7.5. Tapasztalatszerzés a mozgások társas kapcsolódási lehetőségeiben – Időzítés


Navigáció: < Előző Következő >

Kategória tulajdonságok
Könyv címe: A MOZGÁS FELFEDEZÉSE GYERMEKKORBAN
Teszt2:

7.5. Tapasztalatszerzés a mozgások társas kapcsolódási lehetőségeiben – Időzítés


Az időzítés mint mozgáskoncepciós összetevő a páros és csoportos tevékenységek során megvalósuló mozgások egymáshoz képesti, időbeli viszonyát jellemzi. Két mozgás egymáshoz képest történhet egyidejűleg, vagyis amikor a párok vagy csoporttagok egy időben kezdik és fejezik be a mozgást.

Az egyidejű mozgások első mozgáskoncepciós eleme a tükörkép, amely jól ismert fogalom a testnevelésben és sportban. Tükörképben az együttműködők arccal egymás felé néznek, és úgy mozognak, mintha tükörben látnák egymást. Így mindig az ellentétes oldali végtagjukkal (bal és jobb) és az ellentétes oldalra végzik ugyanazt a mozgást.

A tükörkép ellentétpárja az azonosság, amely során az együttműködők arccal azonos irányba néznek, és pontosan ugyanazok a testrészeik ugyanabba az irányba mozognak.

166. TÜKRÖM, TÜKRÖM...

PÁROKBAN, SZÉTSZÓRTAN A TERÜLETEN 

Most minden páros álljon fel egymással szemben úgy, hogy a párok ne zavarják egymást! Válasszátok ki, hogy ki lesz a vezető és ki a követő! Képzeljétek el, hogy egy tükör van előttetek. A vezető lassan az egyik karjával végezzen egy mozdulatot! Vajon mit kell tennie a tükörképének? … Most pedig az egyik lábával! … Nagyon ügyesen mutattok tükörképet. Most pedig még mindig lassan, de szabadon végezzetek különböző mozdulatokat, amiket a társnak le kell utánoznia! … Csere!

Variációk

  • Kérjük meg a gyerekeket, hogy kreatívan, akár több testrész bekapcsolásával is végezzenek mozgásokat!
  • A helyben történő megoldások után lassan balra-jobbra és előre-hátra irányokba is végezhetnek elmozdulásokat 1-2 méteres távolságon belül.

167. UTÁNOZZ!

PÁRBAN, KÖTETLEN MOZGÁSSAL 

Emlékeztek a tükrös játékunkra? Most megtanuljuk, hogy nemcsak tükörképben, hanem azonosan is lehetséges egymást utánozni. Amikor tükörképben mozogtatok, és egyikőtök a bal karját emelte, akkor a társa melyiket? … Igen, a jobbat. Amikor azonosan kell végrehajtani egy mozgást, akkor viszont hajszál pontosan ugyanúgy kell csinálni mindent. Az arcotoknak minden esetben egy irányba kell néznie. A párok most álljanak egymás mellé. Ki lesz a vezető? … Nagyszerű, akkor most a vezetők lépjenek előre egy nagy lépést! A vezetők találjanak ki három mozdulatot helyben egymás után, amit a követők azonosan leutánoznak! … CSERE!

Variációk

  • Indítsuk el helyváltoztató mozgásokkal a gyerekeket, és három alapvető mozgásformát összekötve utánozzák egymást!
  • Használjuk az eddig megtanult mozgáskoncepciós elemeket a mozgásfeladatok kijelöléséhez (pl. szimmetrikus mozgást, nagy kiterjedésű mozgást)!

Összhang és ellentét

Az egyidejű mozgások következő mozgáskoncepciós elemei az összhang és az ellentét. Ha két mozgás összhangban van, akkor egy időben történik, de nem kell azokat azonos formában végrehajtani. Egy jégtáncversenyen a páros például összhangban korcsolyázik, de különböző technikai elemekből áll a gyakorlatuk. Ha a foglalkozásunkon zenét indítunk, amire kreatív mozgásokat kell kitalálniuk a gyerekeknek, és ezt egymáshoz igazodva (egymást nem zavarva), egy időben hajtják végre, akkor összhangban dolgoznak, függetlenül attól, hogy mennyire volt előre tervezett a mozgásuk.

Az ellentét fogalmával azt tanulhatjuk meg, hogy hogyan lehet egy mozgással tökéletesen ellentétes mozgást végrehajtani. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha például egy páros egyik tagja lefelé mozdul, a párjának felfelé kell mozdulnia.

168. KREATÍV DOBÁSSOROZAT

SZÉTSZÓRTAN A JÁTÉKTÉREN 

Előkészületek

  • Páralkotás.
  • Páronként egy labda előkészítése.

A következő feladatunkban felhasználhatjátok azokat az alapvető dobás- és elkapásformákat, amelyeket eddig tanultunk. Mondjatok néhányat! …

A pároknak 6 percük van, hogy kitaláljanak egy produkciót, amely tartalmaz legalább három különböző dobásformát. Ha kitaláltátok, akkor folytathatjátok azzal, hogy begyakoroljátok, hogy a gyakorlás végén néhányat bemutassunk egymásnak.

169. AZ ELLENTÉTEK VONZZÁK EGYMÁST

SZÉTSZÓRTAN A TÉRBEN 

Előkészületek

  • 3-4 fős csoportok kialakítása.

Egy érdekes játékra hívlak most benneteket. A kialakított csoportokból jelöljetek ki egy vezetőt magatok közül!

A vezetők feladata az lesz, hogy mutasson különböző mozgásokat a csoport többi tagjának, akik szemben állnak velük. A csoport többi tagja pedig próbálja pont ez ellentétét csinálni az adott mozgásnak. Ha fölfelé lendült a kar, akkor nektek merre kell lendíteni? … Igen lefelé. Ha leguggol a vezető, akkor nektek felugranotok kell.

Tanuljatok meg így egy produkciót, majd mutassátok meg nekem! Kíváncsi leszek, hogy ki mit talál ki!

Módszertani javaslat

  • Segítsük az egyes csoportokat végig, hogy valódi mozgásszekvenciák alakulhassanak ki!

Variációk

  • Ha helyben megértették a feladatot, beépíttethetünk helyváltoztató mozgásokat is.

Két mozgás egymáshoz képest történhet váltottan is, vagyis, amikor a párok vagy csoporttagok egymás mozgás(sorozat)át vagy feladatát egymást követően kezdik meg és fejezik be. Képzeljünk el egy csoportot, akik a négy feladatból álló tornagyakorlatukat mutatják be sorrendben, és így egy közös gyakorlattá emelik a feladatot.

170. VASÚTI KOCSIK

KÖTETLEN MOZGÁSSAL 

Előkészületek

  • A gyerekek 3-4 fős csoportokban egymás vállát fogva oszlopban állnak fel.

Most képzeljétek el, hogy vasúti kocsik vagytok! Az elsők mindig a mozdonyok, akik elszabadulnak, és szabadon zakatolhatnak a teremben. Amikor én, a vasutas fütyülök egyet, akkor minden mozdonynak vissza kell térnie a kocsiszínbe, és be kell állnia az oszlop végére. Az új mozdonyok ilyenkor automatikusan indulhatnak.

Variációk

  • Létszámcsökkentéssel nagyobb terhelés és több mozgás érhető el.
  • Megköthetjük a mozgásformákat az egyes körökben.
  • Nemcsak egy-egy mozdony indulhat, hanem vihet magával egy-egy vasúti kocsit is.

Vasúti kocsik (kép)

Vasúti kocsik (kép)

Vezető/követő

Végül, de nem utolsósorban, szóba kell kerüljön egy, a könyv szerzője számára kedves mozgáskoncepciós elem, mégpedig a vezető-követő kapcsolat.

A vezető-követő kapcsolat a nevéből is következően kétféle szerepet ruház a tanítványokra. Az egyik a vezető szerepe, a másik pedig a vezetőt követő szerepe. A vezető és követő feladatok sajátos lehetőséget kínálnak arra, hogy a gyerekek megtapasztalják a vezetői felelősséget, ugyanakkor átéljék azt is, hogy a vezető nem létezik együttműködő társak nélkül. Mindkét szereppel fokozott felelősségvállalásra ösztönözhetjük a tanulókat. A vezető-követő kapcsolatban végrehajtott feladatok motivációs szempontból is jelentősek, a gyerekek nagyon szeretik az ilyen típusú feladatokat. Képzeljük el, hogy egy bemelegítő feladatban négyfős csoportokban dolgoznak a gyerekek. A vezető mutatja az adott futóiskolai gyakorlatot, a követők pedig, miután látták a feladatot, elkezdik követni a vezetőt.

A könyv eddigi részeiben is gyakran előfordultak már vezető-követő kapcsolatban megszervezett feladatot. Ebben a részben érdemes visszalapozni hozzájuk, amihez segít az 1. számú melléklet áttekintő táblázata.  

171. ÁRNYÉKFUTÁS PÁROKBAN

KÖTETLEN MOZGÁSSAL 

Előkészületek

  • Párok kialakítása.

Képzeljétek el, hogy a párok hátul lévő tagja a vezetője árnyéka! Az árnyéknak mindig a vezető mögött kell lennie legfeljebb 1-2 méterre. A vezetők találjanak ki különböző futásokat, oldalazásokat, szökdeléseket, az árnyékuk pedig utánozza le őket! Amikor egy nagyot tapsolok, cseréljetek szerepet! Rajta! … TAPS …

172. ÁRNYÉKFUTÁS CSOPORTBAN

KÖTETLEN MOZGÁSSAL 

Előkészületek

  • Négyfős csoportok kialakítása.

Az előző feladathoz hasonló lesz a következő viszont a párokból most négyfős csoportokat alakítunk. A csoportelsők most azok lesznek, akik a legfiatalabbak. Beszéljétek meg, hogy kik azok! … Felírtam a táblára 6 különböző mozgásötletet, amiből választhattok. Mindenki nézzen ki magának egy mozgást! Ha megvan, akkor induljanak el a csoportok! Amikor tapsolok egyet, akkor az elsők menjenek a csoport végére, és a csoportmásodikok kezdik vezetni a csoportot. Rajta! … TAPS …

Variációk

  • Kapcsolhatunk zenét, ami befolyásolja a mozgások tempóját.
  • A váltásról a csoportvezető maga is dönthet.

Árnyékfutás csoportban (kép)

Árnyékfutás csoportban (kép)

Illusztráció

173. FUTÓISKOLA-BEMUTATÓ

KÖTETLEN MOZGÁSSAL 

Előkészületek

  • 3-4 fős csoportok kialakítása.

Most egy olyan bemutatóra kell felkészülnötök, amely az eddig tanult futóiskolai gyakorlatokat tartalmazza. Minden csoport az első 5 percben tervezze meg, hogy milyen futóiskolai gyakorlatot, milyen sorrendben, kinek a vezetésével és milyen változatban csinál. Szempont, hogy mindenki legyen vezető pozícióban, és 2 percig tartson a bemutató. Ha készen vagytok a tervezéssel, akkor kezdjétek el a megtanulást. Zenét fogok indítani, amelynek ritmusát vegyétek majd figyelembe. 15 percetek van megtanulni, utána önkéntesen néhány csoport bemutathatja a produktumát.

Variációk

  • Bármilyen mozgásforma köré fűzhető a feladat.
  • Egynél több mozgásforma is kérhető személyenként.
  • Bátran be lehet kapcsolni különféle eszközhasználati formákat.

174. UGRÓISKOLA-BEMUTATÓ

KÖTETLEN MOZGÁSSAL 

Előkészületek

  • 3-4 fős csoportok kialakítása.
  • Kréta előkészítése.

Emlékeztek, legutóbb futóiskolai gyakorlatbemutatót kellett összeállítanotok! Most ugyanez lesz a feladat, ugróiskolai produkciót kell összeállítanotok, úgy, hogy magát az ugróiskolát nektek kell kitalálnotok és megrajzolnotok krétával a betonra. Első lépésben rajzoljátok meg az ugróiskolátokat, a második lépésben pedig kezdjétek el megtanulni a produkciót. 25 percetek van rá. TAPS!

175. ALKOSSATOK FOGÓJÁTÉKOT! 

Előkészületek

  • 3-4 fős csoportok kialakítása.
  • Papír és filc előkészítése.

Ebben az évben rengeteg dolgot megtanultunk a mozgáskoncepciókról és az alapvető mozgásformákról.

A csoportok feladata, hogy kitaláljon egy fogójátékot a következő szempontok alapján.

  1. Nem lehet benne végleg kiesés.
  2. A visszaváltásba építsétek be valamelyik mozgáskoncepciót.
  3. Karikát, babzsákot vagy kisgátat használhattok eszközként.

Ha kitaláltátok a játékot, akkor próbáljátok ki, hogy jól működik-e. Ha még nem, akkor igazítsatok rajta. 15 perc után lejátsszuk mindenki játékát!

Módszertani javaslat

  • A pedagógus végig kövesse nyomon a csoportmunkákat, és irányítsa a feladatot!

Tapasztalatszerzés a mozgások társas kapcsolódási lehetőségeiben- Időzítés

 

 

Az időzítés mint mozgáskoncepciós összetevő a páros és csoportos tevékenységek során megvalósuló mozgások egymáshoz képesti, időbeli viszonyát jellemzi. Két mozgás egymáshoz képest történhet egyidejűleg, vagyis amikor a párok vagy csoporttagok egy időben kezdik és fejezik be a mozgást.

Az egyidejű mozgások első mozgáskoncepciós eleme a tükörkép, amely jól ismert fogalom a testnevelésben és sportban. Tükörképben az együttműködők arccal egymás felé néznek, és úgy mozognak, mintha tükörben látnák egymást. Így mindig az ellentétes oldali végtagjukkal (bal és jobb) és az ellentétes oldalra végzik ugyanazt a mozgást.

A tükörkép ellentétpárja az azonosság, amely során az együttműködők arccal azonos irányba néznek, és pontosan ugyanazok a testrészeik ugyanabba az irányba mozognak.

 

Összhang és ellentét

 

Az egyidejű mozgások következő mozgáskoncepciós elemei az összhang és az ellentét. Ha két mozgás összhangban van, akkor egy időben történik, de nem kell azokat azonos formában végrehajtani. Egy jégtáncversenyen a páros például összhangban korcsolyázik, de különböző technikai elemekből áll a gyakorlatuk. Ha a foglalkozásunkon zenét indítunk, amire kreatív mozgásokat kell kitalálniuk a gyerekeknek, és ezt egymáshoz igazodva (egymást nem zavarva), egy időben hajtják végre, akkor összhangban dolgoznak, függetlenül attól, hogy mennyire volt előre tervezett a mozgásuk.

Az ellentét fogalmával azt tanulhatjuk meg, hogy hogyan lehet egy mozgással tökéletesen ellentétes mozgást végrehajtani. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha például egy páros egyik tagja lefelé mozdul, a párjának felfelé kell mozdulnia.

 

Vezető/követő

 

Végül, de nem utolsósorban, szóba kell kerüljön egy, a könyv szerzője számára kedves mozgáskoncepciós elem, mégpedig a vezető-követő kapcsolat.

A vezető-követő kapcsolat a nevéből is következően kétféle szerepet ruház a tanítványokra. Az egyik a vezető szerepe, a másik pedig a vezetőt követő szerepe. A vezető és követő feladatok sajátos lehetőséget kínálnak arra, hogy a gyerekek megtapasztalják a vezetői felelősséget, ugyanakkor átéljék azt is, hogy a vezető nem létezik együttműködő társak nélkül. Mindkét szereppel fokozott felelősségvállalásra ösztönözhetjük a tanulókat. A vezető-követő kapcsolatban végrehajtott feladatok motivációs szempontból is jelentősek, a gyerekek nagyon szeretik az ilyen típusú feladatokat. Képzeljük el, hogy egy bemelegítő feladatban négyfős csoportokban dolgoznak a gyerekek. A vezető mutatja az adott futóiskolai gyakorlatot, a követők pedig, miután látták a feladatot, elkezdik követni a vezetőt.

 


 

EGYEDÜL A TÁRSAK ELŐTT, KÖRBEN ÁLLVA 

A következő feladatban mindenki találjon ki egy olyan mozgásformát, amit korábban tanultunk! Ha sikerült, akkor üljön nyújtott ülésbe! Egymás után, sorban mindenki mutassa meg, hogy mit talált ki! Kezdjük Bélustól!

Módszertani javaslat

Ezzel a játékos feladattal a gyerekek megtapasztalhatják, hogy milyen érzés a társaik előtt mozogni.

Ha végére értünk a csoportnak, akkor beszélgessünk az érzéseikről! Milyen érzés volt bemutatni egy mozgást úgy, hogy mindenki rájuk figyelt? Mi okozhatott nehézséget? Hogyan érezheti magát egy sportoló, akit stadionnyi ember néz egy olimpiai döntőben?

 


 

KÖTETELEN MOZGÁSSAL 

Előkészületek

  • Mindenki számára kiosztunk egy gumilabdát.

Most arról fogunk tanulni, hogy miként tudtok egymás zavarása nélkül gyakorolni. A terem teljes területén guríthatjátok magatoknak a labdát folyamatosan, de nagyon kell figyelnetek, hogy se a labda, se ti ne ütközzetek össze senkivel. Amikor egy nagyot tapsolok, akkor viszont hirtelen mindenkinek egyszer össze kell ütköztetni a labdáját valaki máséval, mintha biliárdgolyók lennének. Utána ismét ütközés nélkül folytatódik a játék. 

Módszertani javaslat

  • A játék végén üljünk le a gyerekekkel, és beszélgessünk arról, hogy miért fontos az önálló gyakorlás, és hogy ilyenkor kerülni kell a társak zavarását!

 

SZÉTSZÓRTAN A TÉRBEN 

Előkészületek

  • Mindenki számára kiosztunk egy gumilabdát.

Most azt szeretném, ha megtapasztalnátok, hogy milyen, amikor zavarjátok egymás gyakorlását. Szétszórt alakzatban kell különböző labdafeldobásokat és elkapásokat gyakorolnotok. A célotok lehet például, hogy ötször egymás után ne essen le a labda a feldobás után. Nehezíteni fogja azonban a helyzetet, hogy a szomszédok szándékosan zavarhatják egymást. Például véletlenül rossz helyre dobják a labdát, rájuk esik a társ labdája és ilyesmi. Természetesen meglökni a társat nem szabad. Kíváncsi leszek, ki hogyan tudja elérni a célját a gyakorlás közben. Kezdjük!

Módszertani javaslatok

  • A végén üljünk le a gyerekekkel és beszéljük meg, hogy ki mit érzett, miközben zavarták! Mennyire zavaró, ha nem figyelnek egymásra? Hogyan tudják elkerülni egymás zavarását? Miért fontos a zavartalan gyakorlás?
  • A feladat legvégén szervezzük meg ismét a feladatot, de már helyes magatartással!