Bizalomépítő játék


Navigáció: < Előző Következő >

Kategória tulajdonságok
Könyv címe: A TOMPÍTÁS MŰVÉSZETE – KÜZDŐJÁTÉKOK AZ ISKOLÁBAN
Teszt2:

Bizalomépítő játék


BILLENTŐ

A tanulók hasonló alkatú párt választanak maguknak. A pár egyik tagja háttal áll a társának, és megfeszíti testét, karja mélytartásban. A társa mögé áll, mindkét kezét a társ vállára teszi és enyhén hátra billenti. Az elöl álló nyújtott testtel hátradől, a hátul álló pedig a hátát, lapockáját megtámasztva kissé hátrakíséri. Majd lassan visszatolja úgy, hogy átbillenjen a talpán a lábujjára. A hátul álló társ ekkor gyorsan előrelép és szemből, a vállánál megtámasztja előrebillenő párját. Ezután a társ hátrabillentése történik, majd mögélépéssel a dőlés megállítása. Bizonyos idő elteltével szerepcsere következik. A játékban lényeges, hogy az aktív társ mindig előzze meg a párját, mielőtt az átbillen a súlypontján. A passzív társ pedig nyújtott testtel próbálja végrehajtani a dőléseket.

 


HÁTRADŐLÉS BEKÖTÖTT SZEMMEL

A tanulók párosával helyezkednek el. (Lehetőleg azonos alkatúak legyenek együtt.) A pár egyik tagja terpeszállásban, oldalsó középtartással helyezkedik el bekötött vagy csukott szemmel, a társa pedig mögötte 0,5-1 méter távolságban. Jelre (tanítói taps vagy a hátul álló tanuló vezényszavára) az elöl álló nyújtott térddel hátradől, a társa pedig a hóna alá nyúlva elkapja. A feladatot szerepcserével is elvégzik.
A bekötött vagy becsukott szem olyan minőségi előrelépést jelent a bizalom szempontjából, amely a tanulók és a tanító részéről is fokozott odafigyelést követel meg. Mindenképpen szőnyegen játszassuk a játékot! Ha egy tanuló bizonytalan vagy bátortalan, akkor a bizalom kialakításában a tanító segítségadása elengedhetetlen.
Megjegyezzük, hogy itt, a bizalomjátékok között helye lehetne a Test- és térérzékelést fejlesztő gyakorlatok című fejezet Tantermi játékok című alfejezeténél felsorolt Sötétség és Hátradőlés elnevezésű játékoknak.