Az óvodai és iskolai testnevelés mozgásműveltségi tartalmai meglehetősen eltérőek tudnak lenni a különböző országokban. Magyarországon és a környező országokban szinte soha nem volt szerves része a tantervnek ütős sportág, míg mondjuk Hollandiában a gyeplabda, Írországban a hurling vagy a skandináv országokban a floorball több évtizedes hagyományra tekint vissza az iskolai testnevelés- és sportoktatásban, nem beszélve a baseball kitüntetett szerepéről az amerikai sportok között. Ennek, és valószínűleg a nagyobb eszközszükségletnek együttesen köszönhető, hogy az ütős sportok, mint a tenisz, asztalitenisz, tollaslabda és egyéb, ütővel játszható sportágak, mint a gyeplabda, a floorball vagy a lacrosse sportágak csak abban az esetben kerülnek elő a testnevelésórákon, ha a pedagógus különösen elkötelezett a sportág iránt. Pedig – ahogy az ebből a rövid felsorolásból is kiderülhetett – számos sportolási lehetőség nyílik meg az ütések (8) ismeretével, amelyek közül sok egész életen át játszható aktivitást kínál (pl. tenisz vagy tollaslabda).

Az ütőmozdulatot tanácsos először lufikkal gyakorolni. A lufi különböző testrészekkel történő levegőben tartása egyénileg, párban vagy kisebb csoportokban egyaránt kiváló mozgásfeladat az óvodások számára. A lufi lassú mozgása, lehetőséget teremt a szem-kéz koordináció, illetve szem-láb koordináció fejlesztésére. A lufik mellett a „strandlabdák” jelentik a gyermekek számára azt az eszközt, amellyel az ütések gyakorolhatók. Gumizsinórok kihúzásával röplabda jellegű kisjátékok már ebben a korban is élményszerűen megvalósíthatók.

Az ütések gyakorolhatók két kézzel, illetve egykézzel egyaránt, ne feledjük a szimmetrikus fejlesztést ebben az esetben sem.

Az ütések eszközzel történő megvalósításához már speciális eszközökre van szükség. A minitollasütők, lassabban repülő tollaslabdák segítségével a tollaslabda 6 éves kortól már oktatható. A floorball ugyancsak gyakorolható, de ahhoz ugyancsak jelentősen kisebb ütőhosszú ütők szükségesek.

(8) Megjegyzés: Könyvünkben az ütések esetén nem térünk ki célzottan az ütővel játszott inváziós sportágakra, mint pl. a floorball vagy a gyeplabda, ám ezek gyökerei megtalálhatók az ütéseket feldolgozó táblázatban (pl. Ütések különböző hosszúságú, méretű és súlyú ütőkkel, eszközökkel (bottal, floorball ütővel, teniszütővel, pingpongütővel, métaütővel stb.)

Az ütések leggyakrabban a test mellől történnek, a fej fölül pedig többnyire a játék kezdetekor, illetve speciálisabb játékhelyzetekben történik az ütés. A tenyeres ütés során az ütőt a tanuló az ütőkézzel azonos oldalról, a törzs mögül indítja, ennek megfelelően a tenyere vezeti a mozgást (innen az elnevezés, tenyeres). A fonák esetében az ütőkéz keresztbe nyúl a test előtt, és a kézhát (a kéz fonákja) vezeti az ütő mozgását. Mindkét esetben a test mellett, enyhén elől történik az ütés, így a labda előrefelé, azaz abba az irányba tud elpattanni az ütőről, amerre a mellkas néz.

Könyvünkben már többször rámutattunk a különböző alapvető mozgásformák közös pontjaira, hasonló összetevőire. Egy tenyeres során pl. a törzs elfordítása az ütőkéz irányába, majd gyors csavarása, ami segíti az ütést, azonos elven működik, mint a dobásoknál. Nem beszélve a hajító mozdulat és pl. a tenisz szerva közötti hasonlóságról.

Az ütések gyakran valamilyen eszközzel, többnyire ütővel történnek, ami azt is jelenti, hogy a végtagunk mintegy „meghosszabbodik”, azaz a testünktől távolabb történik a labda érintése, mintha a kezeinkkel tennénk. Ez egyrészt igényli, hogy a különböző méretű, súlyú és nagyságú ütők (és egyéb hasonló eszközök) tulajdonságairól minél nagyobb tapasztalatot szerezzenek a tanítványaink, így téve minél természetesebbé az eszközhasználatot. Másrészt pedig felerősödik a lábbal történő helyezkedés, hiszen az egyes ütések végrehajtásához az érkező labdához képest kellő távolságra és helyzetbe kell kerülni.

Ha elvonatkoztatunk az ütővel játszott sportágak technikai felszereltségi igényétől, azaz a sportági eszközöktől, az ütéseket rengeteg eszközzel (vagy akár eszköz nélkül is, a tenyerünkkel) gyakorolhatják tanítványaink. Elég egy összetekert újságra vagy egy darab kartonpapírra gondolni, amivel mondjuk lufit vagy strandlabdát ütnek a tanulók, de egy egyszerű bot is remekül alkalmazható ütőként. Általános szabályként azt mondhatjuk, hogy egy-egy ütőmozdulatot először ütő nélkül kezdjük gyakorolni, majd rövid, kevésbé hosszú ütővel folytatjuk, egyre növelve az ütő hosszát és súlyát, egészen addig, amíg el nem érjük a sportági eszköz méreteit.