„A függő embernek kell a másik, hogy elérje, amit akar.
A független ember saját maga erejéből boldogul.
A kölcsönösen egymástól függő emberek saját és mások erejét egyesítve érik el 
a legnagyobb sikereiket.” 
(Steven Covey)

A verseny és a kooperáció nem egymást kizáró jelenségek, sokkal inkább kiegészítik egymást, olykor szervesen összefonódnak. A szakirodalomban ez utóbbi jelenségre már találó kifejezés is született: a coopetition, a verseny és a kooperáció hibridje. A kiegyensúlyozott, sportszerű versengés korrekt, társas interakciókkal, mindkét terület előnyeit magába foglalva bizonyítottan eredményesen képes fejleszteni a szociális kompetenciákat.

„Nincs olyan, hogy csak versengés, és olyan sincs, hogy csak együttműködés; a kettő kombinációja létezik. A viszonyuk rendkívül fontos a társadalom, az emberi élet szempontjából: vezethetnek ugyanis destruktív dolgokhoz, amelyek az egyént, a csoportot és a társadalmat is destruálják, de vezethetnek innovációhoz, kreativitáshoz, élvezethez, örömhöz, tanuláshoz is, ha jól állnak össze.” (8)

Fülöp Márta (2009) szerint, miközben a Nemzeti Alaptanterv (2003–2012) javarészt az együttműködés ösztönzéséről beszélt, a tanárok inkább olyan „állampolgárokat” nevelnek, akik versengők, és nem annyira együttműködők. A tanárok szándékosan és spontán módon is jobban támogatják a versengést a gyakorlatban: többször alkalmaznak versengő problémamegoldást, mint kooperatívat; sokkal több interakciójuk van azokkal a diákokkal, akik növelni akarják saját versenyszellemüket; több időt töltenek a versengés különböző aspektusainak szabályozásával, mint a hatékony kooperáció oktatásával. Még ha a tanárok kombinálják is a versengést a csoporttagok közti együttműködéssel csoportközi versenyek esetén, akkor is főként az ilyen szituációk versengő aspektusaira fókuszálnak, és a kooperáció szerepe szinte kizárólag abban áll, hogy a sikeres versengést szolgálja. Megfigyeléseik szerint a feladatok felosztásán, a tényleges együttdolgozáson alapuló együttműködés ritka, és szinte soha nem áll önmagában, a versengés bevezetése nélkül. [54]

Egy korábbi tanulmányban Fülöp Márta (2002) azt is kifejti, hogy a középiskolás diákok és tanáraik egyaránt az erkölcstelenséget (például: csalni, hazudni) találták a versengés legnegatívabb velejárójának a magyar társadalomban. A vizsgálat során azonban többször megfigyelték, ahogyan a diákok csalnak verseny közben.

zek többségét nem vette észre a tanár, így nem kaptak figyelmet, és kontroll nélkül maradtak. Az általános iskolás szinten, a 8–9 évesek még jelentették a szabálytörőket a tanárnak, de minden ilyen esetben a tanár erkölcsileg helytelenítette a csalót eláruló tettet, és nem vizsgálta meg, hogy igaza volt-e az illetőnek. A rejtett üzenet emögött az, hogy a „közösségi kontroll” elfogadhatatlan és megbízhatatlan, csak a „tekintélyszemélyek”-nek áll jogukban a rossz viselkedésre való reakció. A vizsgálat megmutatta azt is, hogy középiskolában a 16–17 éves tanulók „közössége” inkább megvédte és segítette a „tekintélyszemély”-lyel szemben azokat, akik megszegték a versengés szabályait, és kooperatívak voltak az effajta „szabálysértésben”. [55]

Napjainkban a család elsődleges szocializációs szerepét jócskán kiegészíti, gyakran átveszi az iskola, ahol számtalan szociális hatás éri a gyerekeket. A kortárs közeg nagyon sok lehetőséget kínál a különböző szociális ismeretek, képességek, készségek elsajátítására, gyakorlására.

Bár a Nemzeti alaptantervek, különösen a legutóbbi (Nat 2012, [5]) és a helyi pedagógiai programok kiemelten kezelik a szociális kompetencia – a szociális ismeretek, képességek, készségek – fejlesztését, a gyakorlatban nagyon sok esetben csak a pedagógiai tevékenység másodrendű feladata marad. A megfelelő minőségű iskolai szocializációs fejlődés deficitjét bizonyítják a gyerekek körében növekvő számban megjelenő pszichés betegségek, devianciák, interperszonális problémák, melyek mindegyike visszavezethető a sajátos kortárs (infokommunikációsnak nevezett) kultúrára, és a szociális kompetencia fejletlenségére is. Többek között ennek a deficitnek a felszámolásában kíván részt venni a TE IS Program.

A leendő munkavállalók számára legalább olyan fontos a kooperációs készség, mint a versenyszellem. A mai iskolai rendszerben a versenyzés és az együttműködés is megtalálható, ám amint a fentebbi vizsgálat bemutatta, a rivalizáló jelleg hagyományosan sokkal erősebb. A jól irányított társas viszonyokba ágyazott versengés képes egy ideális zónán belüli stressz mellett az optimális teljesítés, a siker lehetőségét biztosítani. Ezáltal olyan fontos magtantervi alapfeladatokat is szolgál, mint a differenciálás és az esélyegyenlőség biztosítása. Egyes gyerekek még a kisfokú izgalmat is rosszul tűrik, másoknak viszont magas izgalmi szintig a feszültség emelkedésével párhuzamosan nő a teljesítménye. Ezért az előbbi személyeknél a versenyhelyzet rontja a teljesítményt, míg az utóbbiaknál növeli.

A versengés számos funkciót betölthet a diákok életében. Lehetővé teszi, hogy a társakkal való összehasonlítás során mindenki felbecsülje a saját értékeit, valamint elősegíti az így felismert értékeknek megfelelő csoporton belüli státusz és szerep elnyerését. Ez az eredmény pedig az egyén lelki egészségének és a csoport jó működésének a feltétele. Szolgálhatja valamilyen közvetlen cél elérését, de elősegítheti a hosszabb távú önfejlődést, így járulva hozzá a személyiség differenciálódásához is. A strukturális versengés általában a szelekció, a legrátermettebb diákok kiválasztásának szerepét tölti be, míg a TE IS Program elsődleges funkciója az élményszerzés és a szórakozva tanulás.

Az iskolai nevelés egyik alapvető feladata a gyerekek önismeretének fejlesztése. Ennek során a diá­kok felismerik önnön erősségeiket és gyen­ge­sé­gei­ket. A megfelelő szintű önismeret adhat ugyanis esélyt arra, hogy az életben megtalálják a személyiségüknek és képességeiknek megfelelő területet. Az egyén a másokkal való összehasonlítás során tanulhat önmagáról a legtöbbet. Az egyén szempontjából a versengés egyik legfontosabb funkciója az énértékelés, amelyet a társas összehasonlítási folyamat tesz lehetővé. Mindenki számára fontos, hogy fel tudja mérni, milyen belső erőforrásokkal rendelkezik. A TE IS folyamatának keretei közt a társas összehasonlítás és a versengés hosszabb távú és áttételesebb funkciója az önfejlesztés. A versengés következtében ugyanis az egyén számos olyan tulajdonságát vagy képességét bontakoztathatja ki, amelyek egyébként lassúbb ütemben vagy egyáltalán nem fejlődnének; ilyen például a koncentrálás, kreativitás, problémamegoldás, együttműködés, kudarctűrés, célra irányultság, a siker elviselése, szabálykövetés, az indulatok kezelése.

A versengésnek önmagában sem negatív, sem pozitív értéke nincs, nem jó és nem rossz. Leginkább, mint sok összetevő mentén jellemezhető, komplex jelenségről beszélhetünk. Az összetevők sajátos kombinációjának alakulása, és/vagy alakítása szerint válik konstruktívvá vagy destruktívvá. Konstruktívnak, építő jellegűnek minősíthető az a versengési folyamat, amely a benne részt vevő felek és általuk a közösség fejlődését szolgálja, mint ahogy a diákok tervezett sportönkéntességi tevékenysége is erre irányul; míg destruktívnak (rombolónak) tekinthető minden olyan versengés, amely hosszú távon káros akár csak az egyik versengő félre nézve is.

Az együttműködés (kooperáció) proszociális viselkedés, olyan magatartás, amely kölcsönös függőségre épülő helyzetben az összes résztvevőt a számára maximális kölcsönös előnyhöz juttatja. Azon a felismerésen alapul, hogy vannak célok, amelyeket az emberek csak együtt tudnak elérni. Olyan cselekvés, tény, mely során valaki, valami közösen, összhangban tevékenykedik valakivel, valamivel. A leggyakrabban felbukkanó formájukban még az emberi konfliktusok is együttműködést igényelnek. Ahhoz, hogy egy csoportosulást csoportnak tekinthessünk, a csoporttagoknak rendelkezniük kell bizonyos jellemzőkkel. A csoportot alkotó két vagy több egyén – ahogy majd a TE IS Diákok is – egy közös célt próbálnak elérni, önmagukat, mások pedig őket a csoporthoz tartozónak tekintik, interakcióban vannak egymással, kölcsönösen függnek egymástól, osztoznak a normaalakításban, és részt vesznek az egymáshoz kapcsolódó szerepek rendszerében.

Az emberek közötti kooperáció, interakció alapja az alkalmazkodás. Minden csoport – a jelen program résztvevői is – kifejleszti a saját íratlan (vagy írott) viselkedési szabályait, és elvárja, hogy tagjai ezeket betartsák. A konformitás tehát a csoportnormák elfogadását jelenti, azoknak a kereteknek a megtartását, amelyben megegyeztek. Elmondható az is, hogy a kohézió és a konformitás ugyanazon érem két oldala. Azért, hogy csoportunktól kielégülést és az identitás pozitív érzését elnyerjük, részesüljünk a kollektív jutalomból, cserébe kontroll alatt kell tartanunk egyéni vágyainkat, és alkalmazkodnunk kell a csoportnormákhoz. A trénerek és mentorok tanítása, támogatása a kooperáció elősegítésére olyan szervezési formákat teremt, melyekben a tanulóknak együtt lehet és kell működniük, illetve bennük ki kell fejleszteni az együttműködés igényét és képességét. Az együttműködés legfőbb jellemzője a megosztott vezetés és a megosztott felelősség.

A feladat jellegéből és a kollektív jutalomból természetes módon következik, hogy a tanulóknak együtt kell működniük a közös cél elérésében. A versengés egyik legnyilvánvalóbb és legfontosabb funkciójának tartják a motiváció erejét. Motivációs veszteség viszont, ha úgynevezett társas lazsálás történik, ha a tagok a csoportban végzett munka esetén nem nyújtanak százszázalékos erőfeszítést. Ez akkor következik be, ha a kollektív teljesítményért való felelősségvállalás indokolatlan, helytelen módon oszlik meg. Azt gondolják a csapattagok, hogy egy-két „sztárjátékos” majd megoldja a feladatot helyettük is.

A versengési és az együttműködési hajlandóság is csak akkor erősödik meg, ha a külső kontroll helyett a tagok, a diákok maguk viselik döntéseik következményeit. A belső kontroll feltétele a biztonságérzet, vagyis hogy mindenki számára világos és érthető legyen a versengés célja, továbbá az, amiben összeméri erejét másokkal és az a mód, ahogyan a versengés folyik.

(8) A fenti mondat az Együttműködő versengő állampolgár: utópia vagy realitás? című konferencián, 2012. április 27-én hangzott el.

A 21. századot a változások állandósulása jellemzi, amely az élet minden területére hatással van. Társadalmunk alakulásának forrása a változásokra való felkészülés, amelynek kulcsfontosságú terepe az oktatási rendszer. Ezt a társadalom el is várja az iskoláktól. A sűrűsödő változásokhoz való szervezeti alkalmazkodás azonban nagyfokú pedagó­giai, pszichológiai tudatosságot és stabil intézményi identitást kíván meg.

A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, az új Nemzeti alaptanterv (2012) [5], továbbá az azon nyugvó kerettantervek [56] a magyar iskolai hálózatot érintően jelentős változásokat indukáltak és indukálnak: ilyen a mindennapos testnevelés, a rendszeres testmozgás szerepének felértékelődése.

A köznevelési rendszer változó keretei között, a kihívások sokaságában az iskolát és az iskolai munkát a TE IS Program olyan formában támogatja, hogy az a nevelés-oktatás pedagógiai és pszichológiai tudatosságának hatékonyságát növeli, és a gyermekek és tanulók testi és lelki fejlődését szolgálja, szem előtt tartva az önkéntesség, az élményszerűség és az esélyegyenlőség alapelveit.

A TE IS Program képes arra, hogy egy állandóan változó rendszerben példaértékűen szervezze, tervezze, működtesse, értékelje és korrigálja önmaga munkáját, folyton fejlődő tartalmaira hatékonyan tudjon reagálni. A verseny és az együttműködés kérdésében különösen igaz ez, hiszen az iskolában tanulók vonatkozó kompetenciáinak társas és interkulturális keretek közötti fejlesztésére halaszthatatlanul szükség van a végzettségi szint és munkaerő-piaci esélyek növelése érdekében. A coopetition a maga korszerű megközelítésével a közoktatás szinte legérzékenyebb kérdésében – versenyezni vagy nem versenyezni –konstruktív megoldással törekszik az egyensúly keresésére. Példát kíván mutatni abban, miként lehet az önkéntesség eszközével a (test)mozgást, illetve a fizikai aktivitással összefüggő bármely iskolai foglalkozást és programot – a verseny egyszerre vonzó és félelmet kiváltó hatását körültekintően, tudatosan kezelve – megszervezni. A coopetition központi magja az a biztonságérzet, amely alapot ad az önfeledt, mindenki számára elérhető élményszerzésre. Ezt akkor lehet biztosítani, ha a TE IS Csapat képes már világos és érthető módon kommunikálni a versengés célját, a feladatot, amiben az erőviszonyok megmérettetnek és azt, ahogy a versengés folyik.

Tisztességes verseny A fair play, vagyis az a minőség, ahogy a versengés folyik, mindenképpen kulcsfontosságú tényező. Meghatározza a siker és kudarc átélésének kockázatát. Nevezetesen azt biztosítja, hogy a kudarc esélye minimálisra csökkenjen, a siker lehetősége és minősége pedig növekedjen. Mindezt a jó versengésben a megfelelően szabályozott folyamat adja.

A verseny szükségességének tagadása vitára okot adó pedagógiai felfogás. A versengő típusú tanulóknak szükségük van a versengésre. Ennek hiányában nem csupán unalmasnak találják a feladatvégzést, de a verseny hiánya nyugtalanná is teheti őket.

A fair versenyszellem, de főként az egyén kooperációs hajlandóságának bizonyítása elválaszthatatlan a versenytársak magatartásának a megítélésétől. Nyilvánvalóan elveszi a szereplők kedvét a versenytől az, ha a partnerek önzők, vagy tisztességtelen eszközökkel élnek a mindenáron győzni akarás érdekében, hiszen a becsületesen versenyzőket ezzel eleve kudarcra ítélik. Még fontosabb a magatartás korrektsége, amikor közvetlenül együttműködnek a versenytársukkal, illetve más partnerekkel. Ilyen esetben, kölcsönösen egymástól függve versengenek, egyikük sem tud teljesíteni a másikuk teljesítménye nélkül.

A coopetition esetében, a társak iránti bizalom kiépítése érdekében – a szabályozottságot és az esélyességet reálisan felmérni képes szocializációt megteremtve – a feszültségek csökkentése az egyik részcél. Ez a gyakorlatban annak elérését jelenti, hogy a felek képesek a kölcsönösen ismert és elfogadott szabályok alapján, illetve az esélyességet külső kontroll nélkül is megtartva versengeni. Ennek begyakorlására egyrészt tényleges versengési lehetőségeket, másrészt olyan tevékenységeket kell biztosítani a gyerekek számára (szimulatív versenyhelyzetek teremtése, illetve a versengés különböző formáinak és következményeinek értelmeztetése), melyek mindegyike kizárólag a fentiekben meghatározott, egymás iránti bizalomra épülő tisztességes versengés kialakítását és megszilárdítását szolgálja. Éppen ezért, az útvonal első kulcsfogalma a Szabályalkotás és a Kommunikáció dimenziók találkozási pontjában lesz látható.

Egymásrautaltság Az együttműködési képesség fejlesztésével kapcsolatban az iskola célja – hangsúlyozza Nagy József XXI. század és nevelés című alkotásában – az együttműködést meghatározó szabályok, normák tudatosításával, a kölcsönös függőséget, egymásra utaltságot kívánó feladatok gyakoroltatásával a proszociális együttműködési képesség fejlesztése. A pedagógiai gyakorlatban ennek az egyik leghatékonyabb formája a kooperatív tanulási tevékenységek szervezése az iskolai élet minél több területén. [57]

A kooperatív tanulásszervezés elősegíti azon szabályoknak a megértését, amelyek meghatározzák a legfontosabb osztálytermi, gyakorlati, viselkedési formákat, amelyeknek köszönhetően a tanulás folyamata várhatóan egyre inkább valódi együttműködésre fog épülni. A kooperatív csoportmunka jellemzői: megosztott vezetés, megosztott felelősség, esélyegyenlőség, kommunikációs előnyök, egyéni elszámoltathatóság, a tanár csak közvetve irányít, szervez és ellenőriz.

A tréner és a mentorok feladata a felett őrködni, hogy a kooperatív munka kötelező négy alapelve maradéktalanul érvényesüljön a coopetition jellegű feladatszervezések esetében is: egyidejű párhuzamos interakciók, építő és ösztönző (pozitív) egymásrautaltság, egyenlő részvétel és hozzáférés, egyéni felelősségvállalás és számon­kérés.
A csoportfejlődés és a konstruktív csoportműködés tekintetében a szerepekért, státuszokért való versengés, mind az egyén, mind a csoport fejlődése, az erőviszonyok feltárása és alakítása szempontjából szükséges és kívánatos jelenség. A fejlesztő munka során arra is választ lehet találni, hogy kinek mi az erős és gyenge oldala, ezáltal minden gyereknek megadatik, hogy elinduljon az énazonosság megszerzésének rögös útján. Mindeközben, az együttműködés igényét és képességét folyamatosan csiszolni és ápolni szükséges. A kooperáció elősegítését a diákönkéntesség szervezési formái hatékonyan szolgálhatják, hiszen a tanulóknak együtt lehet és kell működniük a TE IS életciklusának szinte minden pontján. A programszervezések során tehát, a jelen mérföldkő leginkább a Tudásmegosztás és Erőforrások azonosítása metszéspontjában lesz érzékelhető.

Csoporton belüli visszatükrözés A visszatükrözés lehetővé teszi, hogy a beszélgető partnerek meghallgassák, bátorítsák egymást érzelmeik, hangulataik, indulataik elmondásában, amire háttérben maradva jól reagálhatnak. Így a beszélgető partner egyrészt visszajelzést kap arról, hogy figyelnek-e rá, értik-e, másrészt a visszatükrözött, semleges (nem minősítő) visszajelzés határozottan bátorítja őt problémája feldolgozásában. Az érzelmek tudatos kordában tartása megelőzi a polarizációt, a felek érzelmi eltávolodását.

A TE IS kooperatív alapon működő tevékenységeiben a nyilvánosság folyamatos spontán reflexiót biztosít a csapattagok kompetenciái számára. A csapattársak, kortársak elég jó tükröt tartanak ahhoz, hogy az együtt tanulók, együttműködők felismerjék fejlesztendő oldalaikat társaik visszajelzéseinek alapján. A folyamatos kooperatív csoportértékelés, amelyben a csoporttagok értékelik a csoport együttműködését és benne egymás szerepét, tudatosan és periodikusan segíti megformálni ezeket a fejlesztő célzatú üzeneteket. A TE IS Csapat időről időre – akár foglalkozásonként is – ellenőrzi saját együttműködését, megállapítja, hogy mi működött, mi nem, kinek, mit, milyen irányban kellene továbbfejleszteni. Nem minősítenek, nem személyeskednek, hanem odafigyelve egymás érzékenységére a jövőbeli jobb megoldásokra mutatnak rá. Éppen ezért, az útvonal legfontosabb kulcsfogalma az Erőforrások és az Elfogadó figyelem metszéspontjába található.

A kooperatív nyilvánosság megjelenik a tudás folyamatos dokumentálásában is. A csoport munkái a portfolióba; a közös gyűjtések, tacepaók, feladatleírások a TE IS Kuckó falaira kerülnek. A közösen feldolgozott és megszerzett tudás vizuális lenyomata segíti a folyamatos tájékozódást a részt vevők vagy akár az érdeklődők számára. Hiszen ha valaki belép egy ilyen szobába, pontosan látja, hogy mivel foglalkozik a csapat, milyen a stílusa, milyen a csoport identitása. A közös és nyilvános dokumentáció tehát nem opcionális a kooperatív projektek esetében, hanem a visszatükrözés általi tudáshoz, eredményességhez való egyenlő hozzáférés el nem hanyagolható eszköze.

Kollektív jutalom A kollektív jutalom megszerzéséhez vezető úton természetes, hogy a tanulóknak együtt kell működniük a közös cél elérésében. A közös erővel elért eredmény, a siker által elért jutalom megosztása azonban magas fokú szociális magatartást kíván. A jutalom jellegéből adódóan, megállapodástól függően, fontos az elosztás szabályozottsága, ami optimális esetben már a jutalom elnyerése előtt rögzítve van és nyilvános.

A kollektív jutalom esetében különösen fontos a saját vagy mások mentális állapotaira irányítani a figyelmet, egymás viselkedését, magyarázatát, és döntéshozatalát megérteni. Ilyenkor konfliktus forrása lehet a másik munkáját háttérbe szorító viselkedés, amely a csoport fejlődését, belső működését és az egyéni motivációk lendületét akadályozza. Éppen ezért, ez a témakör a Mentalizálás és a Külső erőforrások dimenziók metszetében lesz különösen érzékelhető.

Optimális feszültség A verseny egyszerre vonzó és félelmet kiváltó. A siker vágya kívánatossá, míg a kudarc veszélye szorongással telivé teheti a benne részt vevőket. A versengő tanulóknak szükségük van a versengésre, állapítottuk meg korábban. Ennek hiányában nemcsak unalmasnak találják a feladatvégzést, de nyugtalanná is válhatnak. Ezért az előbbi személyeknél a versenyhelyzet ronthatja a teljesítményt, míg az utóbbiaknál növelheti. A hagyományos tantermi munkaszervezés többnyire nincs tekintettel ezen különbségekre. A TE IS projekt szakmai hátteret, időt és differenciált faladatokat ad arra, hogy mindenki megtalálja helyét, és a számára optimális izgalmi szinten tegye a dolgát. A felkészítő együttlétek során a kiegyensúlyozott versengést érdemes támogatni, másrészt javítani kell a kooperációs képességeket, valamint biztosítani a gyenge oldalak erősítését: a versengést kerülő tanulóknál a versengést, a versengőknél az együttműködést és a türelmet érdemes gyakoroltatni; kihasználva azokat a feladatvégzési formákat, amelyeket a tanulók kedvelnek.

A feszültségszabályozás egyik legfontosabb eszköze a tanári személyiség, amely egyrészt maga is jól bánik saját indulataival, szorongásaival; másrészt ismeri a diákokat, és segít nekik önmaguk megismerésében, feszültségük, s annak optimális szintjének felismerésében.

A TE IS Program élethosszig tartó értékeket közvetít tagjai számára, miközben a diákok önmagukat változatos szituációkban fedezhetik fel és beépíthetik kapcsolataik alakításába a tudatosságot. Személyiségüket alakítva készülhetnek a valós élet hasonló csoportos munkáira, az eredményes eligazodásra a teljesítmény és az együttműködés világában; akár munkába lépésük, akár civil életük során. Ennek sűrített pontja látható a Fenntarthatóság és a Jövőorientáció metszetében.

A TE IS céljainak elérése nagyon sok esetben versengő viselkedést, illetve versengést előidézni képes felkészültséget kíván a gyerekektől. A verseny az oktatás számos területén tapasztalható, ám általában nem a coopetitionra jellemzően, hanem a győzteseket megerősítő és a veszteseket megsemmisítő módon.

A TE IS mentortanárainak feladata, hogy segítsék és hitelesen bemutassák a konstruktív, együttműködő versengés jellemzőit, támogassák azok elsajátítását és megszilárdulását mind a TE IS Csapatban, mind a tágabb iskolai közösségben. Az erre való felkészülés azonban időigényes. Ahogyan a módszertan rendszerében is látható, az előkészítés folyamatai során kialakult bizalomra alapozva, a II. módszertani szakaszban, a Program kialakításának zónájában válik aktuálissá a coopetition. Ehhez a csoporton belül, a csoport számára a tréningek során biztosítani kell az utat, végigjárva azokat a lépcsőfokokat, amelyek segítik őket, hogy társaikat is megértsék majd. A bizalomjátékok, a csoportbeli konfliktusok megoldása, az egymásra utaltság tapasztalása folyamatosan érzelmeket generálnak, amelyeket közösen kell megtanulnunk kezelni.

Az iskolai közegben történő együttműködési és versengési folyamatok megfelelő tanári és nevelőtestületi kezelése, befolyásolása döntő szerepet játszik abban, hogy a gyerekek milyen módon, milyen eszközökkel teszik mindezeket. A TE IS Programban kialakítandó egészséges versenyszellem megteremtésében kulcsfontosságú a korrekt magatartás, a tisztességes verseny, az együttműködés a versenytársakkal, illetve más partnerekkel. A társak iránti bizalom kiépítése során fontos annak elérése is, hogy a felek a kölcsönösen ismert és elfogadott szabályok mellett az egymásra utaltság érzetét átélve, annak előnyeit megtapasztalva versengjenek. A szituációk értelmezése során lényeges a folyamatos megbeszélés, a csoporttagok egymásra figyelése, a csoporton belüli visszatükrözés kultúrájának megteremtése. Mindezek szoros egyidejűségben és egymásutániságban alakulnak ki a II. módszertani szakaszban.

A fenti ábrán látható, hogy a II. módszertani blokkban a bizalomra épülő coopetition útvonal kezdete a kommunikáció által valósul meg. A rendszeres és szabályozott közös munka és a tudásmegosztás során lehetőség nyílik önmaguk és egymás megismerésére, erősségeink és gyengeségeink feltérképezésére. Az útvonal súlypontja, a pirossal jelölt kulcsfogalom, a visszatükrözés minősége a csoporton belüli elismerést, az elfogadást szilárdítja meg. A program beágyazódását, a pozitív megerősítést, a motivációt a további eredményes működtetéshez, a mindenki számára kollektív jutalomként megélt siker biztosíthatja. A III. módszertani szakasz ezen a pontján a mentalizálással párosuló külső visszacsatolás, a környezet bátorító, jutalmazó feedback-je bizonyosan a fenntarthatóság irányába tereli a programot. 

A IV. módszertani blokkban a kiegyensúlyozott működtetés, a programok magabiztos szervezése mögött a feszültségek helyes kezelése, az optimális harci tűz táplálja az energiát a folyamatosság megteremtésére. A kialakult bizalmi légkörben a siker megosztása sem okoz gondot, a kollektív jutalom, a részvétel és a győzelemben érzése minden tag számára elérhető. A fenntarthatóság, a TE IS küldetésének beteljesítése – a csapatban lévő optimális feszültségszint megtartása mellett – a coopetition várva várt eredménye.

„Az elsődleges célom az, hogy jól érezzem magam a természetben. Ennek egy szerencsés »mellékterméke«, hogy ezzel tudom segíteni a természet védelmét, népszerűsítem a szépségét és a természetfotózást. 
Jó dolog, ha ez ember olyasmivel foglalkozik, ami mások számára is értéket képvisel, és nem csak a saját szórakozását szolgálja. A különböző díjak komoly támogatást jelentenek, könnyebben tudok általuk érvényesülni ebben a szakmában, az én értékrendemben mégis első helyen az áll, hogy ne legyen betáblázva a naptáram, bármikor ki tudjak menni terepre. A nyereményeket is általában új lesek építésére vagy felszerelésem fejlesztésére fordítom.

Én nem csupán magát a gombnyomogatást élvezem, hanem az utat is, ahogy eljutok odáig. Épp olyan fontos számomra kint lenni a terepen, megtalálni a témákat, megtanulni az állatok viselkedését, kitalálni, hogy ezt milyen perspektívából lehet legjobban lefotózni és milyen lest kell ehhez építeni. A technika és az állatok megfelelő ismeretével tudok aztán olyan képet csinálni, amit előtte talán még más nem.

Hihetetlenül jó az, amikor látod a saját magad által elkészített berendezést működés közben, ez legalább olyan jó, mint magát az elkészült képet látni. A témát a természet maga alkotja, mi a lehetőséget adjuk meg az állatoknak, hogy produkálják magukat. Az én stílusom főként arról szól, hogy ideális körülményeket teremtek mind a fények, mind a perspektíva, mind a kényelem szempontjából, hogyha bármi történik előttem, azt jó eséllyel le tudjam fotózni. Nagyon hosszú előkészítő munkát igényel, míg olyan pozíciót tudok elfoglalni a természetben, például egy mocsár közepén, ami hosszú távon is kényelmes és jó perspektívát nyújt. Fontos, hogy a Nap jó helyen keljen, jó legyen a szélirány, jó legyen a háttér, és amikor mindezek megvannak, a természet maga alkot valami egyedit.”

Máté Bence
természetfotós