A testre vonatkozó elemi információknak az első pillanattól át kell hatniuk a mozgásfejlesztési folyamatot. Ennek nagyon egyszerű oka, hogy a test minden mozgás központi tényezője, hiszen a testünk hozza létre azt. Egy-egy mozgás létrehozásakor a testünkkel folyamatosan igazodnunk kell azokhoz a környezeti tényezőkhöz, amelyekkel összefüggésben létrejön a mozgás. Ha például lépcsőn megyünk felfelé, a testnek folyamatosan igazodnia kell a lépcsőfokok magasságához, különben orra esnénk. Ugyanez igaz egy zsúfolt utcán történő sétálás közben. Az ütközések elkerülése érdekében folyamatosan igazodnunk kell a többi gyalogos mozgásához, amit az egész test koordinált szabályozásával tudunk megtenni.

A szakirodalom a testérzékelés képességét szoros összefüggésben tárgyalja azokkal az alapképességekkel, amelyek a kinesztézist is meghatározzák. Ilyen képességek a térészlelés, az irányészlelés, a vesztibuláris érzékelés, és a ritmus- (idő)érzékelés (Gabbard, 2011).

A testérzékelés (melyet gyakran testfogalomnak, testsémának, testtudatnak is neveznek az egyes szakirodalmak) a test gravitációhoz való alkalmazkodásának, egyensúlyának, az izmok percről percre való feszülésének megélését jelenti. Ide kapcsolódik a testrészek térbeli elhelyezkedésének, valamint egymáshoz való viszonyának érzékelése, a testrészek megnevezése, felismerése, azok helyének érzékelése és viszonya a többi testrésszel. A csecsemők fejlődésében a testérzékelés fejlődése központi szerepet játszik. Már egy-, másfél éves kor körül a gyermek képessé válik hívószóra néhány testrésze megérintésére, felismerésére. Óvodáskor végére alapvető cél, hogy minden gyermek képes legyen a mozgásaihoz szükséges testrészeit megnevezni, tudniuk kell, hol helyezkednek el a testen és mi a funkciójuk, továbbá feladathelyzetben izoláltan (egymástól függetlenül) tudniuk kell mozgatni azokat.

Összefoglalásként elmondhatjuk tehát, hogy a testre vonatkozó mozgáskoncepciók körülírják azokat a működéseket, amelyeket a test végez a mozgások végrehajtásakor. A témakörhöz tartozik a testrészek felismerése és azok izolált mozgatása (pl. csak a csukló mozog, csak a bal kar mozog, stb.), a test egésze mozgatásának alapjául szolgáló testformák, testhelyzetek és mozdulatok ismerete és végrehajtása.

Képzeljük el azt a játékot, amikor szabad mozgásból jelre egy a pedagógus vagy egy másik gyermek szobrocskahelyzetét kell leutánoznia a csoportnak.

A szabadon futkosó, majd mozdulatlanná váló kicsiknek folyamatosan mérlegelniük kell a helyzetüket, és azonnali döntéseket kell hozniuk az alábbiakról.

• Hogyan lesz a testem mielőbb mozdulatlan?
• Milyen testhelyzetben hozom működésbe?
• Mely testrészeimet hozom működésbe?
• Milyen térbeliségben (pl. ízületi szögekben, kiterjedésben) hozom létre?
• Milyen sorrendben hozom működésbe?
• Milyen időbeli rendben hozom működésbe?
• Milyen erőkifejtéssel hozom működésbe?
• Milyen sebességgel hozom működésbe?

Ezen kérdések megválaszolása rendkívül komplexen, szinte egy pillanat alatt lezajlik az agyban.

A végeredmény pedig, hogy lesznek, akik gyorsabban és pontosabban, akik lassabban és pontosabban, mások gyorsabban, de pontatlanul, illetve lassabban és pontatlanul utánozzák a mintát.

Az észlelés és a mozgás elválaszthatatlanul összekapcsolódik.

A testérzékelés és testtudat fogalmak meghatározásakor fontos rámutatni arra, hogy a testtudat bővebb fogalomként értelmezhető. Egy-egy mozdulatot ugyanis a gyermek minden esetben érzékel a testében, hiszen idegélettani alapon a kinesztetikus információk megjelennek az agyban. Más kérdés, hogy az érzékelés mellett képes-e a gyermek az adott mozdulat tudatos végrehajtására, és a történtek verbalizálására. Ha tehát a gyermek magabiztosan végre tudja hajtani az adott mozdulatot, egyben ki tudja fejezni, hogy mit is csinált (esetleg hogyan csinálta) már ismeretekkel kiegészült, tudatos végrehajtásról beszélünk. Az adott mozgásfeladat megértése, a testrészek koordinációjával történő tudatos megalkotása, és a végeredmény önellenőrzése együtt mutatja a funkcionális megértés minőségét.