A szabályok be nem tartásának konstruktív – a vétkest indirekt módon szabályra késztető – kezelése.

A lábbal történő manipulatív készségek fejlesztését célzó gyakorlatot végeznek a tanulók, amelyek során a játéktéren, szabadon mozogva mindenki egy-egy labdát vezet folyamatos, apró érintésekkel. Eközben céljuk, hogy minél több társuk labdáját érintsék meg lábbal, anélkül, hogy elrúgnák azokat. A pedagógus észreveszi, hogy két-három tanuló, amellett hogy ügyesen hajtja végre a gyakorlatot, társait is megrúgja, akadályozza. Megállítja a játékot és a következőket mondja az osztálynak:

„Mondjátok el, milyen szabálytalanságot észleltetek? Nem kell kimondanotok, hogy ki volt a hibázó.

Milyen következménye lett a szabálytalanságnak?

Mutassuk meg még egyszer a jó megoldást!” A pedagógus – a spontán választást sugározva - két-három szabálytalankodót jelöli ki a bemutatásra, anélkül, hogy megbélyegezné őket, vagyis nem utal arra, hogy korábban kinél, mit látott. A bemutatás után – megerősítésként – a jó megoldás további gyakorlására buzdítja őket.

A differenciált, önálló feladatmegoldás megélése.

A pedagógus heterogén csapatokat állít össze a szervezőkészséget, kooperativitást, jó koordinációt és kondíciót, valamint 4-4 fős egységeket igénylő csapatversenyhez. A szerepeket a csapatokon belül a tanulók osztják el egymás között, miután megismerték a feladatot: 2 dolgozó, egy szervező és egy programfelelős lesz.

A felszerelés csapatonként: egy nagy szemetes zsák, 5 pöttyös labda vagy babzsák, stopper, zsámoly. Minden csapat egy rajtvonal mögött áll, és vele szemben 5 m-re és a rajtvonal mögött 3 m-re szintén egy vonal van, az utóbbin a felfordított zsámoly. Az időmérő-programfelelős indítja az órát, ekkor egy fő dolgozó átszalad a szemközti vonal mögé a zsákban lévő labdákkal. Őt kísérheti a szervező, csak ő beszélhet és segíthet. A labdákat a dolgozó egyenként visszadobja a rajtvonal mögött álló munkatársának, aki egyenként behelyezi azokat a zsámolyba. A kapó ezután a zsámoly mögé, a zsákos munkatárs a rajtvonalra áll, szemben egymással. A zsámolyból a munkatárs egyenként veszi ki a labdákat, céloz, és a zsákos azokat a nyitott zsák szájával elkapja. A szervező továbbra is segít, beszélhet, a stopperes korrigálja a hibákat. Amikor minden labda zsákban van, és a dolgozók, valamint a szervező a rajtvonal mögött állnak, „Kész!” kiáltás után az óra megáll. Másodszor is megcsinálják a feladatot, de a szerepeken változtatni kell. A két idő átlaga számít.

A mások helyzetébe való beleélés képességének fejlesztése.

A pedagógus négy-hat fős csoportokra osztja az osztályt. A gyerekek kis csoportokban az épp az aktuális feladatot végzik. Minden csoportból 1 fő lesz a megfigyelő, aki a csapatának aktív tagjait figyeli. Feladatuk az, hogy figyeljék meg és jegyezzék fel, a mozgás során a társaik külön-külön mit érezhetnek, mit gondolhatnak, hogyan gondolkodnak:

Kinek nehéz vagy könnyebb egy-egy mozdulat?

A testük melyik része, melyik izomcsoport feszülhet meg vagy ernyedhet el?

Hová figyelnek, miközben a gyakorlatokat végzik?

Egymással van-e kapcsolatuk (távolság, közelség, szemkontaktus, gesztusok, hangok) a feladatvégzés során?

A megfigyelés tapasztalatait a pedagógus irányításával megbeszélik.

A megfigyelő szerepét váltogatják.

A csoporton belüli kooperativitás fokozása.

A pedagógus a következő játékra invitálja a gyerekeket: „Alkossatok egy nagy kört, mindenki legyen benne. Egy labdát teszek középre. Az a játék lényege, hogy ez a labda minél gyorsabban körbeérjen úgy, hogy mindenkinek legalább egyszer hozzá kell érnie. Én indítok és mérem az időt.” A gyerekek elvégzik.

Az együttműködéstől függően többször megismétlik. Remélhetőleg az ösztönzés hatására elkezdenek gondolkodni azon, hogyan változtatnának a feladaton úgy, hogy azt a lehető leggyorsabban oldják meg. A végén jó megoldások születnek, és lehet arról beszélgetni, hogy vajon mi történt közöttük, és a jó megoldás minek volt köszönhető.

A sportszerű és sportszerűtlen magatartás szembeállítása.

Labdarúgás közben a pedagógussal ellentétes oldalvonalon kívülre vezette a labdát a támadó tanuló. A pedagógus nem látta jól, bizonytalan volt, nem jelzett semmit. A többi tanuló megállt, egyértelmű volt számukra, hogy kint volt a labda, ám a labdás továbbvitte és gólt lőtt a gyakorlatilag inaktív védők mellett. Szintén a támadócsapat részéről, egy az oldalvonalnál álló társa viszont utána szólt a góllövőnek: „Pontosan az oldalvonalnál álltam Sanyi, kint volt a labda.”

„A tanár nem fütyült, a gól érvényes!” – kiabálta a góllövő.

A játékhelyzetet felmérve, a pedagógus a következő irányba mozdítja a kommunikációt:

„Gyerekek érvényes a gól?” – fordul a támadó csapathoz.

Vajon mit szól a támadó és a védő csapat a fair play viselkedéshez, ami felülírta a „betyár becsületet”?

„Mit gondoltok gyerekek, módunkban áll-e, hogy akár egy sportjáték szabályait is megváltoztassuk?”

„Vajon, mi lesz a játékból, ha mi most változtatunk a szabályokon? Próbáljuk ki…!”

Az aktív, kooperativitásra építő versengő magatartás gya­korlása.

Kosárra dobás gyakorlása versengő feladattal. A csapatok kialakításánál a TÁRSAS VISELKE­DÉS (CSOPORTDINAMIKA) cím alatt leírt, „vélemény­vonal” módszerének alkalmazása javasolt. Ez­után az 5-8 fős csapatok felállnak egy-egy kosárpalánknál, minden csapatnál 2 labda van. A csapatonként 1+1 dobóvonal jobbra és balra a pedagógus által választott megfelelő távolságban van. A csapat beosztja, hogy hol, milyen sorrendben állnak fel, egyenlő létszámmal a két oldalon a kezdéshez. Megjelölnek egy csapatszervezőt is. Ha páratlanul vannak, ők döntenek, hol vannak többen. A dobási sorrend jobbról indul, és amikor ott kész, a bal oldal folytatja. A legjobb beszámozni a résztvevőket, így hangosan mondhatják a sorszámukat, hallható, ha hiba van. Az elért kosarak számát is hangosan mondja a szervező, de lehet kiabálni együtt. A szervező irányíthatja is társait. A lepattanó labdáért mindenki maga fut, és a másik sorban elöl álló is fut érte, majd a labda nélküli soron következő számúnak adják a labdát. A két perc alatt elért kosarak száma dönt. Az időt a felmentettek is mérhetik, illetve megfigyelőként is bevonhatók.

A tapasztalatok, tanulságok megbeszélése után még egyszer indul a versengés.

A társak megfigyelése, a tekintetek játéka.

A pedagógus a következő játékot játssza a gyerekekkel: „A csoport alkosson egy kört! Valaki menjen ki a teremből egy percre, míg a csoport megbeszéli a feladatot!” Egy gyerek kimegy. A csoporthoz: „A feladat a következő: olyan szorosan kell állni egymás mellett kézfogással, hogy a körből ne lehessen kijönni. Döntsétek el, hogy melyik két gyerek között lesz a láthatatlan kapu! Jó! Judit és Marci között lesz a kapu. Ez a kapu csak akkor nyílik ki, ha a bent lévő rátalál. Senki nem árulhatja el arcával, mozdulatával, hogy hol a kapu, csak a koncentrációtokkal, gondolataitokkal „súghattok” a társatoknak. A két kapuőr a tekintetével biztathatja, motiválhatja, hívhatja hangtalanul és mozdulatlanul a bent lévőt, hogy náluk a bejárat. A feladat akkor ér véget, ha a kapura rálel a társunk.” A kinti társ bejön és a kör közepére állva megkezdi társai megfigyelését.

A játék végén támpontok a megbeszéléshez:

„Honnan láttátok, hogy hol a kapu?

Milyen jelekből vettétek észre?

Milyen érzés volt sokáig keresgélni?

Milyen érzés volt kint vagy bent lenni?

Milyen érzés volt, hogy erővel akartátok áttörni, de nem ment? Milyen volt a védőknek ez?”

A csapatkialakítás formájának elfogadása, felelősségvállalás a csapatért.

Véleményvonal alapján történő csapatkialakítás:

A tanulókat a pedagógus megkéri, hogy saját eredményességük önértékelése mentén – miszerint mennyire jó kosárra dobók – álljanak fel egy vonalban jobb szélen a legjobbnak gondolt tanulóktól balra haladva. Amikor egymás és a pedagógus általi segítség következtében kialakult a vonal, a jobb szélen álló legjobb irányításával a vonal előtt haladva a tanulók bekanyarodnak, balra hajlítva a vonalat. Amikor a legjobb a leggyengébbhez ér, párt alakít vele. Fokozatosan az egymáshoz közelebbi eredményességűnek vélt tanulók állnak egymással szemben. Ha további csapatokat alakítunk ki, akkor ezeket a párokat tekintjük kiinduló felosztásnak. Például 24 tanuló esetén a 4 fős csapathoz a meghajlított vonalból az 1 és 24, valamint a 2 és 23 lesz együtt, míg a másik végéről a a 11 és 14, valamint a 12 és 13.

A pedagógus kérdésekkel tájékozódik arról, hogy értik-e a tanulók a csapatösszeállítás ilyen eljárásának lényegét.

„Szerintetek így hasonló erősségű csapatokat kaptunk-e? Van-e ennél jobb csapatkialakítás?”

A társas problémák, ellentmondásos helyzet önálló feloldása.

6 tanuló délutáni időpontban 3-3 elleni foci meccset kezd. Pár perc után megállapítják, hogy nem igazán élvezhető a játék, mert a képzettebbek a többi játékos hátrányára végig 1:1-eznek. Emiatt megállapodnak, hogy 2 érintéses változattal folytatják, amely során egymás után maximum kétszer érintheti egy tanuló a labdát. Később egyre többen szállnak be a játékba, és már cserék is várakoznak az oldalvonalnál. Így a két érintés értelmét veszti, viszont újabb egyeztetés után megállapodnak, hogy meghatározott sorrendben és időközönként cseréket bonyolítanak le. A pihenő játékosok jelzik a cserék idejét.

A folyamatosan alakuló megoldások igazi társas játékörömet eredményeznek.

A fejlesztés igénye módosítja a tiszta játékszabályokkal való „vérre menő” mérkőzés játszásának igényét.

Páros kosárlabda. A csoport képzettségét figyelembe vevő könnyített kosárlabda szabályokkal játszva, az egész idő alatt valakinek a kezét kell fogni, a létszám 6 fő, illetve 3 pár csapatonként. A játék közben lehet párt cserélni úgy, hogy közvetlen egymás mellett helyezkedve, a négyből két embernek mindig fogni kell egymás kezét, addig is, amíg lebonyolódik a csere. A kosárlabdát elveszti az a csapat, ahol külön haladnak, és ekkor a kosár sem ér.

Mások véleményének tiszteletben tartása.

A 10. osztályos lányok az önvédelemhez tartozó küzdő gyakorlatokat végeznek a testnevelés órán. A páros küzdelmek során az egyik „divatdiktátor”, hangadó lány párja egy sportos, csendesebb társa lett. A gyakorlatsor során többször egymásnak feszültek, és a hangadó egyre mérgesebben szólította fel párját, hogy ne akkora erőbedobással csinálja a feladatot. „Mi a fenének erőlködsz, egy nőnek erre nincs szüksége. Akkorák a muszklijaid, mint egy díjbirkózójé!” A másik csendesen csak annyit szólt, hogy a kar ereje nagyon fontos, például, ha védekezik az ember, vagy ha a gyerekét cipeli. „Ha egyáltalán lesz olyan pasi, akinek te kellesz!” – csattant a válasz. A kialakult konfliktus miatt a feladatot nem lehetett tovább folytatni, a pedagógus fellépése mint mediátor elkerülhetetlenné vált. Az osztály beavatásával megbeszélték a lehetséges megoldásokat.

A csoportkonszenzus és a felelős részvétel elősegítése.

A tanulók vagy kosárlabdáznak, kézilabdáznak, de kispályás labdarúgás is szóba jöhet. A versenyszerű körülmények mellett egy szerepre fókuszálnak a labdajáték közben, amely szerepnek a játékidő végéig meg kell felelniük. A szerepkártyákat előre megismerik, megbeszélik, majd a pedagógus irányításával csapatonként húznak a készletből, de azt nem mutatják meg társaiknak. Az 5-6 perces félidők végén megbeszélik, hogy kinek ismerték fel a viselkedéséből a szerepét, majd húznak egy másik kártyát, egy új szerepet. Lehetséges szerepek (sportágtól függően) például: edző (játékosedző), irányító, csatár, beállós, „gólpasszkirály”, csapatkapitány. Egy idő után a kártyákat nem húzzák, hanem megbeszélik egymással, ki melyiket kapja.