A minőségi testnevelés egyik fontos pedagógiai alapelve az inkluzív szemlélet biztosítása a tanórákon. Az inkluzivitás – az iskolában, de a társadalomban is – nagyon fontos szerepet kap a 21. században. A terület összetettsége miatt nem vállalkozhatunk arra, hogy könyvünkben a teljesség igényével mutassunk be adaptált és inkluzív játékokat, azt azonban nagyon fontosnak találtuk, hogy a pedagógusoknak kínáljunk egyfajta adaptív szemléleti keretet a játékalkotáshoz. A könyvünkben eddig szereplő játékok közül alig tudnánk olyat említeni, amelyben ne tudna minden tanuló (akár fogyatékkal élő) játszani. A szabályokat és a játékfeladatokat azonban minden esetben adaptálni szükséges a fogyatékosság típusához. Ugyancsak kiemelt jelentőségű, hogy tanulóink szociális és érzelmi kompetenciáit célzottan, inkluzív szemléletű játékokkal formáljuk, érzékenyítsük. Ez már csak azért is szükséges, mivel az iskolák jelentős részében a diákok nem találkoznak fogyatékkal élő társakkal. Ez esetben modellezhetjük a helyzetüket, vagyis olyan feladatokat adhatunk, amiben egy fogyatékkal élő által megélt szituációba kerülhetnek. A továbbiakban – szigorúan csak példaként bemutatva – látássérültek és kerekes székbe kényszerültek számára is játszható játékokat ajánlunk. Ezekben a játékokban tanulóink személyes élményeken keresztül élhetik bele magukat ezen élethelyzetekbe, ugyanakkor megtapasztalhatják a tolerancia, a segítségadás és a befogadás fontosságát, szükségességét.

Fontos megemlítenünk, hogy a játékok oktatása és vezetése sajátos beállítódást igényel a pedagógustól: a nyitottság az improvizatív megoldásokra, a fokozott empátia és játékkedv elengedhetetlenek a jó hangulatú pillanatokhoz.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a könyvben található játékok sérült diákok nélkül is gyakorolhatók, sőt kimondottan javasoljuk azok kipróbálását annak érdekében, hogy a befogadó magatartás szemlélete minél korábban kialakulhasson!

Könyvünkben mutatunk néhány olyan példát is mozgássérültek által játszható játékokra, amelyek segítségével meg tudjuk éreztetni, jeleníteni a mozgások testi korlátait. Ezek a játékok tehát mesterségesen teremtik meg azt a helyzetet, amin keresztül diákjaink személyes tapasztalatokat gyűjthetnek mozgássérült társaik helyzetéről.

A látássérültek játékai esetében is ugyanez a célunk. A megfelelő pedagógiai felhasználás érdekében azonban kiemeljük azokat az általános szabályokat, amelyek a gyengénlátók és vakok segítésénél általánosnak mondhatók:

• Mindig egy lépéssel a segítségre szoruló előtt vezetve kell irányítani. Majd a vak átveszi a vezető lépteinek ritmusát. Figyeli a mozdulatait, és érzékeli, ha jobbra vagy balra tart a vezető.
• Ajtókon vagy szűk helyeken a látó ember menjen előre!
• Soha ne kövessünk egy vak embert, és ne adjunk neki hátulról közvetett információkat, mert ez sok esetben többet árt, mint használ! A vak embert zavarja, hogy valaki folyamatosan követi őt, függetlenül attól, hogy ezt segítő szándékkal teszi-e. A hátulról kapott irányjelző szavak megosztják figyelmét, stresszhelyzetet eredményezhetnek.
• A látássérültek többnyire akkor is használják a botjukat, ha segítő vezeti őket. Ezért fontos, hogy szabadon hagyjuk a botot tartó kezüket.
• A segítség felajánlásakor mindig érintsük meg a látássérült ember kezét! Ezzel hozzuk tudomására, hogy hozzá szólunk. Kerüljük a hónalj alá nyúlva adott segítséget!

A játékok során hívjuk fel tanítványaink figyelmét a fenti szabályok betartására! Így a játékok nemcsak a látássérültek problémáját és nehézségeit segít megtapasztalni, hanem a segítségnyújtás lehetőségeit is.

A látássérültek játékainál, engedjük meg tanítványainknak, hogy önállóan válasszanak olyan társat, akiben megbíznak! A játék során a vaknak kinevezett tanuló szemét sállal kössük be! Biztassuk a tanulókat, hogy győzzék le kezdeti félelmeiket, mivel a későbbiekben maradandó élményben lesz részük! Ne erőltessük azonban a részvételt, ha egy diák rövid próba után is határozott nemet mond!