Leírás:

Az ábrán jól látható, hogy az 1. szintre a kötöttség jellemző (1. ábra). A módszertan középpontjában a mozgástanításáll, vagyis a táncot előkészítő mozgásos cselekvéseket, mozdulatokat tanítjuk és nem a táncmotívumokat. 8-9 éves korig a gyerekek utánzással tanulják a táncot, többnyire frontális formában. A mozgástanítás eszköze a mozgásra késztetés. A legegyszerűbb mozgások – a járás (lépés [lex]), a forgás, keringés, ugrás, szökdelés, térdhajlítás, rugózás – a legtöbb gyerek természetes mozgásvilágához hozzátartoznak [11]. Ha mégsem, akkor ezeket a mozgásos cselekvéseket újra kell tanítani, át kell ismételni. A mozgásra késztetetés eszköztára korlátlan, annak csupán a pedagógus fantáziá­ja szabhat határt. Fontos a célszerű eszköz megválasztása, például térdhajlításra, guggolásra valamilyen kapu jellegű tereptárgy késztesse a gyereket, ez lehet akár egy seprű alatt való átbújás is. Amennyiben egy csoport későbbi életkorban kezdi meg a táncelőkészítést, az egyes gyakorlatok – az előképzettségnek megfelelően – elhagyhatók és/vagy átalakíthatók.

1. Térérzékelés saját térben

Célja, hogy segítse a gyermek önmegismerését, hogy el tudja különíteni saját magát (saját személyes terét) a körülötte lévő tértől, majd így önmaga helyzetét tudatosan megélve, megértve ismerje meg a környezete térbeli viszonyulásait, és abban magát és a cselekedeteit el tudja helyezni.

- A saját tér fogalma

Testoldalfejlesztés – a két testfél, testoldal fogalmának, helyzetének tudatosítása

A fogalmi rendszer kialakításának viszonyítási alapja a hosszúsági tengely mentén áthaladó függőleges irányú sík, amely a testet bal és jobb testfélre osztja. Ehhez képest fedezik fel a gyermekek azt, hogy melyik testoldalukat hogyan nevezik el, illetve hol találják, és az alábbi feladatok során egy megfelelő irányviszonyítási rendszer (saját irány) segítségével értik meg, majd taktilis eszközökkel – a tapintás érzékelését bekapcsolva – rögzítik a fogalmakat azok tartalmához.

Jobb felem, bal felem

Egy középvonalat, illetve annak érzetét kell a testen kialakítani. A pedagógus annyi vastag (60-70 cm hosszú), színes krétavonalat rajzol a padlóra, ahány gyermek van. A feladat az, hogy erre a krétanyomra (vonalra) rá kell feküdni úgy, hogy a kréta vonala a test hosszanti középvonalán legyen a mellkason. Legegyszerűbb, ha négykézláb föléje másznak, és szépen lassan ráereszkednek, majd előre-hátra „meghúzkodják” magukat a padlón. Fontos, hogy a krétanyom minél erősebben látszódjon a trikón, a nadrágon vagy a szoknyán is.

Csíkom, csíkom mondd meg nékem!

A gyermekek párokat alkotnak egymással, a krétavonal mentén végighúzzák a mutató ujjukat a másik testén, előbb az egyik, azután a másik. Ezután az egyik tanuló a másik háta mögé állva, annak hátán is (középen) hosszában végighúzza az ujját. Felváltva végzik a simítást. Mindkét gyakorlat a test középvonalának meghatározását és annak érzetét alakítja ki.

Itt a piros, hol a zöld?

A következő gyakorlathoz szükség van vastag táblaíró filcre. Kétféle színnel színpár „pacát” (például sárga-kék, piros-zöld) rajzolunk a gyermekek tenyerébe. Ugyanilyen színpárt rajzolunk vagy helyezünk ki a terem két ellentétes oldalára. A gyermekeket a teremben leültetjük úgy, hogy a tenyerükben az adott szín az aktuálisan egyező szín felé mutasson. Ebből a helyzetből már meg is kell nevezni az oldalakat, például jobb-piros, bal-zöld.

 

- A saját térirányok verbális megnevezései

Az előre-hátra iránypár értelmezése és tudatosítása

Fűrészelés

A párok kialakítását követően a két tanuló egymással szemben, terpeszülésben, keresztezett kézfogással helyezkedik el. Előre-hátra dőlnek úgy, hogy mindkettő egyszerre megnevezi azt az irányt, amelyik irányba a felsőteste elmozdul.

 

Bíró mondja

A tanulók háromfős csoportokban gyakorolnak tovább. Ketten az előző kiindulóhelyzetben ülnek, a keresztezett fogást feszített karral, erős kézfogással végzik. A mellettük álló harmadik tanuló a „bíró”. Rámutat a pár egyik tagjára, majd megnevez egy irányt (előre, hátra, balra, jobbra). Amelyik tanulóra mutatott, annak kettőjük mozgását vezetve kell a törzzsel arra mozdulnia, amely irányt megadták neki. A társa hagyja magát, csak követi a mozgást. A végrehajtásban a pontosság, a mozdulatok vezetésében a vezethetőség az elsődleges. A nyugodt, átgondolt, és nem az elsietett megoldásra kell törekedni. Tévesztés után a „rontó” játékos marad a párban, a másik helyébe lép a bíró. A bíróval helyet cserélt társ áll fel, és adja meg az irányokat a következő tévesztésig.

Variáció

A bíró jelzése csak verbálisan érzékelhető, a mozdulatot vezető tanuló nevét, a kért irányt mondja, a kiindulóhelyzet pedig nyújtott ülés egymásnak háttal, karfűzéssel. A gyakorlat végrehajtása, a szerepek, a cserék rendje azonos a korábbiakkal.

Variáció

A bíró jelzése csak verbálisan érzékelhető, a mozdulatot vezető tanuló nevét, a kért irányt mondja, a kiindulóhelyzet pedig nyújtott ülés egymásnak háttal, karfűzéssel. A gyakorlat végrehajtása, a szerepek, a cserék rendje azonos a korábbiakkal.

Kétbírós

Kiszámolóval választott két „bíró” áll szemben a többiekkel. Egyik az irányt jelzi, másik a hibázást ellenőrzi. A tanulók két azonos létszámú oszlopba rendeződnek terpeszülésben, nyújtott karral, vállfogással. A kijelölt „bíró” kiadja az irányt (előre, hátra, balra, jobbra), és mindenkinek annak megfelelően kell dőlnie. Amelyik oszlopban hiba, rontás történt, helyben marad, ahol nem volt rontás, azokban az utolsó tanuló előreszalad, és az oszlopa elején helyezkedik el kiinduló helyzetben. Amelyik csapatban hamarabb visszakerül mindenki a kezdeti helyére, vagyis ritkábban volt rontás, így hamarabb lettek „kész” a feladattal, azok lesznek a nyertesek a játékban. Az új bírókat kiszámolóval választhatjuk ki a győztes csapat tagjaiból.

 

Az előző gyakorlatokban megismert, megértett, alkalmazott és tudatosult térirányok számokkal is elnevezendők (2. ábra). Az előre irányhoz, amelyik minden esetben az EGYES (1) irány nevet viseli, képest a többi irány 45 fokban jobbra haladva vált nevet. A jobbra helyett a HÁRMAS (3), hátra helyett az ÖTÖS (5), balra helyett a HETES (7) jelzés hangzik el, az eddigi gyakorlatok ismétlése ezekkel az elnevezésekkel történik. A köztes irányok később kerülnek a gyakorlatokba.

 

- Az alapállástól eltérő végtagirányok megnevezései

A kar, a láb, majd egyidejűleg a kar és láb irányainak azonosítása a törzs alaphelyzetű (saját) irányához képest (előre, hátra, balra, jobbra)

A tanulásszervezés központi elve ismét az, hogy a gyermekek értve és tudatosan gyakoroljanak, nyugodtan, pontosan igyekezzenek végrehajtani a feladatokat.

 

Kutyaséta

Először a végtagok elmozdulásának lehetséges irányait határozzuk meg 4 fő irányban. A gyakorlat a következő: egy legalább 6 méter hosszú egyenes vonalat rajzolunk vagy ragasztunk ragasztócsíkkal. Ezen masíroztatjuk előre a gyermekeket négykézláb lassan, miközben kimondatjuk velük, hogy melyik kezük mozdul előre (például „jobb kéz előre lép”, „bal kéz előre lép”). 

 

Kutyaséta a nyomokon

A vonaltól jobb és baloldalra eltérő színekkel kis kereszteket rajzolunk, majd ezeket a kezünkkel megérintve, rámutatva, rátapicskolva, megsimogatva, megpöccintve megnevezzük az aktív kezet úgy, hogy pont abban a pillanatban hallatszódjon a szó, amikor a gesztus megtörténik. További változat lehet, amikor mindezt nem kézzel, hanem lábbal hajtjuk végre.

 

2. Térbeli tájékozódás, tudatosság a konstans térben

Célja a térben való tájékozódás képességének kialakítása, és ezzel párhuzamosan a saját test cselekvési lehetőségeinek meghatározása a térbeli történések sorozatában, valamint a saját tér és a konstans tér egymásra hatásának, eltérési lehetőségeinek megtapasztalása.

 

- Térirányok a pedagógus helyéhez viszonyítva

Térirányok a pedagógus állandó helyéhez (gyakorlóirány) viszonyítva

Állj, ha mondom!

A térirányok pedagógushoz való viszonyítása és behatárolása legalább két lépcsőben történik. A megváltozott térirányok első fokozata tehát a pedagógushoz – aki a megszokott helyén áll a térben – való viszonyítás. A játék (bármilyen fogó) közben a tanár egy megadott térirányban maradva a feladatot egy jellel félbeszakítja (ez lehet egy taps, füttyszó, kurjantás vagy bármilyen hangeffektus), majd miután a gyermekek erre a jelre abbahagyták azt, mindenkinek a saját előre irányával ebbe a térirányba kell állnia. Gyakran azért bonyolult a kisiskolás gyermekek körében, mert nem kell odamenniük a pedagógushoz, csak a testük előre irányával kell odafordulniuk abba a térbe, amelyikben a pedagógus van.

 

Térirányok a pedagógus megváltozott helyéhez viszonyítva

Napraforgó

A térirányok a mozgó pedagógushoz való viszonyítása és behatárolása tulajdonképpen akkor kezdődhet, ha a gyermekek már jól ismerik és alkalmazzák az azonos helyen álló pedagógus felé fordulást a fogók során használt jelre. A feladat akkor kezd nehezebbé válni, amikor a pedagógus megváltoztatja a térbeli elhelyezkedését, így a gyermekeknek először őt kell megkeresniük a szemükkel, majd a testükkel is abba az irányba fordulni. A könnyebb megoldások végrehajtása miatt eleinte célszerű egy-egy hosszanti síkot kijelölni a teremben, hogy mindenki arra forduljon. A terem sarkaihoz való igazodás sokkal bonyolultabb művelet, amit a kisiskoláskor kezdeti szakaszában még nem lehet elvárni.

 

- A térirányok és a saját irányok egymásra hatása

Emeld, amerre mondom!

Ebben a feladatrészben visszatérhetünk az Állj, ha mondom! című gyakorlathoz, amelyet összevonunk az alkalmazott fogójátékokkal. A játék közben adott jelre a tanulók – a pedagógus által – kijelölt előre irány felé megállnak, majd saját maguknak adnak hangosan instrukciókat a kar és a láb irányainak megnevezésére és azoknak a megadott irányba való elmozdítására 
(4. ábra).

Variáció

Ebben a továbbfejlesztett változatban a megállás után a pedagógus az egyik tanulót szólítja, hogy adjon meg irányokat, és ellenőrizze is a többieknél, hogy helyesen végzik-e a feladatot. A folytatásban az választja ki a következő irányt adót, aki utoljára adott meg irányokat.

 

- Saját irány és a testrész fent-lent iránya

Magas, mély, vízszintes

Ebben a feladatban a saját irány, valamint a mozdulatban részt vevő testrész (pl. kar) fent és lent fogalmának érzékeltetése és megnevezése a lényeg. A feladathoz egy vízzel félig telt pohár szükséges (vagy bármilyen más egyszerű eszköz, például pálca, papírlap, ceruza, üveg). A gyermekek körben állnak, és a maguk választotta karjukat előreemelik a háromféle magassági fokba: elöl mély, elöl vízszintes, elöl magas. Az eszközt a körön belül mozgó tanuló változó magasságokon – kimondva: mély, vízszintes és magas – körbeviszi. Közben minden egyes gyerek karmozgással követi őt, majd ahol megáll, ott meg kell nevezni az aktuális magassági fokot. A cseréket a pedagógus irányítja a differenciált fejlesztési igények szerint.

Variáció:

A kartartással egy időben az azonos, majd az ellentétes oldali (gesztus) lábat alapirányban meg kell emelni a földről, így ezzel az egyensúlyi és testoldali tudatosságot is fejlesztjük. Mindkét feladat végrehajtása először szemben a középponttal, majd utána a középhez képest balra és/vagy jobbra 90 fokos elfordulással ajánlott.

 

3. Mozgáslüktetés érzékelése, értelmezése

Célja, hogy a táncos mozgás, a mozdulatok egységbe szerveződjenek, ami a táncos alapozásban elképzelhetetlen valamilyen kényszerítő körülmény nélkül. Ez pedig a legfontosabb tényező, az egyenletes időbeliség, a szöveg és/vagy dallam lüktetésrendjének megértése és alkalmazása a mozdulatokban és a mozdulatsorokban.

- A fogalom verbális értelmezése és megjelenítése

A mozgáslüktetés megjelenítését a lüktetés fogalmának megismerése és megértése előzi meg.

Szövegritmus és mozdulatritmus egyenletes lüktetésben

Töröm, töröm a mákot

A mondókák, kiszámolók szövegében lévő egyenletes mérők (lüktetések) megjelenítése történik mozdulattal, mozgással. A kimondott szöveg, bár ritmusában nem egyenletes, de a hozzá megjelenő erőteljes kézérintések és lépegetések egyenletes időközönként megmutatják azt a legfontosabb időbeni értéket, amit lüktetésnek nevezünk. Így válik ketté a szövegritmus és a mozdulatritmus egy gyakorlaton belül. A kiszámolókat a csoportos játékoknál, és tudatosságot teremtve az egyenletes mérők pontos megjelenítésében lehet felhasználni.

 

Kettős lüktetés számolva és tapssal

Itt is piros, ott is piros

Ha már több kiszámolót ismernek a gyermekek, törökülésben kört alakítanak olyan távolságra, hogy a mellső-oldalsó rézsút tartott alkar tenyere mozgatásával könnyen elérjék egymást. A tenyereiket felfelé tartják, a jobb tenyerükkel a felfelé fordított bal tenyerükbe csapnak, miközben azt mondják: „egy”, a bal tenyerükkel pedig a tőlük balra ülőnek a felfordított jobb tenyerébe csapnak, miközben azt mondják: „két”. Természetesen nem mindenki egy időben végzi a cselekvést, hanem egyesével „adják” körbe a kéttagú tenyérütéseket, miközben mindenki egyszerre hangosan számol, tehát a tapsok és azok továbbadása csak egyesével jelenik meg.

 

Szöveg–dallam–mozdulat egységes és egyidejű megjelenése

Táncszók

Amennyiben az előző feladat ügyesen megy, akkor egy kiszámoló szövegét kell egyszerre és együtt skandálni. Ezt a későbbiekben a már tanult kis hangterjedelmű énekekre is lehet cserélni, ilyenek például a „Zsip zsup kenderzsup”, „Cickom, cickom…”. [12]
A feladat a szöveg–dallam egyenletes lüktetését köti a mozgáshoz (tenyérütéssel), amely nemcsak az „időbeliséget” szabályozza azzal, hogy minden gyermekre két lüktetés jut, hanem a szöveg–dallam–mozdulat egységes és egyidejű megjelenítését is biztosítja.

 

Kezem mondja, lábam járja

Ha már jó a szöveg és a kézmozdulat egyidejűsége [lex], akkor érdemes kipróbálni, kiegészíteni ezt a kettős megjelenítést a láb mozgásának kíséretével is. A gyermekek körben vannak, a lábukkal a lüktetés tempójában [lex], helyben lépnek, miközben a számolás (szöveg, dallam) és a taps továbbadása folyamatosan megjelenik.

 

4. A mozgás dinamikai változásai

Célja, hogy a tanulók a dinamika [lex], fogalmát megismerjék, jelentését felismerjék. A fejlesztésnél azt is figyelembe kell venni, hogy az erő (dinamika) nemcsak hallható, hanem látható formában is érzékelhető, vagyis például nemcsak a dobbantások, tapsok lehetnek változó erősségűek, hanem idetartozik a mozdulatoknak a levegőben végzett erőssége (látható dinamizmusa) is.

- A súly és gesztushelyzetek dinamikai fokozatainak elválasztása

A testrészek nevének, helyének azonosítása mozgatás közben

Mutasd, hol van!

Két tanuló egymással szemben áll, és egyszer az egyik, egyszer a másik nevezi meg valamely testrészt vagy testrészeket. A szemben lévőnek ezeket kell rábökve megmutatni vagy megérinteni, megcsípni, megfújni, a megnevezőt azzal megbökni, megsimítani, érinteni. Azt is lehet kérni, hogy a nevezett testrésszel a párjának mely testrészét, hogyan érintse meg. Például az egyik gyermek azt mondja, hogy: „megkérem Katit, hogy a jobb könyökével simogassa meg a bal lábam vádliját”.

 

Repülj, repülj állatkám!

Minden gyermek megnevez egy olyan állatot, amelyik alapvetően repülve változtatja helyét, így közlekedik. Ez lehet például egy madár, egy rovar. Az egyik gyermek megnevezi a saját állatkáját, és azt a testrészét, ahonnan indul. Ezután hozzámondja egy társának a nevét és azt a testrészt, ahová az állatkája repülni szeretne. Elindítja az állatkáját, majd félúton a hívott fél „átveszi” a szóbeli irányítást, és segít landolni a megnevezett testrészen. Ezt követően ő indítja útnak a sajátját egy másik megnevezett gyermek felé.

 

Súlyvételek dinamikai változtatása

Macskatalp, elefánttalp

A gyermekek szórt alakzatban állnak a térben a pedagógus felé fordulva. Minden gyermek a saját tempójával helyben jár. A helyben lépés dinamikájának (a talpnak a talajra érkezésének ereje) növelése vagy csökkentése pedagógusi karjelzésre történik. A pedagógus a teste előtt vízszintes tartásban tartja a karját, amit lassan „elöl magas” és „elöl mély” irányokba váltogat. Az „elöl mély” irány jelentése pianissimo, az „elöl magasé” fortissimo. A gyermekeknek a karjelzések közötti magassági fokokat kell a lépésben az erő fokozásával vagy csökkentésével megvalósítani. Nagyon fontos, hogy ezek a dinamikai átmenetek fokozatosak legyenek, az viszont nem lényeges, hogy gyorsító/lassuló plasztikai formák (például magas térdemelés) megjelennek-e benne.

 

Gesztusok dinamikai változtatása

Puha tenyér, kemény tenyér

Hasonlóan az előző gyakorlathoz, most a kar mozgásának dinamikai változtatása a cél. Gesztusként tapssal kell a gyakorlatot megoldani az előbbi szabályok szerint, vagyis saját tempóban és kiterjedéssel.

Variáció:

Mindkét korábbi gyakorlat kiegészíthető, ha pihenésképpen a pianissimo/fortissimo megjelenése hang kiadásával történik. Egy már ismert kiszámolót (például „Lementem a pincébe…”) kezdenek el egyszerre a gyermekek, és a kéz magasságának változtatásával adja a tanár a jelet a halkabb vagy hangosabb beszédre. Itt is fontos a fokozatos átmenet az eltérő hangerősségek között és a közös szövegtempó tartása (például szövegek, mondókák).

Súlyvételek és gesztusok dinamikai változtatása egyéb módon

Pad előttem, pad mellettem

A használt eszköz a tornapad. Kiinduló helyzet: oszlopban alapállás a pad egyik végén. Támasz, fogás a pad két szélén, zsugorkanyarlati átugrások előrehaladással a pad végéig. A dinamikai változtatásokat ezután lehet hozzátenni, amelyek a következők lehetnek:

• a pad megfogása erőteljes tenyércsapással jön létre,

• a talp talajfogása erőteljes dobbantással jön létre,

• a talp talajfogását egyidejű hangos kiáltás kíséri,

• az elrugaszkodást egyidejű hangos kiáltás kíséri,

• a pad megfogását egyidejű hangos kiáltás kíséri.

A balesetmentes gyakorlás érdekében szabályozni kell a követési távolságot.

 

- Súlyvétel közepes és teljes erővel

Dobogtatós

Köralakítás egész kartávolsággal. A „Hej, Gyula…” mondóka első három soránál a lüktetésre soronként négy helyben lépés van, az utolsó sornál pedig már szótagonként történik lépés, azaz nyolcszor. Mind a szövegben, mind pedig a lépés dinamikájában fokozás jelenik meg, vagyis hallható és látható dinamikai emelkedés kíséri a szöveget. További nehezítés, ha az utolsó sor nyolc lépése alatt befelé szűkül a kör. 180 fokos fordulat után arccal kifelé és haladással is megismételhető a gyakorlat.

 

- Dinamikai hangsúly a végén

Üsd le a végét!

Szétszórt alakzatban mindenkinél labda van. Labdapattogtatás helyben, egyenletes lüktetéssel az „Egyedem, begyedem” mondókára. Az utolsó szótagra – „Hopp!” – nagyobb erővel kell a labdát a földre ütni, majd gyors forgás következik, és a végén a labda elkapása (1. kép).

 

5. Kapcsolat a társsal, társakkal

Célja, hogy a kezdeti tanulási szakasztól a csoportok tagjai ne ellenfélként, ne legyőzendő versenytársként, hanem partnerként, szövetségesként jelenjenek meg. A tánc szándékolt mozgás, a mozgásműveltség köréhez tartozó emberi kapcsolattartalmak széles körét fejleszti. 

- Az egyszerű térformák behatárolása

Oszlop és pár

Cikka ide párom!

A gyermekek kettes oszlopban állnak. Egy fogó is van, aki a csoporton kívül áll. A hátulsó pár elkiáltja magát: „Cikka ide párom!” Ekkor elengedik egymás kezét, és a két oldalon a fogót kicselezve igyekeznek a sor elején ismét kézfogásba összekapaszkodni. A cél az, hogy a fogónak az egyiküket el kell kapni még akkor, amikor nincs párja. Ha ez sikerül, akkor a pár nélküli lesz a fogó. Amennyiben nem sikerült elkapni egyiküket sem, akkor a következő hátsó páron van a sor. A fogó nem áll egy helyben, mivel meg kell próbálnia megfogni valamelyik futót.