Céljaink eléréséhez és megvalósításához erőforrásokra van szükség. Akár tudatosan, akár rutinszerűen haladunk céljaink felé, a környezet felől kapott segítség, támogatás és megerősítés különböző formákban megjelenő erőforrásokat jelentenek. Ha az iskolai működés erőforrásaira gondolunk, akkor természetesnek vesszük, hogy egy osztályban vannak padok, vannak táblák, van kréta, az udvaron focikapu, kosárpalánk. Az iskolában az is természetes, hogy nem vagyunk egyedül. Társaink, tanáraink, segítőink végig ott vannak velünk, és ha támogatásra vagy információra van szükségünk, akkor mindig van valaki, akire számíthatunk.

A támogatást jelentő társas kapcsolatok, az iskola tárgyi eszközei, a tudás és az ismeret mind olyan erőforrások, amelyek segítenek bennünket a céljaink elérésében és az igényeink kielégítésében. Természetesen magunk is rendelkezünk belső erőforrásokkal, amelyek leginkább abban segítenek, hogy problémákat oldjunk meg és a mindennapok kérdéseire válaszokat tudjunk adni.

Ha rendszerezni szeretnénk az erőforrások típusait, akkor az iskolai életre vonatkoztatva az alábbi csoportokat határozhatjuk meg:

• személyes erőforrások
• társas erőforrások
• kompetencia és tudás
• strukturális vagy tárgyi erőforrások

Személyes erőforrások Belső (vagy más néven pszichológiai) erőforrásaink elsődleges funkciója, hogy általuk sikeresen tudjunk kapcsolódni és adaptálódni a környezetünkhöz. A belső erőforrások kulcsa az önértékelés, illetve az önmagunk hatékonyságáról alkotott kép. 

Erőforrásaink életünk során folyamatosan fejlődnek és változnak. Más és más helyzetekben változatos erőforrásokra van szükségünk, sőt, életünk előrehaladásával még a megszokott helyzetek is különböző erőforrásokat kívánnak meg.

Személyes erőforrásaink által dől el, hogy mennyire tudunk összetett, nehéz problémákat megoldani, hogyan kezeljük az előre nem látható helyzeteket, bízunk-e magunkban, ha lehetetlen helyzetbe kerülünk, képesek vagyunk-e konfrontálódni annak érdekében, hogy kifejezhessük a véleményünket, illetve tudunk-e a körülmények szorításában is jó döntéseket hozni.

Belső erőforrásainkat az imént felsorolt helyzetek mentén nem csak alkalmazzuk, de fejlesztésük sem szól másról, mint a helyzetekben megélt tartalmak és megoldások összegyűjtéséről és tudatosításáról.

Társas erőforrások A társas kapcsolatok kialakításának és fenntartásának képessége az egyik legfontosabb erőforrásunk, olyannyira, hogy a kapcsolatok hiánya a fizikai egészséget veszélyeztető rizikófaktor [21]. A társas erőforrásokat olyan kapcsolatok eredményezik, amelyek érzelmi és akár anyagi segítséget biztosítanak számunkra, valamint olyan kölcsönös elkötelezettséget, melyekről az egyén úgy érzi, hogy törődést, szeretetet, megbecsülést kap a társaitól.

A társas erőforrásaink legfontosabb hozadéka, hogy segítenek bennünket abban, hogy a nehezebb, kihívásokkal teli időszakokban, helyzetekben, netán krízisekben a társak jelenléte által könnyebben tudjunk megküzdeni a nehézségekkel. Mindez egyfelől erősíti a rugalmasságunkat (reziliencia), másfelől jótékonyan hat a fizikai és mentális egészségünkre.

Kompetencia és tudás A tudás és a kompetencia szavak gyakran egymás szinonimájaként használatosak. Ezzel együtt azonban nehezen írható le az egyes szavak jelentése, még akkor is, ha ez a két fogalom az oktatás, a tanulás és így a pedagógia központi elemei. Nézzük meg közelebbről ezeket a tartalmakat!

A tudás rengeteg mindent jelenthet: az igazság birtoklását, bölcsességet, tapasztalatot, megértést, információt… A definíció mindig attól függ, hogy éppen milyen szövegkörnyezetben használjuk. Sveiby (2001) szerint a tudásnak négy fő jellemzője van. Először is, a tudás hallgatólagos. Mindez azt jelenti, hogy a bennünk lévő tudásalapú megoldás nem minden esetben van kimondva, sőt, nem minden helyzetben magyarázható el, írható le egzakt módon. Másodszor, a tudás tett-orientált és dinamikus, tehát a cselekvéseinket segíti elő. Harmadszor, a tudás folyamatosan változik és negyedszer, a tudást szabályok segítik.

A kompetencia a tudás szónál sokkal tágabb értelmezést tesz lehetővé. Kompetenciáinknak Sveiby (2001) szerint öt egymással összefüggő eleme van:

• az explicit tudás, amely a tények ismeretét foglalja magába,
• a jártasság, amely a „hogyan” ismeretének összetevője, és a gyakorlati megoldásokban játszik fontos szerepet,
• a tapasztalat a múlt hibáin és sikerein keresztül megélt kompetencia,
• az értékítéletek, amelyek a helyesnek vagy helytelennek hitt észlelések mentén alakul ki bennünk,
• és a társadalmi közeg, amely a körülöttünk lévő kapcsolatokból épül fel és válik kompetenciává. [43]

Az erőforrásaink szempontjából jól látható, hogy a tudás és a kompetencia milyen összetevőkkel járul hozzá céljaink eléréséhez. Sőt, a kompetencia elemei azt is láttatni engedik, hogy milyen módon kapcsolódnak össze erőforrásaink.

Strukturális vagy tárgyi erőforrások A minket körülvevő tárgyi, fizikai környezet nélkül tevékenységeink tér és eszközök nélkül maradnának. A tárgyi erőforrások olyan hétköznapi eszközöket jelentenek, amelyek felhasználása meghatározott céljaink mentén történik, ugyanakkor erőforrásként kell tekintenünk azokra a rendező elvekre is, amelyek eszközeink felhasználását szabályozzák. Tevékenységeink folyamatai, a résztvevők által betöltött pozíciók keretei, környezetünk elrendezése, költségeink tervei strukturális, tehát a körülöttünk lévő rendszerek felépítményeiből adódó erőforrások.

A fent leírt négy erőforrástípus gyakran összemosódik. Ez az összeolvadás azonban természetszerű. Gondoljunk csak arra a helyzetre, amikor egy osztálytársunktól szeretnénk kölcsönkérni egy körzőt, mert a másnapi matekdolgozathoz szükségünk lesz rá. Sőt, a körzővel megoldandó geometriai feladat elkészítésével kapcsolatban is bizonytalanok vagyunk, így annak menetét is meg kell kérdeznünk a társunktól. Ebben az egy mozzanatban egyszerre van szükségünk társas erőforrásra, tudás jellegű erőforrásra és tárgyi erőforrásra is. Az erőforrások esetünkben arra a kérdésre adnak választ, hogy kitől, mit és milyen formában szeretnénk bevonni a céljaink elérése érdekében. De ha ezzel a társunkkal nem vagyunk igazán közeli barátságban, szükségünk van még a személyes erőforrásainkra is – nevezetesen itt a bátorságra és a megfelelő kommunikációs készségre, netán indulatszabályozásra – hogy a körző és az ismeretek birtokába juthassunk.

Az erőforrások azonosítása az a tudatos folyamat, amelynek során a szükségleteinkből, igényeinkből a céljainkat követve megtaláljuk annak eléréshez szükséges társakat, eszközöket és tereket, valamint módokat. Ha a fenti felosztást segítségül hívva végiggondoljuk, hogy mi magunk milyen erőforrásokkal rendelkezünk, akkor láthatóvá válnak azok a kapcsolódások, amelyek az erőforrások között vannak. Vajon milyen módon kapcsolódik a saját hatékonyságom azokkal a tudáselemekkel, amelyeket az iskolában megszereztem? Milyen eszközökre van szükségem ahhoz, hogy a tudásomat aktivitásba, produktumba fordítsam át? Kiknek a támogatásához kötődik a tudásom és ezáltal az önbizalmam? Ha ezekre, vagy hasonló kérdésekre válaszokat találunk, akkor azt láthatjuk, hogy az erőforrások szövevénye bonyolultnak tűnik ugyan, de kellően erős tartóerő lehet ahhoz, hogy eredményesebb és sikeresebb munkát végezzünk az iskolában. Mindezen útvonal végiggondolása után pedig várhatóan meglepődik az olvasó, hogy tudatán kívül mennyi, de mennyi erőforrással rendelkezik a mindennapi életben, amire nagyon jó érzés ráeszmélni és a későbbiekben tudatosan használni, mozgatni.

Az erőforrások azonosítására nincs egységes metodika és mivel különböző iskolában, különféle helyzetben más és más erőforrásigények bukkannak elő, feltérképezésük egyedi folyamat. Miközben a „mire van szükségünk a céljaink eléréséhez” kérdésre keressük a válaszokat, az erőforrások előbbi meghatározásai csupán támpontként szolgálnak, hiszen ezeket a lehetőségeket sokféle módon rendezhetjük, osztályozhatjuk.

A TE IS Programban az aktivitás és a folyamatosság kulcsfontosságú szempontok. Ahhoz, hogy egy program vagy programsorozat folyamatos legyen, mialatt környezetére állandóan reflektál, nagyon komoly erőforrásokat kell mozgósítani. Ha a program kezdetén kialakul a cél, meghatározhatóvá válik a program ritmusa, üteme, és megtervezzük a megvalósítást, a „Mire van szükségünk?” kérdése szinte állandóan a TE IS Csapat felett fog lebegni.

Az erőforrások azonosítása és megteremtése tehát a program folyamatán végig fog haladni, ahogyan belső és külső erőforrások képében ez a TE IS Kerék része is. Szinte minden, a TE IS Programmal kapcsolatos lépés tartalmazni fogja az erőforrások kérdését, hol természetes, hol rendhagyó módon, hol váratlanul.

Ám az erőforrások jelentősége nem csupán a program folyamatában szerepel kiemelt helyen, hanem a programban részt vevő diákok és pedagógusok életében is. A program előrehaladása során ugyanis ezek a kapacitások nem csak a program céljai mögé sorakoznak fel, hanem a közös munkával párhuzamosan építik a résztvevők belső hatékonyságát, készségeit, tudásait, kompetenciáit és kapcsolatait is. Azzal, hogy erőforrásokat azonosítunk és teremtünk egy iskolai mozgásprogram számára, mi magunk is fejlődünk és gazdagodunk. Nem feltétlenül kerülünk ugyanazon erőforrások birtokába, de a TE IS folyamata során képesek leszünk megtanulni, megélni azt, hogy a saját belső igényeink kielégítéséből kiindulva, a társas mezőben megteremtett értékek útján miként jutunk el magunk is egy gazdagabb és eredményesebb erőforrásokkal rendelkező személyiség szintjére, miközben munkánk, alkotásunk és erőfeszítéseink által mi magunk is erőforrásokkal gazdagítjuk környezetünket.

Belső igények Belső igényeink és szükségleteink megfogalmazásáról már esett szó a Szükségletek megfogalmazása című fejezetben. A TE IS Csapat munkájának kezdetén kiemelten fontos meghatározni a csapat működésével kapcsolatos igényeink és elvárásaink mellett az iskolai életünkkel kapcsolatos igényeinket is, hiszen ezek lesznek a program kiindulópontjai.

Amikor igényeinket kifejezzük, azok elsősorban belső hiányérzetünkre reflektálnak. Ezen a ponton nem csak aktuális, pillanatnyi igényeinkről van szó, hanem azokról is, amelyek aktuálisan nem okoznak számunkra megfosztottságot, de amelyekről azt gondoljuk, hogy a jövőben szükségünk lesz a kielégítésükre. Gondoljunk arra, hogy egy közös munka kezdetén még nincsenek kialakult szabályaink, ám tudjuk, hogy a jövőben csak akkor lehetünk eredményesek, ha a közös és mindenki számára elfogadható szabályokat együtt kialakítjuk. Ez az igényünk a jelen pillanatban még nem annyira kínzó, ám érezzük, hogy munkánk kereteiként a jövőben szükségletként fog jelentkezni. Éppen ezért található ez a kulcsfogalom a Célmeghatározás és a Szükségletek megfogalmazása dimenziók keresztmetszetében.

Külső azonosítás Belső, személyes igényeink akkor válnak csoportigénnyé, illetve később közösségi igénnyé, majd pedig erőforrássá, ha a bennünk lévő hiányérzet meg tud fogalmazódni és össze tud kapcsolódni a társaink által megjelenített igényekkel. Mindez a közösségtudat szempontján túl azért is fontos, mert a közös munka akkor tud egy irányba haladni, ha elvárásaink és igényeink tekintetében megtaláljuk a közös nevezőt. Ebben a pillanatban azonban a több irányból érkező és több irányba futó erőforrások összegződnek, így adva nyomatékot és erőt magának a célmegvalósításnak. Ez a mozzanat az egyén szempontjából pedig nem más, mint saját belső tartalmának a külvilágból megismert tar­talmakkal való összekapcsolása. Mindez pedig a Kutatás, megismerés és a Kommunikáció dimenziók találkozásában lesz látható és értelmezhető.

Aktivitás Fentebb olvashattuk, hogy a tudás tett­orientált, valamint azt is megtudtuk, hogy a tudás nem más, mint a megismerés folyamataként leírható tevékenység (Polányi, 1967, idézi: [43]). Erőforrásaink tehát akkor jelennek meg teljes valójukban, akkor válnak láthatóvá, ha felhasználásra kerülnek és tevékenység formájában kifejezésre kerülnek. Az aktivitás a TE IS Programban a program lendületének biztosítéka, valamint a belső, a társas, a kompetenciaszintű és tárgyi erőforrások megmutatkozása. Az aktivitás az erőforrásokat a tevékenységek által tehát, produktummá alakítja.

Fejlesztés és kiterjesztés Az aktivitás során megmutatkozó és eredményeket hozó erőforrásokkal megfelelően kell bánnunk ahhoz, hogy a későbbiekben is a rendelkezésünkre álljanak. Az erőforrásokkal való bánásmód pedig nem jelent mást, mint azok fejlesztése és kiterjesztése, illetve e két mozzanat egyszerre történő működtetése.

Az erőforrások fejlesztése egyfelől a róluk való gondolkodást, beszélgetést és az azokkal való tervezést jelenti. Belső és társas erőforrásaink fejlesztése olyan, mintha ápolnánk a társakkal vagy éppen a saját magunkkal való kapcsolatot. Képzeljük el, hogy mi történik, ha egy-egy hiba, vagy botlás miatt magunkat kezdjük okolni! Egy idő után elveszítjük az önbizalmunkat mint alapvető belső erőforrásunkat. 

Ha viszont megbeszéljük magunkkal (és esetleg másokkal is), hogy a hibákból tanulnunk kell, és amúgy sem lehet senki tökéletes, akkor lépéseket teszünk önmagunk megerősítése érdekében. Természetesen ez sosem ilyen egyszerű, ám attól még kipróbálható…

A tárgyi erőforrások esetében a fejlesztés inkább gyakorlatiasabb tevékenység, mint például rendben tartani a papírjainkat, könyveinket (ha keresünk valamit közöttük, hamarabb megtaláljuk), vagy mindig betenni a tokjukba a pingpongütőket, nehogy megsérüljenek.

Ha erőforrás alatt tudást, kompetenciákat és kapcsolatokat értünk, akkor tudnunk kell, hogy ezek az erőforrások a megosztás által nem veszítenek az értékeikből, sőt, a tudás és a kapcsolat megosztása növeli azok erőforrástartalmát. Nem kell tehát titkolnunk, ha valamire rájövünk, vagy egy új játékot, programot, netán elméletet alkotunk. Minél szélesebb körben válik használatossá, minél többen élvezik jótékony hatásait, az újdonság annál nagyobb értéket jelent majd. Ha képesek vagyunk arra, hogy tudásunkat másokkal megosszuk, akkor a tudás vagy jártasság kifejezése, elmondása, előadása bennünket is épít: tudásunk növekszik, és kapcsolataink erősebbé válnak. A kölcsönösség – bár az erőforrások egyik típusába sem sorolható kizárólagosan – az egyik legfontosabb közös erőforrásunk. Éppen ezért a Tudásmegosztás és a Belső háló dimenziók találkozásánál sokat tudunk e kérdésekről gondolkodni, beszélgetni.

Belső azonosítás Az igények azonosítása és az aktivitás során megjelenő és később megosztott erőforrások nem csak a társas térben fejtik ki hatásukat, hanem ki-ki magába visszaolvaszt belőlük egy kisebb-nagyobb darabot. Ami a közösségi térben erőforrásként megszületik az az egyén számára is fontos lehet. Egy-egy iskolai programból mindenki mást és mást tanul, mindenki mást visz haza, vagy mást épít be a saját fejlődési folyamataiba. A társas erőforrások így válnak újra belső, személyes erőforrásokká és válnak kiindulópontjává egy újabb megjelenési formának, egy újabb aktivitásnak.

Ha a társas környezet aktív részesei vagyunk, annak erőforrásait mi magunk, személyesen, saját épülésünk számára is beépíthetjük. Tulajdonképpen ugyanaz történik, mint akkor, amikor egy kutatási témát találunk ki. Kutatási témánk ugyanis egy belső, szubjektív érdeklődésből, igényből fakad. Miután megismertük ezt a belső igényt és társakat is találunk arra, hogy hozzá erőforrásokat gyűjtsünk, az igény objektivizálódik és produktum, program, netán projekt kerekedik belőle. A kutatásunk eredményeinek egy része pedig visszatér a szubjektív szintre, választ rejt magában arra az eredeti kérdésre, amelyet a kutatási öltet kirobbanásakor feltettünk magunknak.

Az erőforrások belső azonosítása nem más, mint a saját egyéni, személyes kérdéseinkre, igényeinkre való visszatérés azután, hogy együtt, közösen végigéltünk egy folyamatot, elvégeztünk egy munkát, leraktunk egy teljesítményt és kialakítottuk a hozzá vezető utat, az erőforrásokat.

Az Erőforrások azonosítása elnevezésű útvonal szándéka az, hogy bemutassa azt a folyamatot, amelynek mentén belső igényeink megfogalmazása által a program és a résztvevők számára egyaránt használható és értékes erőforrások válnak. Igényeink belső felismerését és a társas csoportban történő megosztását a szükségleteink megfogalmazásának lehetősége nyújtja abban a csoportfejlődési szakaszban, ahol a csoport céljait körvonalazzuk. A TE IS Csapat kezdeti formálódásának ez a szakasza különösen fontos ahhoz, hogy a csapat valóban a sajátjának érezze a TE IS Program feladatait és kihívásait. Ugyanakkor ettől válik minden TE IS Diák valóban bevonódott résztvevővé. Az igények megjelenítése és az aktivitás, valamint az aktivitás tervezése és megvalósítása mint feladat arra ösztönzik a TE IS Csapat tagjait, hogy belső igényeikhez kapcsolódásokat keressenek az iskola társas mezőjében.

Míg a csoport ezen az útvonalon haladva elsősorban a tagjainak saját belső igényeit azonosítja és teszi közössé, a következő lépésben az előrehaladás azon múlik, hogy miként találja meg a TE IS Csapat a kapcsolatot az iskola többi diákjának, polgárának igényeivel és szükségleteivel. Az erőforrások ugyanis az igények kielégítéséhez szükségesek, így addig, amíg a csoport belső igényei, valamint a társak (az iskola) elvárásai nem ismertek, az erőforrások azonosítása céltalan. A külső azonosítás eszköze a kutatás és a megismerés, amely abban a szakaszban történik meg, amikor a csoport már képes kommunikálni saját működésének hajtóerejét, céljait, terveit és a maguk által képviselt igényeket. Útvonalunk első két állomása tehát leginkább arról szól, hogy miként azonosítjuk a csoportunk belső igényeit és ezek az igények hogyan találják meg a kapcsolatot a többiek, a csoportunkon kívüli társak igényeivel és szükségleteivel.

Vajon az én igényemet osztja-e más is? Vajon találunk-e a bennünk megjelenő szükségletekhez hasonlót a társaink körében? Ezek azok a kérdések, amelyek a célmeghatározás és a kutatás-megismerés mentén az erőforrások azonosítása szempontjából a csapat számára a legfontosabbak. Ugyancsak e két kulcspont által indulhat el azoknak az erőforrásoknak a feltérképezése, amelyek a későbbi TE IS aktivitásokat táplálják.
Közös igényeink a TE IS Csapat céljai mentén cselekvésre sarkallnak bennünket, amelynek formája a TE IS Kereket mozgásban tartó TE IS aktivitássorozat. Amikor belső igényeink és az iskolai közösség igényei összeérnek, és be tudnak épülni céljaink rendszerébe, akkor mindez tevékenység, aktivitás formájában ölt testet. Az aktivitás, mint a TE IS Program hajtóereje erőforrásokat von be, amelyek a mozgásprogramok mentén tudnak összekapcsolódni a célokkal. Az aktivitás eredményei (sikerei, esetleg kudarcai) arra jók, hogy a célok és az erőforrások közötti kapcsolódásokat rendezzék. Valóban arra az erőforrásra volt-e szükségünk, amelyet azonosítottunk, használtunk? Ha igen, akkor vajon a következő programhoz való muníciót honnan szerezzük?
Az aktivitások gyűjtik és azonosítják az erőforrásokat, valamint az iskola kultúrájához és működésmódjához kapcsolódva rendezik azokat. 

Az azonosított erőforrásokat azonban fejleszteni és használni kell ahhoz, hogy támogató, fenntartó erejük megmaradjon. A fejlesztés és a használat legjobb módja a társas hálózatban való megosztás. 
Ha a TE IS Csapat az iskola megismerése során olyan információkra, tudásokra tesz szert, amelynek eredménye egy jobb és hatékonyabb programszervezési módszer, akkor annak megosztása növeli a tematika értékét. Ha a tudásunkat megosztjuk, beszélünk róla, újra és újra aktivitásba csatornázzuk, azzal a tematikánk csiszolódik, fejlődik, és egyre közelebb kerül a környezet kívánalmaihoz; egyszóval fokozatosan jobb lesz.

A belső azonosítás, az útvonal utolsó lépése során az erőforrás vagy annak alkalmazása, valamint az erőforráshoz való viszony az identitásom részévé válik, ezáltal állandósul. Mivel az erőforrás ezen a ponton beépült, biztossá válik bennem a tudás, megszilárdul a kapcsolat, magabiztos jártassággá formálódik, vagy – tárgyi erőforrás esetén – megbízható viszony alakul ki vele kapcsolatban.

Személyes életünkben az erőforrások segítenek bennünket a továbblépésben, abban, hogy tudjuk, mikor, mire vagy kire számíthatunk; mit tudunk mozgósítani magunkból vagy a társak nyújtotta ­jelenlétből.

„Kudarcnak tekintjük egy kitűzött cél meghiúsulását vagy akár a hozzánk fűzött remények be nem teljesülését. De valóban kudarcot vallunk-e, mikor egy-egy ilyen célt nem vagy nem úgy sikerül végrehajtanunk? Ha teljes erőbedobással, lelkiismeretesen küzdünk valamiért, de végül mégsem sikerül?

15 éve teniszezek, 8 éve versenyszerűen. A tenisz azon sportágak közé tartozik, ahol egyáltalán nincs megállás. Évi 20-25 versenyt játszom, a világ számos pontján, különböző szinteken. Számomra minden egyes hét egy megmérettetés, egy lehetőség, hogy közelebb kerüljek a céljaim eléréséhez. Ez egyben azt is jelenti, hogy majdnem minden héten átélek egy vereséget, mert az 50-60 induló közül, csak egy van, aki az adott versenyen nem kap ki.

Fontos volt megtanulnom, hogy a vereségből sokszor többet tanulhatok, mint egy-egy győzelemből, és ezek a kudarcok is kellenek ahhoz, hogy még elszántabban és céltudatosabban érkezzek a következő heti kihívásra, ami még mindig nem garancia az eredményességre. Viszont fontos, hogy amíg igazán hiszek abban, amit csinálok, képes vagyok építkezni az apróbb sikerélményekből, addig csak idő kérdése, mikor fogom elérni a végső célom.
Sokszor csak magunkra számíthatunk, és ilyenkor meghatározó, hogy miképp reagálunk egy sikertelenségre. Hagyjuk, hogy még inkább lehúzzon bennünket, vagy éppenhogy erőt merítünk belőle a céljaink eléréséhez.

Nélkülözhetetlen, hogy reálisan lássuk és elfogadjuk, hogy a kudarc és a siker egymás nélkül bizony nem létezik. Aki fél a kudarctól, az sosem lesz igazán sikeres, nem csak a sportban, de a magánéletben sem, mert nem mer eleget kockáztatni. Márpedig kockázatvállalás nélkül nincs eredmény!”

Bukta Ágnes
hivatásos teniszező