– Nóri! Várj meg! – kiáltott Anna a lány után. – Hová mégy?
– Kajálni.
– Úh, megyek én is, nem baj? Ebédelünk együtt?
– Tőlem! Miért ne – Nóri kicsit meglepődött, hogy Anna vele akar ebédelni. Nem, mintha rosszban lennének, de általában megvannak egymás társasága nélkül. – Mizu? – kérdezte, csak hogy ne csendben bandukoljanak egymás mellett.
– Kérdezni szeretnék valamit – mondta Anna mosolyogva. – Illetve, megbeszélni veled.
– Óh – lepődött meg Nóri. – Mi lenne az?
– Említettem szakkörön, hogy esetleg össze lehetne hozni valami jótékonysági futóversenyt…
– Ja, hát azt csak úgy mondtad, azt hittem… Egy kósza ötlet volt, nem?
– Nem, nem! Komolyan gondoltam! – vágta rá Anna.
– Hát… nem tudom… Kicsit bonyi az ilyesmit összehozni, nem?
– Lehet… Meglátjuk… Kitaláljuk…
Közben megérkeztek az ebédlőbe.
– Na, de jó! Borsófőzelék… Utálom – mondta csalódottan Nóri.
– Én szeretem. Viszont ez a fasírt. Blöe…
– Nekem meg a fasírt jön be – nevetett Nóri.
– Akkor a tiéd! – mosolygott rá Anna.
Leültek egy asztalhoz, elosztották az ebédjüket úgy, hogy mindenkinek jó legyen.
– Fú, én a borsófőzelékből be tudnék tolni annyit, mint egy bányász! – mondta Anna két falat között.
– Akkor rajta, a tiéd mind – nevetett Nóri.
– Áh, így is pufi vagyok!
– Dehogy vagy pufi! Tök csini vagy!
– Na jó, de azért vigyáznom kell, mennyit eszem!
– Fuss, Forest, fuss! És akkor annyit falhatsz, amennyit nem szégyellsz! – nevetett Nóri.
– Úgy bírlak azért, hogy ilyen kitartóan futkorászol évek óta.
– Nagyon jó dolog! De nem akarok lenyomni valami agitáló szöveget, vagy ilyesmi. Én imádok futni, és kész.
Néhány percig csendben ettek, aztán Anna szólalt meg először.
– Muszáj szerintem kitalálnunk valamit…
– Ezt hogy érted? Mit valamit? Miért? – kérdezte kíváncsian Nóri.
– Hát… a dráma… Szerintem, ha tényleg előadást is csinálni akarunk, nagyon nem lesz elég a lelkesedés, meg Istvánbá kacatjai a padlásról és Szilvi anyukájának rongyai. Kezdem ezt így beunni egy kicsit. Szerintem tovább kéne lépni a batyusbálon…
– Azok nem rongyok! – Nóri úgy érezte, meg kell védenie barátnőjét. Illetve Szilvi anyukájának „rongyait”. – Tök sok maradék anyag van. És Szilvi elképesztő ruhákat tud csinálni. Jó, mondjuk, az anyukája segít neki… Nekünk is segíteni fog! A jelmezekkel nem lesz gond, ezt elhiheted.
– Nem is úgy értettem – magyarázta Anna –, én csak azt szeretném, ha nem lenne űbergagyi, amit csinálunk. És ahhoz, hogy valahogy kinézzen egy előadás, elég sok minden kell. Például világítás… Fodrász, smink…
– Na, ezt felejtsd el! Egy vasunk sincs. Ez itt nem a Broadway – nevetett Nóri.
– Épp ezért gondolkodom a futóversenyen…
– De hogy gondolod? Én futok, a nézők fizetnek?
Mindketten nevettek.
– Dehogy – válaszolta Anna. – Inkább valami olyasmit gondoltam, hogy, aki támogatni szeretne minket, az fusson velünk, mondjuk valamelyik vasárnap két kört a parkban.
– Ez aztán az ötlet! – nevetett Nóri. – Futunk, aztán lihegünk, de zsozsónk akkor se lesz!
– Nem is kell – mosolygott Anna. – A „nevezési díj” lesz a támogatás.
– Na persze! Rávenni embereket, hogy fussanak, és még fizessenek is érte! Anna, mi van veled? Ettől jobb ötleteid is voltak már – mosolygott együtt érzően Nóri.
– Nóri, várj már, hallgass meg – válaszolta Anna elszántan. – Nem pénz lenne a nevezési díj! Hanem, mondjuk, valahogy úgy tálalnánk, hogy aki velünk fut, az kap tesiből egy ötöst. És ha akar, úgy támogat bennünket, hogy ad valamit. Lesz egy lista, Majával már meg is beszéltem, hogy összeállítja. Szóval lesz egy lista, mint a lagzikban. Hogy mi az, ami hiányzik. Például az előadáshoz lámpák, hangosítás, a színészeknek sminkes, fodrász, blabla…. Majd együtt összeírjuk, mi minden. És a szülők azzal támogathatnak, hogy benevezik a gyerekeket a futóversenyre, és bevállalnak egyet a listáról. Na? Gyerek ötöst kap, szülő segít, mi nem csinálunk valami lepukkant, vállalhatatlan bénaságot. Na? Mindenki jól jár! Tádám! – Anna izgatottan várta, mit szól mindehhez Nóri. Nóri kis ideig nem szólalt meg, csak a fasírtot falatozta. Majd néhány harapás után megszólalt.
– Rajtam nem fog múlni! Ez jó ötletnek tűnik. Mondjuk, azt nem látom magam előtt, hogy hogyan fogod rábeszélni a tesitanárt az ötösre – nevetett Nóri.
– Bízd csak rám! Mindent el fogok követni – mondta Anna vidáman. – Te inkább azon gondolkodj, mi legyen a szlogen? Kell egy lelkesítő szlogen a futáshoz.
– Óh, ez könnyű! Ezt én már rég kitaláltam!
– Nem mondod!
– De igen – mosolygott szégyenlősen Nóri. – „Mozdulj, mozdulj, mintha élnél, ember”, lálálá.
– De hiszen ez egy dalszöveg!
– Igen. És?