Már a korábbiakban is láthattuk, hogy a relaxáció képessége a stresszekkel és azok ártalmaival való megküzdésben vezető szerepet játszik. A mozgás és nyugalom polaritásában és ennek dinamikus viszonyában jut kifejezésre a testi-lelki egyensúly, amelynek elérési lehetősége sok tényezőtől függ. Az életkorok és fejlődési sajátosságok különösen meghatározók abban, milyen hozzáférhetőségünk van idegrendszeri mechanizmusokhoz, hogyan lehet elérni azokat a szabályozókat, amelyek elősegíthetik a relaxált állapot elérését, azaz az idegrendszeri működéseknek a nyugalmi oldal felé hangolását. Ezért mi az életkori fejlődési sajátosságok kereteibe illesztve tárgyaljuk relaxációs lehetőségeinket. A fejlődési váltóperiódusok azonban nem azonosak az óvodai-iskolai rendszer szakaszolásával. Az egyes gyakorlatok ismertetésénél az idegrendszeri-testi-lelki fejlődés szakaszait követjük. Eszerint jelezzük az iskolarendszer szerinti tagolásban 6–10 éves korúak számára ajánlott gyakorlatok esetében, melyiket javasoljuk a kisebb, még óvodás vagy éppen kisiskoláskorú gyermekeknek, illetve melyek illeszkednek a 9–12 évesek prepubertás-pubertás életkori fejlődési jellemzőihez. Betartva keretrendszerként a 6–10 év, 11–14 év és a 15–18 év iskolarendszer szerint tagolt szakaszait, ezen belül tesszük meg fejlődéspszichológiai alapokon nyugvó gyakorlatajánlásainkat, illetve jelezzük az adoleszcencia 13–18 éves korig terjedő időszak fejlődési spektrumába illeszthető gyakorlatokat is. Megjelöljük a gyakorlat célját, a levezetés módját, az élmény megosztáskor vagy a tapasztalati beszámoló nyomán feltehető kérdéseket, hiszen az önreflexiót is tanítjuk. Már kisiskoláskortól kezdve rá kell vezetnünk a gyermekeket arra, hogy saját jóllétükért tenniük is kell valamit és nem elég, ha a számítógép, hifi vagy videó kezeléséhez értenek. Ez pedig a személyes felelősség/kötelesség megtanítása, ritualizálása. Az válik szokássá, amit ismételünk, gyakorolunk, aminek az elvégzését rendszeresítjük és hatásait tudatosítjuk. Ez a tudatosítás az önreflexió. Ezáltal lesz a mozgás és nyugalom átélése az önmagunkról való tudásnak, az önismeretnek a része és az önértékelésnek a fizikai-pszichikai talapzata.

A gyakorlatok bemutatását követően, a fejezet végén felsoroljuk azokat a forrásokat, amelyekből a gyakorlatot merítettük és megjelöljük, milyen (a hivatkozottakhoz hasonló) gyakorlatokat talál a pedagógus a forrásmunkákban, hogy saját repertoárját bővíteni tudja, ha megnyerte tetszését a gyakorlatok valamelyike vagy egy-egy típusa. Ez életkori alkalmazástól függően lehet mese, azonosuló játék, fantázia, mozgásos elem, klasszikus relaxációs program (például progresszív relaxáció, villámrelaxáció), vagy egy-egy komplex módszer kiemelhető része, például a test elnehezedésének és átmelegedésének átélése, amely az autogén tréning bázisát alkotja. Az irodalomjegyzékben azért alkalmaztuk a könyvek tartalmi ismertetését, hogy az önálló tájékozódásban segítsük testnevelést tanító kollégáinkat. E helyütt minden gyakorlattípusból csak szemelvényeket adhatunk, de néhánynak a leírása tovább vezethet a forrás felé, ahol tucatjával lelhetjük fel a hasonló gyakorlatokat. Ez a könyv többkötetesre duzzadna, ha az általunk megjelölt könyvekben található gyakorlatokat mind tartalmazná. Ezért azt javasoljuk, nézzenek utána a szakirodalmi kínálatnak és feltétlenül próbálják ki (ha lehet, először saját magukon) mindegyiket, hogy a személyes tapasztalat alapján váljék könnyebbé az elem beépítése a testnevelésbe vagy (kisiskolásoknál) a tanítás menetében szükséges és lehetséges megfelelő helyre. Számos gyakorlatnál nem találnak forrásmegjelölést. Ez esetben a könyv szerzőjének saját ajánlása a gyakorlat, amelyet kipróbáltan alkalmaz, és az ilyen típusú gyakorlatok iránt érdeklődőknek személyesen is készséggel rendelkezésére áll. A szerző gyakorlatai bizonyítékokon alapuló kutatások során hatékonyságukban megerősítést kaptak, így bátran bízhatunk az alkalmazás eredményességében (Bagdy–Telkes, 1988).