Ha a kiadott feladat végrehajtásának nincs baleseti kockázata, akkor a megfigyelésnek át kell helyeződnie arra, hogy azt csinálják-e a tanulók, ami a feladatuk. A feladatelhagyás az a tanulói magatartásforma, amikor valamilyen oknál fogva nem a kijelölt tanulási feladatot, gyakorlatot hajtja végre a tanuló. Graham, Holt/Hale és Parker (2013) három fő okát említi a feladatelhagyásnak [181].

1. A tanulók igyekeznek a kijelölt feladatot gyakorolni, azonban a végrehajtás szemmel láthatóan félreértésen alapul. Ez esetben egyszerűen pontosítani kell a feladatot.
2. Elképzelhető, hogy a feladat nem megfelelő, túlságosan könnyű vagy éppen túlságosan nehéz az osztály számára. Az első esetben gyorsan unalmassá válik a gyakorlás, a második esetben pedig a sikertelen végrehajtások okozta frusztráció miatt fogják sokan elhagyni a feladatot. A célunk egyértelmű. Olyan feladatot adni, amely minden tanuló számára nagy százalékban sikeres végrehajtást eredményez. Ha ez az osztály egy részénél nem történik meg, akkor az esetükben változtatnunk kell a nehézségen (feladaton belüli variációk módszere). A megfigyelés szempontja a sikeresség mértéke lehet.
3. A tanulókban nem alakult ki a gyakorláshoz kapcsolódó fegyelmezettség. Amíg a tanórai szokás- és szabályrendszer nem alakult ki, addig sűrűn fordulhat elő fegyelmezetlen viselkedés miatti feladatelhagyás.

Ha tehát a diákok nem a kijelölt feladatot kezdik meg vagy éppen egyéb, osztályszintű probléma merül fel (például a szervezésben), ami miatt egyre többen hagyják el a feladatot, meg kell állítanunk a gyakorlást és pontosítanunk kell a feladatot. Ha viszont a tanítványaink rendben teszik a dolgukat, akkor továbbléphetünk annak a megfigyelésére, hogy milyen minőségben történik a feladatok végrehajtása. Amennyiben a végrehajtásokkal elégedettek vagyunk, akkor (1) hagyjuk az osztályt gyakorolni vagy (2) változtassunk a feladaton, (3) adjunk új tanulási szempontot vagy (4) adjunk a feladathoz illeszkedő nehezítő kihívást! A négy lehetőség végiggondolása és a helyes döntés meghozatala a megfigyelésünk pontosságán múlik.

A gyakorlás során a megfigyeléseinknek nem elég az egész osztályra összességében kiterjednie, hanem egyéni szinten is meg kell figyelnünk a diákokat. Az egyéni megfigyelés eredménye lehet:

• a pozitív megerősítés (például: „Gábor! Ügyesen használod a karod a lendítéskor.”);
• korrektív visszajelzés (például: „Gitta, túl magasra lendítesz, szemmagasságban állítsd meg a lendítést!”);
• kiemelés (például: „Balázs, kérlek, hogy mutasd be az osztálynak, milyen szépen lendítesz!”);
• tevőleges segítségadás;
• a feladat egyéni könnyítése, illetve nehezítése;
• más tanulási szempont vagy kihívás kijelölése;
• esetleg alternatív feladat adása.

Az egyéni megfigyelést ugyanakkor valamilyen írásos értékelési céllal is végezhetjük (pl. folyamatkövető értékelés [247]).

A gyakorlás során, a pedagógus általi megfigyelési folyamat sematikus modelljét Graham, Holt/Hale és Parker (2013) nyomán a 44. ábrán összegezzük [181, 167. o.]. Az ábra, kérdéseken keresztül vezet bennünket végig a tanulás megfigyelésének lépésein, amely folyamat általában 1 perc alatt lezajlik.