Páros gyakorlat. Az egyik gyermeknél egy rövidebb, körülbelül 50-60 cm hosszú, nem túl vastag bot van. Mindketten megadott irányba és távolságra haladnak. Az egyikük leteszi a másik elé a botot a menetirányra merőlegesen, a másiknak pedig ezt át kell lépnie úgy, hogy mindkét lábával áll a talajon, vagyis a bot a lába között van. Ekkor a másik gyorsan kihúzza azt onnan, és leteszi a társa elöl lévő lába elé. Annak ezt megint át kell lépnie. A bot így megy tovább, a megadott távolság eléréséig. A feladat lényege, hogy sem a lépés, sem a bot kiemelése közben nem szabad az eszköznek a lépő gyermek testéhez érni. A gyakorlat végeztével szerepcsere történik. (7. kép)

Variáció:

Az előző gyakorlatra épül. A botot most nem lehet letenni a talajra, hanem meg kell tartani a talaj fölött körülbelül 10-15 centiméterre. Így kell a lépéseket végrehajtani, így a botot mozgatónak itt sokkal jobban kell arra figyelni, hogy ne üsse meg a társát a bot mozgatása közben. A gyakorlat végeztével szerepcsere történik.

Variáció:

Az előző gyakorlatra épül. A botot most nem lehet letenni a talajra, hanem meg kell tartani a talaj fölött körülbelül 10-15 centiméterre. Így kell a lépéseket végrehajtani, így a botot mozgatónak itt sokkal jobban kell arra fi gyelni, hogy ne üsse meg a társát a bot mozgatása közben. A gyakorlat végeztével szerepcsere történik.

Háromfős csoportokban, két bottal hajtható végre a gyakorlat. Két tanuló mellmagasságban fogja saját és társa botjainak a végét mellmagasságban zárt területet kialakítva azokkal. A harmadik gyermek bekötött szemmel és mellkasán összefont karokkal beáll a botok által közrezárt helyre. Ezen a kisebb mozgásterületen kell a belül lévőt a térben ide-oda „terelgetni”. A gyakorlat célja a bot érintés általi irányítás elősegítése fájdalom okozása nélkül. A bot keménységénél fogva alkalmasabb az egyértelmű jelzésre, de az érintés esetleg fájdalmas is lehet. Erre mindenképpen hívjuk fel a gyermekek fi gyelmét. A csoporton belüli cserék idejét a tanár dönti el.

A kendő gyakori kelléke a néptáncnak, ezért is fontos, hogy a táncelőkészítés során ezzel az eszközzel is megismerkedjenek a gyermekek. A minimális méret legalább 35 × 35 centiméter legyen, ez megfelel egy normál fejkendő nagyságának. Népszerű és az alsó tagozatban jól ismert játék a „Tüzet viszek…” körjáték, futójáték, amelyben csak egy kendő – lehetőleg piros – játszik szerepet.

A játékban mindenkinek saját kendője van. A kendőt a nadrág vagy a szoknya korcába kell hátul betűrni úgy, hogy a nagyobb része szabadon lobogjon, mint valamiféle állatfarok. A teremben a megadott játéktérben szabadon lehet mozogni, sétálni, futni, leguggolni. A cél az, hogy bizonyos időegység alatt, ki, hány „farkat” tud elrabolni, azaz összegyűjteni. Akinek sikerült egyet megszereznie, annak a megszerzettet is be kell tennie hátulra a saját kendője mellé, vagyis egyre több „farok” fog lobogni. Nyilván, minél több farok lobog, annál könnyebb egy „szakításra” farkakat szerezni, de azokra utána vigyázni is kell! Ebben a játékban mindenki játszik mindenki ellen.

Az ugrókötél-gyakorlatok igen hasznosak a táncos előkészítésben is. A testnevelésben hagyományosan felhasznált ugrókötél helyett a különböző méretre levágott, leégetett végű vitorlásköteleket ajánljuk. A technika, a gyakorlatok megegyeznek a testnevelésórákon általában alkalmazottakkal (8. kép).