FOLYTATÓDNAK A DO60 DIÁKSPORTFESZTIVÁLOK

2019 májusában további négy vidéki helyszínen kerül megrendezésre a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) sportrendezvénye, a DO60 Diáksportfesztivál. Május 8-án Martonvásár, május 21-én Miskolc, május 22-én Hajdúszoboszló, május 28-án pedig Mezőberény és körzetük alsó tagozatos diákjai mozoghatnak együtt a közösségi és játékközpontú szemléletmód jegyében.

A fesztivál típusú lebonyolítási rendszerben, sport- és játékállomások alkalmazásával megvalósuló sporteseményeket az MDSZ kísérleti jelleggel teszteli az alsó tagozatos gyermekek körében 2020-ig, összesen 20 helyszínen. Az első és második évfolyamos tanulók ügyességfejlesztő játékokban vesznek részt, a harmadikos és negyedikes gyerekek játékainak tematikája pedig multisport szemléletű lesz. Szakmai tanulmányok bizonyítják, hogy a multisport, azaz minél több sportág kipróbálása, minél több technikai és akár taktikai elem megismerése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekekből aktív, sportban gazdag életet élő, így egészséges felnőtt váljon (J. Côté. D. J. Hancock, 2016, és T. Dangi, P.A. Witt, 2016). A gyermekek tehetséggondozása szempontjából a multisport szemlélet elsősorban 12-13 éves korig kiemelten fontos, de a játék- és élményközpontúságot érdemes beépíteni az idősebbek szabadidősportjába is.

Az MDSZ filozófiája szerint az a legoptimálisabb, ha a sportágakkal, mozgásformákkal biztonságos és motiváló pedagógiai környezetben ismerkednek meg a diákok. A szövetség vallja, hogy a testmozgás élményszerűségére fókuszáló, társas- és játékközpontú események hatékonyabban szolgálhatják a sportban a tehetséggondozás bázisának szélesítését is. Ezt a szervezési elvet a kieséses versenyzésre, az eredményekre és a győzelemre összpontosító lebonyolítási formák előzményeként, illetve azok mellett érdemes alkalmazni. A legfontosabb azonban, hogy a rendezvényekhozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyerekek életébe beépüljön a legalább napi 60 percig tartó testmozgás igénye. Ez a közepes-erős intenzitású mozgásmennyiség egyébként az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ajánlásának felel meg az 5-17 éves korosztályban.

Az események az EFOP-3.2.10-16-2016-00001 jelű, Tehetséggondozás sport által. c kiemelt projekt keretében valósulnak meg.