémiai vagy táplálkozással közvetlenül összefüggő (például lisztérzékenység) probléma. Fentiek esetében relaxációs tréning, a gyógyszeres kezelés, a táplálkozási szokások és a tápanyagösszetétel megváltoztatása jelentősen csökkentheti a negatív viselkedésformák megjelenését. A relaxációs tréning, illetve a relaxációs technikák rendszeres testnevelés-órai alkalmazása ugyanakkor minden tanuló számára kedvező hatásokat tud kifejteni. A rendszeres relaxációs gyakorlatok előnyeiről, testnevelésórán, iskolai körülmények között is alkalmazható módszereiről Bagdy Emőke (2015) Stresszkezelés és relaxáció alkalmazása a testnevelésben című könyvében olvashatunk részletesen [298].