A kommunikáció lényege nem információ megosztása, hanem leginkább és elsősorban az élő szervezetek viselkedése közötti harmónia megteremtése.”

(H. Maturana, Nobel-díjas kutató)

A kommunikáció, mint az emberiség legnagyobb erejű jelensége, egyszerre adottság és lehetőség. Képesség, készség, esély és mód is egyben. Nem kell kiérdemelni, nem szükséges harcolni érte, mindenki számára elérhető a legkülönbözőbb formákban. Leegyszerűsített helyzetben adó és vevő között zajlik és a legoptimálisabb körülmények között mindkét fél számára ajándék, hiszen valaki ad valamit, amit a másik elfogad. Meghall, megfigyel, lefordít, kikódol, értelmez, majd visszacsatol. Hatalmas horderejű ügyről van szó. Általánosnak tűnő vagy örökérvényű igazságok nélkül is tudja az ember, micsoda erő van a birtokában, ha a kommunikációra gondol. Felszabadító érzés, mikor a rengeteg probléma és napi sodrás között, néha megtorpanunk egy pillanatra, hirtelen kiüresedik az agyunk és egyszerre teljesen természetes, alapvető dolgokon kezdünk el tűnődni. Rácsodálkozunk például, mennyit adott egy beszélgetés aznap, mennyivel változtatta meg a gondolkodásunkat, esetleg nekünk mit sikerült elérnünk akár egy üzenettel vagy néhány sorral, amit valakinek szántunk. Nem került semmibe, nem kellett elmennünk érte sehova, maximum magunkba kellett tekinteni és átadni azt, amit ott találtunk. Az pedig, hogy közben valakivel jót tettünk, mert szépet mondtunk neki, vagy különös hangsúlyt helyeztünk előnyös oldalára, szintén kétirányú. Mi is profitálunk abból, ha pozitív és lelkesítő jeleket bocsájtunk ki, az adás visszahat az adóra, tehát emeli a kapcsolatunk minőségét. Így akár egyetlen, jól eltalált gondolat, amit nem szégyellünk kinyilvánítani, hamarosan visszaér hozzánk egy átalakult formában, s a kölcsönösség fogalma mellett egyszerre beszélhetünk értékteremtésről és kapcsolatról.

A kommunikáció kétoldalú: fogadás és küldés, beszéd és meghallgatás jellemzi. A lényeg, tehát hogy az üzenetünk, a gondolataink vagy érzéseink eljussanak a másikhoz. A rossz kommunikációs stílus elzár másoktól, társaságkerülővé és tanulásképtelenné tehet minket: ha túl sokat kommunikálunk, akkor nem tudunk figyelembe venni másokat, tartalmatlan és egyoldalú lehet beszédünk, de ha túl keveset kapcsolódunk, elzárunk másokat attól, hogy minket megismerhessenek, rólunk valódi képet formáljanak.

Hangulatunkra, érzésvilágunkra és lelkiállapotunkra ugyanolyan hatással van a felemelő és gondolatébresztő kommunikáció, mint ahogyan nagyon könnyen rá is nyomhatja bélyegét akár az egész napunkra egy rosszul megválasztott mondat vagy egy hirtelen kijelentés. Nincs ember, aki ne találkozott volna még ilyen szituációval, nem omlott volna össze nap végére, vagy ne virrasztotta volna át az egész éjszakát egy félresikerült párbeszéd vagy közlés miatt. A szavak, a beszéd vagy a jelek ereje, melyeket használunk, mindamellett, hogy üzenetként szolgál a külvilágnak, meghatároz minket, képet fest rólunk. Végzettségünkön vagy képességeink és készségeink megjelenítésén kívül, sokkal egyszerűbb dolgok is ábrázolhatnak minket a világban. Beszédstílusunk mellett számos olyan aprónak tűnő mozzanat jellemez még mindannyiunkat, mely nagymértékben kapcsolódik a szűk értelemben vett kommunikációhoz, így a hangerő, vagy az indulatosságunk a mondanivaló közlése közben, a másiknak szentelt türelmünk mértéke egy társalgás során, az öltözködés mint külső kommunikációs eszköz, egy önmagunkról választott fénykép az önéletrajzunk bal sarkában, a közösségi oldalon feltüntetett érdeklődési kör, de akár egy szimpla kiírás (poszt) is.

A kommunikáció ilyen értelemben egyrészről adott, másfelől kapott eszköz az ember kezében, hiszen a szocializációs folyamatnak köszönhetően otthonról indul el. Basil Bernstein „nyelvi kódok” elméletében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kommunikáció elsajátítása közben egyfajta lelki alkat is kialakul, s ez a gyermekek iskolai sorsára és tanulmányi előmenetelére teljes mértékben hatással van [22]. Ha elfogadjuk Bernstein felvetését, fontos támpontokat kapunk a hátrányos helyzetű gyermekek iskolai felzárkóztatásával kapcsolatban: nem az intelligenciájukkal, „okosságukkal” van probléma ezeknél a tanulóknál, hanem más típusú kommunikáció az, ami mentén erősségeik megmutatkozhatnak. Fejlesztésük iskolai környezetben pedig gyakran nem más, mint kommunikációjuk fejlesztése.

Hogy merre tart és milyen úton halad tovább egyéni nyelvhasználatunk, abban életünk nagy részében szabad választásunk van. Megkaphatjuk szüleinktől az irányt, tanárainktól az útmutatást és választhatunk magunk mellé barátokat, akikkel együttesen kialakított és elfogadott gondolatközösséget ápolhatunk. Az, hogy társas lények vagyunk, mi sem bizonyítja jobban, mint maga a kommunikáció. Vannak magányos típusok, ez nem kérdés, de végső soron az ő elvonulásuknak is oka, sőt üzenete van. Ez lehet csalódottság, kiábrándultság, de a legtöbb esetben visszaigazolás- vagy önbizalomhiány áll a háttérben. Az ember ugyanis érzésvilágának és lelki tartalmainak megosztásán kívül, erejének legnagyobb részét abból nyeri, ha gondolata társra talál és így kialakul a kapcsolat, a közösség.

Ez is ugyanolyan általános dolog, melynek nem érezzük a súlyát a mindennapokban, csak akkor, ha egy percre sikerül kibillennünk, vagy ha sajnálatos módon a kapcsolat véget ér. Akkor döbbenünk rá, mit veszítettünk, honnan tudjuk egyáltalán, kik vagyunk, hiszen sok esetben a másik fél által adott információ és a közös gondolkodás segített hozzá bennünket önmagunk meghatározásához.

Társas kapcsolataink megromlásáért az esetek túlnyomó többségében tehát a téves, hibás kommunikáció a felelős vagy annak teljes mértékű hiánya. A probléma komplexitását növeli például a nyelv árnyaltságának a kérdése, a beszéd vagy a kifejezőkészség mögötti szándék minősége, a kapott, tanult és felvett szokások, berögződések és még számos olyan akadály, melybe akaratán kívül ütközhet az ember. A társas-társadalmi környezet, az eltérő nyelvi minta a nyelv elsajátításának lényegi eleme. Igaz, hogy külföldön nehezebben boldogulunk a megértéssel és az átadással, de sok esetben az egy anyanyelvet beszélő emberek között támadnak a legnagyobb ellentétek, pedig ugyanazokkal a szavakkal mondják el a gondolataikat, mégsem sikerül megérteni a másikat. Arról szó sincs, hogy idealizált világképet szeretnénk ábrázolni, melyben konfliktusmentesen élik az emberek a hétköznapokat, igazi egymás felé fordulással és elfogadással. Minden kapcsolat, melyben emberek léteznek, tartalmaz vitákat, pontosan azért, mert emberek állnak mindkét oldalon, különböző érzésekkel és rezdülésekkel. Ami segíthet kisimítani és oldani a problémás ügyeket, az a kommunikáció mögötti szándék tisztázása, melynek legegyszerűbb és leghatékonyabb módja az értő figyelem kifejlesztésének képessége.

Sokkal többről van itt szó, mint sima visszajelzésről, mert a visszacsatolás valódi megértés nélkül csupán egyszerű udvariassági forma. A nonverbális kommunikáció eszköztára persze kiváló iránymutatást adhat az üres reakciók kiszűrésére, hiszen a szavak nélküli közlésforma nem tudatos és nem szándékos módja a közlésnek, viszont remekül érzékelteti a valódi tartalmakat. A kommunikáció „double bind” („kettős kötés”) elméletei pont arról a szituációról és kapcsolati tartalomról fejtegetik gondolataikat, ha a szavak tartalma és a nonverbális jelzések mást mutatnak, az hogyan hat az emberre. Régóta tudjuk, hogy ha a szavak mást is mondanak, a mimika, a gesztusok és a testtartás „elárulja” a közlő valódi szándékát. Fontos tudnunk, hogy mindig a nonverbális tartalomnak „hiszünk”, sosem a szavak jelentésének, még ha mindez nem is tudatos, a „double-bind”-hoz kapcsolódó elméletek azonban többről szólnak: arra hívják fel a figyelmet, hogy ha egy személy; főleg gyermek, sokáig van kitéve kettős kötésű kommunikációnak, az oly mértékben károsítja testét és lelkét, amely igen erős megbetegítő hatással járhat!

Fejlett metakommunikációs műveltség birtokában hitelesek és valódiak vagyunk, egyszerűbb és tisztább kommunikációt tudunk kialakítani. A tudatos szintre emelt nonverbális kommunikáció és az őszinte beszéd kettőse azonban megszüli a bizalmat a másik félben, így a kapcsolati minőség emelkedése kézenfekvő. A kitartáshoz és az elköteleződéshez viszont szükség lesz még az értő figyelem technikájának elsajátításához és megtartásához. Carl Rogers humanisztikus pszichológiája [23] alapján dolgozott ki módszereket Thomas Gordon, aki felismerte a kommunikáció és az erőszakmentes konfliktusmegoldás jelentőségét az emberi kapcsolatokban. Legismertebb művei a Szülői eredményesség tanulása (P.E.T.), a Tanári hatékonyság fejlesztése (T.E.T.) és a Vezetői eredményességi tréning (V.E.T.). Az általa kifejlesztett technika célja pedig a kapcsolati készségek fejlesztése, s versengés helyett a hatékony együttműködés kialakítása, melyre egy rendkívül egyszerű, ám hatékony módszert kínál. [24; 25 ;26, 27]

A minőségi kommunikáció kezdete nem kifejezetten az igényességgel kialakított, jól formált mondatokhoz, közléshez köthető, hanem a belső indíttatáshoz. Szándékunknak, és hozzáállásunknak kell tisztának lenni ahhoz, hogy valódi tartalmakat osszunk meg egymással, melyből mindkét fél épülhet. Számtalan helyzet adódik az életben, mikor a mondanivalónak több értelmezési módja van, s ilyenkor nagyon könnyen csúszik félre a beszélgetés, legrosszabb esetben pedig megsemmisül az információ. Eric Berne széleskörűen tárgyalja, hogy a hatalmi harcok, az erődemonstráció és a játszmák helyett az egyenrangú párbeszédre való törekvés az egyetlen megoldás a szabad és tiszta információcsere elérése érdekében, melyhez folyamatosan nyitva kell tartanunk a beszélgetést. Ez az eljárás természetesen megköveteli az irányított figyelem fenntartását és a koncentrációt, ellenben egy idő után rutinná válik, s az ilyen típusú kommunikációból származó többlet egyszerre fejleszti mindkét fél erős oldalait. Az adóét és a vevőét is egyaránt, sőt, mindannyiunkét, hiszen bekerül a közös kommunikációs rendszerbe is, s így egyre többen forgatják önmaguk és környezetük hasznára. A nyitottság, mely nem azonos a naivitással, s az együttérzés, mely semmiképp sem köthető a sajnálathoz, kiváló alapot adnak a sikeres kommunikáció kialakításához. [28]

Az értő figyelem kiindulópontja az önzetlen érdeklődés, mely a szavak mögötti, valódi közléstartalomra irányul, s a tudatosság emeli magasabb szintre a gyermeki kíváncsiságtól. Az ilyen úton megszerzett információ már alkalmas a tényleges segítségnyújtásra, hiszen az ismeret teljes birtokában, a helyzetre való tökéletes rálátással, nem süppedünk bele a problémába mi is, nem sajnálkozunk, hanem tisztán látjuk kívülről a helyzetet, felismerjük a buktatókat és csak annyira helyezkedünk bele a szituációba, amennyi az átéléshez szükséges. Nem azonosulunk vele, csak átérezzük: „együtt érzünk” vele. Így tudunk további kérdéseket feltenni ahhoz, hogy a másik fél, ne egy kívülről vagy fentről érkező megoldást kapjon, hanem képes legyen a saját maga válaszai által megtalálni az irányt. A sajnálattal szemben, mely sok esetben ellenkező hatást ér el, mint gondolnánk, a valódi együttérzés növeli a partner önértékelését. Megerősít és bizonyosságot ad, hogy mindannyian küzdhetünk ugyanolyan problémákkal, kerülhetünk hasonló helyzetekbe, csak gondolkodásmódunk választ el egymástól bennünket, nem a látszólagos adottságok. Érzéseink, gondolataink összekötnek minket másokkal, s mivel lényegiségünk ugyanaz, csak a körülmények különböznek egymástól.

Megfelelő hozzáállással és a jól választott kommunikációs eszközökkel, hasonlóságunkat sikerül megértetni a másik féllel, akire felszabadítóan hat a felismerés, s ez mérhetetlen erőt ad a továbblépéshez. A téma másik neves képviselője, az amerikai származású klinikai pszichológus Dr. Marshall B. Rosenberg, aki az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) módszerének megalkotója, szintén Carl Rogers professzor tanítványaként dolgozta ki konfliktuskezelő módszerét. Könyvében leírja, hogy miközben az együttérzésünk fenntartásának tényezőit vizsgálta, észrevette milyen hatalmas jelentősége van a szóhasználatnak és a nyelvezetnek. Ez az észlelés késztette arra, hogy kidolgozza a beszédnek és a figyelésnek egy olyan módját, mely valódi kapcsolatot teremt önmagunkkal és másokkal. Az erőszakmentes, vagy „együttérző kommunikáció” segít a legnehezebb helyzetben is megtartani emberségünket, emlékeztet arra, ami közös bennünk. Rámutat, miként változtathatunk kifejezőkészségünkön és figyelmünkön, s megtanít beazonosítani a minket érintő viselkedésformákat. Régi, rögzült kommunikációs szokásainkat újakra cseréli, melynek segítségével egészen más szemszögből vizsgálhatjuk kapcsolatainkat és önmagunkat is. [29]

„Az ellenállás, a védekezés és az erőszakos reakció a minimálisra csökken, ha arra összpontosítjuk figyelmünket, hogy tisztázzuk, mit is figyeltünk meg, mit érzünk és mire vágyunk, ahelyett, hogy diagnosztizálnánk vagy bírálnánk a másikat, akkor föltárul előttünk az együttérzés mélysége. A saját magunkra és a másikra irányuló, odaadó figyelem hangsúlyozásával az EMK elősegíti a tisztelet, a figyelmesség és az empátia kialakulását, s azt a kölcsönös vágyat ébreszti fel, hogy mindketten szívünkből szóljunk.” [29]

A modell használata során, az EMK négy alkotóelemére kell irányítani a figyelmünket:

1. Megfigyeljük az adott helyzetet, információt gyűjtünk, mely észleléseket úgy továbbítjuk, hogy nélkülözzük belőle a minősítést. Egysze­rűen csak megfigyelünk és bírálatmentesen közlünk.
2. Majd kimondjuk, mi az az érzelem, amit a másik viselkedése adott esetben kivált belőlünk. Fájdalom, bánat, öröm vagy bármi, amit a másik reakciója miatt érzünk.
3. Ezt követően már azt is kifejezzük, hogy ehhez milyen szükséglet tartozik.
4. Végül egy kéréssel világossá tesszük szándékunkat a másik fél felé.

„Az EMK-nak tehát az egyik része e négy információ nagyon világos jelzése, szavakkal vagy más eszközökkel. A másik része ugyanezen információk fogadása a másik embertől. Úgy lépünk vele kapcsolatba, hogy először tudomásul vesszük az ő megfigyelését, érzését és szükségletét, majd a negyedik résszel, tehát a kérése meghallgatásával megtudjuk, hogy mivel gazdagíthatnánk az ő életét. Ha az említett szempontokra összpontosítjuk a figyelmünket, és ugyanebben támogatjuk beszélgetőpartnerünket, akkor a kommunikáció kétirányú áramlását alapozzuk meg, amitől az együttérzés egyszer csak magától, természetes módon megjelenik. Megfogalmazódik az én megfigyelésem, érzésem és szükségletem, s hogy mit kérek életem gazdagításához; valamint a te megfigyelésed, érzésed és szükségleted, s hogy mit kérsz te, hogy az életed gazdagodjon.”[29]

Szerencsés helyzetben van, aki korán felismeri a tanulás fontosságát és onnantól természetes, életvitelszerű folyamatként kezeli azt. Könnyebben boldogul az életben és rengeteg szituációban sokkal egyszerűbben feltalálja magát, mint akinek nem volt lehetősége különféle társaságokban megfordulni és tágabb spektrumból tekinteni a világ dolgaira. A TE IS Program kommunikációs eszköztára egy modern, hatalmas lencséjű szemüveghez hasonlít. Keretet ad, még ha nem is látszik a széle, ugyanakkor védelmet biztosít, de méreténél fogva nagyon sok mindent észre lehet vele venni. Úgy, mint ahogyan a nézés és az észlelés sem lehet kényszerített művelet, a TE IS Program kommunikációs folyamata sem kell, hogy valaki által kitűzött célok vagy előírások mentén fusson. Az iskola minden szereplője – de főként a pedagógus – teljes mértékben tisztában van egy adott helyzet kezelési mechanizmusával, a lényeg itt a kizökkentésen van, vagyis a látókör tudatos szélesítésén. Az egyre inkább színesedő iskolai közeg egyben tartására és összefogására rendkívüli példákat találtunk az országosan reprezentatív, iskolai kultúrakutatásunk alkalmával (TE IS Koncepció, 4. fejezet). Az eltérő környezetben dolgozó pedagógusok, hivatásukból fakadóan az érdeklődési köreik elmélyítésén és választott továbbképzéseiken túl, teljesen ösztönösen is alkalmazzák azokat a módszereket, melyeket a témában olvashatunk vagy szakirányú kurzusokon meghallgathatunk. A létező fogalmak és eszmék gyakorlatban történő működéséről beszélünk és nem valamiféle újfajta irányzatról, így a hangsúlyt helyezzük továbbra is a figyelemfelkeltés folyamatosságára és tudatosítására.

Az interkulturális nevelés és oktatás eredményessége éppen a gyerekeknél figyelhető meg legjobban, hiszen a kultúraközi kommunikáció náluk még teljesen természetes módon zajlik. Számukra semmi furcsa nincs abban, ha Zoli apukája Németországban dolgozik, Zsófi testvérét Tonynak hívják, egy másik gyerek vasárnap nem húslevest eszik ebédre, uzsonnára sem szendvicset csomagol az édesanyja, és olyan is van sajnálatos módon, aki az iskolában étkezik utoljára.

Míg a gyerekeknél ezek a különbözőségek nem párosulnak konkrét minősítésekkel, a felnőttek már sok esetben képtelenek a szabad és tiszta személyiséget látni az egyénben, csupán a helyzetet és az abban lévő személyt címkézik. Minden ismeret- és tapasztalatszerzés gazdagítja az ember lényét, ám ugyanakkor nagyon könnyen sodorja tévútra vagy kergeti sztereotípiák rabságába őt. Az információéhes tudásszomj általában az utóbbira képes, s ez egészen addig tart, míg fokozatosan ki nem alakul és fel nem váltja a helyét egy sokkal letisztultabb és ítéletmentesebb bölcsesség. Ekkor nyúl vissza az ember a kiindulóponthoz, és ül be például a gyerekek közé az elemi, esszenciális tudás megszerzése érdekében. Teszi ezt már tudatosan felépítve, egy jól strukturált rendszerrel a birtokában. Leül és figyel. A kommunikációs folyamat valahol itt kezdődik el a TE IS Program vonatkozásában, és egészen addig tart, míg az oda-visszacsatornázás él, míg a feleknek van egymásnak mondanivalójuk, és míg az újra megtanult elemi dolgok végül értékké nem emelkednek egy kultúrában.

Üzenet Az üzenet, az adó által küldött jelsorozat összessége, mely kódolásra és válaszra vár a vevőtől, hogy aztán létrejöhessen a szűk értelemben vett kommunikációs folyamat. Ennek az útvonalnak a tartalma dupla jelentéssel bír, hiszen magában foglalja az egész TE IS Program üzenetét és a kommunikációs folyamat kezdetét is. Ha képesek vagyunk megszabadulni a korlátozó vagy elzáró, lezáró gondolatoktól, s szinte kiüresített elmével ülünk be a gyerekek közé, üzenetek sokaságával találkozunk. Ehhez természetesen szükség van a csendre, mely nem azonos a némasággal és a nesztelenséggel, itt inkább egy belső csendről van szó. Hatalmas koncentrációra és összpontosításra van szükség ahhoz, hogy ilyenkor valóban jelen legyünk a helyzetben, s tudatunkat a gyermekektől kapott impulzusokkal töltsük fel. Az a rengeteg energia, amit a tudatos megismerés által szerzünk meg, rávilágít valódi természetünkre, közelebb hoz a gyerek gondolatvilágához, s ezáltal saját magunkhoz is. Feltörnek régi emlékek, vagy a teljes beleélés képességével tudjuk figyelni a másik kommunikációját, melyből hamar kikövetkeztetjük problémáit, zavarait, félelmeit, családi hátterét, s azt hogy mi okoz neki örömet. Ilyen értelemben az üzenet maga az információ, melyet a feladó továbbított nekünk, s a kódolás eredményeképp jött létre. A folyamat közben megkapott tudati képek és érzelmi elemek összességének birtokában pedig a TE IS Program üzenete is kirajzolódik a mozgás, a befogadás és az önkéntesség által. A tudati munka eredményeképpen szabad akaratunkból mozdulunk ki a hétköznapi, megszokott, rögzült gondolkodásmódból, befogadó szemlélettel fordulunk az egyén felé, s nem várunk semmit cserébe.

A TE IS Programban, ha a kommunikáció előkészületei már megszülettek, ennél a szakasznál kezdődik meg a konkrét gyakorlati munka. A megfigyelés és megismerés, továbbá a finom információgyűjtés a gyerekekről, elegendő biztonságot ad a továbblépéshez. Az egyedi életutak, a különféle viselkedésminták és megnyilvánulások segítenek feltérképezni a közeget s ezáltal kialakítani az adott helyzetre szabott kommunikációs formát.

Az üzenetre a mozgásprogram szervezése kapcsán a Toborzás és a Szükségletek megfogalmazása dimenziók találkozási pontjában lesz óriási szükség. Ebben a helyzetben válik az iskola közössége számára nyílttá, hogy milyen programot kínál a TE IS Csapat a számukra. A célnak a korrekt, érthető és hiteles megfogalmazása talán a legfontosabb a motiváció és a lelkesítés tekintetében, hiszen nem mindegy, hogy hány gyerek lesz lelkes a program lehetőségétől. A toborzás folyamatánál rendkívüli erővel bírhat például egy frappáns, tömör, odaillő és konkrét közösséget megszólító jelmondat vagy felhívás.

Csatorna Az üzenet adótól vevőig tartó útja annál rövidebb és egyszerűbb, minél profibb közvetítő közegen, azaz csatornán keresztül érkezik a célba. A TE IS Program nyitottsága és befogadó szemlélete lehetővé teszi, hogy a kreativitás, mint a programunkban is megjelenő fejlesztési terület, hatalmas mozgásteret biztosítson a résztvevők számára, így az sem kötött, hogy milyen eszközöket választanak a tanárok és a diákok egy program beharangozása érdekében. A bizalom és a háttér kellő támogatást ad mindenkinek, hogy bátran használja a rendelkezésére álló lehetőségek legjobbját az adott cél elérésének érdekében.

Vannak iskolák, ahol a mai tendenciákkal szemben az iskolai színtéren még megmaradt a nyomtatott sajtó. Az iskolai újságnak nincsen piaci értéke, ellenben az adott közösség információcseréjére és aktiválásra remek eszközként szolgál. Olyan közösségekben, ahol nagyobb hagyománya van, mondjuk a társas összejöveteleknek, egy véleményvezér vagy kulcsfigura mozgósításával akár komolyabb tömegek hozhatók lendületbe például a nagyszünet alatt. Számtalan lehetőség van még a gyerekek aktivizálására, ha jól választunk csatornát, hatalmas sikereket érhetünk el akár egy jó szlogennel megindított esemény létrehozásával a közösségi oldalon. Minél inkább közelít az iskolai élet a diákok egyéni érdeklődési köréhez és szokásaihoz, annál sikeresebb lesz a belülről indított program, mely szépen lassan beépül a tanórákon kívüli időszakba vagy akár a magánéletükbe is. Ezért lesz látható e kulcsfogalom fejlesztési lehetősége a Tervezés és a Kommunikáció metszéspontjában.

Irányítás, vezetés Az együttesen kigondolt és összeállított mozgásprogram népszerűségéhez, és fenntarthatóságához elengedhetetlen a szabad irányítás képessége. A kreativitás nagyfokú szabadságérzetet igényel, hogy a gondolatok korlátozásoktól mentesen, akár csapongva, a felszínre kerüljenek. A kommunikációs aktusoknak (brainstorming, csoportmunka, tervezés…) váltott vezetés mellett kell működniük. Ekkor az aktuális vezetők feladata, hogy biztosítsák a hátteret az ötleteléshez, hogy az egyének szabadon engedhessék gondolataikat, és aktív részesei lehessenek a folyamatnak. Ugyanakkor a történések mederben tartása segít, hogy a rengeteg ötletet és érzésvilágot egy csatornába lehessen terelgetni, hogy az együttesen kialakított keretrendszeren belül mindez a cél elérését szolgálja.

Az irányítás és vezetés készségeire a programok megvalósítása során is nagy szükség van, hiszen a kommunikációs stílus és a határozott fellépés a mozgásprogram minőségének a záloga. Az, hogy ennek a kulcsfogalomnak a készsége az adott aktivitás és az eredeti (élmény, játék, elfogadás, biztonság, tanulás) cél megvalósulását szolgálja, fontos a Célmeghatározás és a Teljesítmény, siker, kudarc dimenziók találkozási pontjában lévő információk mentén a fejlesztő folyamat felépítése. Így szolgálja a kommunikációs útvonal a TE IS Diákok vezetői és irányítói kompetenciának fejlődését.

Együttműködés A mozgásprogram haladásával egyre fontosabbá válik az együttműködés, hiszen iskolai program lévén, a gyerekek számára természetes, hogy pedagógus is részt vesz egy közösségi megmozdulásban. A siker viszont annál nagyobb, minél több hangsúly kerül a partnerségre tanár és diák között. Mindemellett rendkívül hiteles és megnyerő lehet az a vezető, aki egy kis újdonságot képes csempészni a csoportba úgy, hogy az egy közösen kigondolt ötletként fusson végig. A csoport az együttesen kialakított és kitalált program megvalósításához választhat például egy kisebb Facebook-kampányt, melyet tehetnek az iskola Facebook-oldalára, de létrehoznak erre a célra akár egy külön TE IS oldalt is. A program céljának és jellegének elfogadása után, jöhet a névválasztás, amelynek frappánsnak, egyértelműnek és érdekesnek kell lennie. A felhívás megfogalmazása után – mint például „TE IS gyere!”, „TE IS jöhetsz!”, „Pénteken TE IS?”, „Nagyszünetben TE IS!”, „Ugorj be TE IS!”, „TE IS megmondhatod”, „TE IS élsz? :-)”, „TE IS velünk vagy?” – az időpont kiválasztásával és a személyek meghívásával el is indulhat a kampány. Ez a népszerűsítési forma kifejezetten alkalmas az ismertség és a bizalom kialakítására. Segítséget nyújt, hogy a program a lehető legkisebb ráfordítással az iskolai közösségi köztudatba bekerüljön. Naponta rengeteg diák ránézhet az esemény alakulására. De a tanulókon kívül bárki más követheti azt, akit érdekel az iskola élete, vagy felkeltette a figyelmét az esemény, vagy egy szerencsésen megválasztott kép. A programra érkező hozzászólások pedig kifejezetten jót tesznek az iskolának, hiszen a saját vélemények és a pozitív kommentek a legjobb referenciák egy intézménynek. A kampány létrehozása felelősség is egyben, hiszen onnantól fogva, hogy élni kezd az oldal, elengedhetetlen a látogatókkal történő kapcsolattartás, továbbá a reak­ció és az interakció koordinálása. Ezt a feladatot például, fel lehet osztani a csapat tagjai között, így növelve a motivációt és irányítva a figyelmet a gondoskodásra. Az együttes szerepvállalás közös elhivatottságot generál és egyéni sikereket is hozhat. 
Az együttműködés tehát „Erőforrás” és egyben „Motivációt erősítő” társas aktivitás. Ezért található e kettő metszéspontjában a fenti mérföldkő.

Kölcsönösség Az emberi kommunikációt a kölcsönösség jellemzi, ami azt jelenti, hogy ennek során mindig figyelembe vesszük partnerünk belső mentális állapotait, azt, hogy mi érdekli, mit tud, mit érez, sőt nem csak figyelembe vesszük, hanem építünk is mindarra, amit szerintünk tud, vél és érez; pillanatnyilag és általában.
A kollektív feladatvégzés és az egymásra figyelő kommunikáció használata mindenképpen a közösség javára történik. Haszonélvezői a csoport résztvevői, továbbá azok a személyek, akiket a program maga mellé állít. Minden személy, akit a TE IS megszólít, attól függetlenül, hogy részt vesz-e a programokban vagy sem, valahogyan kapcsolatba kerül a programmal. A tapasztalataink egymással való megbeszélése, azok a külsőleg látható és belül megélt „megértettem”, „rájöttem”, „megéreztem” típusú tudások azok, amik hihetetlen gyorsasággal és erővel tudnak hatni; megteremtve ezzel a partnerség, az egyenrangúság és a kölcsönösség érzését is. Ezért található a kulcsfogalom a gyakorlati életben a Tudásmegosztás és a Mentalizálás metszéspontjában.

Tranzakció A tranzakció fogalma Eric Berne óta a kommunikációnak azt a fókuszeltolódását takarja, mely nem az emberben végbemenő folyamatot veszi górcső alá, hanem az emberek közötti interakcióra helyezi a hangsúlyt. Carl Rogers és Berne egyetértett abban, hogy a társadalom fejlődését és a problémák kezelését egy új kommunikációs kultúra megteremtésében látták, melynek lényege a kommunikációs partnerek közötti – legyen az felnőtt vagy gyerek – egyenrangú partneri viszonynak és az „itt és most” figyelemmel kísérésének a hangsúlyozása.

A TE IS Program törekszik arra, hogy egyszerűen és közérthetően közelítse meg azokat a fogalmakat és folyamatokat, amelyek a különböző tudományterületek szakzsargonjában szerepelnek, és mindezen elméleteket kézzelfoghatóan tudja integrálni az iskolák mindennapi életébe.

Éppen ezért, ha a kommunikáció fejlesztése eljut abba a fázisba, mikor múltunk befolyásoló tényezői már nem zavarják össze az „itt és most” interakcióit, azt a Kutatás, megismerés és az Érzelmi intelligencia metszéspontjában fogjuk érzékelni, hiszen a jelen szüntelen kutatása és a saját és a másik fél rezdüléseinek érzékelése teszi mindezt számunkra láthatóvá és kivitelezhetővé.

A kommunikáció egyszerre tudományág és hétköznapi gyakorlat. A program szempontjából azonban kulcsfontosságú tényező, hiszen általánosítva ez az a csatorna, amin keresztül minden érték és szemléletmód láthatóvá, hallhatóvá válik. Éppen ezért, nagyon fontos, hogy a TE IS Program kezdeti szakaszában mit fogalmazunk meg, milyen mondatok hagyják el a szánkat, milyen stílusban közelítjük meg a partnereinket és az iskola polgárait. Hogyan nyilvánul meg a türelem, a hitelesség, az elfogadás a szavaink által, miként figyelünk arra, hogy a nyíltság és az egyenesség jellemezze mindazt a tartalmat, amit közvetítünk; elkerülve ezáltal a kettős kommunikáció minden eshetőségét.

Ha a TE IS Program szellemisége áthatotta beszédstílusunkat és kommunikációs modorunkat, a III. módszertani szakaszban, a beágyazódás idején az együttműködés és a kölcsönösség lesz az, ami áthatja és meghatározza a program működtetőinek viszonyát. Ha figyelünk arra, hogy az interakciók minőségét ez a két kulcsfogalom hassa át, nem csak jól fogjuk magunkat érezni a csapatmunkában, de megtapasztaljuk, hogy a szavaknak tényleg varázsereje van, ha általuk önmagunkat adjuk a másik számára. Mivel ez idő tájt a TE IS Csapat már túl van a bizalom megteremtésén, de már az empátia és a befogadás is egy megküzdött, mindenki által megélt fogalom, így megteremtődött egy olyan légkör, melyben nem kell félni, óvni és rejtegetni a saját véleményeket és gondolatokat. Ez az a külső és belső feltétel, ami szükséges a nyílt és őszinte kommunikációhoz, aminek segítségével gyakorlatilag minden probléma megoldhatóvá válik.

Az útvonal utolsó sarokpontja és fejlesztési állomása természetesen a IV. módszertani szakaszba esik. Ha a kommunikációs készség fejlődése eljut a tudatosság és az érzelmi intelligencia együttállásához, olyan életre szóló elemmel gazdagodik a személy (TE IS Diák), amelyet bármely helyzetben, időben és térben alkalmazni fog tudni.

„Olyan dühös vagy, hogy arra már nincsenek szavak. Felrobbansz.
Mert valaki valamit csinált vagy nem csinált. Valami valahol történt. Vagy nem történt meg, pedig szeretted volna. Elindultál vagy megérkeztél, de rosszkor. Felébredtél, elaludtál, késtél, nem tanultál eleget, a szüleid összevesztek, nincs szerelmed, vagy van és vele vesztél össze, szóval most már igazán dühös lehetsz, egyre dühösebb, tényleg mindjárt felrobbansz.
Nagyon sokszor beindul az »üss«-funkció. Rázúdítani a világra minden haragomat, törni-zúzni, kiborulni, szétszaggatni mindent. Ilyenkor leülök és írok, tiszta erőmből, mintha az életem múlna rajta. Nem érdekel, szépek-e a betűk és értelmesek-e a mondatok, csak hogy kikerüljön belőlem minden indulat.
Aztán, amikor lehiggadok, kiderül, slam (=ütés, csapás) poetry lehet-e valaha, vagy elrakom naplórészletnek inkább. Az biztos, hogy legalább magamra nem leszek dühös, és nem ragad bennem a harag. Hogy nem robbanok fel.
Mert vannak szavak.”

Kupa Júlia
író, slammer