Csütörtök, Márti nénivel a gyerekek ott folytatják, ahol kedden János Bácsival abbahagyták.

NÓRI:                Szóval, Márti néni lenne a programszervező. Ha el tetszik vállalni.

MÁRTI NÉNI:   (mosolyogva) Megtisztelő felkérés! Természetesen elvállalom.

KEVIN:              Csak lenne itt még egy kis gond.

MÁRTI NÉNI:   Elnézést, fiam, szavad ne feledd, csak még kérdezni akarok erről valamit! János bácsival beszéltetek arról, hogy milyen produkcióra készülnénk?

ZOLI:                  Igen, beszéltünk. De sajnos nem jutottunk egyről a kettőre… Mert, ugye pénzünk nincs…

KEVIN:               Mondjuk, az nem is nagyon kell szerintem.

MÁRTI NÉNI:    Óh, ez igazán jó hír! Mert mi a terv? Díszletek, jelmezek nélkül fogunk neki?

SZILVI:              Igen! Illetve nem!

KEVIN:               Arról van szó, hogy eszembe jutott Istvánbá…

SZILVI:              Nekem meg az, hogy otthon nekünk van…

ANDRÁS:          Istvánbá múltkor azt mondta, hogy…

MÁRTI NÉNI:    Állj! Egyszerre csak egy! Kevin?

KEVIN:               Istvánbá azt mondta nekünk, hogy a padlás tele van kincsekkel. Szóval, persze nem kincsek, hanem ilyen mindenféle cuccok. Lehetne belőle válogatni díszletet.

ANDRÁS:           Szerintem, ha megkérjük, a szerelésben is segítene.

MÁRTI NÉNI:    Ez eddig nagyon jó! Szilvi?

SZILVI:              Én meg… Az van, hogy én otthon szoktam varrogatni… Mert anyukám varrónő, és van mindenféle maradék. Azt hiszem, össze lehetne kukázni a jelmezekre valót az otthoni lomtárból.

MÁRTI NÉNI:    Gyerekek, le vagyok nyűgözve tőletek!

ANNA:                Mi meg itt Nórival azon agyalunk, hogy esetleg lehetne valami jótékonysági futást vagy valamit kitalálni… Hogy aki akar, az támogathatja a drámaszakkört és nevezhet. A nevezési díj nem pénz, hanem… akármi… Majd kitaláljuk. Amire szükségünk van. Lámpa például. Vagy mikrofon… Vagy mittudomén… Majd kitaláljuk.

MÁRTI NÉNI:     Atyaég, mekkora ötletek…

FANNI:               Ja… nagyon királyok vagyunk, megvan már minden, csak épp azt nem tudjuk, mit akarunk csinálni…

ZOLI:                  Az a baj, Márti néni, hogy kevesen vagyunk.

MAJA:                 Nem is vagyunk kevesen!

NÓRI:                  Nem az, hogy kevesen vagyunk, hanem az van, hogy nem találunk megfelelő darabot. Mind vagy többszereplős, vagy nem illik hozzánk.

KEVIN:               Mondjuk, az jó ötlet lenne, ha külsősöket is bevehetnénk…

MÁRTI NÉNI:    Ezt hogy gondoltad, Kevin? Hívjunk meg színészeket, vagy mi?

ANDRÁS:           Nem színészeket, hanem diákokat… Másik sulikból.

KEVIN:               Arra gondoltunk, hogy esetleg nyitottá tehetnénk a szakkört.

MÁRTI NÉNI:    Ez elég kényes ügy… Egyrészről: nem tudom, mit szólnak ehhez a többiek…

GYEREKEK:    Miért ne? Nekünk mindegy! Sőt! Tök jó fejeket ismerünk a másik suliból.

MÁRTI NÉNI:   A másik meg az, hogy mit fog ehhez szólni az igazgató úr? (Hirtelen csend lesz, elhalkulnak a gyerekek.) Ehhez, gyerekek, az egész házirendet át kéne fogalmazni. Ez nem ennyire egyszerű. Egy iskola meghatározott szabályok szerint működik. A házirend megváltoztatásához komoly érvek kellenek! Ha ezt komolyan gondoljátok, meg kell beszélni az igazgató úrral. És nektek kell megbeszélni! És egyáltalán nem biztos, hogy örülni fog neki.

KEVIN:               Egy próbát megér…

NÓRI:                  Szerintem is.

FANNI:                Ez még mindig nem oldaná meg teljesen a problémánkat, hogy mit adjunk elő, de eggyel beljebb lennénk… Legalább is: többen. Szerintem is megér egy próbát.

ZOLI:                  Király! Akkor? Ki beszél a dirivel?

MÁRTI NÉNI:     Zoli! Legalább a jelenlétemben egy kicsit nagyobb tisztelettel!

ZOLI:                  Bocsánat, tanárnő! Ki beszél az igazgató úrral?

(Csend.)

ANNA:                 Ha már Kevin ötlete, beszéljen ő.

KEVIN:               Én?!?

MAJA:                 Igen te! Te találtad ki!

KEVIN:               De én eddig csak intőkért jártam az igazgatói irodába.

MÁRTI NÉNI:    Épp itt az ideje a váltásnak.

(A többiek nevetnek.)

NÓRI:                 Hajrá Kevin! Te nyerted meg a feladatot!

KEVIN:               Ne csináljátok már! Én? Pont én? És egyedül?

ANDRÁS:           Nem egyedül, haver! Bemegyek veled én is. Úgysem jártam még ott. Meg hát, barátság is van a világon.