„A kreativitás a szabadság illata.”
(Osho)

A kreativitás kifejezés a görög create szóból ered, melynek jelentése: nemzeni, szülni, alkotni, megteremteni. Sokan keresték, kutatták, hogy a kreativitásnak miért nincs általánosan elfogadott definíciója: egyetlen olyan elmélet sincsen, amely teljes képet adna róla. Absztrakt fogalomként meghatározása többnyire bizonytalan, leírása filozofikus, az egységes meghatározásra tett kísérletek szétszóródó megoldásokhoz vezettek. A kreativitás kutatásában három fő irányvonal különböztethető meg: (1) kreatív folyamat (a létrehozás); (2) kreatív produktum (a létrehozott gondolat vagy végeredmény); (3) kreatív személyiség (a létrehozó személye) vizsgálata. Az elvégzett hatalmas kutatási munkák ellenére sem sikerült a különböző elméleteknek és irányzatoknak a kreativitás mibenlétében, felismerésében és megértésében konszenzusra jutniuk.

Említsünk meg néhány megközelítést:

„A lángésznek bélyeg jegyei:
Az Eredetiség: ideáit nem mástól veszi, hanem önnön kebelében leli fel.
Az Újság: nem jár szokott úton, hanem maga tör ösvényt elő haladásra.
A Függetlenség: nem szabály rabja, példa utánzója, szokás majma: ő szab törvényt, ő remekel példányt, ő kezd szokást.
A Lelkesültség: hazája az ideák tiszta ege, éke és szomja a szép mesterség, nyugalma, érzéseinek kielégítése, gyönyörűsége a Géniusával való társalkodás.”
(Fejér György)

„Minden költő álmodozó, minden zenész, álmodozó, minden misztikus álmodozó. Valójában a kreativitás az álmodozás mellékterméke.”
(Nietzsche)

„Amire tehát a szabad szellemnek szüksége van, hogy eszméit megvalósítsa, szándékait keresztülvigye, az a morális fantázia. Ez a szabad szellem cselekvésének a forrása.”
(Rudolf Steiner)

A produktum kreativitását a kreatív teljesítménnyel tartja meghatározónak; egy teljesítményt abból a szempontból értékel, hogy az elméletek újrastrukturálása mennyire sikerült és az eredmény, az új produktum használható-e. Megkülön­bözteti az egyéni és a társadalmi kreativitást.
 Az előbbi az egyén tapasztalati világából merít, és az eredmény is csak ezen a szinten értékelendő; míg az utóbbi – azaz a társadalmi kreativitás – esetén annak hatóköre tágabb, egy egész kultúrakö rre is vonatkozhat. Ha a gyermek olyan dologra jön rá, amelyet előzőleg még sohasem csinált, az individuális szempontból nagyon kreatív, globálisan azonban ugyanez már nem biztos, hogy elmondható.

A „kreativitás” kifejezés a mindennapi használatban más értelemben is túlságosan átfogó. Zavart okozhat az is, hogy túl sok mindenkire vonatkozhat. Landau (1974) szerint a kreatív egyénekre jellemző tulajdonságok kisebb-nagyobb mértékben mindnyájunkra jellemzőek, csak nem mindenkinek van meg ahhoz a bátorsága, hogy aktivizálja, a valóságban kipróbálja ezeket. A kreatív személyek önérvényesítőbbek, agresszívebbek, erélyesebbek, bohémabbak, szélsőségesebbek, kevésbé gátlásosak és kevésbé hagyománytisztelők, mint más egyének. A kreatívak motiváltabbak, nagyobb az önfegyelmük, kitartóbbak, konstruktívan kritikusak, kevésbé elégedettek, sokoldalúak, jól informáltak, széles érdeklődési körrel rendelkeznek, nyitottabbak az érzések és az érzelmek irányában. A kreatív egyének további közös jellemzője a környezet ingereire való szokatlan érzékenység. Kifejezetten szeretik a humort, magas toleranciát tanúsítanak a kétértelműséggel szemben, nem kedvelik a kötöttségeket, védekeznek a korlátozások ellen. [69]

Ma egy erősen fejlődő technikai világban élünk, ami többnyire az értelmi intelligenciát fejleszti, tartja előrébb valónak. A versenyszellem, a túlpörgetett életmód, a konformista szemlélet mind a kreativitás ellen dolgozik. Pedig a kreativitás fejlesztése, a kreatív pedagógiai megoldások ígérete szinte minden iskola pedagógiai programjában hangsúlyos szerepet kap. Ha ez a gyakorlatban, az iskola valós életében is így történne, az sokkal élményszerűbb, izgalmasabb lenne, ám a diákok nem ezt tapasztalják. Sokszor szoronganak, gyakran unatkoznak, a kreativitás terepe általában az órákon kívüli tevékenység, a drámaszakkör, a táborok vagy esetleg a suli zenekara. Az oktatásban többnyire csak az alapokra koncentrálnak, a módszertan ritkán támogatja, bátorítja az eredetiséget, a kreativitást. Ha a szegényebb, hátrányos helyzetű, gyakran cél nélküli diákoknak nem adatik meg a kreatív próbálkozás, felfedezés öröme, kimaradhat életükből egy izgalmas lehetőség, ami talán egy tartalmasabb életútra állíthatná őket. Emiatt máshol – veszélyesebb helyeken – keresik az élményt, az izgalmat.

Pedig a kreativitás eredményesen fejleszthető képesség, mellyel a kreatológia foglalkozik. Dr. Czeizel Endre Sors és tehetség című könyvében a „megelőzés jobb, mint a gyógyítás” elvét kiterjeszti a kreatológia területére is. „A fejlesztés jobb, mint a korrekció” elv alkalmazása biztosíthatja, hogy a kreativitás, a képességek felismerése és időben történő fejlesztése megelőzheti a pedagógiai deficitet, a fejlődés félresiklását vagy teljes elmaradását. [70]

A téma elmélete kifejezetten a TE IS Program iskolai bevezetése kapcsán, az adott elméleti dimenzióhoz tartozó kulcsfogalmak felhasználásával válik hasznossá a programban részt vevők számára. A felnőttek, a trénerek és a mentor tanárok nagymértékben tudják segíteni az önként vállalkozók fejlődését, ha hagyják a saját cselekvőképességük és szabad gondolkodásuk kibontakozását. Amennyiben elérhető célállítással, és annak elérése során a biztonságos légkörben kreatív kihívások megteremtésével motiválják és serkentik az ötletek megszületését, a kreatív képességek kifejlődését, gondozását, nagy valószínűséggel megelőzhető a fent említett pedagógiai deficit kialakulása.

A TE IS Program magában hordozza a kreatív személyiségfejlesztés – tágabb értelemben az eljövendő nemzedék – kiteljesedésének lehetőségét. A fejlesztő célzatú, autonómiával táplált, biztonságban, divergens utakon végzett munka folyamatában – a Kreativitás fejezetben – mérföldkövekként jelennek meg a fejlődést bizonyító jelenségek; a releváns személyes és társas készségek.

Lényeges eleme a programnak, hogy izgalmas, örömteli és játékos tevékenységeket, a felfedezés lehetőségét, a gyakori aha-élményt állítsuk a TE IS pedagógiai módszertanának középpontjába. A diák­csapatnak elérhető célokat kell meghatároznia, ezek megvalósítása előtt cselekvési terveket kell készítenie, majd kitartóan kell dolgoznia céljai elérése érdekében, kellő időben kell döntéseket hoznia. Mindez kizárólag előremutató, kreatív gondolkodás kíséretében lehetséges. Tekintettel arra, hogy nincs készen kapható, egyetlen jó megoldás sem, feltétlenül szükséges a lelkes keresgélés, kutatgatás, a divergens utak bejárása.

A divergens gondolkodás ugyan nem a kreativitás szinonimája, de nélküle nem áll össze a kreativitásra jellemző alapvető képességegyüttes. A divergens, széttartó, elágazó gondolkodás számos lehetőséget megvizsgál, számba vesz, mérlegel. Miután a divergens feladatnak – ilyen a TE IS tevékenységeinek jelentős része – több megoldása lehet, fontos a gondolkodás könnyedsége, folyékonysága, a minél több ötlet felvetésének és új szempontok figyelembevételének képessége, az eredetiség és a problémaérzékenység, továbbá a képesség arra, hogy sokféle választ találjunk egy kérdésre, illetve hogy egy kérdést sokféleképpen tudjunk interpretálni.

A szakirodalomban számos értekezés utal arra, hogy a jelenlegi iskolarendszer nem támogatja ezt a „tudásunkat”, amelynek egyébként kisgyermekkorunktól kezdve mindannyian birtokában vagyunk, és ami az idő előrehaladtával, sajnos, egyre csak romlik. Ez a velünk született képesség azonban nem magától gyengül, hanem az iskolai módszerek lineáris gondolkodási elvárása szoktat le minket erről a nagyon értékes tudásról. A TE IS Program elsődleges feladata, hogy a kreatív, ötletgazdag, a megújulást szolgáló mozgásprogramok – amit a diákoknak maguknak kell megszervezniük – ne csak az iskola polgárait szolgálják, de tanulási folyamatként minden tanuló számára egyéni és csoportos előnyökkel is járjon. Hiszen az implementáció az adott területre (intézményre) speciálisan jellemző tudás gyarapodása által újabb innovációk jövőbeni megvalósulásának lehetőségét rejti magában: a fenntartható és transzferálható készség az új alkotására, a „kitaláció” létrehozása iránti elhivatottság, a divergens gondolkodás iránti igény.

Intuíció Az intuíció megközelítése több úton történhet: értelmezhető a kognitív pszichológia oldaláról, de körvonalazható a filozófia felől is. Az intuíció szót leggyakrabban a megérzés szinonimájaként használjuk, ám valójában jóval többről van szó, mint a láthatatlan, megfoghatatlan dolgok belső képpé alakításáról.

Az intuíciót a pszichológia tudománya sokáig alkalmatlannak tartotta arra, hogy jobban megismerje, vagy kutassa. Sőt, úgy találták (Bastick, 1982), hogy az intuíció jellemzőinek – érzelmi bevonódás, előrelátás, érzések által történő megértés, kreatív asszociáció… – nem is létezik egyetlen közös összefoglaló kerete. Később azonban, ahogyan a témában szórványosan megjelenő kutatások, publikációk egyre több összetevőt tártak fel és egyre több elméletet alkottak, lassan kiformálódott egy megragadható fogalmi rendszer. [71]

Bowers (1990) nyomán az intuícióról elmondható, hogy az a körülöttünk lévő rendszerek, értelmezések, viszonyok koherenciájának előzetes észlelése, amelyet nem támaszt alá meghatározható tudástartalom, ám mégis döntésekhez vezet, irányít bennünket. Az intuitív döntések, lépések és gondolatok az észlelés mentén kezdik el körvonalazni az említett rendszereket, értelmezéseket és viszonyokat. [72]
Az intuíció fontos társfogalma a tudás vagy ahogyan Claxton (1998) írja, a „tudás, anélkül, hogy tudnánk miért”. Szinte minden nap átéljük, hogy olyan döntéseket hozunk, amelyeknek sem forrásait, sem eredményeit nem ismerjük. Ha egy erdei kirándulás alkalmával arról döntünk, hogy jobbra vagy balra térünk el az útelágazásnál, akkor döntésünk nélkülözi azt a tudást, amely arról szól, hogy mi vár bennünket a jobb vagy a bal irányba mutató úton. [73]

Ha végiggondoljuk, hogy miként van jelen az intuíció a tanulásban, akkor számos olyan példát találhatunk, amelyeket mi magunk is megélünk. Egy új téma felfedezése történhet akkurátusan, biztos lépésekkel, ám szinte minden tanulási mozzanatban benne vannak az érzékeink, a megérzéseink is. Ha máshogyan nem, a témaválasztás tipikusan intuitív mozzanat, hiszen nem tudhatjuk előre, hogy meg tudunk-e birkózni az adott tématerülettel, lesz-e elég erőnk, megvan-e az összes készségünk, képességünk hozzá.

Láthatjuk, hogy intuícióinkban az érzések és a konkrét tudás kölcsönhatása igen erős. Míg a tudást nagymértékben erősítheti, gyarapíthatja az intuíció, az érzéseinkről, észleléseinkről szóló tudás ugyanúgy hat az intuitív gondolkodás kifejlesztésére.

Szenvedélyesség A ma iskolájában tanuló diákok, az úgynevezett Z generáció tagjai, nyomásként élik meg a monoton, személytelen iskolai feladatokat. A szabad és önálló tevékenykedésben szívesen részt vesznek, aktívabbá válnak az érdeklődés, kíváncsiság felkeltésére, fantáziára építő ösztönzésre, lelkesítésre. Ehhez kell a mentortanári inspiráció. Érzelmi szinten lehet hatni rájuk, mozgósítani a kreatív energiákat. Ugyanakkor ezek a fiatalok – serdülőkorúak révén – érzelmileg labilisak, tehát az érzelmek kezelésére is tanítani kell őket. A TE IS nehéz feladat, szenvedélyesség nélkül hamar elvész az érdeklődés, vagyis szeretni kell csinálni. Egyidejűleg azonban fogadni kell a kritikát, állni a sarat a visszajelzések vagy a csoporton belüli konfliktusok viharában. Nap, mint nap képesnek kell lenni ébren tartani, újrakelteni az ötleteket vagy a már kész mozgásprogramokat. Ehhez ad kitartást az a mélyben zubogó erő, amely mindig a felszín irányába tör, és amelynek jó irányba tereléséből lesznek azok az alkotások, melynek kapcsán a flow és az öröm átélhetővé válik, és amely érzés felsegít minden nehézség, akadály és botlás után is. Éppen ezért található ez a kulcsfogalom az Erőforrások és a Düh és harag kezelése dimenziók metszéspontjában.

Innovatív ötletáramlás Az ötletroham (brainstorming) jól ismert, széles körben alkalmazott eszköz, amely arra serkenti a csoport résztvevőit, hogy támaszkodjanak a képzeletükre és legyenek kreatívak. A brainstorming segít abban, hogy bármilyen problémára – például: Hogy nevezzünk el egy foglalkozást? Mit tegyünk most, ebben az adott helyzetben? Hogyan küzdjük le ezt az akadályt? – többféle megoldási lehetőséget találjunk. A tartós ötletelési folyamat segít egy alkotó, flow- (áramlat)közeli, lelkesült állapot kialakításában, fenntartásában. Ebben a folyamatban tilos egymás minősítése, a szabad gondolatok korlátozása. A széles körből választott sok-sok ötlet meghozza a minőséget is. Az egyes gondolatok megtermékenyíthetik a másikat, továbbfejlesztve, módosítva egyre kreatívabbá válhatnak. Az ötletáramlás során sok minden megtanulható tanár és diák számára egyaránt:

• A vélemények megbecsült, értékes információk.
• Egyes kérdésekre olyan válaszok adhatóak, amelyek nem egyértelműen jók vagy rosszak, de többé-kevésbé hasznosak.
• A kreatív tanulás folyamatának része a „magunkba mélyedés”, amikor elgondolkodunk azon, milyen információink vannak eddig a megoldandó problémáról.
• A képzelet gyümölcse (az a képesség, hogy irányítani tudjuk gondolatainkat) a tudatos gondolkodási folyamatokban rejlik, amelyek során a gyökerek a tudatalatti területre nyúlnak. A tudatos agy dönt, a tudatalatti pedig megengedi, hogy a döntés megvalósuljon.

Fontos teendő tehát, a gondolatok, ötletek rögzítése. A brainstorming formai és magatartási szabályainak betartása szigorú, következetes tanári vezetést igényel különösen a peremre szorult, a családban kevéssé szocializált tanulóknál. Jelen mérföldkő a Tervezés és Coopetition dimenziók találkozási pontjában lesz leginkább értelmezhető, hiszen egy új mozgásprogram kitalálásakor születik meg – egymással versengve és együttműködve – a következő „jamboree”.

Céltudatosság A TE IS Program megalakításának célja tiszta, világos. Az újdonság létrehozásának ereje van; egy olyan felfedező út, amely örömet okoz. A helyben kialakított részcélokat minden lépésben meg kell fogalmazni, megismerni, megérteni, elérésüket elismerni, tudatosítani. A lelkesült munkában a cél mindig látható, ott lebeg a szemek előtt, ami visszahat az öröm és kontroll érzésére. A céltudatosság tehát, segít a jó és kevésbé használható ötletek szétválasztásában, és a megegyezést is könnyebbé teszi. A cél elérése érdekében a saját vagy mások érzelmi állapotaira való figyelem is nagyobb értelmet nyer, könnyebben elfogadható és megvalósítható. A célokat háttérbe szorító viselkedésnek, mint gátló tényezőnek, nagy a hangsúlya. Emiatt a csoport tagjainak szociális magatartása a kreativitás mentén könnyen fejleszthető. 
Így lesz megjelenési forma a brainstorming a Célmeghatározás és a Mentalizálás dimenziók találkozási pontjában.

A TE IS Diákok az átélt élményekből, a közvetlen interakciók során szerzett tapasztalatokból, különböző mértékben és minőségben tanulnak. A programszervezések során számtalan konfliktushelyzetet teremtenek, élnek át, és megélik a döntési kényszert is. Egyúttal szembesülhetnek megoldásaik és döntéseik helyességével vagy helytelenségével.

Magabiztosság Az útvonal e mérföldkövénél fontos, hogy a tanuló vagy a csoport saját maga döntse el, hogy mit csinál. A Z generáció számára ez nem idegen, hiszen szemükben a szabadság alapvető jelentőségű, és körükben a függetlenség igénye különösen erős. Ezen a ponton – 10–18 éves korban – már képes a viselkedés és a szándékok összhangját megteremteni, hiszen enélkül hogyan is tudna megfelelni a különböző társas szerepeiben a vele szemben támasztott elvárásoknak? Ebben nyeri el igazi értelmét az önismeret és az együttműködés szoros kapcsolata. Magabiztosságunk és önismeretünk a bennünket körülvevő, többnyire pozitív töltetű társas viszonyok között fejlődik, teljesedik ki. A tanulók globális önértékelése alakulásában lényeges a sikeresség megélése a különböző feladatokban.

Ezzel szemben az irreális elvárások az önértékelést negatívan befolyásoló tényezők. Szorongást, félelmet szülnek, fokozzák a bűntudatot, a negatív önértékelést, valamint megnehezítik az azonosulást a TE IS értékeivel.

A visszajelzés, a kommunikáció „semleges” formái tehát fontosak a pozitív, autonómiatámogató környezet megteremtésében. A tanulói önértékelés, véleményalkotás ösztönzésének, a kreatív megnyilvánulások, kezdeményezések, a tanulóközpontú klíma kialakításának eszközei biztosítják a magabiztos továbbhaladást a TE IS kitűzött célja felé. Nem is lehetne máshol észrevenni ezt a kulcsfogalmat, mint az Önbizalom és a Kockázatelemzés, kifogáskezelés dimenziók találkozási pontjában.

Szabad szellem Autonómiát támogató tanulási környezetben a mindenki számára elvégezhető, kihívást jelentő, önálló választást is lehetővé tevő feladatok megoldása során engedik szabadjára a tanulók a szellemi tevékenységeiket. Az adekvát ismeretek, visszajelzések, a kiterjesztett kommunikáció, a folyamatos ön- és társértékelés kultúrája, a véleménymondás szabadsága, a tervezés önállósága, a szabályok elfogadása, egyszerre feltétel és eredmény, valamint eszköz és cél a programban!

Az önállóság lehetőségeinek biztosítása, az önálló célállítás, a kezdeti irányított problémamegoldások során tanult eljárások, a konvergens és divergens úton megélt felfedezések élményei teszik lehetővé, hogy a csoport tagjai fokozatosan eljussanak arra a szintre, hogy önállóan, szabadon – ám felelősségteljesen – tudjanak gondolkodni, cselekedni, dönteni, vagyis tanulni és élni. Éppen ezért, az Identitás és a Fenntarthatóság metszéspontjában található a téma kulcsfogalma.

„Az agy nem korsó, amit tölteni kell, hanem tűz, amit meg kell gyújtani.” 
(Plutarkhosz)

A téma útvonala az Intuíció kulcsfogalmával indul el, amely a Kutatás, megismerés és a Szükségletek megfogalmazása gyakorlati és elméleti és dimenziók metszéspontjában helyezkedik el. Az intuíció tartalmai (a gyerekek megérzései, érzései, tudásai) a Program első, előkészítési szakaszában jelennek meg, amikor a trénereknek és a mentorpedagógusoknak fontos feladatuk, hogy ezekre kellőképpen odafigyeljenek.
Ahhoz, hogy a gyerekek jelenléte, részvétele, elköteleződése, de leginkább kreativitása kellő teret és ösztönzést kapjon, engedni szükséges a gyermeki szenvedélyességet. Az intuícióból fakadó kreativitás ereje akkor tud teremtővé válni, ha a közös munka megfelelő hőfokon zajlik. Természetesen a szenvedélyesség könnyen áttörheti azokat a határokat és kereteket, amelyek a biztonságot szavatolják, ezért figyelnünk kell arra is, hogy a közös munka során kialakuló „felpörgetettséget”, esetleg agressziót miként tudjuk úgy kezelni, hogy azok megmaradjanak építő erőforrásként.

A szenvedélyességgel járó erős érzelmek negatív megjelenését alkotó energiává átfordítva olyan lendületet kapunk, amely a közös munka sodró erejét megtartja ugyan, ám a csoport erőforrásait a közös cél megvalósulásának érdekében rendezi el. A tervezés során az ötletek áradása és versengése – kinek az ötlete marad a tárban, kié valósul meg? – még sok érzelmi és szellemi bajvívást eredményez, de a pontos célok és a társak iránti empátia, az elfogadás, egy irányba fordíthatják a csapatot; elcsitul a csatazaj, melynek energiái közvetlenül az önkéntességi aktivitásokat táplálják tovább. A kidolgozott és sikeresen kipróbált aktivitások erőt adnak, hogy a magabiztossággal, elegendő önbizalommal, ugyanakkor kellő óvatossággal a tudás és az azonosulás birtokában, szabad szellemben működtesse tovább a csapat a programot a maga és mások örömére a Módszertan IV. szakaszában.

A TE IS víziója a kreativitás oldaláról a következőképpen fogalmazható meg: a programot megismerve és annak működtetésére egy csapat tagjaként felkészülve, a kreatív munka folyamatában, a pozitív elköteleződés, lelkesültség, a szenvedély, mint erőforrás által motiváltan ötletek születnek a közösen megfogalmazott cél elérése érdekében. Ezt követően, tudatos tervezés mellett, együttműködve, fair módon versengő légkörben a kidolgozott ötletek alapján, célorientált próbálkozások sikere – és természetesen esetenként kudarca – segíti a program haladását. A kockázatok felmérése közben erősödő önbizalom és csapatkohézió táplálta magabiztosság adja az erőt az egyén szabad szellemű, ám felelősségteljes további részvételéhez a programban: a TE IS Program életciklus folyamatos továbblendítéséhez, hosszabb távon az önkéntesség és aktivitás további, élethosszig tartó vállalásához, a személyes identitás birtokában.

„Van-e bátorsága az embernek állítani valamit? 
Valami olyat, amit abban a pillanatban igaznak gondol? Ha valamit létrehozunk – voltaképpen mindegy is, hogy az micsoda: egy festmény, egy dal, egy kis fadoboz az apróságainknak –, annak mindig van tétje. Nem a dolognak, amit csinálunk, hanem nekünk magunknak is – akik ezt csináljuk. Mert mégiscsak a saját bőrünket visszük a vásárra. Jön a barátunk, és azt mondja, amikor meglátja a fadobozkát – hogy ennél az idétlen és ódivatú példánál maradjunk a virtuális világban –: »Legközelebb veszek neked egy dobozt, mert ez elég rosszul néz ki!« Te pedig arra gondolsz, egész héten ezt a tárgyat csináltad: csiszolgattad a fadarabokat, szögeltél, ragasztottál, méricskéltél, aztán tessék, egy ilyen mondat véget vet a varázslatnak. Vagy mégsem. Az is lehet, hogy tényleg nem sikerült olyan jól ez a doboz, nézegeted, aztán átgondolod, mit csinálhattál rosszul, nekiállsz megint, és csinálsz egy jobbat. Vagy megnézed és azt mondod: »ez a doboz baromi jól néz ki, a barátomnak se ízlése, se egyéni látásmódja nincs – nekem viszont igen«. És ennek a barátnak talán bátorsága sincs ahhoz, hogy csináljon valami olyat, aminek tétje van, ami semmi máshoz nem fogható. Neked viszont igen, legfeljebb elsőre nem sikerült még olyan jól.”

Beck Zoltán
énekes, a 30Y frontembere 
és szövegírója