Navigáció: < Előző Következő >
Kategória tulajdonságok | |
---|---|
Könyv címe: | A TOMPÍTÁS MŰVÉSZETE – KÜZDŐJÁTÉKOK AZ ISKOLÁBAN |
Teszt2: |
A tanulókat 5-6 fős csapatokra osztja a tanító.
A csapatok tagjai hasra fekszenek egymás mellé úgy, hogy karjukat magastartásba nyújtják. A tanító egy kemény (merev) szőnyeget tesz a csapatra. Indítási jelre a tanulók egyszerre, hossztengelyükön átfordulva gördüléssel haladnak a cél felé. A gördülés következtében a rájuk helyezett szőnyeg is a haladás irányába mozdul. A gördülések következtében az utolsó tanulóról legördül a szőnyeg, aki ekkor gyorsan a többiek elé fut, hasra fekszik, majd folytatja tovább a gördülést, amikor a szőnyeg alá kerül. Az a csapat a győztes, akiknek a szőnyege leghamarabb elér a célvonalig. Fontos szabály, hogy kézzel nem lehet megigazítani a szőnyeget, a karok végig magastartásban vannak. A verseny előtt lehetőséget kell biztosítani a feladat gyakorlására.
Az osztályt 6-8 fős csapatokra osztjuk.
A csapatok tagjait egymás mellé fektetjük hason fekvésben olyan szorosan, amennyire csak lehet. A leghátsó tanuló nyújtott törzzsel és karral, babzsákkal a kezében, a hossztengelye körül átgördül a társain, majd a sor elejére fekszik. A következő tanuló akkor indulhat, ha az előtte haladó társa a sor legelejére ért, és visszaadogatták a babzsákot a soron következő tanulónak.
A tanulók hasonló alkatú párt választanak maguknak. A pár egyik tagja háttal áll a társának, és megfeszíti testét, karja mélytartásban. A társa mögé áll, mindkét kezét a társ vállára teszi és enyhén hátra billenti. Az elöl álló nyújtott testtel hátradől, a hátul álló pedig a hátát, lapockáját megtámasztva kissé hátrakíséri. Majd lassan visszatolja úgy, hogy átbillenjen a talpán a lábujjára. A hátul álló társ ekkor gyorsan előrelép és szemből, a vállánál megtámasztja előrebillenő párját. Ezután a társ hátrabillentése történik, majd mögélépéssel a dőlés megállítása. Bizonyos idő elteltével szerepcsere következik. A játékban lényeges, hogy az aktív társ mindig előzze meg a párját, mielőtt az átbillen a súlypontján. A passzív társ pedig nyújtott testtel próbálja végrehajtani a dőléseket.