Az első és legfontosabb, hogy a pedagógusnak az órák folyamán mindvégig gondoskodnia kell a fizikai biztonságról, a balesetveszélyes helyzetek elkerüléséről. Ehhez szisztematikus megfigyelésre van szükség. A testnevelésórákon – csakúgy, mint minden tanórán – a pedagógus jogi értelemben is felelősséggel tartozik az általa tanított tanórákon történt eseményekkel kapcsolatban. Minden testnevelést tanító pedagógusnak oly módon kell megszerveznie a tanóráit, olyan gyakorlatokat és foglalkoztatási formákat kell kiválasztania a tanulók számára, amelyben minimális a baleseti kockázat. A biztonságos tanulási környezet mindenki érdekét szolgálja, éppen ezért már az első tanítási órától kezdve meg kell értetnünk a tanítványainkkal, hogy ők is felelősek a balesetmentes tevékenységekért. Balesetveszélyes helyzetek, apró sérülések még a legjobban szervezett tanórán is előfordulhatnak, azonban a körültekintő testnevelő pedagógusok tanóráin lényegesen kevesebb baleset történik, mint másoknál.

Mindenek felett álló alaptézis, hogyha potenciálisan balesetveszélyes helyzetet észlelünk azonnal meg kell állítanunk a gyakorlást!

A balesetek és sérülések okaival kapcsolatban Rétsági Erzsébet (2004) majdnem egy teljes fejezetet szentel könyvében [178], ezért ezzel terjedelmi okok miatt nem foglalkozunk részletesen. Kiemeljük azonban a legfontosabb módszertani tudnivalókat.

1. Bizonyosodjunk meg róla, hogy minden tanuló képes biztonságosan megoldani a kívánt mozgásfeladatot! Aki erre nem képes, annak adjunk alternatív feladatot. Különösen igaz ez a szempont olyan esetekre, amikor a tanuló valamilyen sérüléssel, mozgásszervi vagy egyéb betegséggel küzd (például skoliozis, látásproblémák, obezitas).
2. Tanítsuk meg, hogyan kell az egyes gyakorlatokkal, eszközökkel, szerekkel biztonságosan dolgozni! A szabályoknak és a kereteknek tisztázottaknak kell lenniük minden tanulási szituációban! Tanítsuk meg minden eszköz helyes szállítási módját (például szivacsbála, pad, svédszekrény, röplabdaállvány, futballkapu)!
3. Építsünk a tanulók személyes és társas felelősségérzetére! A balesetveszélyes helyzetek (és remélhetőleg nem már megtörtént balesetek) közös megbeszélése, elemzése segíti a tanulókat a sziutációk felismerésében és hozzájárul egymás, illetve az eszközök megóvásához.
4. Fokozottan figyeljünk azokra, akik könnyebben balesetet szenvedhetnek, sérülhetnek (például koordinációs vagy téri tájékozódási problémákkal küzdenek, látási nehézségeik vannak)!
5. Úgy tervezzük meg a gyakorlási helyzetet, hogy megfelelő hely álljon rendelkezésre az ütközés nélküli, biztonságos végrehajtásokhoz!
6. Mérjük fel a potenciális környezeti veszélyforrásokat! A pálya borítása (esős, csúszós talaj, falevelek), a belógó vagy billenő szerek (például arcmagasságban lévő húzódzkodó állvány, zsámoly stabilitása), az alászőnyegezés (például kötélmászásnál, tornagyakorlatoknál) mind-mind segíti a sérülésveszély minimalizálását.
7. Kövessük a tanítványok fáradási jeleit! A fáradással és a dekoncentráltsággal ugyanis jelentősen megnő a balesetveszély.
8. Reagáljunk a fegyelmezetlenségre, a magatartásproblémák ugyanis potenciális balesetveszélyt hordoznak magukban (például társak figyelmének elvonása, eszközök veszélyes használata)!
9. Ne engedjük a tanulókat sérülésveszélyes ruházatban vagy ékszerekkel gyakorolni! A karikagyűrű, a karikafülbevaló vagy éppen a szandál és a papucs tipikusan olyan dolgok, amelyek potenciális veszélyforrást jelentenek a tanulók egészsége szempontjából. A pedagógus feladata megítélni, hogy melyek azok a ruhák, cipők vagy (test)ékszerek, amelyekkel a tanuló nem vehet részt aktívan (mozgással) a testnevelésórán. A kérdés jogi megítélésével kapcsolatban egy korábbi tanulmányunk áttekintését ajánljuk [245; 246].