HIPE 2020 – MEGÚJULT KERETEK KÖZÖTT SZERVEZÜNK NEMZETKÖZI KONFERENCIÁT A MINŐSÉGI TESTNEVELÉSRŐL

A Magyar Diáksport Szövetség 2014, 2016 és 2018 után immár negyedik alkalommal szervezi meg HIPE nemzetközi konferenciát Budapesten, melynek fókuszában ismét a minőségi testnevelés és a rendszeres, egészségfejlesztő testmozgás áll, ezúttal különleges apropóból.

Az előadások során az alábbi kérdésekre igyekszünk választ adni:

  • Hogyan adhatunk instant, azonnali, testmozgáson nyugvó megoldásokat az oktatási intézmények, a pedagógusok és szülők kezébe ahhoz, hogy az iskolai és családi közösségek immunrendszerét megerősítsük?
  • Hogyan lesz szellemileg, lelkileg és testileg is egészséges a jelenlegi és a jövő generáció?
  • Ráeszmélünk-e arra, hogy mindennapos aktivitásunkkal nemcsak az ülő életmód és az elhízás ellen küzdhetünk, hanem a boldogságunkért, kiegyensúlyozottságunkért is?

A konferencia előkészítése a koronavírus járvány alatt zajlik, így a program kialakításakor arra is figyelünk, hogy minden érintett és érdeklődő válaszokat kapjon a pandémiával összefüggő kérdésekre is:

  • Hogyan szervezzük át az életünket, igazodva a vírus elleni védekezés szabályaihoz?
  • Hogyan szervezzük meg az oktatást?
  • Hogyan motiváljuk a gyerekeket a tanulásra, hogyan hozzuk ki belőlük ebben a helyzetben a legtöbbet?

Több más téma mellett ezeket is körbejárja a HIPE 2020 konferencia, remélve, hogy az előadók, illetve a hazai és nemzetközi közreműködők együttműködése sok-sok praktikus megoldást kínál majd a kihívásokra, és válaszokat ad az égető kérdésekre.

Az idei konferenciánkat az elmúlt alkalmakhoz képest igyekeztünk megújult keretek között megvalósítani. A CEREPS, azaz az Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács ugyanis úgy döntött, összefog a Magyar Diáksport Szövetséggel annak érdekében, hogy a konferencia ezúttal a tudomány, a módszertan és a gyakorlat hármas egységében reagáljon a legaktuálisabb kérdésekre, kihívásokra.

A közismert okok miatt konferenciánk november 17-én online, 18-án pedig választhatóan online vagy személyes részvétellel az Angyalföldi Sportközpontban (1139 Budapest, Rozsnyay utca 4.) zajlik, így minden érdeklődő meg tudja hallgatni előadásainkat. Az eseményen a részvétel ingyenes, regisztrálni a HIPE 2020 weboldalán lehet, ahol a részletes program is megtalálható.