A minőségi értelemben hatékony és eredményes direkt oktatás önmagában hordozza a differenciálás és adaptivitás szempontjait. Attól függetlenül, hogy a legtöbb döntést a pedagógus hozza, igyekszik más tanítási stílusokban alkalmazott módszereket is illeszteni az oktatási folyamatba. Habár a feladatokkal kapcsolatos döntésekért alapvetően a pedagógus a felelős, döntéseit az órán történő előzetes mozzanatok, a tanítványok gyakorlási sikerei és reakciói befolyásolják. Ebben a stílusban a tananyag (tanulandó ismeret, készség vagy készségcsoport) általában minden tanuló számára ugyanaz (együttes vagy csoportos osztályfoglalkoztatás) azzal a kitétellel, hogy csakis abban az esetben történik 100%-ban ugyanúgy osztályszinten, ha az valóban minden tanuló számára megfelelő (például a bemelegítés vagy a levezetés során gyakran adódik ilyen helyzet). Kommunikációs jellemzője, hogy legtöbbször a teljes osztályhoz szól, mégis sok személyes visszajelzést tartalmaz. Az interaktív tanítás során azonban törekednünk kell arra, hogy lehetőség szerint minél több gyakorlat minél többször differenciált formában jelenjen meg (11), ennek megfelelően a gyakorlás kisebb csoportokban is történhet.

(11) Jó lehetőség erre a feladaton belüli variációk módszere, amelyről az 5.5. alfejezetben lesz szó.

A pedagógus számára a gyakorlatok végrehajtásának nyomon követése, a gyakorlatok egymásra épültségének irányítása, a könnyítések és a nehezítések, az ismétlésszámok és pihenők a megfigyelései alapján dőlnek el. Ha a tanítványok feladatvégrehajtásaival kapcsolatos megfigyelései pontosak, akkor adekvát döntéseket tud hozni a tanulási folyamat szabályozásával kapcsolatban. Ez mindenképpen a tanítási stílus előnyei között említendő szempont, amely megalapozza valódi hatékonyságát. Az interaktivitás tehát azt jelenti, hogy a pedagógus állandóan figyelemmel kíséri a tanulói reakciókat, feladatvégrehajtásokat, a végrehajtások sikerességét, és a szituációtól függően megfelelő válaszokat képes adni. Ha azonban a megfigyelései bizonytalanok, esetleg tévesek, ha a feladatok adaptációja rosszul vagy nem történik meg, akkor könnyedén elcsúszhat az oktatás sikeressége, amely közvetlenül kihat a tanítványok tanulási folyamatára és motivációjára. A tapasztalt, gyakorlott pedagógusok egyre jobb megfigyelőkké válnak, melynek következményeképpen a döntéseik is jobban illeszkednek a valós tanulói igényekhez.

Gyakran előfordul, hogy a pedagógus feladatadása, feladatmódosításai mellett (például „Te így csináld, te úgy csináld!”) a tanulóknak is lehetősége van választani a könnyebb vagy nehezebb megoldások közül, annak érdekében, hogy mindenkinek lehetősége legyen hasonló sikerességgel, illetve terhelés mellett dolgozni. Ez a törekvés már a diákok önmegfigyeléseire is épít, ami erősíti a kognitív jelenlétet és a személyes felelősség növekedését. Ahogy a feladatokkal kapcsolatos döntéshelyzetekben egyre inkább a tanítványainkra támaszkodunk, úgy csempészhetünk indirekt eljárásokat a tanórába. Ezzel párhuzamosan pedig a tanulás egyre individuálisabb jellegűvé válik, ami alapvető feltétele a hosszú távú testnevelési céljaink megvalósításának.

A tanítási stílust leggyakrabban akkor alkalmazzuk, ha egy mozgáskészséget a pontos, vezető műveletek gyakorlásán, egymásra építésén és tudatosításán keresztül kívánjuk megtanítani. A mozgástanulás korai szakaszában, amikor a tanítványok még nem képesek kontrollálni az adott mozgást, nem ez a legmegfelelőbb mozgásoktatási megközelítés. A természetes mozgások fejlődésekor, az úgynevezett fundamentális mozgásfejlődési fázisban a gyerekek a próbálkozásokon, önálló kísérletezésen, felfedezésen keresztül tanulnak különféle mozgásokat a hétköznapokban. Erre a tanulási jellemzőre építve a felfedezéses tanuláson alapuló módszerek segítik a legjobban tanulásukat (12).

(12) Ezekről a módszerekről később még ejtünk szót.

Pontosan kijelöljük a tanítványok számára, hogy mit fognak tanulni (például fektetett dobást). Ezt követően attól függően, hogy globális vagy parciális oktatást választunk, megtörténik az adott mozgás (vagy mozgásszakasz) pontos bemutatása (pedagógus által) vagy bemutattatása (diák által), kiemelve a végrehajtás fókuszában álló mozgástanulási szempontot. Megkezdődik a gyakorlás, amit folyamatos és specifikus visszajelzések segítenek. A gyakorlás folyamatosan, egyre nehezedő, egymásra épülő gyakorlatokon keresztül zajlik, miközben lassan bővülnek a tanulási szempontok is. A gyakorlást nagyfokú sikeresség kell, hogy jellemezze minden tanuló számára, vagyis kényszerűen adaptálnunk kell a gyakorlatot az ügyesebbek és kevésbé ügyesek számára egyaránt (például a feladaton belüli variációk módszerével). Ebből fakadóan osztályszinten a tanulók 3-4 különböző nehézségű gyakorlatot végeznek attól függően, hogy milyen előképzettségük van.