A csoport olyan több személyből álló társas alakulat, melynek tagjai között viszonylag stabil kapcsolat van, és vannak közös céljaik, értékeik, normáik, tevékenységeik. A csoporttagok között rendszeres az interakció, kommunikáció, csoporton belül szerepekkel azonosulnak, kölcsönösen függnek egymástól.

Megéli a csoporthoz tartozást a közös mozgás által.
Alapvetően meghatározza viselkedését a család érzelmi, kapcsolati és szerepviszonyai.
A gyermek a kortárscsoportban való jelenlét által folyamatos kooperációra van késztetve.
Képes koncentráltan figyelni a társakra, megalapozva az empátia megszilárdulását.
Fokozatosan képessé válik nagyobb létszámú csoportba való integrálódásra.
Kialakul a szabálykövető társas viselkedés.
Kialakul a közös cél megértésének képessége.
Ebben az életkorban megjelenik a „mi” és a „mások” erőteljes és erőteljesen polarizált (elkülönült) fogalma. 
Kisgyermekkorban a befelé gátolt rivalizálás és agresszió a kortárskapcsolatokra vetül, éppen ezért, ez egy veszélyes és szenzitív időszak arra nézve, hogy sok, a későbbiekben szilárdan beépülő sztereotípia jelenjen meg.

Gazdag és színes csoportéletet él.
Kialakul a csoporthoz tartozás élménye.
Kialakul a belátáson alapuló társas viselkedés, és a tartalmas személyközi kapcsolatok iránti vágy.
Részt vesz a csoportmunka elősegítésében.
Képes megérezni a csoportos teljesítmény személyiségre gyakorolt hatását.
Képes megélni az örömteli kapcsolatokat a játék közvetítő szerepével.
Képes a csoporton belül támaszt nyújtani, felvállalni közös feladatokat és terheket.
Látja saját felelősségét, és képes önzetlen magatartásra a csoport vagy a társai érdekében.
Ismeri a szociálisan megengedett, természetes érintés használatát a segítségadásban.

Fontos számára az ellenfél tisztelete, és törekszik a csoportkonszenzus elősegítésére, és serkenti mások részvételét a játéktevékenységek során.
Igénye van valódi páros kapcsolatokra is, mint a barátság vagy szerelem. 
A serdülőkor végére (ami nem feltétlenül, nem is túlságosan gyakran a 18 éves kor) kiegyensúlyozódik a párkapcsolat és a csoportkapcsolat, a felnőtt kapcsolat és a kortárskapcsolat, a családon belüli kapcsolat és a családon kívüli. 
Fontossá válik számára az egyéniség.
Ebben az életkorban az intenzív csoportélet megenyhül, és a laza, sokféle egyéni vonást jól tűrő baráti társaság érzelmileg kevésbé túlfűtött légköre köti le a serdülő kapacitásait.
Kialakul a csapatsiker iránti vágy.
Képes aktívan részt venni a sportrendezvények szervezésében.
Jelentős kortárs életet él.
A fiatal a serdülőkora végére magáévá tesz egy elfogadóbb, kíméletesebb bánásmódot a dolgokkal, emberekkel és önmagával szemben – miközben világismerete és önismerete minden eddiginél nagyobb mértékben gazdagodik.

Az együttműködő szituációban egymás tanulásának megsegítése, míg a versengő szituációban egymás eredményességének az akadályozása, individualisztikus szituációban pedig az egymás tanulása felé mutatott közömbösség a jellemző.

Képes segítséget adni, kérni és elfogadni.
Megjelennek az együttműködés és az együttműködő szerep mintái.
A kortárscsoport a társas összemérés helyszínévé válik, ami az erős dependencia és az erős rivalizálás között ingadozik. 
Az énkép és testkép fejlődésének fontos forrása a szociális összehasonlítás, szociális versengés, amely szintén elősegíti a felismert tulajdonságok integrációját.
A szociális versengés már az iskola kezdetekor megjelenik. Ebben az életkorban erős a motiváció a személyes képességek és tulajdonságok, kompetenciák felfedezésére és felmérésére, amelynek terepet biztosít a kortárscsoport.
Hat évesen az egyenlőséget tekintik a legfontosabbnak és helyes viselkedési mintának, majd nem sokkal később a viszonosság elvét kezdik követni.

Mivel a sport kiváló lehetőség a versengésre, keresi és megéli a győzelem, kooperáció, elfogadás élményeit.
Egyre inkább erősödik annak felismerése, hogy vannak célok, amelyeket az emberek csak együtt tudnak elérni.

A fiatal a serdülőkora végére magáévá tesz egy elfogadóbb, kíméletesebb bánásmódot a dolgokkal, emberekkel és önmagával szemben – miközben világismerete és önismerete minden eddiginél nagyobb mértékben gazdagodik.
A versengés a közvetlen célok elérése mellett, egyre inkább hozzájárul hosszabb távú önfejlődéshez, a személyiség differenciálódásához.

A gondolkodás fejlődéséhez kötött kompetencia, melynek segítségével a gyermek képessé válik arra, hogy olyan interakciókat vezéreljen, amely elősegíti a szabályjátékok játszásában és a társas életben egyaránt.

Képes a szabályok keretein belül cselekedni.
Részt vesz a szabályok létrehozásában.
Észreveszi a társas szabályok megsértését.
Ismeri az alapvető baleset-megelőzési szabályokat.
Ismeri és elfogadja az alapvető közösségi, együttélési szabályokat.
Ismeri a sporttevékenységekhez kötődő speciális (fair play) szabályokat.
Véleményformálását meghatározza a korosztályra jellemző „azonosuló” erkölcsi gondolkodás.
Ebben az életkori szakaszban a gyermek elítéli azokat, akik vétenek a szabályok ellen.
Fontos számára az enyhítő vagy súlyosbító körülmények jelenléte, megvitatása egy-egy konkrét helyzetben.
Kisiskoláskorban a szabályok elsajátításának és a teljesítmény illetve kisebbrendűség érzés kialakulásának van a kritikus időszaka.

Ebben az életkorban már nem annyira a szabályalkalmazás izgatja, hanem maga a szabályalkotás.
Kialakul a tervek megvitatására, a nézeteltérések feloldására, a szabályok megalkotására és betartására való igény.
Észreveszi a sportszerű és sportszerűtlen szituációkat.
Ebben a korban a gyermek nagyon érzékeny általános etikai kérdésekre (barátság, árulás, önfeláldozás, igazságtalanság…), de az általánosság legmagasabb fokán, vagyis a legkevésbé sem képes a kispekulált morális elveket a saját viselkedésére, saját csoportjának konfliktusaira vonatkoztatni.
A gyermek ebben az időszakban csak látszólag nyitott az etikai problémák megtárgyalására, de valójában nagyon gyenge problémamegoldó.
Fokozatosan alakul ki mások szempontjainak tudatos mérlegelése és figyelembevétele.
A korábban domináns következményetika jelentősen elmozdul a szándéketika felé, de az erősen jelenlévő szubjektivizmus – valamint a rivalizálás és teljesítményelv nyomán felbukkanó bűnbakképzés – ismét elsodorhatja a gyereket az előítéletes gondolkodás és ítéletalkotás irányába.
Ebben az életkori szakaszban már nem vonzza, és nem is nyújt a számára elég biztonságot a szabálykövetés, ahhoz azonban még nem eléggé kamasz, hogy ne rettentse a kisgyerekkor komfortjának elvesztése. Éppen ezért szabálykövetése ambivalens.
A kiskamasz kettős mérce szerint él és ítél. Mélységesen elítéli a felnőttek hamisnak, képmutatónak ítélt konvencionális erkölcsét, miközben szakadatlanul támaszkodik rá.
Erkölcsi gondolkodásának hátterében markáns életkori jegyek állnak: a heteronóm – külsőleg diktált, külső modellt követő – erkölcstől való elszakadás vágya, és a saját, autonóm erkölcsi álláspont kiforratlansága; valamint az ambivalencia nagyon erős érzése, ugyanakkor annak elviselésére való képtelenség.

Kialakul a sportteljesítmény objektív elismerése.
Képes a sporttevékenységek közben felmerülő saját és társas problémák megoldására, és ellentmondásos helyzetek, etikai dilemmák ütköztetésére.
Felismeri, betartja és esetenként alakítja a személyi és tárgyi környezet megóvásával kapcsolatos szabályokat.
Kamaszkorban képes figyelembe venni az emberi érzések komplexitását és elfogadni, hogy a viselkedés helyzetenként is változhat.
A serdülőkor késői szakaszában az ifjú rendkívül érzékeny, nyitott etikai kérdések sokoldalú megtárgyalására, gyakorlati következményeik számbavételére.
Nagy erővel kezdetét veszi az autonóm erkölcsi álláspont kimunkálása, amelyben a közvetlen és tágabb csoport normáinak figyelembevételén túl az egyéni jelleg, a belülről vezérelt és szentesített egyéni álláspont is megjelenik.
A serdülő magányos spekulációinak és társaival folytatott véget nem érő vitáinak java része a jó-rossz, helyes-helytelen kérdései körül folyik. Személyiségének érettségét, konfliktus- és ambivalenciatűrésének fokát nagyon érzékenyen mutatja, milyen mértékben képes a sajátjától eltérő etikai álláspontot tolerálni, miközben nem adja föl saját belülről vezérelt, autonóm álláspontját.

Az a képesség és tevékenység, amely során saját és mások mentális állapotaira irányítjuk a figyelmünket, és interakció­inkban egyszerre kezeljük a saját és a másik vágyait, vélekedéseit, lehetséges gondolatait és érzéseit.

Szívesen játszik és dolgozik együtt társaival. Saját véleménye és szempontjai hangsúlyozása mellett már szempontváltásra is képes.
A fejlődő empátia segíti az agresszív érzések szabályozásában.
Képes mások szándékainak észlelésére.
Az alsó tagozat végére már képes a társára vonatkozó értékítéletet általánosságban megfogalmazni, nem csupán annak viselkedését értékelni.
Képes az irányítás általi alkalmazkodásra.
Elfogadja a testnevelés rendszabályait.
Kialakul a bizalom a testnevelő iránt, akit baj esetén segítségül hívhat.

Ebben az életkorban már teljes körű a másokra való figyelés képessége, amely heves érzelmi állapotban meginog.
A testnevelésóra helyzetei folytonos gyakorlást kínálnak a segítségnyújtás és az egymásra való figyelem fejlődéséhez.
Ez az életkor kritikus az egymás jobb megismerése és elfogadása tekintetében.
Ez idő tájt már képes elkülöníteni saját vágyait, vélekedéseit és érzéseit a másokéitól.
Kíváncsisága, motivációja és kreativitása nem gátolódik a szabályok követése során.
Alkalmazkodását leginkább a kortárskapcsolatok elvárásai határozzák meg.
Szabályszegéseivel tisztában van, értük képes felelősséget vállalni.

A kamasz gyerek már képes figyelembe venni mások szándékait, véleményét, vágyait, amely képesség indulatilag töltött helyzetben még labilis.
Az empátia és a mentalizáció segítségével könnyebben szabályozza kortárskapcsolatait.
Képes mások rejtett tulajdonságainak észrevételére és a másik viselkedésének értelmezésére.
Ez az életkor szenzitív időszak a másság elfogadása tekintetében, hiszen mindenkiben és magában is az egyediséget, a megismételhetetlent keresi.
Ebben az életkorban a szorongások okozta kompenzálások nehezítik a valós alkalmazkodást.
Az életkorilag természetes belső idealisztikus és filozófikus eszmecseréi folyamatosan megkérdőjelezik a valós szabályok követését és az alkalmazkodást.
Kialakul a belátáson alapuló alkalmazkodás.

Az az egyéni képesség, melyet önérvényesítésnek is nevezünk. Három jellegzetessége van: gondolkodása pozitív, viselkedése önérvényesítő, érzelemvilága önbizalommal teli.

Képes megosztani a benne zajló folyamatokat.
Észreveszi, hogyan hat másokra. 
Képes önmagában felfedezni, hogy számtalan helyzetben ügyes és okos.
Saját csoportjával szemben alacsony mértékű az egyén asszertív megnyilvánulása, míg csoporton kívülre, más csoport felé fokozott méreteket ölthet.

Képes saját érdekeit felismerni és agresszió nélkül kifejezni. 
Képes érzéseit megfogalmazni és verbalizálni.
Önmagáról elismerően vélekedik.
Képes agressziójának megfelelő mértékű szabályozására, hogy annak kellő energiáját használja fel önérvényesítő viselkedésében.

Képes problémamegoldási stratégiák egyeztetésére, miközben saját és mások érdekeit mérlegeli és egyezteti.
Kooperatívan van jelen a sport- és az élethelyzetekben.
Az életkorilag természetes gátoltságot feloldja a cselekvésvágy és a kihívásokkal szembeni küzdelem.
Képes a helyzettől függően „nem”-et és „igen”-t is mondani, felvállalva saját érdekeit ezen szavak segítségével.

A konfliktus a vélemények ütközését jelenti. A jelenség önmagában nem negatív vagy pozitív hatású. A konfliktus lefolyása, kezelése és annak megoldása kap pozitív vagy negatív értékelést. A hatékony konfliktuskezeléshez szükséges, hogy a konfliktusban résztvevő „másik” nézőpontjának befogadására képesek legyünk, érzelmileg befogadóan és az új ismeretek megszerzésének vágyával, kíváncsisággal legyünk jelen.

Észreveszi, hogy egy konfliktusban nem csak győztes és vesztes van, amely fogalmak jelentését és fontosságát pedagógusa segítségével a maga számára értelmezi.
Képes pedagógusi segítséggel elmondani saját érzését és gondolatát egy konfliktusban.
Képes a tanári mintát követve részt venni egy konfliktus megoldásában.
A heves érzelmek lecsitulását követően képes a másik nézőpontját is egyeztetni a sajátjával.
Képes egyezkedni.
Megéli és kérdésre felidézi a két alapvető szerep, az elkövető (agresszor) és az áldozat szerepkör által érzett emócióit.
A véleménykülönbség tisztázásakor képes saját nézőpontját ismertetni és tisztázni a másikétól eltérő pontokat a pedagógus segítségével.
Képes segítséget adni, kérni és elfogadni.
A pedagógus konfliktuskezelési módszereinek egyes elemeit az utánzás során elsajátítja, melyekkel növekszik saját repertoárja.

Észreveszi, hogy versengő, problémamegoldó, kompromisszumkész, elkerülő, alkalmazkodó magatartásformák léteznek.
Kialakul a megegyezésre való képesség és a konstruktív megoldások keresésének igénye.
Igénye van a szociális- és társas feszültségek oldására. 
Kialakul a tervek megvitatására, a nézeteltérések feloldására, a szabályok megalkotására és betartására való igény.
Képes kompromisszumot kötni.
Megfelelő, támogató pedagógus jelenléte mellett, a viták serkentően hatnak a motivációjára, kognitív és szociális fejlődésére, hiszen a szokásostól és az elvárttól különböző ingeranyag éri, amely a támogató és tanító légkörben nem kelt disszonáns és frusztráló érzéseket.
Kibírja a konfliktus növekedésnek az időtartamát, ami arra készteti, hogy további ismereteket szerezzen, tudását gyarapítsa a vita témáiban, amivel meggyőzni lesz képes önmagát vagy vitapartnerét.
Kialakul a közös cél megértésének képessége.
Fejlett önismeretének köszönhetően fontos számára az ellenfél és mások tisztelete, törekszik a csoportkonszenzus elősegítésére és a hatékony, feladatközpontú együttműködésre.

Tudja, hogy az agresszió puszta látványa is agressziót szül, ezért gátolóan lép fel ezekben a helyzetekben.
Képes a konstruktív konfliktuskezelésre.
Képes egy nézeteltérésben a saját érzéseinek és viselkedésének megfogalmazására és indoklására.
Képes átgondolni és tudatosítani, hogy ő maga milyen konstruktív probléma­megoldási modelleket alkalmaz; és ha kell, bővíti ezek mintázatait.
Képes átlátni a másik fél gondolatmenetét, és képes vitába bocsátkozni, ahol rá van „kényszerítve”, hogy a saját és a másik nézőpontját is mérlegelje, elősegítve a kognitív és morális fejlődést, a logikus gondolkodás képességét és az egocentrizmus csökkenését.
Képes megjeleníteni belső ellentmondásait.
Saját felelősségvállalásán keresztül önzetlenül elősegíti a csoportmunkát, részt vállal a közös feladatok megoldásában.
Általában együttműködő vitára törekszik, melyben a megoldás öröme a cél (míg a versengőben a győztes-vesztes kilétének eldöntése).

Az a folyamat, amely egy közösség társas, viselkedéses és pszichológiai változását értelmezi és követi. A kortársakkal való együttlét és a közös tevékenység elengedhetetlen feltétele az egészséges fejlődésnek: jelentős szerepe van a gyermek szocializációjában, a szociális kompetencia kialakulásában, az agresszív impulzusok kezelésében, a nemi szerepek szocializálódásában, az értékorientációban és a kitűzött teljesítmények elérésében is. Nem egyértelmű azonban, hogy a kortárs csoportok hatása mindig pozitív a gyermekre. Előfordul, hogy az egyének közötti különbségek negatív hatást fejtenek ki a csoportban, ilyen az elfogadás, a hovatartozás, a támogatás nélkülözése.

A kisgyermek ebben az életkorban fokozatosan válik képessé nagyobb létszámú csoportba való integrálódásra.
A kisdiák valódi kapcsolódása ekkor még csupán néhány főt ölel föl.
A fiúk nyitottabbak új tagok befogadására, a lányok zártabbak, nehezebben fogadnak be új embert.
A lányoknál a diádikus kapcsolatok dominálnak, és a kölcsönösség a jellemző elem. A fiú csoportban több viszonzatlan választás irányul az alacsonyabb státuszú csoporttag felől a magasabb státuszúak felé, náluk inkább a dominancia-alárendelődés tendenciája figyelhető meg.
Serdülőkor előtt szinte kizárólag azonos neműek a szimpátiaválasztások, amely tendencia a fiúknál erősebb. 
A fiúk és a lányok csoportjának eltérő a szerkezete. A lányokat 2-3 fős csoportok jellemzik, ahol a csoport tagjai barátnőkből állnak, míg a fiúk a barátok egy csoportjával való együttlétet részesítik előnyben.

Serdülőkorban kétféle csoportosulás különíthető el: a barátság és a csoportos együttlét.
Tizenkét-tizenhárom évesen a gyerekek barátsága a kellemes együttléten alapul. Serdülőkortól azonban fontossá válik a kapcsolat választott jellege, a tanuló szolidaritást, érzelmi támaszt és elköteleződést vár el barátaitól.
A barátság ebben a korban szinte kizárólag azonos neműekre korlátozódik, mivel a véleményük, mintaadó és referenciaértékű.
A csoportképződés kitüntetett időszaka a serdülőkor. Napjainkban az iskola vált a serdülő csoportok szervezőjévé (idejük nagyobb részét itt töltik a gyermekek), ezért fontos, hogy tanításon kívül is teremtsenek lehetőséget az iskolák a csoportosulásra. Erre remek lehetőség a tömegsport, az edzések, a csapatsportok.
Ebben az életkorban a barátság énvédő jelleget is betölt, hiszen, akiknek van barátja, annak magasabb az önértékelése és jobb az iskolai beilleszkedése, valamint ritkábban vannak emocionális problémái.
Ebben az időszakban, a kortársak és nem a szülők a legbizalmasabb partnerek, egyre szorosabb a kapcsolat a kortársakkal, amely együtt fejlődik a gyermek önállósodási folyamatával.

Serdülőkorban a szülőktől való függetlenedés és a kortárs kapcsolatok jelentőségének növekedése az átpártolás folyamatát erősíti, mely önállósodáshoz vezet.
A csoport és a barátok referenciaszerepe ebben az életkorban kiemelkedő az énkép és az önértékelés alakulásában.
Pubertásban a kortársak befolyása növekszik, a barátság fontossá és a szabadidőt szervező elemmé válik.
Serdülőkorban növekszik az érdeklődés és a hasonlóságokon alapuló csoportválasztás.
Ebben az életkorban növekszik és változik az intimitás iránti igény.
Fontos kapacitása a serdülőnek, hogy már képes a társait és akár az egész csoportot irányítani a csoport közös érdekeinek figyelembevételével.