Könyvünk célként tűzte ki, hogy megpróbálja beazonosítani azokat a taktikai helyzeteket és hozzájuk kapcsolódó oktatás-módszertani elemeket, amelyek sportjátéktól függetlenül, mintegy sportjátékközi tudásként megnevezhetők. Megvizsgáltuk, mik lehetnek a sportjátékok közös taktikai elemei, amelyek fejlettség, bonyolultság szerint feldolgozhatók testnevelésórán, és amelyek segítik a sportjátékok magasabb szintű, élvezhetőbb, hatékonyabb alkalmazását. Mindeközben végig szem előtt tartottuk
azt az elvet, hogy kognitív értelemben kifejezhető tanítási szempontokat kell nyújtanunk tanítványainknak. Négy olyan összetevőt állapítottunk meg, amelyek megfelelnek az iménti feltételeknek, és alapvetően határozzák meg egy játék és a részt vevő játékosok taktikai fejlettségét, felkészültségét. Ezek – nem fontossági sorrendben – a következők:

1. Üres területre helyezkedés
A játéktér üres területeinek felismerése és átadásokkal történő kihasználása szoros összefüggést mutat a
2. ponttal, azonban fejlesztési célként önmagában is megállja a helyét. Az üres területre történő mozgásfeltételezi, hogy a játékos képes a térben az ellenfelek és csapattársak mozgásához viszonyítani, azok alapján cselekedni.

2. Átadások utáni továbbfutás („add és fuss!”, kényszerítő)
Ez az összetevő – ahogyan már utaltunk rá – az üres terület kihasználása mellett a játékosok közötti kapcsolatokat is magába foglalja. Az átadás létrejöttéhez ugyanis szükséges a labda társ általi elkapása, amit legtöbbször egy üres területre mozgás (elszakadás, elmozgás) előz meg. Az átadások utáni továbbfutás hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de meghatározza egy-egy sportjáték dinamikáját. A játéktéren való tudatos helyezkedés egyik elemeként nagy jelentősége van a játék összképe szempontjából.

3. 1:1 elleni játék (támadó/védő szerep)
Minden sportjáték alapja az 1:1 elleni játék, hiszen a célfelület eléréséért mindig a védővel/védőkkel szemben kell párharcot nyerni, akár labdával, akár labda nélkül. A játék technikai elemeinek, illetve a specifikus támadó és védő elemek ellenféllel szembeni alkalmazása a gyakorlás és a játék során sem nélkülözheti a kognitív alapokat. Ez már az egyszerű fogó játékokban is megfigyelhető (menekülőként gyors irányváltoztatásokat végez a játékos, üldözőként a játéktér sarka felé tereli a menekülőket, ahol lecsökken a menekülési útvonalak száma), de a pontszerzők során az elszakadások és sarkazások közben is meghatározó.

4. A játéktér szélességi és mélységi kihasználása – emberfölényes
helyzetek megoldása
Az 1:1 elleni megnyert játékhelyzetek olyan emberfölényes helyzeteket teremtenek, amelyek megoldásához a játékteret főleg szélességi, de mélységi értelemben is ki kell használni. Ez egyrészt jelentkezik a csapattársak között kialakítandó optimális távolságban, de az átadások tudatosan választott irányában is. Gyakran találkozunk azzal a helyzettel, hogy egy csapat „szépen kijátszotta” a támadást, magyarul „ziccer helyzetig” jutottak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy 1:1 elleni megnyert párharcot követően technikailag és taktikailag helyesen oldották meg az emberfölényes helyzetet, és „végigvitték” az akciót.

Megjegyzés: Javasoljuk, hogy iskolai körülmények között a nagypályás játékok (kivéve a kézilabdát) esetén tanulóink „négyszög” alakban helyezkedjenek el. Ez azt jelenti, hogy a támadó térfélen egy képzeletbeli, körülbelül 4-5 méter oldalhosszúságú négyzet sarkain legyenek a tanulóink, akik ezzel a felállással lehetővé teszik a pálya szélességi és mélységi megjátszását, illetve a középre történő befutás, betörés kialakítását. 5 vagy 6 fő esetén természetesen középre, illetve az alsó, alapvonalhoz közelebbi pozíciókba is kénytelenek vagyunk játékost állítani.