3.2. „Amikor az elme segít a testnek”: a mentális („fejben vezetett”) relaxációs műveletek


Navigáció: < Előző Következő >

Kategória tulajdonságok
Könyv címe: STRESSZKEZELÉS ÉS RELAXÁCIÓ ALKALMAZÁSA A TESTNEVELÉSBEN

3.2. „Amikor az elme segít a testnek”: a mentális („fejben vezetett”) relaxációs műveletek


Ezek alkotják a relaxációs módszerek másik fő csoportját. Két fő águk a megkívánt beállítódás és a mentális aktivitás jellege szerint különbözik. Végbemehetnek úgynevezett passzív koncentrációval, azaz várakozó, megengedő és a történéseket elfogadó állapotban, avagy szellemileg koncentráló, figyelem-összpontosító, tudatos jelenlétben. Ilyenkor például a tudat tartalmai lehetnek szavak, képek, mondatok, instrukciók, elvárások, szándékok. A passzív elengedettség vagy aktív szellemi koncentráció két szélső tudati állapotunk, eltérnek az éber, kifelé figyelő, a külvilágra irányuló (bal agyfélteke által vezérelt) szellemi állapottól, és mindkettő a testi folyamatokkal való szerves kapcsolatot szolgálja.

Képesek a belső testi-lelki-szellemi működésegyensúly elérésére. Közös jellemzőjük a sajátosan módosult tudatállapot, a befelé, testi történések vagy lelki folyamatok megfigyelésére, avagy kísérő követésére való ráirányulás. Ez pedig mind az éberségi szintben, mind a jobb agyféltekei aktivitásmintázat jellegzetességében detektálható. Valamennyi ma ismert és hitelesített relaxációs eljárás betagozódik valamelyik főcsoportba. Az aktív, fizikai mozgással, izomzati feszítésekkel és izomérzet-tudatosítással dolgozó módszerek „klasszikusa” az amerikai kultúra favorizált „progresszív relaxáció”-ja.


5. ábra: Amikor az elme segít a testnek

A testileg passzív, viszont mentálisan sajátosan aktív módszerek kétfélék lehetnek, mint fentebb utaltunk rá. Egyik módszertani fő csoportot a tudatosan fokozott figyelem és éber jelenlét, koncentráció állapotának kívánalma jellemzi. Ilyenek a „meditatív relaxációk”. A másik út passzív, várakozó, a történéseket elfogadó, receptív-befogadó, befelé figyelő, úgynevezett „passzív koncentrációs” beállítódást kíván. Ennek „klasszikusa” az európai relaxációs kultúra alapmódszere: az autogén tréning.

A végcél azonban minden módszerben közös: olyan pszichofiziológiai (testi-lelki-szellemi) egyensúly, amely a relaxációs műveletek nyomán mintegy „magától” hozza létre a harmónia élményét. A módszerek hatásközössége mellett mindegyiknek van a specifikumából következő saját többlethatása. A progresszív relaxáció a testtudatosságot, izomérzetet, mozgáskoordinációt, fizikai állóképességet 1 emeli magasabb szintre, a meditatív relaxációk a figyelem, koncentráció, emlékezet és gondolkodás minőségét 2 fejlesztő saját hatással bírnak. Az autogén tréning fő hatása, hogy újraírja, normalizálja a szervezet vegetatív működésprogramját, sőt rendkívül gazdag, sokféle egyéb élettani hatása is van, az immunaktivitás fokozásától kezdve a kártékony vérzsírsavszint csökkentéséig 3 (Lázár, 1991).


kép