Leírás:

A figyelem mellett maga az információ kódolása során is több tényezőre érdemes figyelni. A kódolás nem más, mint a közlendő (információ) formába öntése, megfogalmazása. A megfogalmazás során figyelembe kell venni a tanulók nemét, életkorát, fejlettségi szintjét és a tanítandó tananyaggal kapcsolatos tudásukat, attitűdjüket. Fontos, hogy érthetően, tisztán és lényegre törően fogalmazzuk meg a mondanivalónkat. Minden korosztályban az életkorhoz és az előképzettséghez igazítva, az új, éppen bevezetésre kerülő fogalmakat hangsúlyozva alkalmazzuk a szaknyelvet! Az alsó tagozaton kellő odafigyeléssel alkalmazzuk a szaknyelvet! Mindenképp figyelembe kell vennünk a tanulók előképzettségét, szaknyelvi ismereteit az adott területen. A szaknyelv alkalmazásakor érthetően, lassan fogalmazzunk! Az alsó tagozatos tanulóknál érdemes oda figyelni arra is, hogy minél gyakrabban vonjuk be a mozgásos feladatba a tanulók képzeletét. Ennek érdekében alkalmazhatunk a szaknyelv mellé képi ábrázolásokat is. Például a pókjárást illusztráló képen egy pókot és egy tanulót pókjárásban jelenítünk meg. A gimnasztika vezénylése közben a szaknyelvet kiegészíthetjük hasonlatokkal. Például: „Végezzetek törzshajlítást balra! Lassan hajlítsatok, mint egy vékony nádszál! Érzitek, milyen hajlékonyak vagytok?”

Az 5–8. évfolyamon az információtartalomban egyre dominánsabban jelennek meg a szakkifejezések. Ennek a nevelési szakasznak a végére a tanulók képesek elsajátítani az adott mozgásformákhoz kapcsolódó szaknyelvet. A 9–12. évfolyamon már kifejezőbb a szaknyelv használata, mint az általános nyelvi fordulatok. Kompetensebbé teszik a testnevelőt is, ha megfelelően alkalmazza a szaknyelvet.

A nagyon pontos részteles információközlés sok felesleges információt hordozhat, emiatt javasolt az optimális mértékű szaknyelv alkalmazása. Például alsó tagozatos tanulók esetében nem lesz eredményes az alábbi közlés: „Álljatok fel az alapvonal mögé kettes oszlopban, bal oldalállásban, arccal a minitrampolin felé, vállszéles terpeszállásban, kar mellső, rézsútos mélytartásban!”

Látható, hogy ebben az egy utasításban számos ismeretlen fogalom, kifejezés található, melyet a tanulók ebben az életkorban nem ismernek, vagy ha külön-külön ismernek is, nehezen tudják azokat összakapcsolni, így nem is tudják a feladatot végrehajtani. Ez tűnhet fegyelmezetlenségnek is, azonban nem az. Inkább arról van szó, hogy a túl sok információ miatt nem tudnak mindent megvalósítani abból, amit a pedagógus kért. Egyszerűen értelmezhetetlen számukra az utasítás. Az alsóbb évfolyamok esetében egy ilyen összetett kiinduló helyzet esetében inkább mutassuk be mindazt, amit csak hosszas és többször ismételt magyarázattal tudnánk megértetni a tanulókkal. Ezzel időt spórolhatunk meg, illetve a helyes végrehajtást is elősegítjük, ráadásul lesz egy vizuális képük is a tanulóknak az adott testhelyzetről.

Az üzenet legyen konatív (felhívó, felszólító), tudatosan a cselekvésre hasson és hordozza mindazt az információt, amit mondani szeretnénk. Ezt rövid, érthető, világos instrukciókkal tudjuk elérni. Gyakori hiba lehet a kódolás esetében, hogy a pedagógus érti, amit mondani szeretne, de nem győződik meg arról, hogy a tanulók is értik-e. Gyakran vissza is kérdezünk, hogy „Érthető?”, de a kérdésre adott igenlő válasz esetenként nem tükrözi a valóságot, hiszen a tanulók egyrészt nem akarnak ellent mondani a pedagógusnak, másrészt nem biztos, hogy a társak előtt felvállalják, hogy nem értik a feladatot. Összefoglalva: attól, hogy a pedagógus érti, amit mondani szeretne, nem biztos, hogy a tanuló is érti [159].

A kommunikációs csatorna, illetve a kommunikációt kísérő zaj is ronthatja a hatékony tanári kommunikációt. A kommunikációs csatorna az a fizikai közeg, melyen keresztül a közlemény a feladótól a vevőhöz eljut. Míg egyes esetekben az üzenet kódolása és dekódolása térben és időben eltolódik egymástól (például könyvolvasás), addig a testnevelésórán térben és időben egyszerre történik. Azaz a közléskor minden tanulónak olyan távolságban kell lennie, amely nem zárja ki, hogy megfelelően hallja a pedagógust, illetve közelebb kell jönnie, amikor a tanár információt közöl.

A kommunikációs zaj a csatornában jelenik meg és zavarja a közlemény célba jutását, illetve annak pontos megértését. Optimális esetben nincsen kommunikációs zaj, azonban a testnevelésórán ez szinte lehetetlen. A használt eszközök hangja (például nyikorgó tornapad, labdavezetés), a környezet (például az utca mellett lévő sportpályán az autók zaja), a tanulók egymás közötti kommunikációja is ide tartozik. További korlátozó tényező a terem akusztikája. Számos tornaterem van, amelyben a hang nem terjed megfelelően, ráadásul a különböző tornaszerek, a térelválasztó függöny (ha csak belóg és nincs behúzva, akkor is), a tartóoszlopok korlátozzák a hang megfelelő terjedését. Összességében a környezet, amiben megvalósul a kommunikáció, tartalmazhat segítő és zavaró tényezőket egyaránt.