Másnap Kevin és András beszélnek az igazgatóval, az pedig belemegy a változtatásba, megengedi a nyitott csoportot. A következő kedden, az osztályteremben már minden gyerek benn van, utoljára érkezik István bácsi az unokájával, az Új Fiúval.

ISTVÁN BÁCSI: Gyerekek, ez itt Peti, az unokám. Nagyon örül, hogy itt lehet, fogadjátok ti is szeretettel. Én nem is okvetetlenkedek itt tovább, ha bármire szükségetek lenne, a portán megtaláltok. (Kimegy.)

(A gyerekek érdeklődve méregetik az Új Fiút.)

ZOLI:                  Helló, Új Fiú, örülök, hogy itt vagy! (kezet nyújt Petinek)

PETI:                   Én is örülök! A nagyapám sokat mesélt rólatok.

NÓRI:                  Nekünk meg rólad. Hogy téged is nagyon érdekel a színház.

PETI:                   (felélénkülve) Így van! Falom a drámákat! Shakespeare, Molière, Racine, a görögök, mindenki!

KEVIN:               Azta! Te tényleg vágod a drámairodalmat!

ANDI:                  Tök jó, hogy jöttél! Nagyon kevesen vagyunk szereplők. Így tök nehéz jó darabot találni.

SZILVI:              Akkor te ebben is fogsz tudni segíteni. Ha ennyire sok drámát olvastál már, tuti tudsz tanácsot adni, melyiket vegyük elő. Olyat válassz, amiben olyan szerep van, amit szívesen eljátszanál.

PETI:                   Igazság szerint engem a színészet nem…

ANNA:                 Szerintem az Új Fiúra valami okoska szerepet osszunk!

FANNI:                Jaj, Anna, öt perce sem ismerjük még, és te már tudod, milyen szerep állna jól neki, ugye?

ANDRÁS:            Mi lenne, ha hagynánk beszélni szegényt? (Petihez) Bocs a csajok miatt, be nem áll a szájuk. Szóval? Mi a szitu? Van már esetleg valami drámaötleted?

PETI:                   Persze. Biztos lesz… Ha egy picit jobban képben leszek, kik vagytok, mik vagytok, milyen történetet szeretnétek eljátszani… Tuti találunk megfelelőt!

MAJA:                 Most már te is közénk tartozol, úgyhogy úgy gondolkodj! Te milyen szerepet szeretnél eljátszani?

PETI:                   Engem nem annyira érdekel a színészet…

(A többiek megdöbbenve néznek rá.)

ANDRÁS:            De hát Istvánbá azt mondta, nagyon érdekel!

FANNI:                De akkor miért jelentkeztél?

(Záporoznak Petire a kérdések, miközben megérkezik János bácsi.)

JÁNOS BÁCSI:  Látom megérkezett az új fiú is.

PETI:                   Igen. Peti vagyok.

JÁNOS BÁCSI:  Légy üdvözölve köztünk, Peti! Örülünk, hogy itt vagy! Mondanál pár szót magadról?

PETI:                   Nyolcadikos vagyok én is, és a nagyapám mesélt arról, hogy ebben a suliban van drámaszakkör. Ezért vagyok most itt.

JÁNOS BÁCSI: Érdekel a színészet?

NÓRI:                 Abszolút nem érdekli!

SZILVI:               Most mondta az előbb…

KEVIN:               De komolyan, akkor miért jelentkeztél?

PETI:                  Bocs, ha csalódást okoztam nektek. (szedelőzködik) Szerintem félreértettem valamit. Én a drámairodalmat bírom nagyon, és a nagyapám azt mondta, itt ilyesmi működik. De nincs gáz, lelépek, ennyi.

JÁNOS BÁCSI:  Várj, Peti, ne menj sehova! Jól mondta a nagyapád, itt ilyesmi is működik.

ANNA:                Csak nekünk színészekre van szükségünk…

JÁNOS BÁCSI:  Ezt meglepődve hallom, Anna! Castingot hirdettünk, színészeknek? Én azt hittem, nyitott csoportot hirdettünk, drámaszakkörre. Vagy tévednék, gyerekek?

ZOLI:                  Nem, nem téved, Tanár úr! Kicsit szerintem most nagyon rányomultunk erre a színész kérdésre, szóhoz sem engedtük még jutni az Új Fiút.

PETI:                   Peti a nevem.

ZOLI:                  Oké… Peti. Szóhoz sem engedtük még jutni Petit.

JÁNOS BÁCSI: Először is néhány dolgot tisztázzunk szerintem. Nyitott a csoportunk?

GYEREKEK:      Igen.

JÁNOS BÁCSI:  Bárki csatlakozhat hozzánk?

GYEREKEK:      Igen.

NÓRI:                  Illetve azt nem tudom, hogy… Felnőttek is?

JÁNOS BÁCSI:  A „bárkibe” és a „nyitott csoportba” beletartoznak a felnőttek is, nem?

NÓRI:                  Ja, végül is, igen.

FANNI:                Nóri, sírba viszel ezzel a hülyeséggel! Kit érdekel most, hogy felnőtt is csatlakozhatna-e! Hisz most Petiről van szó.

JÁNOS BÁCSI:  És rólatok!

PETI:                   Én, azt hiszem, inkább lelépek…

ANDRÁS:           Ne viccelj, haver, ezek csak szavak! Meglátod, tök jó arcok vagyunk, csak egy kicsit sokkolt a tény, hogy nem akarsz szerepelni…

JÁNOS BÁCSI: Engem meg az sokkol, srácok, hogy ilyen hülyén viselkedtek, már bocsánat a megfogalmazásért! Örülünk, hogy csatlakozik hozzánk valaki, és rögtön a második mondattal kikészítjük? Valaki elmondaná nekem, milyen elvárásokat fogalmaztatok meg arról, hogy kik csatlakozhatnak a csoporthoz?

GYEREKEK:     Hátööö… semmilyet.

JÁNOS BÁCSI: Helyes! Úgy értem: Kell egyáltalán bármilyen elvárást állítani szerintetek?

GYEREKEK:      Öööö… Nem.

PETI:                  Hát, ami azt illeti, szerintem kell… (Mindenki kérdően néz rá.) Úgy értem, az a minimum elvárás, hogy „akarjon valamit” ettől a szakkörtől, nem? Hogy akarjon valamit kezdeni a drámával, színházzal… Ilyesmi, nem?

ANNA:                 (nevetve) Mondom, hogy okostojást kéne játszanod.

PETI:                   (mosolyogva) Mondom, hogy nem akarok szerepelni!

JÁNOS BÁCSI: Akkor neked viszont fordítva teszem fel a kérdést. Amikor úgy döntöttél, csatlakozol hozzánk, milyen elvárásaid voltak? Voltak egyáltalán?

PETI:                   Hát… Ami azt illeti… Most az van, hogy egyáltalán nem biztos, hogy akarok csatlakozni…

ZOLI:                   Mondjuk, ezt megértem… Azok után, ahogy letámadtunk.

PETI:                   (nevetve) Nyugi, haver, bírom a gyűrődést, hosszútávfutó vagyok…

NÓRI:                  Tényleg?

PETI:                   Tényleg.

NÓRI:                  Én is szoktam futni!

SZILVI:                Én is!

NÓRI:                  Együtt szoktunk futni esténként.

PETI:                   Tényleg? És versenyeztek is?

NÓRI:                  Mi nem. Te?

PETI:                   Naná! Győzni jó!

SZILVI:              (nevetve) Futni jó!

PETI:                   Na persze, de győzni még jobb!

JÁNOS BÁCSI: Na jó, azt hiszem, ezen a vonalon el is indulhatunk… Kinek mik az elvárásai? Ki az, aki győzni akar, ki az, aki… ööö… Segíts ki, Nóri! Az, aki „csak” fut, de nem érdekli a győzelem, az mit csinál?

NÓRI:                  Örül, Jánosbá! Örül! Boldog! Játszik. Ilyesmi…

JÁNOS BÁCSI: Jó. Legyen így! Akkor úgy teszem fel a kérdést: ki az aki, győzni akar, és ki az, aki játszani? Tegye fel a kezét, aki győzni? (Anna, Maja, Zoli, Kevin, Peti felteszi a kezét.) Ki az, aki játszani? (András, Nóri, Szilvi, Andi Fanni felteszi a kezét.)

(Néhány másodpercig csend.)

KEVIN:                Fifti-fifti.

ANDRÁS:            Az. Döntetlen.

NÓRI:                  Peti volt a mérleg nyelve… (Petire mosolyog) Figyu… Mondd már el akkor végre légyszi, hogy te mit is akarsz tőlünk!

PETI:                  Én ugyan semmit! Illetve, azt, hogy örömködjünk együtt, hiszen az itt lévőknek egyforma az érdeklődési köre.

SZILVI:               Az előbb még győzni akartál!

PETI:                  Az más! Az sport. Az alkotómunkában, mint amilyen mondjuk egy drámaíró munkája, nem a győzelem a fontos, hanem a játék! Az alkotás maga.

MAJA:                 Ööö… ez nekem kezd magas lenni. Most akkor hol is tartunk?

JÁNOS BÁCSI:  Nagyon jó helyen! Srácok, amiket most, az imént mondtatok, megosztottatok egymással, az nagyon-nagyon fontos volt! Az elmúlt percekben szerintem közelebb kerültünk egymáshoz, mint bármikor ezekben a hetekben. Igenis fontos, hogy időnként kimondjuk, mit várunk egymástól, és legalább ilyen fontos, hogy azt tudjuk, nekünk magunknak milyen elvárásaink vannak saját magunkkal szemben. Játék és győzelem. Én azt hiszem, ennek a csapatnak ez lehetne a mottója.

KEVIN:                Meg talán az is, hogy előbb akard megismerni, hogy a másik mit tud, mit akar, és utána fogalmazz meg elvárásokat.

MAJA:                Na jó… Ne cifrázzuk tovább. Most, ebben a pillanatban azt hiszem, értem. De ha tovább lesz magyarázva, megint elvesztem a fonalat.

(Mindenki nevet.)

PETI:                   És akkor a válaszom a kérdésetekre: Azért jelentkeztem hozzátok, mert imádom a drámákat. Én is drámaíró akarok lenni.

ANDI:                  Óh… Nem semmi! De kemény! Drámaíró! Van ilyen foglalkozás?

PETI:                   Hát… Látod, mennyi dráma van. Azokat megírták, nem? Akkor az egy foglalkozás, nem?

NÓRI:                  (felkiáltva) De, de, de! Van egy óriási ötletem!

FANNI:                Nahálaistennek!

SZILVI:               Fanni dugulj el! Tudom, hogy téged is érdekel.

JÁNOS BÁCSI: Ne csigázz tovább bennünket, Nóri! Ki vele!

NÓRI:                Annyi színész van, amennyi! Annyi háttérmunkás, amennyi. Annyi díszlet, jelmez, amennyi. Innen lesz szép nyerni. (Petihez fordulva) Tessék, kedves, okostojás, drámaíró barátunk! Itt a feladat! Írjál nekünk egy történetet!