Állandó kérdésként jelenik meg a pedagógusok számára az oktatás folyamán, hogy vajon mit értettek meg a tanítványok az instrukciókból, példákból, bemutatásokból, milyen problémák fognak felmerülni. A megértés ellenőrzése általában közvetlenül az instrukciókat követően történik, alkalmazásának egyszerű oka van. Jelentős időmegtakarítást eredményezhet, mivel probléma esetén nincs szükség a teljes feladatközlési folyamat újrakezdésére, a figyelem ismételt megteremtésére, újraszervezésre.

A testnevelésórán gyakran szeretnénk, hogy a tanítványok kérdéseket fogalmazzanak meg, ha nem értenek valamit. A kérdéseket azonban sokszor rendkívül nehéz „kicsikarni” a tanulókból, amely hátterében bizonytalanság, önbizalomhiány, a társak előtti megszégyenülés lehetősége, motivációhiány és érdektelenség vagy éppen a pedagógustól való félelem állhat. Mások ugyanakkor mindenáron és minden alkalommal szereplési vágytól fűtöttek.

A leggyakrabban előforduló hiba a pedagógus részéről, amikor az alábbi kérdés hangzik el: „Van valakinek kérdése?”. Ne legyen kétségünk, hogy többeknek lesz, attól függetlenül, hogy értették-e a feladatot vagy sem. Ráadásul csak nagyon ritkán kapunk érdemi, fontos kérdést különösen az alacsonyabb évfolyamokon. Kerüljük tehát a fenti általános és megfoghatatlan kérdésfeltevést, amely helyett alternatív és hatékony megoldásokként az alábbi, megértést ellenőrző módszereket javasoljuk [244 nyomán].

• Nyomon követés
  Ezzel a módszerrel egyszerűen arra kérjük a kiválasztott tanuló(ka)t, hogy mutassák be a hallott és/vagy látott feladat egészét vagy részeit. Ha meg akarunk tehát győződni arról, hogy mindenki számára világos-e a feladat, akkor kérjünk egy gyors bemutatást. Például: „Ilona, mutasd meg kérlek, meddig is kell behajlítanod a térded!” vagy „Álljon fel mindenki és mutassa meg, hogy hol kell eltalálnia a labdát!” Ha valami probléma merül fel, akkor azonnal tudunk reagálni.
• Együttes válasz (kórusban)
  Ez az eljárás olyan lehetőségeket kínál, amelyek során a tanulók szóban vagy kézmozdulatokkal reagálnak a feltett kérdésre. Ha például azt kérdezzük, hogy: „Mit kell tennie a menekülőnek, amikor a fogó elől fut?”, akkor az osztálynak lehetősége van kórusban megválaszolni, hogy például: „Irányt változtatni!”
  A kézmozdulattal történő reakciókat megelőzően gyakran a feladat végrehajtásának helyes és téves módjait mutatja meg a pedagógus, amelyek közül az osztály tagjainak például kézfeltartással kell kiválasztaniuk, hogy melyik a helyes és melyik a helytelen megoldás, illetve ki melyiket gondolja helyesnek.
  Rauschenbach (1994) javaslata szerint ehhez a módszerhez a pedagógusnak először meg kell tanítani, hogy amikor a kérdés végén elhangzik, hogy „Osztály?”, akkor mindenkinek reagálnia kell a kérdésre [244].
• Megismételtetés a társnak
  A módszer alkalmazásakor a pedagógus azt kéri a tanulóktól, hogy egy közvetlenül mellette ülő társnak mondják el a saját szavaikkal a feladatot vagy annak lényeges részeit. Jelzésre a párok kiválasztott vagy önkéntes tagja megkezdheti a rövid bemutatót vagy összefoglalót. A pedagógus ilyenkor folyamatosan figyeli a kommunikációt és szükség esetén beavatkozik. A módszer abból a szempontból nagyon hatékony, hogy egyszerre a fél osztálynak lehetősége van előhívni és demonstrálni, amit megértett, az osztály másik fele pedig ellenőrzi azt.
• Ellenőrző kérdés a csoportnak
  Az ellenőrző kérdés a legáltalánosabb és leggyakoribb megértést ellenőrző módszer. Hatékonysága abban rejlik, hogy egyrészt mindenki potenciális válaszadóként jelenhet meg, másrészt mindenkinek kellő idő áll rendelkezésére a válasz megtalálásához. Fentieknek megfelelően tehát ne szólítsunk fel tanulót a válaszra, mielőtt nem tettük fel a kérdést (például kerülendő megoldás: „Ildikó, most tőled fogok kérdezni…”). Továbbá hagyjunk kellő időt a kérdés után gondolkodni és ne engedjük a válasz bekiabálását. Az optimális gondolkodási idő a kérdéstől függ, de általában 5–10 mp-et célszerű várnunk. Ez idő alatt a lassabban gondolkodók is képesek lehetnek megtalálni a válaszaikat.