Navigáció: < Előző Következő >
Kategória tulajdonságok | |
---|---|
Könyv címe: | A MOZGÁS FELFEDEZÉSE GYERMEKKORBAN |
Teszt2: |
A társas együttműködés egyes formái fokozatosan kiépülő személyes és társas felelősségvállalást igényelnek, amelyhez sok-sok gyakorlásra, tudatos és következetes nevelési tevékenységre van szükség. Az alábbi, tanulásszervezéshez kapcsolódó fogalmak megismerése, a foglalkozások szabályainak elsajátítása a jó hangulatú és eredményes oktatás feltételei közé tartoznak.
A foglalkozások, tanórák alatt a következő létszámok szerint dolgoznak együtt a diákok:
Egyedül
Az egyéni feladatmegoldások egyik típusa, amikor az egyén a társak előtt egyedül hajt végre egy feladatot. Gyakran alkalmazzuk ezt a megoldást új feladatok megértésének segítésekor. Előfordul akkor is, amikor egy önállóan elsajátítandó mozgást mutat be valaki a társai előtt. Pedagógiai szempontból lényeges, hogy ez a helyzet (különösen alacsony kompetenciaészlelésű tanulók esetében) sokak számára jelentős nyomást jelent, hiszen a figyelem középpontjába kerülve akár szégyenérzet is kialakulhat egy-egy sikertelen végrehajtás miatt. A negatív légkör kialakulását elkerülendő, erősen ajánlott ezt a helyzetet úgy kezelni, hogy törekszünk az önként jelentkezők bekapcsolására. Vannak gyerekek, akiket kifejezetten erőfeszítésre sarkall, ha mások előtt szerepelhetnek. Mindkét magatartásforma elfogadható, a társak megszégyenítése, kinevetése, kicsúfolása azonban semmiképpen. Erre fokozottan kell ügyelnünk. A kisebb csoportokba szervezett egyedüli bemutatások kevésbé jelentenek lelki nyomást.
A következő feladatban mindenki találjon ki egy olyan mozgásformát, amit korábban tanultunk! Ha sikerült, akkor üljön nyújtott ülésbe! Egymás után, sorban mindenki mutassa meg, hogy mit talált ki! Kezdjük Bélustól!
Módszertani javaslat
Ezzel a játékos feladattal a gyerekek megtapasztalhatják, hogy milyen érzés a társaik előtt mozogni.
Ha végére értünk a csoportnak, akkor beszélgessünk az érzéseikről! Milyen érzés volt bemutatni egy mozgást úgy, hogy mindenki rájuk figyelt? Mi okozhatott nehézséget? Hogyan érezheti magát egy sportoló, akit stadionnyi ember néz egy olimpiai döntőben?
Egyénileg a társak között
Mozgásfoglalkozásaink során a hatékony tanulás elemi feltétele, hogy a tanítványaink képesekké váljanak önállóan és koncentráltan gyakorolni. Nehézség, hogy ez minden esetben úgy zajlik, hogy egy időben sokan szeretnék ugyanezt tenni. Az infrastrukturális feltételek sokszor ugyancsak akadályozzák ezt a magatartást, hiszen nem biztosítanak megfelelő gyakorlási helyet, aminek konfliktus lehet a következménye. Ebből fakadóan minden esetben figyelnünk kell a minimálisan elégséges gyakorlási hely biztosítására – jellemzően akár több, kisebb csoport kialakításával.
Az egyénileg a társak közötti feladatmegoldások során jellemző, hogy a résztvevők nem figyelik egymást, hiszen egy időben kell dolgozniuk. Ez történhet helyben vagy folyamatos haladás közben is. A tanulási környezet szempontjából fontos, hogy a gyerekek ne zavarják vagy akadályozzák egymást, és ne vonják el fölöslegesen egymás figyelmét a saját feladatukról.
Előkészületek
Most arról fogunk tanulni, hogy miként tudtok egymás zavarása nélkül gyakorolni. A terem teljes területén guríthatjátok magatoknak a labdát folyamatosan, de nagyon kell figyelnetek, hogy se a labda, se ti ne ütközzetek össze senkivel. Amikor egy nagyot tapsolok, akkor viszont hirtelen mindenkinek egyszer össze kell ütköztetni a labdáját valaki máséval, mintha biliárdgolyók lennének. Utána ismét ütközés nélkül folytatódik a játék.
Módszertani javaslat
Előkészületek
Most azt szeretném, ha megtapasztalnátok, hogy milyen, amikor zavarjátok egymás gyakorlását. Szétszórt alakzatban kell különböző labdafeldobásokat és elkapásokat gyakorolnotok. A célotok lehet például, hogy ötször egymás után ne essen le a labda a feldobás után. Nehezíteni fogja azonban a helyzetet, hogy a szomszédok szándékosan zavarhatják egymást. Például véletlenül rossz helyre dobják a labdát, rájuk esik a társ labdája és ilyesmi. Természetesen meglökni a társat nem szabad. Kíváncsi leszek, ki hogyan tudja elérni a célját a gyakorlás közben. Kezdjük!
Módszertani javaslatok
Párban
A párban történő feladatmegoldások már szoros társas kapcsolódást jelentenek a párok között. A páros feladatok az esetek döntő részében kooperatív, azaz közös cél érdekében valósulnak meg. Ritkábban a párok együttműködhetnek (kollaboráció) vagy versenyezhetnek más párokkal vagy egymással is.
A versenyhelyzetek kérdésköréről a céloknál lesz szó részletesebben.
A páros munkaformában történő részvétel előfeltétele – elsősorban az óvodáskorban, illetve a kisiskoláskor elején –, hogy a gyerekek rendelkezzenek az ehhez szükséges szociális készültséggel. Amikor egy feladatban eszközöket kell megosztani egymással vagy olyan feladatot kell végrehajtani, amelyben igazodni kell a másikhoz, sok gyereknek okoz problémát. Ez természetes fejlődéslélektani jellemző ebben a korban. Pedagógiai megfigyelésekkel nyomon kell követnünk, és olyan feladatokban kell gondolkodnunk, amelyeket a gyerekek képesek együtt megoldani. Természetesen itt is léteznek egyszerűbb és összetettebb együttműködést igénylő feladatok.
Páros feladatok közben érdemes elkezdeni olyan mozgáskoncepciós elemek oktatását, mint például a tükörkép, az összhang vagy a vezető/követő szerepkör.
A páros feladatokhoz mindenekelőtt párokat kell kialakítanunk. A páralakítás (és csoportalakítás) tanulásszervezési elveiről és módszereiről részletesen olvashatunk Csányi és Révész (2015) könyvében.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a pár- és csoportalakítást szisztematikusan tervezni kell az egyes foglalkozásokra, és el kell kerülni az egyoldalú vagy kizárólag szabad választáson alapuló megoldásokat (19. táblázat). Legjobb, ha az oktató és a gyermek egyaránt választ bizonyos szempontok alapján.
Előkészületek
Ma először fogtok párokban mozogni, de ahhoz, hogy kialakítsuk a párokat, egy játékra hívlak benneteket. Mindenki húzzon egy feladatkártyát a padról, de ne mutassa meg senkinek! A kártyákon összetartozó képeket találtok. Csengőszóra kezdjetek el szabadon mozogni a teremben a kártyátokkal. Amikor tapsolok, akkor pedig meg kell találnotok a kártyátok párját! Akinek megvan a párja, keressen egy szabad karikát és üljön bele!
Módszertani javaslat
A foglakozásainkon gyakran fogunk párokban játszani, feladatot megoldani. Párt ti is fogtok majd választani magatoknak, de én is fogok párokat kijelölni. Most néhány érdekes párválasztó feladatot fogunk csinálni. Tapsra ez a 12 tanuló szétszórtan álljon majd fel a teremben egyhelyben. A másik 12 tanuló pedig lehetőséget kap, hogy bizonyos szempontok szerint párt válasszon magának. Az első ilyen szempont a testmagasság lesz. Szabadon futhattok a többiek között a teremben, majd amikor csengetek, akkor válasszatok magatoknak egy közel azonos magasságú párt! TAPS … CSENGŐSZÓ … Most a párok kézfogással fussanak egy kört, majd azok álljanak egyhelyben, akik az előbb választottak. Most őket fogják választani. Kétszer nem lehetsz ugyanannak a párja!
Módszertani javaslatok
Variációk
Csoportban
A modern testnevelési irányzatok mindegyike erőteljesen épít a páros és csoportos tevékenységekre, elsősorban a személyiségfejlesztő és motivációt megalapozó jellegük miatt. A hétköznapok során, majd később a munkaerőpiacon, továbbá a későbbi sportoktatás szempontjából egyaránt fontos lesz, hogy a fiatalok képesek legyenek közös célok érdekében tevékenykedni. Csoportmunka akkor történik, ha két tanulónál többen tevékenykednek együtt valami közös feladaton. A csoportban történő együttműködés összetettebb, mint a páros, hiszen itt már legalább két társat kell figyelembe venni. A csoportok lehetnek párosak vagy páratlanok. Páratlan csoport esetén meg kell oldani, hogy ne rekesztődjön ki tanuló, hanem – például körforgással – kötelező legyen mindenkit bekapcsolni a feladatba (ha van jelentősége a létszámnak).
A csoportmunka kapcsán érdemes megkülönböztetni 3-5 fős, úgynevezett mikrocsoportot, illetve 5 főnél nagyobb létszámú csoportot. Minél többen alkotják a csoportot, annál nehezebb együttműködni, és annál nagyobb a valószínűsége a feladatelhagyásnak, passzivitásnak is. A mikrocsoportokban elvégzendő feladatok, megtanulandó vagy gyakorlandó mozgások mind kommunikációt, kooperációt és feladattól függően kreativitást, problémamegoldást kívánnak meg.
A csoportmunka egy bizonyos szinttől nem működhet egyértelműen kijelölt (vagy elvállalt) feladatok nélkül, amely bevált a csoportmunkában dolgozó oktatási modellekben. A kooperatív tanulás (lásd: Csányi és Révész, 2015), a Komplex Instrukciós Program (KIP) (K. Nagy, 2015) a differenciált fejlesztés heterogén munkacsoportban (DFHT) oktatási stratégia a testnevelésben (Csányi és mtsai. 2018) vagy a projektoktatás (H. Ekler, 2020) egyaránt kiemelkedően alapoz csoportmunkára. Mindezek mellett a játékokban – elsősorban kisjátékokban – megvalósuló együttműködés jelentős oktatási szempontból is.
Ebben a feladatban mindenki futkározhat szabadon a játéktéren. Hangosan kiáltani fogok egy számot. Ennek a számnak megfelelő létszámú csoportot kell alakítani három másodpercen belül. Próbáljuk is ki! Rajta! … 4! … Nagyszerű, látom, hogy mindenhol négyen vagytok.
Most pedig tovább nehezítem a feladatot, ha ugyanis kialakult a létszám, akkor betűket fogok mondani, és a csoportnak a betű formája szerint kell helyezkednie. Legyen az első betű az X. … Tudtok Y-ba is helyezkedni? … És Z -be? …
Módszertani javaslat
Variációk
Csoportok között
Társas kapcsolódás nem csak a csoportokon belül, hanem a csoportok között is létrejöhet. Ez gyakran összetettebb figyelmet igényel, mint a csoporton belüli tevékenység, hiszen itt már nem csupán a saját csoporttagokra, hanem egy vagy több másik csoportra is figyelni kell. A legegyszerűbb példa erre, amikor két csapat valamilyen játékban versenyez. Ilyenkor a saját csapattársak mellett az ellenfél csapattagjaira is figyelni kell, ami jelentősen terheli a figyelmi kapacitást.
A kooperatív kapcsolat tipikusan csoporton belül jön létre. Amikor azonban csoportszintre emelkedik a kooperáció, és egy másik csoporttal közösen kell egy közös célt elérni, akkor kollaborációról beszélünk. Ha a másik csoporttal versenyezni kell, akkor pedig kompetícióról, azaz versenyzésről. Fenti fogalmak, a 7.6. alfejezetben újra előkerülnek.
Tapasztalatszerzés a mozgások társas kapcsolódási lehetőségeiben- Létszám
A társas együttműködés egyes formái fokozatosan kiépülő személyes és társas felelősségvállalást igényelnek, amelyhez sok-sok gyakorlásra, tudatos és következetes nevelési tevékenységre van szükség. Az alábbi, tanulásszervezéshez kapcsolódó fogalmak megismerése, a foglalkozások szabályainak elsajátítása a jó hangulatú és eredményes oktatás feltételei közé tartoznak.
A foglalkozások, tanórák alatt a következő létszámok szerint dolgoznak együtt a diákok:
egyedül;
egyénileg a társak között;
párban;
páros/páratlan csoportban;
csoportok között.
Egyedül
Az egyéni feladatmegoldások egyik típusa, amikor az egyén a társak előtt egyedül hajt végre egy feladatot. Gyakran alkalmazzuk ezt a megoldást új feladatok megértésének segítésekor. Előfordul akkor is, amikor egy önállóan elsajátítandó mozgást mutat be valaki a társai előtt. Pedagógiai szempontból lényeges, hogy ez a helyzet (különösen alacsony kompetenciaészlelésű tanulók esetében) sokak számára jelentős nyomást jelent, hiszen a figyelem középpontjába kerülve akár szégyenérzet is kialakulhat egy-egy sikertelen végrehajtás miatt. A negatív légkör kialakulását elkerülendő, erősen ajánlott ezt a helyzetet úgy kezelni, hogy törekszünk az önként jelentkezők bekapcsolására. Vannak gyerekek, akiket kifejezetten erőfeszítésre sarkall, ha mások előtt szerepelhetnek. Mindkét magatartásforma elfogadható, a társak megszégyenítése, kinevetése, kicsúfolása azonban semmiképpen. Erre fokozottan kell ügyelnünk. A kisebb csoportokba szervezett egyedüli bemutatások kevésbé jelentenek lelki nyomást.
Egyénileg a társak között
Mozgásfoglalkozásaink során a hatékony tanulás elemi feltétele, hogy a tanítványaink képesekké váljanak önállóan és koncentráltan gyakorolni. Nehézség, hogy ez minden esetben úgy zajlik, hogy egy időben sokan szeretnék ugyanezt tenni. Az infrastrukturális feltételek sokszor ugyancsak akadályozzák ezt a magatartást, hiszen nem biztosítanak megfelelő gyakorlási helyet, aminek konfliktus lehet a következménye. Ebből fakadóan minden esetben figyelnünk kell a minimálisan elégséges gyakorlási hely biztosítására – jellemzően akár több, kisebb csoport kialakításával.
Párban
A párban történő feladatmegoldások már szoros társas kapcsolódást jelentenek a párok között. A páros feladatok az esetek döntő részében kooperatív, azaz közös cél érdekében valósulnak meg. Ritkábban a párok együttműködhetnek (kollaboráció) vagy versenyezhetnek más párokkal vagy egymással is.
A versenyhelyzetek kérdésköréről a céloknál lesz szó részletesebben.
A páros munkaformában történő részvétel előfeltétele – elsősorban az óvodáskorban, illetve a kisiskoláskor elején –, hogy a gyerekek rendelkezzenek az ehhez szükséges szociális készültséggel. Amikor egy feladatban eszközöket kell megosztani egymással vagy olyan feladatot kell végrehajtani, amelyben igazodni kell a másikhoz, sok gyereknek okoz problémát. Ez természetes fejlődéslélektani jellemző ebben a korban. Pedagógiai megfigyelésekkel nyomon kell követnünk, és olyan feladatokban kell gondolkodnunk, amelyeket a gyerekek képesek együtt megoldani. Természetesen itt is léteznek egyszerűbb és összetettebb együttműködést igénylő feladatok.
Páros feladatok közben érdemes elkezdeni olyan mozgáskoncepciós elemek oktatását, mint például a tükörkép, az összhang vagy a vezető/követő szerepkör.
A páros feladatokhoz mindenekelőtt párokat kell kialakítanunk. A páralakítás (és csoportalakítás) tanulásszervezési elveiről és módszereiről részletesen olvashatunk Csányi és Révész (2015) könyvében.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a pár- és csoportalakítást szisztematikusan tervezni kell az egyes foglalkozásokra, és el kell kerülni az egyoldalú vagy kizárólag szabad választáson alapuló megoldásokat (19. táblázat). Legjobb, ha az oktató és a gyermek egyaránt választ bizonyos szempontok alapján.
Csoportban
A modern testnevelési irányzatok mindegyike erőteljesen épít a páros és csoportos tevékenységekre, elsősorban a személyiségfejlesztő és motivációt megalapozó jellegük miatt. A hétköznapok során, majd később a munkaerőpiacon, továbbá a későbbi sportoktatás szempontjából egyaránt fontos lesz, hogy a fiatalok képesek legyenek közös célok érdekében tevékenykedni. Csoportmunka akkor történik, ha két tanulónál többen tevékenykednek együtt valami közös feladaton. A csoportban történő együttműködés összetettebb, mint a páros, hiszen itt már legalább két társat kell figyelembe venni. A csoportok lehetnek párosak vagy páratlanok. Páratlan csoport esetén meg kell oldani, hogy ne rekesztődjön ki tanuló, hanem – például körforgással – kötelező legyen mindenkit bekapcsolni a feladatba (ha van jelentősége a létszámnak).
A csoportmunka kapcsán érdemes megkülönböztetni 3-5 fős, úgynevezett mikrocsoportot, illetve 5 főnél nagyobb létszámú csoportot. Minél többen alkotják a csoportot, annál nehezebb együttműködni, és annál nagyobb a valószínűsége a feladatelhagyásnak, passzivitásnak is. A mikrocsoportokban elvégzendő feladatok, megtanulandó vagy gyakorlandó mozgások mind kommunikációt, kooperációt és feladattól függően kreativitást, problémamegoldást kívánnak meg.
A csoportmunka egy bizonyos szinttől nem működhet egyértelműen kijelölt (vagy elvállalt) feladatok nélkül, amely bevált a csoportmunkában dolgozó oktatási modellekben. A kooperatív tanulás (lásd: Csányi és Révész, 2015), a Komplex Instrukciós Program (KIP) (K. Nagy, 2015) a differenciált fejlesztés heterogén munkacsoportban (DFHT) oktatási stratégia a testnevelésben (Csányi és mtsai. 2018) vagy a projektoktatás (H. Ekler, 2020) egyaránt kiemelkedően alapoz csoportmunkára. Mindezek mellett a játékokban – elsősorban kisjátékokban – megvalósuló együttműködés jelentős oktatási szempontból is.
Csoportok között
Társas kapcsolódás nem csak a csoportokon belül, hanem a csoportok között is létrejöhet. Ez gyakran összetettebb figyelmet igényel, mint a csoporton belüli tevékenység, hiszen itt már nem csupán a saját csoporttagokra, hanem egy vagy több másik csoportra is figyelni kell. A legegyszerűbb példa erre, amikor két csapat valamilyen játékban versenyez. Ilyenkor a saját csapattársak mellett az ellenfél csapattagjaira is figyelni kell, ami jelentősen terheli a figyelmi kapacitást.
A kooperatív kapcsolat tipikusan csoporton belül jön létre. Amikor azonban csoportszintre emelkedik a kooperáció, és egy másik csoporttal közösen kell egy közös célt elérni, akkor kollaborációról beszélünk. Ha a másik csoporttal versenyezni kell, akkor pedig kompetícióról, azaz versenyzésről. Fenti fogalmak, a 7.6. alfejezetben újra előkerülnek.
KÖTETLEN MOZGÁSSAL
A foglakozásainkon gyakran fogunk párokban játszani, feladatot megoldani. Párt ti is fogtok majd választani magatoknak, de én is fogok párokat kijelölni. Most néhány érdekes párválasztó feladatot fogunk csinálni. Tapsra ez a 12 tanuló szétszórtan álljon majd fel a teremben egyhelyben. A másik 12 tanuló pedig lehetőséget kap, hogy bizonyos szempontok szerint párt válasszon magának. Az első ilyen szempont a testmagasság lesz. Szabadon futhattok a többiek között a teremben, majd amikor csengetek, akkor válasszatok magatoknak egy közel azonos magasságú párt! TAPS … CSENGŐSZÓ … Most a párok kézfogással fussanak egy kört, majd azok álljanak egyhelyben, akik az előbb választottak. Most őket fogják választani. Kétszer nem lehetsz ugyanannak a párja!
Módszertani javaslatok
Variációk
KÖTETLEN MOZGÁSSAL
Ebben a feladatban mindenki futkározhat szabadon a játéktéren. Hangosan kiáltani fogok egy számot. Ennek a számnak megfelelő létszámú csoportot kell alakítani három másodpercen belül. Próbáljuk is ki! Rajta! … 4! … Nagyszerű, látom, hogy mindenhol négyen vagytok.
Most pedig tovább nehezítem a feladatot, ha ugyanis kialakult a létszám, akkor betűket fogok mondani, és a csoportnak a betű formája szerint kell helyezkednie. Legyen az első betű az X. … Tudtok Y-ba is helyezkedni? … És Z -be? …
Módszertani javaslat
Variációk
PÁROKBAN, SZÉTSZÓRTAN A TERÜLETEN
Most minden páros álljon fel egymással szemben úgy, hogy a párok ne zavarják egymást! Válasszátok ki, hogy ki lesz a vezető és ki a követő! Képzeljétek el, hogy egy tükör van előttetek. A vezető lassan az egyik karjával végezzen egy mozdulatot! Vajon mit kell tennie a tükörképének? … Most pedig az egyik lábával! … Nagyon ügyesen mutattok tükörképet. Most pedig még mindig lassan, de szabadon végezzetek különböző mozdulatokat, amiket a társnak le kell utánoznia! … Csere!
Variációk
PÁRBAN, KÖTETLEN MOZGÁSSAL
Emlékeztek a tükrös játékunkra? Most megtanuljuk, hogy nemcsak tükörképben, hanem azonosan is lehetséges egymást utánozni. Amikor tükörképben mozogtatok, és egyikőtök a bal karját emelte, akkor a társa melyiket? … Igen, a jobbat. Amikor azonosan kell végrehajtani egy mozgást, akkor viszont hajszál pontosan ugyanúgy kell csinálni mindent. Az arcotoknak minden esetben egy irányba kell néznie. A párok most álljanak egymás mellé. Ki lesz a vezető? … Nagyszerű, akkor most a vezetők lépjenek előre egy nagy lépést! A vezetők találjanak ki három mozdulatot helyben egymás után, amit a követők azonosan leutánoznak! … CSERE!
Variációk
SZÉTSZÓRTAN A JÁTÉKTÉREN
Előkészületek
A következő feladatunkban felhasználhatjátok azokat az alapvető dobás- és elkapásformákat, amelyeket eddig tanultunk. Mondjatok néhányat! …
A pároknak 6 percük van, hogy kitaláljanak egy produkciót, amely tartalmaz legalább három különböző dobásformát. Ha kitaláltátok, akkor folytathatjátok azzal, hogy begyakoroljátok, hogy a gyakorlás végén néhányat bemutassunk egymásnak.
SZÉTSZÓRTAN A TÉRBEN
Előkészületek
Egy érdekes játékra hívlak most benneteket. A kialakított csoportokból jelöljetek ki egy vezetőt magatok közül!
A vezetők feladata az lesz, hogy mutasson különböző mozgásokat a csoport többi tagjának, akik szemben állnak velük. A csoport többi tagja pedig próbálja pont ez ellentétét csinálni az adott mozgásnak. Ha fölfelé lendült a kar, akkor nektek merre kell lendíteni? … Igen lefelé. Ha leguggol a vezető, akkor nektek felugranotok kell.
Tanuljatok meg így egy produkciót, majd mutassátok meg nekem! Kíváncsi leszek, hogy ki mit talál ki!
Módszertani javaslat
Variációk
Két mozgás egymáshoz képest történhet váltottan is, vagyis, amikor a párok vagy csoporttagok egymás mozgás(sorozat)át vagy feladatát egymást követően kezdik meg és fejezik be. Képzeljünk el egy csoportot, akik a négy feladatból álló tornagyakorlatukat mutatják be sorrendben, és így egy közös gyakorlattá emelik a feladatot.
KÖTETLEN MOZGÁSSAL
Előkészületek
Most képzeljétek el, hogy vasúti kocsik vagytok! Az elsők mindig a mozdonyok, akik elszabadulnak, és szabadon zakatolhatnak a teremben. Amikor én, a vasutas fütyülök egyet, akkor minden mozdonynak vissza kell térnie a kocsiszínbe, és be kell állnia az oszlop végére. Az új mozdonyok ilyenkor automatikusan indulhatnak.
Variációk
KÖTETLEN MOZGÁSSAL
Előkészületek
Képzeljétek el, hogy a párok hátul lévő tagja a vezetője árnyéka! Az árnyéknak mindig a vezető mögött kell lennie legfeljebb 1-2 méterre. A vezetők találjanak ki különböző futásokat, oldalazásokat, szökdeléseket, az árnyékuk pedig utánozza le őket! Amikor egy nagyot tapsolok, cseréljetek szerepet! Rajta! … TAPS …
KÖTETLEN MOZGÁSSAL
Előkészületek
Az előző feladathoz hasonló lesz a következő viszont a párokból most négyfős csoportokat alakítunk. A csoportelsők most azok lesznek, akik a legfiatalabbak. Beszéljétek meg, hogy kik azok! … Felírtam a táblára 6 különböző mozgásötletet, amiből választhattok. Mindenki nézzen ki magának egy mozgást! Ha megvan, akkor induljanak el a csoportok! Amikor tapsolok egyet, akkor az elsők menjenek a csoport végére, és a csoportmásodikok kezdik vezetni a csoportot. Rajta! … TAPS …
Variációk
KÖTETLEN MOZGÁSSAL
Előkészületek
Most egy olyan bemutatóra kell felkészülnötök, amely az eddig tanult futóiskolai gyakorlatokat tartalmazza. Minden csoport az első 5 percben tervezze meg, hogy milyen futóiskolai gyakorlatot, milyen sorrendben, kinek a vezetésével és milyen változatban csinál. Szempont, hogy mindenki legyen vezető pozícióban, és 2 percig tartson a bemutató. Ha készen vagytok a tervezéssel, akkor kezdjétek el a megtanulást. Zenét fogok indítani, amelynek ritmusát vegyétek majd figyelembe. 15 percetek van megtanulni, utána önkéntesen néhány csoport bemutathatja a produktumát.
Variációk
KÖTETLEN MOZGÁSSAL
Előkészületek
Emlékeztek, legutóbb futóiskolai gyakorlatbemutatót kellett összeállítanotok! Most ugyanez lesz a feladat, ugróiskolai produkciót kell összeállítanotok, úgy, hogy magát az ugróiskolát nektek kell kitalálnotok és megrajzolnotok krétával a betonra. Első lépésben rajzoljátok meg az ugróiskolátokat, a második lépésben pedig kezdjétek el megtanulni a produkciót. 25 percetek van rá. TAPS!
Előkészületek
Ebben az évben rengeteg dolgot megtanultunk a mozgáskoncepciókról és az alapvető mozgásformákról.
A csoportok feladata, hogy kitaláljon egy fogójátékot a következő szempontok alapján.
Ha kitaláltátok a játékot, akkor próbáljátok ki, hogy jól működik-e. Ha még nem, akkor igazítsatok rajta. 15 perc után lejátsszuk mindenki játékát!
Módszertani javaslat